Egy hosszabb lélegzetvételű bejegyzést akartam írni a témában, de egyfelől időm sincs most rá, másfelől meg nálam jobban hozzáértők a lényeget már millió helyen leírták, harmadrészt pedig valahol szolidarítok is a most tüntető hallgatókkal.
A tandíjjal (vagy hívjuk költségtérítésnek) alapjában véve nincs semmi gond szerintem, közép- és hosszútávon meggyőződésem, hogy a felsőoktatás javát szolgálhatja. A sokszor elkényelmesedett felsőoktatás „piacra” vitele mindenképpen elindít majd egy minőségi versenyt.
Saját szakmám példáját tudom csak említeni: az egyetem évek óta a külföldi (fizetős!) diákokból él. Emlékszem, mikor 2003 környékén futótűzként terjedt a hír, hogy az egyik orvostudományi egyetemen (szándékosan nem nevezem meg) megfordult a trend és több külföldi (fizetős!) diák tanul az egyetemen, mint magyar.
Alapvetően azért támogatom a tandíj bevezetését, mert mint ahogyan írtam is, elindíthat egyfajta versenyt az intézmények között. Legyen ez ár/érték arány, nyújtott szolgáltatások, kollégiumi férőhely, bármi.
A másik, hogy a jelenlegi rendszer valahol igazságtalan. A társadalom egésze fizeti meg azt, hogy jól képzett szakemberek hagyják el az egyetemet, akiknek a majdani szolgáltatásaiért ismét fizetni kell. Érezzük az ellentmondást?
Nem beszélve azokról a szakokról (rossz nyelvek által büfészaknak hívott), ahol társadalmilag hozzáadott érték még a legnagyobb jóindulattal sem fedezhető fel – ha már nagy szavakat akarunk használni.
A harmadik ok, amiért támogatom a tandíj bevezetését, hogy végre (bár ez utópia), valamilyen szinten öngondoskodásra nevel. Nem a nagy állam bácsi fogja a kezed, hanem te alakítod a sorsodat. Igen, nekem már van diplomám, könnyen beszélek. Ugorjunk.
De!
A probléma igazán ott kezdődik, hogy a tandíj bevezetését (vagy keretszámcsökkentést, részletkérdés) nem követi paralell egy általános gazdasági és társadalmi felemelkedés. Mire gondolok?
Bizonyos szakmák esetében a tandíj összegét egyszerűen ma Magyarországon képtelenség tisztességes eszközökkel előteremteni. Nem az egész képzés összegét, még egy félév díját se! Ott a remek lehetőség: a hitel!
A jó hitel
Azt szokták mondani, hogy az a jó hitel, aminek segítségével nem csak a visszafizetést lehet megkönnyíteni, de az a tevékenység (tanulás, beruházás,fejlesztés), amire a hitelt felvetted, még hasznot is tud termelni. Ha jól belegondolunk, ezt a hitelt eddig az állam vette fel és adta oda (képletesen) neked és a legvégén a társadalom egésze fizette meg.
Az ingyenes felsőoktatás alapjainak mozgatórugója talán az lehetett, hogy ez az össztársadalmi „befektetés” majd egyszer megtérül, és a közpénzen kitanított diák hasznos és termékeny tagja lesz a társadalomnak. A képletbe csak az a hiba csúszott be, hogy az országhatárok megnyílásával az elvándorlás a jobb fizetés és megbecsülés reményében civilizált módszerekkel nem állítható meg (lásd: hallgatói szerződés).
Ahogy látszik, a jövőben ezt a hitelt a piacról, magadnak kell majd megszerezni (itt most a továbbra is állami, diákhitel 2-t is beleveszem). Ezzel még mindig nem lenne gond, ha ez a hitel egy tiszta és bíztató jövőkép mellé társulna és tudná a diák: az egyetem után fogok annyit keresni, hogy gond nélkül vissza tudom fizetni.
A valóság
Ma egy-két szakmát leszámítva, nem tudok olyat mondani, ahol egyértelműen ki merném jelenteni: végzés után olyan fizetésű állást talál (ha talál?!) a diák, hogy a megkeresett béréből a megélhetés és a jövőépítés mellett vissza tudja fizetni a felsőoktatási tanulmányokra felvett hitelösszeget.
Remélem elnézed nekem, hogy az egészségügyből veszek példát, hiszen ezt ismerem jól. Igaz most trehány vagyok és csak emlékezetből írom, de pl. egy fogorvosi képzés félévente 1-1.5 millió (!) forintba kerül. Mint tudjuk, a fogorvosok jól keresnek. Tény. Vagy mégsem.
Pont a héten beszéltem egy ismerősömmel, akinek a gyermeke ezt a hivatást választotta, de jelenleg külföldön dolgozik! Végzés után ugyanis két lehetősége volt: kifizet havi 1 millió forintot (!) a „mesterének”, hogy alkalmazza egy fogorvosi rendelőben (tisztára, mint a fodrásztanulóknál), vagy dolgozhat ingyen(!), hogy így szerezze meg a szükséges tapasztalatot. Namost: erre jönne még rá akkor a felvett hitel törlesztése, a saját család és vagyon (LOL) építgetése, a megélhetés, a továbbképzések stb…
Nem kell hozzá nagy matek tudás, hogy belássuk: ez kvázi lehetetlen.
Külföldi példa
Szintén egészségügyből említek egy némileg a tandíjon túlmenő, de mégis kapcsolódó esetet. Egy ismerősnek Hollandiában élnek rokonai, egyikük orvos. Mikor meglett a szakvizsgája, ki kellett váltani egyfajta „iparengedélyt”, ami a helyi szakorvosi kamarába való belépést jelentette. Bődületes mennyiségű Eurót kellett kifizetnie, amihez, kezdő orvosként nem volt tőkéje. De, ha dolgozni akart, elő kellett teremteni a pénzt. Hitel. Az illető bement egy bankba, ahol látva a végzettségét és a terveit, 1-2%-os speciális, hosszú lejáratú hitelt kapott, hiszen a bank bizalmat szavazott neki, mert egy olyan szakma volt a kezében, amivel ki tudja termelni a hitel visszafizetéséhez szükséges összeget.
És ez az a pont, amire már utaltam, és amiért ezt a történetet megemlítem, mert ez a tervezhetőség és bizalom, ami nagyon hiányzik Magyarországon.
Mi a megoldás?
Nem vagyok a téma szakértője, csak józan paraszti gondolkodással két dologban látnám a megoldást. A mostani rendszer egyszerűen túl drasztikus. Fokozatosan kellene csökkenteni a keretszámokat és bevezetni a tandíj intézményét. Ahogyan az már részben működik is, tanulmányi átlaghoz kötném a tandíjmentességet vagy a részleges tandíjat.
A másik megoldás sokak számára érthetetlen: előtakarékosság. Tessék megnézni az USA-t (nálunk gazdagabb ország, mégis fizetős a felősoktatás), ahol a szülők, már a gyermek megszületésekor az egyetemi taníttatás költségére tesznek félre.
És megint visszaértünk az egyik kiindulási problémához: ki, miből, mennyit képes félretenni. Ördögi kör.
Vélemény, hozzászólás?