Az úgy volt, hogy még 2016-ban írtam itt a blogon a parmezán hátteréről. Azóta kiderült számomra, hogy nem kötőjellel írják, de ez most mellékes.
Éppen a régi fotóimat lapozgattam, amikor is találtam 2009. szeptemberéből egy fotót, amit Triesztben készítettem és lencsevégre kaptam egy szép nagy kerek parmezánt, melynek kilója 24,5€ volt.
Kicsit megráncoltam a homlokomat, mert drágának találom így utólag és felmerült bennem a kérdés: vajon mennyit változtak az Euróban kifejezett parmezán árak az évek folyamán (tegyük félre, hogy nálunk mi mennyibe kerül, nincs értelme hasonlítgatni).
Így találtam rá erre a borzasztóan hasznos oldalra, ahol egészen 2008-ig vissza lehet nézni, miként alakultak a parmezánok árai, ráadásul érlelési fokok szerint.
Az oldal amúgy az olasz tejtermék piacot elemzi és közöl róla adatokat.
Láthatjuk, hogy 2008. decemberében egy 12 hónapig érlelt parmezán 7,31 € volt kilogrammonként, míg azonos időszakban idén (bár a decemberi szám még változhat), 2023. decemberben 9,85 € volt kilogrammja a 12 hónapos parmezánnak.
Ez durván 34% drágulásnak felel meg.
Oké oké oké, legyen itt mégis egy kis összehasonlítás.
A magyarok parmezánja a trappista sajt. Ennek KSH szerinti kilogrammonkénti ára 2008-ban 1 560 Ft volt. 2022-ben 3 330 Ft volt.
Ez durván 114% drágulásnak felel meg, azaz több mint duplájába kerül.
Legyünk igazságosak és nézzünk egy 2022. decemberi parmezán ár adatot, hiszen az olaszoknál is volt infláció. 10,6€ / kg, az előző összehasonlításban ez 45% drágulásnak felel meg.
Kezdjük rögtön a szolgálati közleménnyel: ez az utolsó előtti epizód ebben az évadban, a jövő heti, E20 lesz az utolsó Heti Zene (legalábbis az S04 keretén belül).
Az eheti ajánlásokban dominál a „nem ezt terveztem, DE”, és így van ez jól: jön szembe egy zene, egyből kivált egy érzést, emléket teljesen egyértelműen Heti Zenében a helye!
Kevés zene tud bennem libabőrt kiváltani, de ami igen, az nagyon és mindig. Na most is így jártam, hiszen „gyerekkorom” nagy zenéje volt a Jump Around, mondjuk akkoriban még ráadásul nagy rapper is voltam, igaz (később ez vicces utalás lesz) „lakossági” vonalon, MC Hammer és Vanilla ICE (bíróúr, letagadom!) munkássága vonzott nagyon, de aztán pár keményvonalas amcsi rapper rajongó osztálytársamnak köszönhetően jöttek a Cypress Hill és természetesen a House of Pain élmények is.
Zoli által hozott cover annyira zseniális és flegma, hogy nem találok rá szavakat!
@k0cs0g: Akkor már maradok erre a kis időre a cover vonalon és kimaxolom.
Ember, aki a saját coverjét csinálta meg, és ez is jobb, mint az eredeti.
Ha már az előbb a libabőrt emlegettem és most egy filmzenét hozott Norka, akkor nem bírom nem megemlíteni a zseniális Gladiátor filmzenét, ahol a zene és a képi hatás instant libabőrt vált ki bennem abban a jelenetben, amikor Maximus végül meghal a Colosseumban és végső haláltusájában képzeletben a toszkánai mezőkön sétál, felcsendül a Now We Are Free című dal (Hans Zimmer, Lisa Gerrard).
Na, valamiért pontosan ez a jelenet és érzés ugrott be erről a zenéről is.
@chanthahca: Ma szembejött ez a zene, filmzene, nagyon patetikus, nagyon romantikus, de most úgy betalált:
Ez az egész viccelődés-szerűen indult, az unokabátyám evezős olimpikon volt, ő is a Schneider-Gallé vonal a családban, ahol mindenki tejfölszőkének születik és egy részünk meg is marad szőkének, kékszeműnek. És egy kéttenyérnyi viking tetoválás a vállán.
Senki nem fázós, mindig is ilyen északiaknak gondoltuk magunkat.
Aztán kaptam másfél éve egy genetikai tesztet ajándékba a páromtól és láss csodát: 49,2% norvég-viking 😀
Krisztián a Heti Zene negyedik évadában rendre szállította nekem a jobbnál jobb (tágabb értelemben vett) rock zenéket, melynek nagyon örültem és köszönöm neki, mert sikerült pár olyan előadót megismernem, akik albumaiba belehallgatva szélesedett a zenei palettám. Arról nem is beszélve, hogy a technikai részleteket is jobban figyelem mostanság és bár teljesen más a stílus amiben én dolgozom, de a stúdiótechnika alapjai bizony a rockzenének köszönhetőek, meg kell ismerni ezt a múltat, hogy értsd egyes eszközök működését.
Most éppen egy 10 órás okítást kezdtem el, ami CSAK a kompresszorról szól.
A lejátszási listáknak köszönhetően pedig a jövőben is vissza tudok nyúlni random ezekhez a zenékhez, melyek mindig üde színfoltok lesznek a „könyvtáramban”. Ide sorolom a mostani zenéjét is, kellemes hangzás, remek keverés.
@utanbetydelse: Volt az a jellegzetes Ghost hangzás, ami az első (Opus Eponymous) és a második (Infestissumam) albumot uralta.
Az a 70-es éveket idéző occult/hard rock, pszichedelikus rock és doom metal elemekkel. (Az elsőről James Hetfield is elismerően nyilatkozott.) De már a második lemezen érezhető volt a változás.
A harmadik (Meliora) után már egyértelmű volt az irány, lágyabb, populárisabb zene. Még Grammyt is nyertek.
Ahogy ez is, úgy a negyedik (Prequelle) és az ötödik (Impera) is nagyon jó arena rock lemezek!
Vagyis tulajdonképpen minden Ghost lemez zseniális a maga stílusában, avagy Tobias Forge – a Ghost zenei agya – egy hihetetlenül tehetséges dalszerző!
Egy remixem kapcsán kommentelte be, ha jól emlékszem SoundCloudon DJ Sterbinszky, hogy „jó a húzása”, amit én nagy dícséretnek vettem. Sajnos valamiért ahogyan nézem eltűnt egy csomó komment a SoundCloud feltöltéseim alól, de a lényeg, hogy Vanda ehetije kapcsán egyből ez volt az első gondolatom: jó a húzása!
@v4nd4: Nem ezt terveztem küldeni, de most találtam és nagyon betalált =D olyan kis apokaliptikus az apokalipszis időhöz 😬
Most én hoztam a „lakossági” szekcióból egy zenét, ráadásul magyar előadóktól.
A The Anahit akkor került a látókörömbe, amikor az énekes-dalszerző Csányi Rita az X-Faktorban próbálkozott és az In The Dark című dalt megismertem.
Megfogott a különleges stílusa és tetszett, hogy bevállalós, már-már underground zenét készít, nem pedig a „piacnak” gyárt.
Teltek múltak az évek, mára szerintem – sajnos – jócskán rádió és piacképes lett a zenéjük, ezért is illettem – gonoszul – a lakossági jelzővel.
Van egy ismerősöm, akivel szoktunk egymásnak zenéket küldeni, és amikor az akkoris című dalt komment nélkül megosztottam vele, visszakérdezett: „Valami baj van?” – Mondom nincs, miért? „Hát a zene, amit küldtél…”
Ezután figyeltem csak jobban oda a szövegre, hogy miről is szól és így már értelmet nyert a kérdése 🙂
Amúgy ez valami defekt lehet nálam, hogy szinte már biztosan állíthatom, a zenék dalszövegeire csak a tudatalattim figyel sokszor, nem is jegyzek meg dalszövegeket, még a kedvencek közül sem, de ha megkérdeznél egy-egy zene kapcsán, milyen érzést vált ki, valószínűleg 100% átfedés lenne a szövegével, jelentésével – nem csak magyar, de külföldi előadók esetében is.
Aztán ezután meghallgattam úgy, hogy figyeltem a szövegre és megállapítottam: akár igaz is lehetne rám minden sora 🙂
A mai nap egy új remix látott napvilágot, mely a kezeim közül került ki.
A Red Carpet Sins nevű szinti-pop formáció egyik alapító tagja régi barátom Zoli (sokan VV nick alatt ismerik/ismerték) és nem egészen másfél hónapja – amikor elküldtem neki a fotót az új hangkártyámról, amiről előtte hosszasan értekeztünk már párszor (aka venni-nemvenni) – felkért, hogy:
Amugy ha mar van egy ilyen fasza cuccod, csinalhatnal egy remixet. De az kb egy honapon belul kene. Ugy is belefer?
Hírhedten lassan és sokat rajta ülősen dolgozok, de gondoltam egyet és igent mondtam, hogy egy kicsit kimozdítsam magam a komfortzónámból, illetve már régóta terveztem, hogy egyszerűsítem, hatékonyabbá teszem a zenei workflow-m.
A „felkérés” után 1 héttel megkaptam a sávokat, majd belefogtam a munkába.
Szokás szerint az eredeti sávokból csak inspirálódok és egyedül az éneksávokat, vokálokat, azok részeit használom fel.
Másnapra volt már egy remix kezdemény, amit meg is mutattam Zolinak, aki kis késéssel ugyan, de szimplán leröyksopposozta. Tény, hogy mostanában sokat hallgatom a norvég duót, de na: ez most dícséret vagy kritika? 🙂
Éreztem, hogy gyúrni kell még rajta.
Jött a második verzió, majd két hét után elhangzott a kérdés: „Mennyi időm van még, ugye van még?!”
Megtudtam, hogy a két másik remixer társam is „piszmog” még, ezért még van időm. Július első hétvégéjén járunk.
Eltelt gyorsan még két hét, aminek csak a második felében tudtam igazából érdemben a remix-szel foglalkozni, de július 21-re megvolt egy 70%-ban kész remix.
Megmutattam még a Heti Zenéből ismert (korábbi George Smoog remixeknél alkotótársamnak @attilagyongyosi úrnak, aki elismerően nyilatkozott róla, így már július 24-re némi master (tudom, tudom, saját zenét nem masterelünk…) után késznek nyilvánítottam a művet.
A mai nap pedig hivatalosan is leleplezésre került a remix, melyet itt hallgathattok meg.
Összességében sokkal gyorsabban dolgoztam, mint korábban, legfőképpen annak az elvnek köszönhetően, hogy ha valami megtetszett, egyből megcsináltam és nem nyúltam hozzá strukturálisan, csak apróbb finomításokat végeztem rajta.
Ez segített, hogy a szerkezet jobban összeálljon, az ötletek a helyükre kerüljenek. Nem agyaltam, hogy ezt így, azt meg úgy, csak mentem érzés után és a legfontosabb: nem a tökéletesre törekedtem.
Akkor ez most egy összedobott remix? Nem.
Csak nem túlgondolt, nem tökéletesre csiszolt – melyek általában szinte mindig az időhiány vagy a lelkesedés elvesztése miatt végül sosem készülnek el, így tökéletességükben ott csücsülnek még mindig a „fiókban”.
Korunk szerintem egyik legnagyobb kihívása, hogy miként tudunk megküzdeni a saját magunk és mások buborékjaival, legyen az vélemény, életmód, márka, hit, politikai hovatartozás, bármi.
Mert, mint ráeszméltem, bármiből képesek vagyunk buborékot gyártani.
Persze a buborékoknak lehet pozitív hozadéka, mint pl. a különböző életmód tanácsadók által már-már el és agyonhasznált frázisok esetében, amikor olyan információkkal, emberekkel veszed magad körül, amilyen irányba változást szeretnél elérni.
Ha jobb szülő szeretnél lenni, elkezdesz olvasni más (hasonló) szülőktől történeteket, tapasztaltokat.
Ha jobb gazda szeretnél lenni, keresed az olyan gazdák által megosztott tartalmakat, melyek a saját módszeredhez hasonlóak, vagy számodra szimpatikusak.
Ha jobb zenész akarsz lenni, olyan tartalmakat kezdesz el fogyasztani, melyek segíthetnek ennek a célnak az elérésében.
Ha egészségesebben akarsz élni, felkutatsz olyan témákat, előadásokat, cikkeket, melyek segítenek ebben.
Akarva akaratlanul kialakítasz magad körül buborékok tömegét, melyeknek lehetnek közös metszeteik, sőt, egyes buborékok (hasonlóan a szappanbuborékhoz) nagyon könnyen egyesülni is tudnak.
A modern technológia segítségével a te egyéni, teljesen testre szabott kis mini buborékjaid mindennél könnyebben kialakíthatóak (akár harmadik fél által is) és ha nem vagy elég nyitott a világra, könnyen saját buborékod/buborékjaid áldozatává válhatsz.
Egy jó írás a témában, nálam avatottabb szakemberektől.
Ha mindez nem lenne elég, ott van még a szelektív figyelem problémaköre.
A szelektív figyelem
A szelektív figyelem azt jelenti, hogy az agyunk képes kiválasztani bizonyos ingereket vagy információkat a környezetünkből, és ezekre összpontosítani, miközben más információkat figyelmen kívül hagy. Amikor egy adott dologra fókuszálunk, mint például egy adott márkájú autókra, az agyunknak az a benyomása, hogy azokat az autókat gyakrabban látjuk, pedig valójában csak a figyelemkoncentrációnk miatt vesszük észre őket gyakrabban.
Ezt a jelenséget számos kísérletben kimutatták. Például, ha azt mondjuk valakinek, hogy nézzen körül egy szobában, és vegye észre a piros tárgyakat, akkor az illető nagyobb valószínűséggel fogja észrevenni a piros tárgyakat, mint ha nem kapta volna ezt az instrukciót. Ez azt mutatja, hogy a figyelem szelektivitása nagy mértékben befolyásolja azt, hogy milyen információkat veszünk észre a környezetünkből.
A szelektív figyelem azonban korlátozott kapacitással rendelkezik, így a figyelem egy időben csak korlátozott számú információra irányulhat. Emiatt az emberek kénytelenek választani azok közül az ingerek közül, amelyekkel foglalkozni akarnak, és figyelmen kívül kell hagyniuk azokat, amelyek nem érdeklik őket. Ezt a döntést az agy a figyelem önkéntes és öntudatos irányításával hozza meg.
A szelektív figyelem és a buborékok jelensége között erős összefüggés van az internet és közösségi média korában. Az online platformok ajánlott tartalmai korlátozhatják az emberek látókörét, ami növeli a „buborékokba záródás” esélyét. Ezért fontos, hogy tudatosan keresünk kapcsolatot eltérő véleményeket és értékeket képviselő emberekkel, és széles körű tájékozódásra törekedjünk. Az információ-buborékok korlátozhatják az emberek objektív véleményalkotását, ami fontos a személyes és társadalmi fejlődéshez. Az információ-buborékok elkerülése érdekében széles körű tájékozódásra van szükség az információk forrásainak széles skáláját használva.
Egy buborék felismerése
Az egész bejegyzés apropóját az adja, hogy felfedeztem a saját életemben pár akaratlan, nem tudatosan kialakult buborékot.
Mivel sokáig nem írtam le ezen blog keretén belül az életem történéseit, most összefoglalom nagyon röviden: közel 15 évnyi, más-más témakörben végzett, de kvázi területi képviselői munka után 2020-ban, két héttel a Covid lockdown előtt egy olyan munkát kezdtem el, mely többnyire (hivatalosan 80, valóságban 95%-ban) irodai munka. Ennek a korszaknak 2023. januárjában véget vetettem, most egy sokkal komplexebb, változatosabb és területi munkát is magában foglaló pozícióban dolgozom.
Ezt csak azért fontos megemlítenem, mert a területi „emlékeim” a világjárvány előttről származnak, ami ma már bátran ki merem jelenteni, egy teljesen más kor, korszak képét mutatja, mint ami jelenleg van. A filozófiai mélységű paradoxon valósággá vált: soha nem lesz már olyan a világunk, mint amilyen a világjárvány előtt volt.
Mivel az irodai munkám Budapesten volt, az otthonom és az irodaház közötti szakaszra korlátozódott az utazásaim nagy része, így a mikrokörnyezetem közútjainak ismert és változatlan állapota, az M7 autópálya, M1-M7 közös bevezető szakasza, Nagyszőlős út, Bocskai út állapota volt a legjobban ismert számomra.
Ez lett a közlekedési buborékom (jó, egy-két kivételtől eltekintve).
Nem is panaszkodtam az utak állapotára, többnyire jól járható utak vannak ezen a szakaszon.
Elérkeztünk azonban a jelenbe, ahol Nyugat-Dunántúl több pontján megfordulok és elképedve tapasztalom, hogy a kis közlekedési buborékomon kívül milyen állapotok, de ami fontosabb, milyen állapot romlások vannak úton útfélen.
Joggal legyintesz és jegyzed meg rosszmájúan: üdv a való világban. Igen. A közlekedési buborékomtól nem láttam eddig a teljes képet.
Red pill? Blue pill?
A Mátrix című film zseniális metaforája szorosan kapcsolódik a buborékokhoz.
Ez a metafora ugyanis az élet két különböző értelmezési módjára vonatkozik. A blue pill a komfortzónában tart, ahol minden ugyanúgy marad, és semmi sem változik. Ez a világ egy buborék, amelyben a személy csak azt látja, amit az adott média vagy környezet mutat neki.
A red pill viszont az igazság keresését jelenti, az erőfeszítést, hogy kijussunk a komfortzónából, és megértsük a világot. Ez azt jelenti, hogy az emberek kritikusabban néznek a világra, és aktívan keresik az igazságot, ahelyett hogy csak elfogadják a ránk kényszerített információkat.
Az igazság keresése lehetővé teszi számunkra, hogy kijussunk a saját buborékunkból és megértsük a világot. Az igazság lehet, hogy fájdalmas vagy nehéz elfogadni, de az a lehetőség, hogy megtapasztaljuk a valóságot és megtaláljuk a helyünket benne, sokkal értékesebb, mint a komfortzónánkban maradni.
Vagy épp nem.
A nemzeti buborék
Itt vagyunk a Kárpát-medence közepében, sokak szerint „a világ közepe”. Mivel sajátos nyelvünk miatt el vagyunk szigetelve, máris kialakul egy buborék, melyben nagyon könnyű blue pill vagy hamis red pill értelmezést kialakítani.
Sokszor irigylem azon ismerőseim, akikről tudom, hogy nem beszélnek idegen nyelvet/nyelveket, próbálkoztak lejutni a horvát tengerpartra vagy „jezolóba olaszba’ „, de aztán elengedték, mert itthon legalább értik mit beszélnek, emiatt nem (vagy csak nem nyilvánvaló módon) verik át őket, biztonságban, komfortban érzik magukat. Az ő nemzeti buborékjukban a tenger a Balaton és végülis pizzát meg olasz fagyit is árulnak már minden sarkon, a csevap meg tulajdonképpen fasírt csak nem golyóra formázva.
Ebből a buborékból nézve könnyen ostobának, rondának, gyengének, hanyatlónak, rosszannak, blue pillnek tűnik mindenki más, vagy megfordítva: a buborékban lévők okosabbnak, szebbnek, erősebbnek, haladóbbnak, jobbnak, red pillnek, AZ egynek!
A dilemma
Felmerül a kérdés, hogy mi a jobb?
Figyelmen kívül hagyni a valóságot és csak buborékból szemlélni jó blue pill módjára és kényelmesen, komfortosan továbbhaladni?
Vagy talán red pill módjára keresni a válaszokat, szembesülni a szomorú, olykor fájdalmas valósággal és megpróbálni megbékélni vele? Vannak részek, területek, melyekre nem lehet ráhatásod, nem tudsz rajta változtatni, még mikro szinten sem. Ezzel máris egy új buborékot alakítasz ki…
A bejegyzés egyes elemei chatGPT segítségével íródtak.
Azért mikor a kész posztot kértem, hogy foglalja össze, eléggé mókás választ adott:
A „Buborék” című bejegyzés a hello.stro-b.com oldalon arról szól, hogyan jött létre az író, Strobi, „buborék” nevű alteregója. A posztban Strobi elmondja, hogy a buborék szimbolizálja a könnyedséget, a gyermeki naivitást, és az ártatlanságot. A bejegyzésben Strobi továbbá megosztja az életének olyan kihívásait és nehézségeit, amikre a buborék alteregója segítséget nyújtott számára.
A bejegyzésben a képek is fontos szerepet kapnak, hiszen a buborék témát végigkövetve, Strobi saját buborék fotóit osztja meg a cikkben, ami tovább emeli az egész bejegyzés könnyed, szinte lebegő hangulatát. Összességében a bejegyzés szórakoztató és inspiráló, és arra ösztönzi az olvasót, hogy fedezze fel az általa legkedvesebb dolgokat az életben, és találjon meg egy olyan alteregót, amely segíthet neki átvészelni az élet nehéz pillanatait.
Arra gondoltam, hogy megosztom veled, adott héten milyen érdekes anyagokról olvastam, milyen könyvet olvastam, milyen podcasteket hallgattam, milyen YouTube videókat néztem.
Nem biztos, hogy minden héten lesz megosztásra érdemes anyag, majd alakul.
Pogi Podcast
Régi nagy kedvencem Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, régebben a blogjának rendszeres olvasója, újabban pedig podcastjának rendszeres hallgatója vagyok.
Egy időben követtem a YouTube-on az Új Egyenlőség csatornát is, ami szintén a nevéhez fűződik.
Most négy adást ajánlok tőle egyszerre (az egész podcastjén túl), melyeket érdekes volt hallgatni, hiszen alapból magyar aktuál politikától mentes (ezeket a tartalmakat messziről kerülöm), de mégis van benne objektív párhuzam, amit érdemes átgondolni.
Kettő, 2-2 részből álló adást ajánlok, melyek vasárnap reggelente a Radio Café 98.0 hallhatóak „élőben”, de szerencsére Pogi rendre megosztja ezeket a Spotify-on is.
A japán és az izraeli gazdaságról van szó, hogyan alakultak, fejlődtek az évek során.
Della
A Della nevű podcastet, ami a 24.hu égisze alatt működik, nem régóta követem és nem is rendszeresen, de az algoritmusoknak hála jó tartalmakat kapok ajánlóba.
Legutóbb a kiskereskedelem. helyzetéről és az ársapkák hatásáról hallgattam egy nagyon jó adást, ahol a műsorvezető Baka F. Zoltán vendége Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára volt a vendég.
Amiért tetszett a műsor, mert nyíltan beszéltek nem csak problémákról, de megoldásokról is, illetve nem féltek kimondani és tisztázni a sokak fejében tévesen létező fogalmakat. Mint például azt, hogy a kereskedő a vevőért van és a vevőből él, illetve, hogy a profitért dolgozik – amiből a saját költségeit fedezi és természetesen fejlődni is szeretne belőle. Így működik minden (for profit) vállalkozás.
Ismét úgy döntöttem, hogy közel 5 év kihagyás után elkezdek blogolni. Több, egymással párhuzamosan futó folyamat vezetett ide, melyekről szeretnék majd bővebben is írni.
Az első és legfontosabb, hogy régi oszlopos tagokkal és nagyon izgalmas új tagokkal újraindul a Heti Zene, immár a negyedik évaddal.
Szeretnék írni az életem 2023.01.06 – 2023.04.14. között zajló eseményeiről is, kipróbáltam milyen elmenni egy alkotói szabadságra. Felmondtam a munkahelyemen és belevágtam a „semmit tevésbe”. Sok érdekes tapasztalatot szereztem, melyeket még magamban is le kell tisztázni.
Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy rájöttem (ismét): a Twitter már nem az én platformom, nem ad hozzá a napjaimhoz, inkább elvesz. Próbálkoztam különböző hackekkel, miként lehet úgy alakítani a rendszert, hogy számomra hasznos legyen és a nap végén inkább adjon, mint elvegyen, de be kell látnom, ez már nem megy.
Az eltelt közel 5 évben rengeteg értékes tartalom „maradt bennem”, köszönhetően annak is, hogy a micro blogolás (aka Twitter) megadta az instant „kiírom magamból” élményt és az ezzel járó instant visszajelzés élményt, de ez közel sem ugyanaz, mint amikor leülsz egy üres poszt elé, összeszeded a gondolataidat, rendszerezed őket majd szép kerek mondatokba foglalva leírod őket.
Kár lenne mindent a fenti dopamin ciklus rovására írni, többször éreztem, hogy írnék, de aztán győzött az „á, minek? kinek? miért?” érzés – és végül a fiókban maradt. Volt ebben azért félelem is. Minél kevesebbet osztok meg magamról, magunkról, a történésekről, a véleményemről, annál jobb – több helyről is kaptam a jó tanácsot és ha visszanézek a soron (ugye 2010, 2014, 2018, 2022, khm…), nem teljesen volt ez a tanács alaptalan.
És ne hanyagoljuk el azt a tényt sem, hogy természetes módon, ahogyan mindenki más, én is idősebb lettem. Talán megfontoltabb, bölcsebb, bátortalanabb, gátlásosabb. Ami jó ötletnek tűnt 25-30 évesen, az már nem az 39-44 évesen. Persze még mindig ott van bennem az egészséges kíváncsisággal bíró gyerek, de egyre nehezebb előcsalogatni.
Egy ideje (2-3 éve) gonosz módon tesztelem az ismerőseim és az „ismerőseim”. A dolog lényege annyi, hogy a születésnapomkor deaktiválom a Facebook profilomat és figyelem, mennyi köszöntőm lesz aznap. A Facebook kifigyelhette a metódust (nem valószínű), mert tavaly a T+1 napon reaktivált fiókba elkezdtek jönni a köszötések – mintha T nap lenne.
Idén már nem kellett trükköznöm, mert azon szerencsés emberek közé tartozom, akik végleg törölték magukat eme csodás szolgáltatásból.
Virtuális törődés
Az évek során egyre kevesebb köszöntés érkezett ennek köszönhetően, a tendencia szomorúsággal töltött el. Akikkel beszélgettem a kérdésről, megmagyarázták: nincs a jelenséggel semmi probléma, az én feladatom is a kapcsolatok ápolása, fenntartása, ebben a social média csak segít.
Még mielőtt: nem vágyom órákon át érkező notifikációkra a jeles napon, sem sms/iMessage/Messenger/bármi üzenet áradatokra. A jelenség – és tőlem függetlenül – a lényeg. Ez nem picsogós bejegyzés akar lenni.
Hogy tényleg nem a köszöntés elmaradása zavar, zavart, arra csak most jöttem rá. Pont a fordítottja zavaró, a felületes, virtuális léleksimogatás, törődés, „kötelező jófejség”. És ez az, amit sajnos nem vesz észre az ember, csak szimplán megszokja. Ez lesz a normális, a megszokott. A különbség csak a social media elhagyásakor lesz szembetűnő.
Azon ismerőseim számára, akikkel nem tartom a Facebook/social világon kívül a kapcsolatot, kb. megszűntem létezni. Korábban csak a posztok, státusz frissítések, képfeltöltések jelentették az impulzust számukra velem kapcsolatban. És a rendszer figyelmessége, hogy szólt jeles napokon.
Próbáld ki: ha deaktiválod magad, vajon hányan fognak rólad megemlékezni?
Ami mégis jó
Aki fontos, itt van. Akinek fontos vagyok, emlékezett rá(m). Aki fontos, azon így fókusz van. Nem a virtuálison, nem a felületesen.
Idén több okból kifolyólag is úgy döntöttünk, hogy külföldre csak egy rövidebb nyaralásra megyünk a szomszédos Szlovéniába.
Igazából egy Twitteres cimborám @tormaatti osztotta meg rendszeresen egy szlovéniai turistahelyeket népszerűsítő fiók posztjait és innen jött az ötlet: menjünk el a Bledi-tóhoz.
Tervezés
Gyorsan nekiálltunk szállásokat keresni, első olvasatban úgy tapasztaltam, hogy az olasz és osztrák szálláshelyeknél kb. másfélszer drágábbnak tűntek. Ez kicsit vissza is vetett a keresésben, de végül a spontán nyaralásszervezés jegyében kb. 4 szálláshely megtekintése után lefoglaltunk a booking.com-on egy szimpatikus szállást, Hotel Marko, Portorožban. A Bledi-tó meglátogatását inkább őszre halasztottuk.
Ha te is foglalnál a booking.com-on, ezen a linken 15USD kedvezményt kapsz – és én is a következő foglalásomból. Járjunk jól mindketten! Köszi!
A szállásnak kimondottan jók voltak az értékelései, a térképen láttuk, hogy jó az elhelyezkedése és külön szimpatikus volt, hogy kvázi saját strandja van.
Utazás
A tőlünk 440km-re levő Portorož megközelítése rendkívül egyszerű: M7-es autópálya, M70-es autóút, Mariborig (a második legnagyobb szlovén város) A5-ös autóút, majd az A1-es autópálya Koperig és onnan még egy kis H5-ös autóút. A matrica itthon megvásárolva 7 napra 5150 Ft-ba kerül.
A Razdrto (igen, 4 mássalhangzó egymás után, de mégsem zmrzlina) városka után megszaporodnak a kétnyelvű kiírások, ezen a részen ugyanis a szlovének mellett olaszok is élnek, éltek. Ez bevallom a komfortérzetemet jelentősen javította, Horvátországban például kifejezetten idegesít, hogy nem értek a feliratokból, beszédből egy mukkot se…
Az út végig kifogástalan, a benzin olcsó, a sebességhatárokat érdemes betartani. A forgalom viszonylag nagy volt, pedig hétfőn utaztunk.
Első nap, Portorož (Portorose)
A szállást könnyen megtaláltuk, a Hotel Marko mondhatni központi helyen található. A recepción gyorsan átestünk a check-in-en, a recepciós angolul mindent elmagyarázott. Lepakoltunk a szobában, majd irány a beach! A Meduza Beach a hotellel szemben, az utca túloldalán található. Különlegessége, hogy három részre tagolódik: két füves, betonozott szakaszra, mely egy exclusive részből, ami az 5*-os szállodák vendégeinek ingyenes, mindenki más számára díjköteles, és egy 4*-os részből áll, mely a 4*-os szállodák vendégeinek ingyenes, mindenki más számára díjköteles illetve egy homokos partszakaszt magában foglaló „városi strand”, mely mindenki számára ingyenes.
Meduza Beach
Mindhárom részen fizetni kell a napernyőért, a mi esetünkben ez két napágy + napernyő esetében 17€-t tett ki. Odamész, leülsz valahova ahol üres, majd kis idő múlva jön egy srác egy mobil eszközzel és mobil nyomtatóval, beregisztrálja a kívánt ágyat, napernyőt, ha jó kedvében van ad egy kis kedvezményt és egy karszalag szerűvel megjelöli, hogy foglalt.
A nyaralás végére összeállt a kép, Portorož a Rimini-Binione-Jesolo vonal szlovén megfelelője.
Ez nem a mi szállodánk, ez a Kempinski
A partszakasz bár minőségi és kellemes, a vízről ez már nem mondható el: Balaton szintű tengervíz, lekerített öböl. Az Adriáról nem feltétlenül ez a kép ugrik be. Ha az Adria számodra is a hűvös, kristálytiszta tengert jelenti, akkor itt nem azt fogod megtalálni. El is döntöttük, hogy másnap egy másik partszakaszra megyünk.
Mivel olvastuk a bookingon, hogy jó a szálloda étterme, ezért az első vacsorát oda terveztük.
Nem csalódtunk! Nagyon ízletes ételek, jó kiszolgálás, elfogadható árak.
Az árszínvonal nem alacsony, ez tény. De ahogy számoltam nem drágább egy-egy igényesebb (nem felsőkategóriás) budapesti vagy Balaton parti étteremnél.
Második nap, Piran (Pirano)
Ingyenes buszjárat
Mindenképpen el akartunk menni megnézni ezt a kis hangulatos várost. Tudtuk, hogy a városba nem lehet behajtani autóval, így csak az ért minket meglepetésként, hogy a „lenti” parkoló megtelt, vissza kellett kanyarodnunk a fentihez. 1,2 € óránként a parkolás, ami se nem kevés, se nem sok, viszont kicsit messze van a belvárostól. Ezt a „békát segít lenyelni” a parkolóházhoz ingyenesen adott szolgáltatás, a légkondícionált, kultúrált és igaz fura időzítés szerint, de kb. 5-10 percenként járó buszjárat.
A Tartini térig kellemesen utazhatsz, ahonnan az egész falucskát körbe tudod járni. Nem árulok zsákbamacskát: totálisan beleszerettünk Piranba! Hangulatos kis utcák, remek tengerpart, kitűnő éttermek, remek kávézók. Hogy mindezt honnan tudjuk?
Tartini tér
Miután közel 40 fokban felmentünk a templomig, majd vissza le a Tartini térre, az egyik kávézóban a téren a pincér meglepett minket egy „Tessék! Köszönöm!” megszólalással. Ahogy kifigyeltük, minden nációhoz volt pár szava a saját nyelvén, a mellettünk ülő franciáknak is így próbált imponálni. Sikerült.
Szent György templom
Aztán ott van a tengerpart: a félsziget (jó, igazából földnyúlvány) igazán ideális déli-dél-nyugati tájolású, így szinte folyamatosan éri a nap, de akad azért árnyékos rész is. Miután teljesen megkerültük ezt a földnyúlványt, a templom sziklái alatt egy köves strandon táboroztunk le.
A fárasztó strandolás után visszagyalogoltunk a Tartini térre, ahol pillanatokon belül érkezett a légkondis busz, mellyel vissza tudtunk menni a parkolóházba.
Mivel teljesen belezúgtunk a városba, eldöntöttük, hogy vacsorázni is itt fogunk, így visszamentünk kis felfrissülés után Piranba. A napközben felfedezett étterem soron mentünk pár kört, mivel 7 óra magasságában szinte mindenhol teltház volt. Illetve követtük a szabályt, hogy ahol kevesen vannak, az gyanús.
Választásunk úgy kb. megérzés alapján a Pavel éterremre esett, az áraik is rendben voltak, a személyzet pörgött, az étterem is jól nézett ki. Mivel minden asztalra ki volt helyezve a „Foglalt” tábla, a főúrnál érdeklődtünk…10 perc múlva tud adni asztalt, de ha gondoljuk menjünk át a Pavel 2 (!) étterembe, ugyanaz a menü, ugyanaz a minőség, ugyanazok az árak. Átmentünk, ott hasonló volt a helyzet, de az idős néni (akit valami tulaj félének néztünk) egyből megbontott egy 8 személyes asztalt, így lett helyünk.
Piran by night
A vacsora alatt hol németnek, hol franciának néztek, ennek megfelelően választották ki a pincérek a kommunikáció nyelvét, de mi ragaszkodtunk az angolhoz, ők pedig szépen átváltottak arra. A pincérek szinte kivétel nélkül 50+ voltak.
Az étel remek volt, kedvesek is voltak, gyorsak is voltak, kaptak is szép borravalót (meg is lepődtek). Itthon – egy közben előkerült utikönyvben… – megtaláltuk az infót, hogy sikerült az egyik legjobbnak mondott éttermet kiválasztani.
Árak kérdése: úgy tűnt, hogy a tengeri ételek olcsóbban voltak mint Olaszországban, a többi étel az azonos vagy picivel talán olcsóbb. Becsapós lehet az üzletekben is a 22%-os ÁFA, sok itthon is kapható termék olcsóbb – de igazából az ÁFA tartalom miatt. Összességében elmondható, hogy Nyugat-európai az árszínvonal.
Harmadik nap, Izola (Isola)
Nyakunkba vettük a környék következő látványosságát, Izola városát. Ez már egy nagyobb település, van saját kórháza és érződik rajta a városias jelleg – értsd nem az a tipikus üdülőfalu.
Parkolás a városközpontban itt is egyszerű, kényelmes. A kasszánál egy nyilvános WC, melyre igaz kicsit helytelenül, de magyarul is ki volt írva, hogy „nyilvanos vécé”.
Zeneiskola
Az óváros felé vettük az irányt, „toronyirányt”, hangulatos kis hely ez is. Nagyon szép épületekkel, a helyi zeneiskola épülete érdekes látványt nyújtott. Csakúgy mint a városközpont platán sora, ami már-már a dél-francia, provence-i hangulatot idézi.
Egyszercsak beach
Térkép nélkül „érzésre” közlekedtünk, megyünk-megyünk, majd egyszercsak a kis utcákból kiérkezve előttünk van egy szépen kiépített beach, tele emberrel!
Jó infrastruktúra
A metódus itt is hasonló, mint Portorožban, leülsz a kiválasztott napernyőhöz, majd jön a srác, nyomtatja a jegyet. Az ár itt egy picivel olcsóbb volt, 15€ a két napágy egy napernyő kombó.
A tenger itt tisztább, köves az alja és vannak kiépített kapaszkodók a bemenetelhez, illetve stég szerű építmény is, amiről bár hivatalosan tilos az ugrálás, a gyerekek mégis művelik – saját felelősségre 🙂
Azt hiszem kivétel nélkül minden partszakaszra elmondható, hogy jó ha van nálad tengerjáró cipő – vagy mi a neve. Kényelmesebbé teszi a ki-be járást a vízbe.
Hazaút, Ljubljana
A bőséges reggeli után elindultunk a közel 4 órásra tervezett hazaútra, melybe beiktattunk egy városnézést: a főváros, Ljubljana következett!
Ljubljanica folyó
Útközben elolvastunk pár hasznos tanácsot a városról, így kb. tudtuk mire számítsunk, mely helyeket keressük fel. A belváros nagyon hangulatos, a Ljubljanica folyó szépen keretezi az óvárost. Egy nagyon hasznos tanácsot kaptunk egy oldalon: ha a várat látjuk és a folyót követjük, nagy baj nem lehet látványosságokban! És ez tényleg valid!
Ljubljana, Tromostovje – Hármas híd
Ami feltűnt a városban – bár erről is olvastunk korábban -, hogy iszonyat nyugalom van, az emberek nem idegesek, sőt, se autó, se ember nem volt elviselhetetlenül nagy mértékben. Ez betudható az augusztusi időpontnak is, de szerintem majd ősszel, amikor visszamegyünk a Bledi-tóhoz, leteszteljük a helyzetet.
A kevés autóra talán magyarázat a rengeteg kerékpáros, akik mindenfelé megtalálhatóak és egyikőjük sem idegbeteg: a kacsázó turisták (incl. én) között teljes nyugalommal, megértéssel és türelemmel kerülgetnek. Még csak le sem csengettek egyszer sem!
Hipster „hentes”
A folyóparton érdemes végigmenni, a vár felőli oldalon, nagyon hangulatos éttermek, kávézók vannak, mind kicsit hipszteres, de eredeti designnal.
A nap zárásaként fel akartunk menni autóval a várba, amit könnyen meg is tehettünk, azonban a vár előtti parkoló tele volt. Egy fiatal 20 év körüli srác irtó kedvesen, a problémánkat megértve közölte tökéletes angolsággal, hogy mi a helyzet. Megkerdezte, hogy a várat szeretnénk-e megnézni és egyből 2 alternatívát is ajánlott, hogyan tudunk lentről feljutni.
Sajnos ezeket az alternatívákat elmosta az eső, épp akkor csapott le egy durva nyári zápor, így a várat meghagytuk a következő alkalomra.
A 4 napos nyaralás elmélete
Arra jöttünk rá, hogy a jövőben két féle nyaralást fogunk eszközölni: vagy minimum 2 heteset vagy több 4-5 naposat. Akárhogy is elmélkedtünk, mindig az jött ki, hogy ez az időtartam pont ideális. Mert mi szokott történni egy 7nap/6 éjszakás tipikus nyaraláson? Úgy 4-5 nap után megunod a helyi éttermek kínálatát, a szálloda reggelijét és az utolsó 2 nap úgyis csak a siránkozással telik, hogy már menni kell haza.
A totális kikapcsolódáshoz kell legalább 2 hét, a tipikus 7 napos megoldás talán a legrosszabb.
Összegzés Szlovéniáról
Röviden? Instant szerelem!
Kicsit hosszabban? Nem várt instant szerelem!
Az emberek kedvesek, igazi európai módjára viselkednek, mindenhol beszlétek angolul vagy legalább megértették. Az üdülőövezeteken érződik, hogy megértették, a turistákból élnek és ennek megfelelő kedvességgel (és nem a balatoni utálattal) állnak neki. Valószínűleg a fizetésük színvonala is más, mint balatoni társaiké, de na.
A főszezonhoz képest nem volt tömegnyomor, kellemes, nyugodt környezetben tudtunk sétálni, közlekedni mindenhol. Ennek okát szintén nem tudom, lehet hogy csak „ennyi van” ebben a régióban, de ez számomra kifejezetten szimpatikus volt.
Amit még megfogalmaztam, hogy a szlovén riviérán találkozott a mediterrán életérzés és a németes-svájcias-skandinávos „tüchtig” szemlélet.
Infrastruktúra jól átgondolt, jól karbantartott, tiszta. Minden arra irányul, hogy az ide látogató vendég jól érezze magát! És bár olcsónak nem mondható (de drágának sem), az ár/érték arány szerintem ideális. Nem éreztem sehol sem azt, hogy itt csak azért, mert turista vagyok, le akarnak húzni. Persze, a szokásos kisboltos húzások itt is megvannak, a 0,4€-s ásványvíz az óváros közepén 1,5€ (1 literes), de ez azt gondolom belefér.
Lehet, hogy a friss, sós levegő miatt kitisztult az orrom és jobban éreztem az ízeket, de az ételeik rendkívül zamatosak, frissek, jó minőségűek voltak.
Az ország látványra sem utolsó, vannak alpesi hegyek (Júlia Alpok), mediterrán tengerpart (Szlovén riviéra), tavak, barlangok, túrázási lehetőség, síelési lehetőség…
Vannak a YouTube-nak olyan bugyrai, ahol (jó, azért nem túl nehezen) rá lehet akadni olyan elvakult és elhivatott csókákra, mint Will Matthews aki régi dolgokat (szerszámokat) újít fel.
A láncfűrész felújító videója kapcsán két dolog jutott eszembe:
a csávónak rendesen elgurult a gyógyszere, irigylem a kitartásáért
egy 1960-as eszköz is milyen bonyolultnak tűnik egy hozzá nem értő (én) félnek, csodálatos dolgokra képesek a mérnökök
A mai nap felfedeztem, hogy megjelent egy könyv, melyet a témája miatt szívesen megvásárolnék.
Bravó, szép mondat, konkrétabban?
Nem a tényleges könyv lesz a főszereplő ebben a bejegyzésben, hanem a folyamat, melyet végigjártam és elgondolkodtatott.
Keresés
A szerző és a cím alapján elindultam az online (is) megtalálható könyvesboltok kínálatában és miután eltérő kedvezményeket találtam, gondoltam megkeresem a kiadót, kihagyva ezzel a köztes értékesítési láncot, jobban szponzorálva a szerzőt, a kiadót.
Libri, bookline, eMAG/Líra és a kiadó. Azért csak ennyi, mert ők árulják a szóban forgó könyvet.
Az eltérések
A könyv alapára: 4.800.- HUF
Libri: 5% kedvezménnyel 4.560.- HUF
bookline: 15% kedvezménnyel 4.080.- HUF
A kiadónál: 20% kedvezménnyel 3.840.- HUF
Líra, eMAG: 15% kedvezménnyel 4.080.- HUF
Hmm…rendeljük meg a kiadónál, úgyis ez volt a terv!
Harmadik fél díja: a szállítás
Libri: széles bolthálózatuknak hála a közelben át tudnám venni ingyenesen. Átvételi ponton (ami lehet Magyar Posta, Coop, Immedio, OMV kút stb…rengeteg) 790.- HUF, házhoz szállítva 890.- HUF.
bookline: Átvételi ponton (ez esetben Magyar Posta) 690.- HUF, Foxpost 690.- HUF, házhoz szállítva 790.- HUF, Bookline Express szolgáltatással 3.990.- HUF, de ez csak Budapesten és környékén érhető el.
A kiadónál: személyes átvétel Budapesten ingyenes, házhoz szállítva futárral 975.- HUF.
Líra: itt ismét kánaán a lehetőségekben! Könyvesbolti átvétel, szintén a közelben át tudnám venni ignyenesen. Házhoz szállítva futárral 799.- HUF, Foxpost 590.- HUF, Pick Pack Pont 590,. HUF, PostaPont 590.- HUF.
eMAG: itt bár a tényleges szolgáltató a Líra, csak házhoz szállítási lehetőség van, ami 799.- HUF.
Az „elemzéshez” fontos információ, hogy számomra a szállítási módok között igazából nincs nagy különbség, sőt, talán a házhoz szállítás a legkényelmetlenebb (nem vagyok itthon napközben). Az átvételi pontos, a postai csomag és az üzlethálózatban (nem Bp.) történő átvétel a legkényelmesebb.
A morális dilemma
Az eredeti motiváció a keresésre kettős volt: a legjobb ár megtalálása és lehetőleg a szerző, kiadó direkt támogatása (köztes lépcsők minimalizálása).
Nézzük az „önző”, egyéni, vevői oldalt költségminimalizálás szemszögéből.
Libri: 4.560.- HUF
bookline: 4.770.- HUF
A kiadónál: 4.815.- HUF
Líra: 4.080.- HUF
eMAG: 4.879.- HUF
Ebből jól látszik, hogy a Líra a nyerő. És itt indult be a gondolkodás.
Bár nehéz megtippelni, hogy a kiadótól az egyes kereskedők milyen áron kapják a könyvet, az egyszerűség kedvéért azt feltételezem, hogy a kiadó honlapján kínált ár környékén (3.840.- HUF). És azt is feltételezem, hogy a kiadó és a szerző igazából minden esetben a „pénzénél van”.
Hol milyen költségek merülnek fel? A felár, haszon mire fordítódhat? Az általam fizetett végösszegből mennyi ember munkája részesül díjazásban?
Vajon erősebb a gazdaság előrelendítésében hozzájárulás érzése az egyéni költségminimalizálási érdeknél? Komoly morális vitába kerültem önmagammal.
Túlagyalom? Igen! Ilyenkor mindig ausztriai ismerős példáját tudom felhozni, ahol a kis falvakban, kisebb városokban az tartja életben az éttermeket, kocsmákat, de úgy általában a vállalkozásokat, hogy a helyiek rendszeresen vagy alkalomszerűen de igénybe veszik a szolgáltatásokat.
Azért, mert jó, hogy van, aki vállalkozik és lehetőséget nyújt a helyiek számára. Egy jó vacsoráért nem kell bemenni a következő városba stb…
Ha a két legjobb árat nézem, mindkettő egy bolthálózat előnyeit használja ki. Itt a vásárlás hozzájárul az ott dolgozók béréhez, a bolthálózat fenntartásához.
Ha a házhoz szállítós opciókat nézem, a vásárlás hozzájárul az online könyvesbolt üzemeltetési költségeihez, a raktárban dolgozók munkabéréhez és a futárszolgálatban dolgozók béréhez.
A megoldás nagyon egyszerű: a fogyasztás, a vásárlás mindenképpen teremt valamilyen gazdasági (és ezzel társadalmi) hasznot.
Hacsak nincs valami hozzáadott érték, pl. törzsvásárlói program valós értékkel, extra szolgáltatás, akkor érdemes (naná!) az egyéni érdeket prioritásba tenni.
Nem újdonság ez, akinek mégis, javaslom elolvasni a The Power of Habit című könyvet. Az viszont már sokkal érdekesebb, amikor ezzel szembesülünk is a mindennapok során. Azt egy fejlődési folyamatnak tekintem, amikor észreveszed magadon ezeket a visszatérő, automatikus mintákat, mert ez egy fontos lépés ahhoz, hogy tudj ellenük tenni – ha például egy rossz vagy számodra nem tetsző szokásról van szó.
A cue-routine-reward háromszög
Ma reggel történt velem, hogy leültem ébredés után a gép elé (rossz szokás 1.), majd az éjszaka során érkezett (hír)leveleket átnéztem (rossz szokás 2.). Az egyik hírlevélben épp konyhai evőeszköztartót promózott a Joseph&Joseph. Pont ilyet keresek, ezért gyorsan leszaladtam a konyhába, megmérni a fiókok mélységét.
Leértem a konyhába (szokás 3. cue, trigger), majd mérés helyett elkezdtem magamnak „kávét” (igazából kávés-tejet iszom, túlzás kávénak nevezni) készíteni, míg felforrt a víz, elővettem a hűtőből a tejet, a narancslevet és a reggeli joghurtomat. Beindult a reggeli rutin.
Visszatértem a felpakolt elemózsiával a gépemhez tovább böngészni a Joseph&Joseph oldalát, majd akkor csaptam a homlokomra: amiért eredetileg mentem a konyhába, az elmaradt, megmérni a fiókok mélységét…
A szokásom – reggeli kávé elkészítése a konyhában – teljesen felülírta a célt, amiért eredendően a konyhába indultam. A szokásaink rabjai vagyunk!
A fenti példa is jól mutatja, hogy szinte bármilyen környezetben felülkerekedhetnek rajtunk régi, berögzült szokásmintáink. Legyen szó magánéletről vagy munkáról, vagy akár politikáról, gondolkodásmódról…
Ezeknek a szokásoknak az átalakítása melós folyamat, de pont ez az élvezetes benne. Felismerni, majd megváltoztatni.
Power of habit, forrás: https://blog.percolate.com/
Pár hete feltettem egy kérdést Twitteren, hogy vajon 2017-ben van-e még értelme blogolni? A kérdés apropóját az adta, hogy komolyan elgondolkoztam a blogjaim végleges, hivatalos bezárásán. No persze a közléskényszer ezzel nem szűnne meg, csak más formában öltene testet.
Aztán a visszajelzések végül olyan irányba vitték a gondolkodásomat, hogy a blogolást, mint formátumot nem vetem el, inkább a saját hozzáállásomon próbálok meg változtatni.
Amire egyébként már volt kísérlet részemről, de valahogy nem jött össze – és már látom a karakterszámból, hogy most sem fog sikerülni 🙂 . Ez a más hozzáállás annyit tenne, hogy rövidebb, velősebb, de minőségi bejegyzéseket szeretnék írni. Ami egyébként biztosan megy, mert ezt egy másik platformon csinálom és sajnos pont a blognak a kárára. Igen, úgy hívják Twitter.
Meglátjuk!
A B-tervek jelentősége
Az Agyvihar podkeszt keretében és az adásokra felkészülés során rengeteget foglalkozom produktivitás témakörével. Gyakorlom és tanulom a David Allen féle GTD módszertant és ma ért ismét egy felismerés az előre tervezés és a projektek, feladatok leírása, rendszerben vezetése kapcsán.
Esik az eső. Szakad, egész nap. Ez konkrétan az egész hétvégére tervezett programomat keresztülhúzta sőt mi több egy csomó bosszankodásra, kesergésre adott okot. Megjegyzem, teljesen feleslegesen.
Egyfajta „agyi paralízis” állapota állt be, itt ülök az ágyban 14:33-kor pizsamában, nem találom a helyem, nem tudok magammal mit kezdeni. Mert esik az eső és a kültérre tervezett feladataim nem tudom elvégezni. Mérges vagyok. Bosszankodok. Kesergek. Majd az egészet kezdem elölről.
Mit tesz egy gyakorló, profi GTD-s? Előveszi a listáit és keres olyan feladatot, melyet az adott körülmények között (kint esik, marad a beltér) el lehet végezni. Persze, ha van ilyen listája, van B-terve. Vagy C.
Van hova fejlődni.
Az ingyenes dolgok értéke
Szintén az eső és az ágyban céltalanul fetrengés, „jútubozás” eredménye egy másik mai felismerésem. Van a macOS rendszerekben egy olyan megoldás (igen, más rendszerek is tudják ezt), hogy meg lehet osztani a képernyőt. Én egyre többet használom, ma például úgy, hogy bal oldalt ment a YouTube video, jobb oldalt pedig cikkeket olvasgattam. Index 2 cikkek mindig megviccelnek, mert az overlay megjelenítésből ESC gombot nyomva ugrok vissza – csakhogy ez a macOS split screenből is kiléptet. Bosszant már egy ideje és ma felfedeztem, hogyan tudom visszahúzni (jóóóóreggelt!) a kiléptetett ablakot.
El is meséltem gyorsan Agyvihar co-host társamnak, Zsoltinak és megállapítottuk, hogy mostanában nem nagyon veszem végig egy-egy rendszerfrissítés új elemeit, milyen pluszokat ad egy új operációs rendszer. Ezt foghajtuk a korra is, az elfoglaltságra, a csökkenő érdeklődésre. Zsolti mondta, hogy ő ezzel úgy van, ha már kifizetett egy vagon pénzt valami újra, akkor szeretné tudni, miket tud. És ez a jó hozzáállás!
Aztán jött a gondolat, álljunk csak meg egy ásónyomra: az OS X frissítések jó egy ideje már ingyen jönnek, lehet, ez az oka annak, hogy nem ások le a mélyére, nem nézem végig az újdonságokat? Hiszen ingyen jött, felrakom, kész, le van tudva. Nincs meg az új vásárlás élménye és egyben kiadási oldali „keserűsége”, nincs meg az érzés, hogy igen, ezért most megdolgoztam, ez az enyém, érdekel mi van benne.
Fura felismerés ez.
Proper tools, knowledge, motivation
Azért angolul írom, mert mióta ez a gondolat megfogant a fejemben, végig angolul hallom a képzeletbeli TED speakert ezeket a szavakat ismételni ahogyan az általam kreált hármast bemutatja egy prezentációban.
Erős kezdés ez így, röviden kifejtem: formálódóban van egy új hobbim, amihez az alapanyagokat YouTube-on tudom beszerezni, angolul. Gyakorlatilag a témában angolul jönnek a gondolataim, a szakszavak stb…ez a magyarázat a nyelvre. A TED vonal pedig a tegnap estére vezethető vissza, mikor (az egyik) kedvenc TED speakeremtől, Simon Sinektől néztem végig egy rakás előadást.
Node, mi is ez a hármas, amit biztosan más is leírt, kitalált már – nem kutattam még utána, az újfajta blog megközelítésben most csak gyorsan megosztom veled.
Megfelelő eszközök, tudás, motiváció. Ha ezek közül bármelyik is hiányzik, nem tudsz alkotni, bármiről is legyen szó. Ha csak kettő van jelen, nincs jó végeredmény.
Megvan a tudásod, megvan a motivációd, de nincs megfelelő eszközöd?
Megvan az eszközöd, megvan a tudásod, de nincs motivációd?
Megvan a motivációd, megvan az eszközöd, de nincs tudásod használni az eszközeid?
Ennek a hármasnak a felismerése sokat segíthet abban, hogy megvizsgáld magad, hol tartasz, melyek azok a pontok, melyek fejlesztésre szorulnak. Ha ez megvan, lehet fejleszteni!
Van nekem a Heti Zene sorozatban aktívan szereplő zorius cimborám, akivel manapság sokat és gyakran tárgyalunk zenéről, hangszerekről.
Még januárban küldött egy mailt a Novation Bass Station 2 nevű hangszerről, ami egy brutál jó cucc. Sajnos csak ma jutottam el odáig, hogy erre a levelére válaszoljak.
Egy sztorit akartam megosztani vele, hogy mikor láttam először Novation Bass Stationt: 1995-ben Ray Cokes Most Wanted showjában még az MTV-n, Edwyn Collins adta elő a Girl Like You című dalát (sajnos a Most Wanted fellépést nem találtam meg, eredeti klipp itt)
Mondom micsoda?! Az 57 éves zenész két stroke-on van túl és a felépülési folyamatát dokumentálták, nyíltan, őszintén, nem titkoltan azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a betegségre.
A stroke nem játék, nagyon ritkán lehet maradványtünetek nélkül megúszni. A rehabilitáció lassú, hosszú és rengeteg munkát igényel. Edwyn Collins már a betegség korai fázisában a külvilág tudtára adta, küzdeni fog. Négy szót tudott mindössze ismételgetni: igen, nem, a felesége nevét és azt, hogy a lehetőségek végtelenek! Ez is lett a 2014-ben megjelent dokumentumfilmnek a címe, mely a felépülésének teljes történetét mutatja be.
Aztán rátaláltam egy 2013-as megható fellépésre, ahol 8 évvel az agyi katasztrófa után, gitár, Novation Bass Station nélkül, egy botra támaszkodva, maradványtünetektől szenvedve de teljes erőbedobással énekli az egyik legnagyobb slágerét, a Girl Like You-t!
A színpadról lefelé menet még egy kis botpörgetést is bedob, a közönség imádja! Go Edwyn GO!
Elkezdtem egy MagneB6 kúrát és már korábban is zavart, hogy a csomagolásban a 10db gyógyszer 3-2-3-2 elosztásban van.
Napi 3×2-t szedek belőle, így a bennem mélyen megbúvó “OCD„-s (hívjuk elegánsan rendszeretőnek) egyből felkiáltott: ez így nem frankó!
Az egyes ábra mutatja a teli gyógyszerlevelet, melyen jól látszik: ha a három tablettát tartalmazó sorból indulsz, akkor lesz 1 db árva gyógyszer a sorban és folytatásban is megint 1 db árván marad, majd csak második nap jutsz el oda, hogy párosával maradnak a gyógyszerek a levélben.
Tudom, itt most felhördülsz, hogy miért nem töltöm el hasznosabban az időmet…dehát a blogolás az ilyen szórakoztató műfaj! 🙂
A metódus
Kezdjük a legfontosabbnál: a két tablettás felénél kell megkezdeni a levelet, ezt mutatja a kettes ábra. A következő lépés is fontos: a két hármas sor ugyanazon szélén kell folytatni 2 db tablettával, ezt mutatja a hármas és egyben utolsó ábra.
Merthogy, így jól látszik, hogy a maradék 3×2 db tabletta milyen szép rendben beszedhető kettesével.
Köszönöm a figyelmet!
Frissítés!
A bejegyzést nem várt siker követte, és újból átolvasva jutott eszembe a legeslegjobb módszer, melyet a 4. ábra mutat: egyből a két hármas sor azonos szélén kezdve már a második körnél szép kettes felállás alakul ki!
Legutóbb írtam róla, hogy kipróbáltuk a Teletál ételeit, egyáltalán működik-e a speciális házhozszállítás, milyenek az ételek és mi magunk hogyan tudjuk beépíteni az életünkbe ezt a fajta étkezést.
A második hétre mindketten Norbi Update1 menüjéből válogattunk, Niki végig főzeléket evett én pedig mindenfélét, ami megnyerte a tetszésemet.
Első sokk
Az update1.hu oldal minden csak nem szép és funckionális. Borzasztó, 90-es évek végén csináltam jómagam is ilyen kaliberű honlapokat, nem is vagyok ma már büszke rá. Igazán ráférne egy update 🙂
(Safari alól nézem, lehet, hogy nincsen rá optimalizálva, de nem, ez nem mentség 2017-ben!)
Egyetlen pozitívum volt, hogy mivel az ételeit és a kiszállítást is a Teletál végzi, ezért ugyanazon regisztrációval be tudtam lépni, teljesen átjárható a két rendszer.
A megrendelés folyamata, a fizetés ugyanolyan metódussal történik, nem volt vele semmi gond.
Második sokk
Hétfőn sonkás rakott update tészta kemencében sütve, reszelt sajt volt az ételem. Ízre finom volt, kinézetre és állagra viszont pontosan olyan volt, amitől irtózom a melegített (nem friss) tésztás ételek kapcsán. Ami fura volt és ekkor még nem tulajdonítottam neki jelentőséget, hogy az elfogyasztás után rettenetesen fájt a fejem. Persze itt nagyon nehéz ok-okozati összefüggést kihozni, jött a melegfront is, de aztán ez a fejfájás a többi nap is előfordult. Fura.
Kedden extra vegyes sajttál (camembert, mozzarella és diós rántott sajt), tojásos franciasaláta, édesítőszerekkel volt az étel, ahol megtanultam (pontosabban ismét megtanultam): rántott ételeket NEM mikrózunk. A franciasaláta finom volt, bár nekem túl édes volt. Összességében nem volt jó élmény az étkezés. Szerda volt az igazi “sokknap”, Roston sült pulykamell fűszeres padlizsánkrémmel, édesítőszerekkel, friss zöldsalátával (jégsaláta, uborka, paradicsom). Az egyedüli értékelhető az a fűszeres (hívjuk inkább hagymás) padlizsánkrém volt, nagyon ízletes volt. Itt már azért kezdett gyanús lenni, hogy bár múlt héten szinte alig ettem kenyeret, az update1 menü mellé folyamatosan kenyér után sóvárogtam és éhes maradtam még. A padlizsánkrém istenien finom volt kenyérrel 🙂 A salátára kár a pixeleket pazarolni, ízetlen volt – mentség, hogy nincs szezon.
A javítás
Csütörtökre megint tésztát kértem tejszínes, csirkés rakott update penne volt a menü. Ez kimondottan finom volt, bár állag és kinézet itt is necces volt a korábbi Teletálas tésztákhoz képest. Ami ismét fura, kívántam és ettem is kenyeret mellé. Tészta mellé. Normális?! Hogy lesz ebből fogyás?
A péntek aztán elhozta a csúcspontot, megérkezett a sokmagvas pulykaropogós, sajtos, majonézes, vegyes saláta (jégsaláta, bébirépa, kukorica, alma, trappista sajt), édesítőszerekkel. A saláta kicsit édes volt megint – már kidobtam a dobozt, nem tudom megnézni, hogy milyen édesítőszert használnak, de az egész étel piszok jó volt, nagyon finom volt a pulykaropogós. A sokmagvas bunda kifejezetten izgalmassá tette a szofisztikáltan elnevezett fasírtot 🙂 Természetesen itt is pattant a kenyér, kívántam mellé.
Összegzés
Nem volt egy jó hét nekem, nem fogok több update1 ételt rendelni. Nikinek a főzelékjei viszont kivétel nélkül finomak voltak, megkóstoltam én is. Volt ízük, jó volt az állaguk, a feltétek is jók voltak, a zöldségek nagyon frissek, ízletesek voltak. Lehet, hogy valamikor még rendelek majd update1 főzeléket. Talán, valamikor.
A fejfájásra nem találok magyarázatot, talán az alacsonyabb kalóriatartalom lehetett egy ok, de számos más tényező is közrejátszhat. Ami viszont egyértelmű – bár lehet, hogy csak hozzá kellene szokni -, hogy kevés volt a kalória amit ezekből az ételekből nyertem: folyamatosan éhes voltam, a múlt héthez képest egyébként nem változott semmi az aktivitásomban. Ugyanúgy 2×1,5 óra foci és a mindennapi mászkálás munkában. Talán a reggelim volt szerényebb és ezért éheztem meg hamarabb. A testsúlyom már volt 67kg is (két hét alatt egész jó változás, nem?), ma reggel (igaz reggeli után) 68kg-ot mutatott a mérleg. Jövő hétre ismét olaszos ételeket válogattam össze, de most már a sima Teletálas menüből, kíváncsian várom!
Az új évben – szokás szerint – elkezdtünk fogyókúrázni. Pontosabban – szokás szerint – nem fogyókúrázni, hanem életmódot váltani. Vagy diétázni. Oké, eddig ismerős a sztori, volt már ilyen.
Történt, hogy átléptem egyfajta lélektani határt testsúlyban. Míg ez a határ 2005 környékén a 60kg volt (BMI: 20.8 – ez normál érték), most 2017-re ez 70.2kg lett (BMI: 24.2 – ez éppen súrolja a normál tartomány tetejét).
Emlékszem, még egyetemista koromban azzal poénkodtam, hogy Kovács “Kokó” Istvánnal tartom a súlyt, hogy egy kategóriában találkozhasusnk (54kg voltam évekig, míg BKV és csajok után futottam – tudom, egyiket sem szabadna 🙂 ).
A diéta
Arra gondoltunk, hogy megint a már egyszer bevált Dukan-diétához nyúlunk, de aztán valahogyan jött a hirtelen ötlet, mi lenne, ha azt csinálnánk, mint az egyik kolléga: Teletáltól rendelt minden nap főtt ételt és hazaérkezve azt megette, kaja szinte semmi más nem volt otthon.
Így is tettünk mi is, átnéztük a kínálatot és próbaképp belevágtunk egy heti menübe, amit mi válogattunk össze és csak főételből állt. Niki valami számomra semmit sem mondó fitness guru menüjét kérte én pedig az olasz tésztákból válogattam – ami tény, nem egy fogyókúrás felfogás.
Az ételek
Eddig 3 féle tésztát ettem és bizony azt kell mondjam, felülmúlta a várakozásomat. Rólam tudni kell, hogy melegített ételt nagyon keveset eszek meg. Ez nem finnyáskodás (jó, részben az), szimplán vannak ételek, amik szerintem frissen fogyasztandók, úgy az igazi az élmény. Ebbe a kategóriába esnek a tészták is.
Ennek ellenére eddig mindhárom tésztát mikrós melegítés után jóízűen fogyasztottam el. Ízletes és még optikailag is tűrhető (ez nálam nagyon fontos szempont!).
Az olaszos ételekben eddig egy gyenge pontot találtam, ez pedig a “parmezán” sajt volt. Valami sós, fűrészporra hasonlító, enyhén büdös termék volt. Korábbi téves vásárlási tapasztalataim alapján arra a fekete zacskós belga (vagy holland) parmezán szerű sajtok keverékére gondolok, de, hogy nem Parmiggiano-Reggiano az hótzicher!
Egyik nap rántott csirkemellett ettem görög salátával, a hús az finom volt, a görög saláta (oké, fogjuk az évszakra) nem volt egy nagy eresztés.
A futár
A rendelési folyamat egyik kulcskérdése mindig a futár, a futár személye, rugalmassága. Mivel a Teletál oldalán csak annyi információ volt, hogy 13 óráig szállítják ki az ételeket, a korai kiszállítás miatt felkerestem az ügyfélszolgálatot. Kimondottan rövid idő alatt érkezett is a válasz, melyben azt tanácsolták, hogy egyeztessek a futárral, megadták a telefonszámát. A mi környékünkre 9-10:30 között jön és nem tudta teljesíteni a 7:30-as kézbesítési kérésünket. Mivel fel voltam készülve erre, már korábban kitaláltam egy megoldási lehetőséget: egy hűtőtáskát gondoltam kihelyezni az udvarba, amibe ő a távollétünkben is be tudja tenni az ételt, a kutyák-macskák-bogarak sem kezdik meg és a későbbiekben (enyhébb időben) pedig az étel minőségét is megóvja.
Telefonon megbeszéltem a futárral ezt az opciót, egyből rábólintott, de azért én izgultam az első kiszállításnál. Sikerült neki, győzelem!
Eredmények és a jövő
A héten fogytam 2 kilót. Koplalás nélkül és azonos életvitel mellett. Nincs tanulság, ez az első hét eredménye.
Az 5-ik hétre egy ismertebb fitness guru, Norbi update1 menüjét szemeltük ki, na arra kíváncsi leszek…
+1 fun fact
Még mikor patikában dolgoztam vezetőként, akkor eldöntöttem, hogy rendesen fogok a munkahelyen ebédelni – ha már egyszer helyhez vagyok kötve. A pizzákat már untam, ezért rápróbáltam a Teletálra. 2011-et írunk, mutatom az árakat. (kattintásra a képek olvashatóvá válnak!)
És ma egy hasonló főétel.
Magyarország jobban teljesít!
(fun fact +2: a számomra ismeretlen guru már akkor is menükhöz adta a nevét 🙂 )
Történt, hogy kicsit elkiabáltam és még tavaly év végén sikerült egy megfázást összeszedni. Talán ez újult ki, talán új vírus, nem tudom, de eléggé oda voltunk mindketten, ráadásul rohamokban érkező, száraz, improduktív köhögéssel. Ez több okból is kellemetlen, velünk együtt a szomszédok sem aludtak sokat a héten, ebben biztos vagyok.
Már korábban is gondoltam rá, hogy jó lenne kicsit páradúsabb levegő így a téli fűtős hónapok alatt, de tett még nem követte a gondolatot.
Tegnap este, mikor a Netatmo pára mérőjét nézegettem (Netatmóról majd írok hamarosan részletesen) támadt az ötletem, hogy van egy háztartási eszközünk, amit fel tudok használni a cél érdekében.
Még 4-5 éve, mikor elkezdtünk már egyszer egy életmódváltósdit, kaptunk egy barátunktól karácsonyra egy Tefal párolót (majdnem ilyen, csak kicsit korábbi).
Nos, az eszközt étel készítésére talán ha 3-4 alkalommal használtuk (bocsi Bettike 🙂 ), most viszont nagyon jól jött: üresjáratban, tiszta vízzel párologtatónak használom!
Az eredmények
A pároló maximális kapacitása kb. 1 óra főzés párolás, így feltöltve vízzel egy körben hozzávetőlegesen egy órán kersztül tudok vele párásítani. Először próbáltam fedő nélkül, hogy ne csak a 3 kis lyukon jöjjön ki a pára, de ilyenkor eléggé zajos az eszköz, így visszakerült rá a fedő. Rögtön bekapcsolás után megugrott a korábban 43-44%-on álló páratartalom, majd folyamatos utántöltés és újraindítás során viszonylag stabilan sikerült tartani az 50% páratartalmat.
A hatás
Igaz, hogy a betegségből már kifelé jövünk, de érzetre sokkal nyugodtabb és kellemesebb volt az alvás. Bár korábbi értékeink az ideális páratartalom (40-60%) alsó határát súrolták, ezzel a köztes 50%-kal érezhetően jobb a komfort.
Még kísérletezek 1 hétig legalább és ha tényleg javulást érzékelek (most a betegség okozta köhögést leszámítva), akkor feltétlenül elgondolkozom valami komolyabb páratartalom szabályozási lehetőségen, lehetőleg automatizálva. A túl magas páratartalom sem jó, 60% felett például már megjelenhet a penész és a poratkák is jobban érzik magukat, szóval csak óvatosan.
Már régóta ismerem a sörkollektor mozgalmat, mely röviden arról szól, hogy kiürült alumínium sörös- vagy üdítősdobozokból egy napkollektort barkácsolnak otthon a DIY (csináld magad) szakik, amivel aztán akár egész komoly mértékben rá lehet segíteni a fűtésre.
Mivel dobozos sört nem igazán fogyasztok, ellenben kólát sajnos igen, adódott az ötlet: kólásdobozból fog készülni az én kollektorom. Egy ideje gyűlnek a kólás dobozok, most azonban végre a tettek mezejére léptem és beszereztem az első fontos kelléket: egy lyukfűrészt.
Kicsit melléfogtam vele, mert főként fára való, de kis bíztatás után elviszi az alumíniumot is. Egy másik nagy tanulság a megvásárolt termékkel kapcsolatban: az univerzális, all-in-one megoldások kivétel nélkül mind rosszak. Több méretű fűrész van a csomagban, melyeket be kell pattintani a fejbe – természetesen kijön, elmozdul stb…így lesz olcsó húsnak híg a leve.
A kólakollektor egyébként csak egy teszt lesz, a végső napkollektorom egy másik módszerrel fog készülni, írni fogok erről is.
Alkoss #3
Nem annyira alkotás, de mégis. Az iOS érába egy iPhone 3G készülékkel léptem be még 2008-ban. A kezdeti próbálkozások újratelepítéseit leszámítva gyakorlatilag 8 éve nem volt teljes újratelepítés a telefonomon, mindig csak frissítettem az éppen aktuális iOS verzióra.
Sokak szerint célszerű időnként egy clean installt megjátszani, a telefon teljesítménye is javulhat tőle. Mivel a 2017-es év az új kezdetekről, új dolgok bátrabb kipróbálásáról és az elengedésről is szól nekem, csináltam egy biztonsági mentést és magam mögött hagytam majd’ 8 év előzményét. Igazából az üzenetek voltak az egyedüliek, melyeket iCloudon keresztül nem lehet szinkronizálni, így ezekhez ragaszkodtam sokáig és most ezeket engedtem el.
No, meg az alkalmazásokat. A következő a játék: a gyári beállításra visszatérés után csak azokat az alkalmazásokat telepítem fel ismét, melyekre az idő előrehaladtával effektive szükségem is van. Ez egy jó módszer a tisztogatásra, fura felismerni, hogy melyek azok az alkalmazások, melyeket észrevétlenül használok aka természetes, hogy elérhető a telefonon és melyek azok, melyekre rácsodálkozok, hogy jééé valaha ezt is feltelepítettem?
Nyitottam egy jegyzetet erre a projektre és fogok írni belőle egy blogposztot, mik azok az alkalmazások, melyek végül visszakerültek, milyen sorrendben, miért, mire használom őket és mik azok a beállítások, amiket eszközöltem a telefonon a gyári beállítás visszaállítása után. Volt már egy hasonló alkalmazás tisztogatásom, igaz, akkor az iPhone 3G lassúsága miatt kényszerűségből.
Alkoss #4
Tegnap (01.05.) Budapesten jártam a cégünk központjában egy trainingen, ahol egy új iPades alkalmazást próbáltak megtanítani a csapatnak. Ezzel egy időben megkaptuk azokat a keretszámokat, melyek alapján a 2017-es évben ki kell alakítanunk az ügyfélkörünket. Ezt mi (is) targetnek hívjuk.
Igaz tegnap még csak a keretszámok kerültek meghatározásra és az elkészítésre még nem kaptunk határidőt, azoban hazaérkezve úgy gondoltam, alkalmazom a “csináld most!” módszert, gyorsan, míg friss az élmény!
Leültem a céges gép elé és gyors átgondolás után megcsináltam a rendszerben a szükséges módosításokat, nettó 1 órát töltöttem szerintem vele. Így viszont egy határidős feladat még bőven a határidő előtt elkészült – egy feladattal kevesebb amivel foglalkoznom kell, felszabadult hely a fejemben más gondolatok, projektek számára.
2013 volt az első év, amikor elkezdtem kialakítani az évértékelő és évtervező szokásomat itt a blogon “Ez volt, ez lesz” címmel. A bejegyzés egyfajta visszatekintés az elmúlt évre és egyfajata jövőbe tekintés – mindez publikusan, mert több kutatás szerint is a nyílvánosan megtett ígéreteket jobban betartja az ember.
Vagy épp nem.
2016
Az eredeti tervem szerint idén megtörtem volna a szokást, és kihagyom a visszatekintést. Ennek nagyon egyszerű oka volt: úgy éreztem, hogy szinte semmit nem sikerült megvalósítani a tervekből. Az ok, hogy ez a paragrafus most mégis ide került prózai: visszanézve a tavalyi bejegyzést kiderült, hogy egész sok terv teljesült.
Például vettünk egy házat, melyet már “csak” fel kell újítani és talán a 2017-es évértékelőt már a kandalló mellől fogom pötyögni. A fogyás és a testsúly megtartás nem igazán sikerült, eléggé stresszes egy év volt, melyet jól tükrözött a felelőtlen táplálkozás.
A franciaországi nyaralás – bár beárnyékolta kicsit a nizzai terror – szuper volt, jól éreztük magunkat. Beszerzések és megtakarítás fronton sikerült tartani a fegyelmet, mondjuk nem csoda: látva az építőipar árait, szükség lesz minden egyes forintra. Azért sikerült beszerezni pár kütyüt a “játszópénzemből”, a Netatmoról például írni is fogok, ez viszont egy olyan beruházás volt, mely a házhoz is kell majd. A digitális “köldökzsinórról” leválás egész jól halad, tényleg sokat segít benne az egyedfejlődésünket végigkövető podcastünk, az Agyvihar.
És a kudarcok: biznisz, munka, zene, blogolás – nem sikerült tartani az ígéreteket, ugyanakkor lett egy ház, mondtam már? 🙂
Ha a saját szemétdombunkról kitekintünk, sajnos sok olyan dolog történt a világban, ami miatt talán bennem is kialakulhatott az érzés: 2016 nem volt egy jó év. Pedig DE!
2017
Na, itt viszont most tényleg egyszerűsítek, több okból is.
Egyrészt, ha valamit megtanultam ezekből az évértékelőből, az mindenképpen az, hogy ne tegyek felelőtlen ígéreteket, ne tervezzek be irreális dolgokat. Másrészt pedig ki akarok idén próbálni pár új dolgot és még nincsen meg pontosan a metódus, hogy melyiket választom. Például gondoltam arra is, hogy 1-1 hónapot dedikáltan adott projektnek szentelek, hogy haladást érjek el vele.
Egy dolog viszont teljesen biztos: a 2017-es év egyik projektje az “Alkoss minden nap valamit!” lesz. A szabály nagyon egyszerű: minden nap alkotnom kell valamit, lehetőleg minél nagyobb hozzáadott értékkel. Az a legjobb, ha valami újat. Remek kiskapu erre a blogolás, hiszen elegendő minden nap egy posztot írnom és máris teljesült a játékom feltétele. Éppen emiatt találtam ki, hogy itt a blogon minden nap leírom az aznapi “alkotásom”, így becsukom a kiskaput 🙂
Ez a mai bejegyzés a #1, amit igazából tegnap kellett volna megírnom – az ötlet viszont ma jött.
A hét nagy felismerése volt számomra, hogy még mindig milyen könnyen elterelődik a figyelmem. Erről szólt az előző bejegyzésem, melyben említettem, hogy egy témában elkezdtem keresni a Google-ben, majd két órányi böngészés után eljutottam oda, hogy vásároltam egy terméket.
Ebben a régióban – de szinte az egész Nyugat-Dunántúlon, rettentően kemény a víz. Ez számos problémát tud okozni, az esztétikai kellemetlenségen (vízkőfoltok) túl a műszaki eszközökben komoly károkat tud okozni, a hatásfokot csökkentheti a kiváló vízkő, de a bőrnek sem a legjobb (bár annak inkább a víz klór – klorid tartalma nem tesz jót). Ezeken túl a kemény vízben a mosószerek, samponok, tusfürdők is másként viselkednek, szintén romlik a hatásfokuk.
Elhatároztam, hogy rendszer szinten keresek megoldást és a közeljövőben beruházok a vízvezetékre köthető vízlágyító berendezésbe. Ennek kapcsán indult a Google keresés és az egyik gyártónál megtaláltam a vízszűrő kancsókat, mely végül bevitt a féreglyukba.
Csapvíz vagy palackozott víz?
Igazából ízlés kérdése. A csapvíz minősége Magyarországon kimondottan viszonylag jó, komoly felügyeleti rendszer működik az ÁNTSZ berkein belül (leánykori nevén KÖJÁL, de már szerintem az ÁNTSZ sem létezik úgy, ahogy), a vízügyi rendszer magas színvonalon működik és megbízható. Persze a víz keménységénél sokkal komolyabb problémákat kell megoldani a vezetékes víz kezelésénél, ilyen – sajnos az ország területein még most is problémát okozó – például az arzén vagy ammóniumion tartalom.
Azért is húztam át a „kimondottan jó” jelzőt, mert a bejegyzés írása közben rátaláltam erre a 2014-es cikkre, mely jól leírja a helyzetet. Sőt, egy jó tippet kaptam is, ne álljon sokat a víz a kancsóban!
Valamiért én nem ittam eddig csapvizet, talán az enyhe klóros illat miatt, nem tudom. Egyszerűen csak kialakult a szokás és ész nélkül vettük a palackozott vizet, melyet utána szelektív gyűjtőbe heti rendszerességgel elvittünk.
Egy dolgot viszont mindig is utáltam nagyon: a reverz ozmózissal készült, szűrt, tisztított, föld ízű vizet.
A matek
Egy ideje, pontosabban 2016.04.04-e óta vezetem, hogy mennyit költök ásványvízre. Cserélgetni szoktam a márkákat, nincs különösebb megkötésünk, átlagban elmondható, hogy 75-100 Ft közötti árszegmensből vásároltunk.
Mikor rátaláltam a vízszűrő kancsóra, gyorsan elvégeztem a matekot: havi szinten 3-4000 Ft körül költünk ásványvízre, ami egyébként az elfogyasztott mennyiséget nézve is kevés. Nem iszunk eleget.
A vízszűrő kancsó persze nem fog nekünk ingyen „ásványvizet” termelni, a vízszűrő és ioncserélő patronok ára 1200-1900 Ft között mozog, beszerzési forrástól függően. Egy patron 120l víz elkészítéséhez elegendő, de havonta javasolják a cserét. Ha a kancsó bekerülési költségét is alapul veszem (5-7000 Ft között), akkor igazából 2-3 hónap után már a vízszűrő kancsóval készített víz áll nyerésre. Igaz a vezetékes víz árával nem számoltam, a nálunk érvényben lévő ~800 Ft / m3 (1000l) árból számolva az eddigi 45-60 liter ásványvíz fogyasztásunk csapvízből 48 Ft-nak felel meg. 2016. áprilisa óta közel 22.000 Ft-ot költöttünk ásványvízre… Hát nem vicces?
Ide tartozik, hogy az ajánlás szerint napi 2-3 liter folyadékot azért jó lenne magunkba oktrojálni, két főre vetítve az havi szinten 180 liter … ebből jól látszik, mennyire keveset iszik a háztartásunk.
A kis pingvin
A márka – mivel szimpatikus az osztrák cég – adott volt, BWT lesz. A kérdés csak az volt, melyik típust válasszam. És melyik ajánlatot?!
A bevezetőben is említett hosszú keresés talán a döntéshozatali folyamat miatt tartott sokáig, végül sikerült a BWT Penguin típusára letenni a voksot.
Volt pár jó ajánlat a BWT webshopjában is, régebbi modellek pl. szettben most akciós áron kaphatóak, de találtam az Amazonon is (melyről pont vásárlás után derült ki, hogy 39€ felett ingyen fog majd szállítani Magyarországra). Végül egy – számomra – ismeretlen webshopból rendeltem meg a websale.hu oldalon.
Miért itt, miért ezt? Mivel kísérletről van szó (nem tudom, hogy ízleni fog-e, bejön-e a módszer), a legolcsóbb megoldást kerestem. Amazon lett volna olcsó, de a szállítás elvitte az árelőnyt. A „gyári” shop akciója (régebbi modell + 3 patronnal) nem izgatott fel nagyon, a „pingvin” mellé adott kulacs és a majd kétezer forintos ártöbblet szintén nem. Egy kancsó, egy patron. Ha bejön, majd bővítünk.
Ezt egyébként most tudatosan gyarkorlom: gyors döntéshozatal, kísérletezés, modellezés, zéró tökölés. Utánam az özönvíz!
Kicsit azért utánanéztem a websale.hu oldalnak az árukeresőn, ami lehet, hogy hiba volt: olvastam nagyon jót és nagyon rosszat is. Itt megszólalt egy hang, mely végül elvitt egy közgazdasági fogalomhoz, a kockázati felárhoz.
Úgy voltam vele, hogy mivel nem ismerem a céget, nem rendeltem még tőlük, illetve a negatív visszajelzések viszonylag frissek voltak, nem kockáztatom meg a bankkártyás fizetést. No nem azért, mert magával a fizetéssel kapcsolatban vannak fenntartásaim, hanem mert a legtöbb negatív kritika az áru elérhetőségének mondjuk úgy pontatlanságát illette és ebből fakadóan a szállítás gyorsaságát. Nem akartam, hogy ki tudja mennyi ideig álljon benne a pénzem, ráadásul tényleg gyanúsan olcsó volt a többi helyhez képest.
Így utánvét lehetőségét választottam, GLS pontba kiszállítással (a futárra sem kellett így várni), a felára az utánvétnek 250 Ft volt. Ezt hívom én helytelenül „kockázati felárnak”, bár, ha úgy vesszük, az olcsóbb ár okozta nyereségtöbblet tulajdonképpen felfogható kockázati felárnak 🙂
Ne szidjatok, ha nem így van, nem vagyok közgazdász – csak lelkes rajongó!
Átvétel, unboxing, installálás
Hétfőn adtam le a rendelést, ma jött a mail (csütörtökön), hogy megérkezett a GLS pontba a cucc. Mindig jót mosolygok az olyan átvételi helyeken, amelyeknek nem ez a fő funkciójuk, csak valamelyik, a dolgozók által már millószor elátkozott vezető úgy gondolta, jó ötlet egy élelmiszerüzletbe átvételi pontot létesíteni. Van egy különleges hangulata ilyenkor az átadás-átvételnek, érzem a hátamban a kést – „mit majomkodik itt, ez egy közért!”
Az unboxing porn rajongóit ki kell ábrándítsam: semmi extra. A doboz átlagos minőségű, semmi hipszter elemet nem tartalmaz. A kancsó, benne a szűrőbetét tartó és a szűrő. Ja meg a fedél. Használati útmutató, magyarul is. Ennyi.
Az installáláshoz előbb le kell tölteni a drivereket a cég honlapjáról floppy-ra, majd be kell áztatni a szűrőpatront 5 percre sima vízbe, a kancsót pedig enyhe szappanos vízzel megtisztítani. Ezt egyébként minden egyes patroncserénél javasolja a gyártó, majd leönteni róla a vizet, és felengedni most már normál használatra, majd a lehetséges lebegő aktív szén szemek miatt még 1x le kell önteni a vizet és csak ezután az előkezelés után lehet fogyasztani.
Felengedés után a szűrő teszi a dolgát, szépen csordogál át rajta a víz. Kicsit a széleken szivárog, ez remélem idővel megszűnik majd.
Mit is csinál a szűrő?
A gyártó ígérete szerint:
Az apró lebegő homok, rozsda és más szennyeződések fennakadnak egy finomszűrőn
Az aktívszenes szűrőfelület eltávolítják az íz és illatrontó anyagokat, például a klórt a vízből és más szerves vegyületeket
Az ioncserélő eltávolítja a vízkőért felelős anyagokat és a nehézfémek egy részét (amennyiben jelen vannak a csapvízben
A szabadalmazott Mg2+ technológia révén a víz értékes magnéziummal gazdagodik
A 2. finomszűrő pedig megakadályozza, hogy az esetlegesen bent maradt részecskék bejussanak a szűrt vízbe.
Úgy legyen!
Első tapasztalatok
Ez egy rövid posztnak készült, mint eddig szinte mindig, és megint rá kell jöjjek: képtelen vagyok röviden írni. Bocs.
Gyorsan vízkőtelenítettem a vízforralót egy kis 20%-os ecettel, pezsgett szépen. Science bitch! Míg tisztult, megkóstoltam az első eresztést: a klórszag eltűnt, az íz más mint a csapból vett ellenminta. Twitteren elhíreltem és már akadtak kétkedők, sajna nincs itthon reagensem, hogy megnézzem, akad-e kalcium-karbonát – valószínűleg amúgy igen, csak sokkal kevesebb.
Amit ígértek és vártam, hogy a kávé, tea teltebb ízű lesz. Ezt egyelőre lehet, hogy csak az agyam képzeli bele, de mintha teltebbek lennének az aromák. A szimpla víz teljesen jó ízű, szóval a rendszer átment az elsődleges kóstolási teszten, marad.
A vízkő mennyiségét illetőleg pedig majd a vízforraló fog „árulkodni”, ha nem vízkövesedik, akkor az sem csalás és ámítás.
Egy hónapra elegendő a gyárilag csomagolt patron, de már találtam Amazonon lelőhelyet, ahonnan ~900 Ft-os áron fog érkezni egy éves adag, amivel bőven a korábban kifizetett ásványvíz költség alatt leszünk.
Frissítés: a mai nap jött Daniel H. Pink Pinkcast adásának új epizódja, amiben pont ezt a tippet javasolja! Egy adott idő után egy „zavaró” tényezőt, mely alkalmat ad arra, hogy felülvizsgáld: azt csinálom, aminek eredetileg nekiálltam?
Az elmúlt hétvégén, szombaton vettük fel az Agyvihar podkeszt 56-ik adását. Ebben volt egy téma, ami a fókuszról, a fókuszálásról szól (az adást holnaptól tudod majd meghallgatni).
Ebben a bejegyzésben egy produktivitási technikáról írok, melyet bár már próbáltam korábban, ma jött egy felismerés, ami megváltoztathatja a hozzáállásomat a módszerhez.
A probléma
Bevallom, mindig is problémáim voltak a fókuszálással, akár rövid távon nézem (éppen azzal foglalkozni ami előttem van), akár hosszú távon nézem (stratégia tudatos követése, célok megvalósítása). Ami azért egyre inkább ciki, mert egyrészt valamilyen szinten a munkámhoz elengedhetetlen, másrészt a saját vágyaim, céljaim elérésében jelentősen hátráltat.
A fókuszálás hiányából adódik, hogy sok minden érdekel, sok mindenben szeretek tájékozott lenni. Barokkos, illetve bocsánat, reneszánszos (sic!) túlzással élve, afféle polihisztorság – szerényebb változata – felé kacsintgattam mindig is. Ez bizony hátrányt jelenthet: egyre inkább azt láttam/látom, hogy azok érnek el sikereket, azok jutnak előre az életben, akik egy adott területre koncentrálnak, egy adott téma szakértői. Van is egy szép magyar mondásunk, amit én erre vonatkoztatok: egy fenékkel több lovat megülni nem lehet.
Ma már akad valamiféle magyarázat erre a jelenségre, szép nevet is kapott: multipotenciális, ami valahol enyhe túlzással a fent említett polihisztorság mai megfelelője. Ebben a TED videóban nagyon jól elmeséli a jelenséget Emilie Wapnick (van hozzá magyar felirat) és az oldalán is találsz információkat.
Azért a diagnózis felállításához még pár cikket jó lenne átolvasnom 🙂
A pomodoro technika
Sokak számára ismerős az egyik legalapvetőbb produktivitási technika, melyet még a 80-as években Francesco Cirillo talált ki. A módszernek rengeteg kedvelője és talán ugyanennyi ellenzője is van.
Röviden a lényege: meghatározott időtartamú koncentrálás után szintén meghatározott idejű pihenés jön, majd indul elölről. A módszer ajánlásában 25 perc koncentrálás, 5 perc szünet szerepel megismételve maximum négyszer egymás után, majd a négy ciklus után egy hosszabb, 20 perces szünet után indulhat az egész elölről.
Sokan pont emiatt a behatárolt időkeret miatt ellenzik a módszert, hiszen teremthet egyfajta stresszt is a szünet eljövetele (még nem vagyok készen, jujj!), ugyanakkor motiválhat is (gyorsan, fókuszáltan dolgozok, és jön a szünet, ahol bármit lehet, csak addig kell kibírni!).
Szerencsére ez egy dinamikus módszer, mindenki kitapasztalhatja magának az ideális időtartamokat. Nekem az 5 perc szünet soknak tűnt és egy ideig a 27/3 felosztással kísérleteztem, több-kevesebb sikerrel.
A felismerés
A közeljövőben egy másik posztban fogok majd írni arról, milyen nagy projektben vagyunk most benne.
Ennek kapcsán leültem a Google elé, hogy utána nézek egy témának. Persze nyitva volt a Twitter is, kértem és kaptam is tanácsokat. Egyik Google találat a másik után vitt el különböző oldalakra, újabb és újabb kérdéseket, témákat felvetve. A lényeg röviden: közel 2 órányi böngészés, kutatás után megvettem egy terméket, melyet eredetileg nem is akartam és csak érintőlegesen kapcsolódik a kutakodásomhoz.
Az órára pillantva elgondolkoztam: nagyjából fél órát akartam a témával foglalkozni, lett belőle 2 óra. Van más fontos feladatom, mégis mi a fene történt, hogyan jutottam el egy keresésből egy (elsőre feleslegesnek tűnő) megrendelésig?!
Csakis a fókuszálás, az akaraterő hiánya, a terv szerinti haladás mellőzése lehet az ok. Egy átlag halandót, nagyon könnyű eltéríteni az útról, az esetek nagy részében teljesen védtelenek vagyunk – működik a marketing gépezet a weben. A flow élménye kialakul és észrevétlenül fűzöd egymásba a kereséseket, weboldalak látogatását az információk beszerzését – majd az egész átcsap céltalan böngészésbe, időpazarlásba.
Node! Ha már önmagamat megfigyelve rájöttem – ismét -, hogy itt bizony komoly bibi van, ami ellen most már jó lenne tenni valamit, akkor hát rajta, tegyünk is valamit!
Inverz pomodoro
Azon gondolkoztam, hogy milyen módszer segíthetett volna abban, hogy kizökkentsen ebből a flow élményből, ebből az önfeledt és céltalan böngészéscunamiból? (de szép szó…)
Beugrott, hogy ha megfelelő időközönként lenne egy figyelemelterelő esemény, akkor az segített volna.
Hoppá, mire gondolsz Robi? Egy „inverz” pomodoro? Igen, ez jó lehet!
Mit értek inverz alatt? A pomodoro technika azt a célt szolgálja, hogy a koncentrálni tudj egy feladatra az időd nagyobbik felében, majd a szünetek alatt minden egyéb pihentető dolgot művelj. De mi van, ha ezt megfordítom és arra is használom, hogy minden egyes pomodoro (így hívják az aktív időszakot, ez a 25 perc eredetileg) után megvizsgálom, hogy azt csinálom-e még, amiért odaültem a gép elé?
Persze nem találtam fel a spanyol viaszt, ez inkább csak egy saját felismerés, egy újrakeretezése a pomodoro technikának, egyfajta másféle szemlélet, ami arra késztet: építsem be a rutinomba a használatát.
(10+2)*5
A Back 2 Work podcast egyik hostja Merlin Mann dokumentálta le még 2005-ben a pomodoro egy módosított változatát, amelyet ő pont olyan igazi halogatóknak és fókusz elvesztőknek ajánl, mint én.
A lényeg: 10 perc fókuszált, koncentrált munka, majd 2 perc szünet. Mindez ötször megismételve, így kijön egy óra. Arra nem találtam utalást, hogy mi lesz a hosszú szünettel, de mivel ez sincs kőbe vésve – csak ajánlás -, talán mindegy is. Én 10 percre állítottam be.
Mi kell a módszerhez?
egy időzítő (mint például a pomodoro technika névadója egy paradicsom formájú konyhai időzítő)
egy szűkitett teendő/feladat lista olyan feladatokkal, melyeken dolgoznod kell (nem feltétlenül 10 perc alatt elvégezhető)
egy óra idő
a notórikus halogató segge, amire ráülhet 🙂 (próbáltam műfordítani a „your sorry, procrastinating ass” megjelölést)
Ami fontos:
nem muszáj befejezned egy feladatot egy pomodoro blokk (jelen esetben 10 perc) alatt
ha hamarabb végeznél az adott 10 percre szánt feladattal, „vedd ki” azonnal a 2 perces szüneted
a szüneteket NEM HAGYHATOD KI! Soha. Tilos! Ilyenkor tudsz szörfölni eszetlenül, Twitterezni, Facebookozni, kinek mi.
És ennyi. Állj neki, csináld!
Mik az eredmények?
Ez a bejegyzés 6 blokkból áll. Ezt az utolsó blokkot a hatodik (10+2) pomodoromban írom, ami talán lassúnak tűnhet 881 szó leírása után, de ebbe az időbe beletartozik egy kis „kutatás” is a linkek után, pár információ pontosítása is – szóval nem a nettó írási idő ennyi.
Most hirtelen ebben segített ez a technika, de már fejben össze is állt, hogy az OmniFocusból éppen melyik listát fogom elővenni és szépen ilyen blokkokban végighaladok rajta.
Ez persze már egy kis stresszt is tesz rám, mert a következő gondolatom az: nincsenek rendben a GTD rendszer szerinti „következő lépés” listáim, magyarul előbb azt gondolom, a szombatról elhalogatott heti áttekintést kell megcsinálnom.
Az írás közben egyébként azt vettem észre, hogy kialakult egy egészséges verseny magammal: vajon be tudok fejezni egy blokkot 10 perc alatt? Volt, amit hamarabb sikerült, ilyenkor visszamentem pár helyesírási hibát kijavítani korábbi blokkokban (biztos maradt még benne, köszi, ha szólsz! 🙂 )
A cikk megírása közben sikerült betartanom, hogy a szünetekben felálltam a géptől – ebben segített Ruby is, aki kikéretőzött ugatni épp az egyik pomodoro lejáratakor -, illetve a még meglévő Twitter fiókomra is csak a szünetben néztem rá. És lássatok csodát: nem történt semmi világrengető abban a 10 percben, míg az írásra fókuszáltam!
Ami vicces, hogy már-már azt érzem, hogy egyfajta (ugyan mesterséges, de) flow állapotba kerültem ezekben a 10 percekben: haladtam az írással, pörögtek a gondolatok, gyűltek a szavak. Jó lesz ez, menni fog!
Apropó szünet: bár jelez hanggal az alkalmazás, amit használok időzítőként, de a háttérben – nálam szinte állandó jelleggel – szóló zene elnyomja. Ezért szünet kezdetekor szóltam Sirinek, hogy állítson be egy 2 perces időzítőt aki ezt szó nélkül teljesítette. Imádom!
Be is fejezem, van még 2 percem a 10 perces blokkból, a szünet előtt elkezdem az utolsó átolvasást és hibajavítást, majd publikálok is.
Figyelem:A bejegyzés nem csak töltelékről szól, de bizonyos helyeken a képek közötti hely kitöltésére töltelékszöveget is tartalmaz. Megértésüket köszönjük!
Tegnap délután jött a felismerés, hogy jé, holnap (azaz ma) 37 éves leszek és még sosem csináltam palacsintát! Skandallum, ezen gyorsan változtatunk!
Korábban már vettem egy mini serpenyőt, kb 10 cm átmérőjű, de az eredeti cél 1 darab marhahús pogácsa kényelmes megsütése volt. A serpenyő viszont ideális mini palacsinta készítésre (sőt, a gyári ajánlás igazából erre szól).
Gyorsan receptek után néztem és igénybe vettem az internet népe (azaz a Twitter követőim) segítségét is. Rajmi, miután megrökönyödve kérdezte, hogy „nem csináltál még sosem palacsintát?!” adott egy nagyon egyszerű receptet:
1 tojás (L-es méret)
1 bögre liszt
1 bögre tej
csipet tengeri só
Nincs olaj, nincs szóda, semmi maszatolás, egyszerű, mint a faék.
Túrós és kakaós palacsintát akartam csinálni, melyhez megvásároltam mindent. A túrós tölteléket úgy készítem, hogy 3-4 teáskanál tejföllel elkeverem a 250g túrót, egy lehelletnyi sót teszek bele, 1-2 teáskanálnyi cuktor és kb. 1/4 citrom héját reszelve. A mazsolát nem szeretem.
A minipalacsinta
A mini serpenyő mini palacsintát csinál – ezt gondolom nem kell tovább ragozni. Adódik a kérdés: mennyi folyékony állagú tészta kerüljön bele? És itt jön a már korábban a rizottó és lazac kapcsán megénekel tanulási folyamat, a kísérletezgetés, mert ez már nem annyira egzakt, mint a recept.
Az első (túrós) palacsintát olyan gyorsan eltűntettem, hogy fotózni is elfelejtettem. Az igazat megvallva, kicsit nyers is maradt, meg kicsit folytós, vastag is volt.
A második (kakaós) és harmadik (túrós) már jobban sikerült, de még mindig nem volt az igazi. A második kifejezetten vastag lett, hiába olvadt meg a kakaó, nem bírta összetartani, folyton kitekeredett.
A harmadik palacsinta készítése közben a szakács úr rájárt a túrós töltelékre (na, ez szerintem minden háztartásban előfordul, ezért a töltéléket nyugodtan túl lehet méretezni), rá kellett, hogy csapjak a saját kezemre, hogy maradjon a többi palacsintába.
Szóval a harmadik így nézett ki. Alakul, alakul de azért még nem dicsekednék vele.
Aztán a negyedik palacsintára elérkezett a nirvána, ez már vállalható lett. Kakaós ízesítést kapott, az átlagos elfogyasztási idő nem túl egzakt mérésem alapján kb. 10-15 mp.
És akkor jött az ötödik. Vicces, az 5 amúgy szintén egy prímszám, igaz 10 alatt még könnyű prímszámokat találni, de erről később.
Az ötödik palacsintáról azt érdemes tudni, hogy túrós tölteléket kapott, a széle enyhén barna lett, inkább karamell színű. Vékony tésztája könnyen harapható, kultúráltan elfogyasztható. Apropó töltelék mennyisége: ez külön művészet, megtalálni az egyensúlyt. Ne legyen se túl kevés, se túl sok, amikor ráharapáskor kibuggyan a tányérra, kézre, járólapra, kutyára, gyerekre – megfelelő aláhúzandó.
A képen jól látszik két dolog: az ötödik palacsinta bár a perfekt besorolást kapta, a töltelék mennyisége kicsit sok volt így a modell kezére is jutott belőle, épp a kultúrált fogyaszthatóság határán van. A másik dolog a háttérben tűnik fel: a szülinapi ajándékom Nikitől, egy Joseph & Joseph tematikus vágódeszka készlet.
Avagy prímszám
Najó: van egy furcsa, megmagyarázhatatlan pírmszám mániám. Például az ébresztőórát is igyekszem mindig a legközelebbi prímszámra beállítani. A 37 egy jó prím. A születési évem, a 79 pedig egy boldog szám! Ha elszabadulunk a Gergely-naptár adta korlátoktól, akkor az idei évem egy jó pírm és egy boldog szám kombinációjából összerakva csak jó lehet, nem? 🙂
Hirtelen felindulásból csak egy Facebook bejegyzést akartam írni a témában, de aztán jöttek a szavak egymás után, így inkább egy rövidke bejegyzés lesz belőle.
Biztos vagyok benne, hogy megosztó lesz az amit tettem, de bízok benne, hogy lesz, aki meglátja benne a hosszútávú célt.
Van egy Hit Gyülekezete „nyaraló” – korábban lelkészi hivatal – itt a szomszédban. Vadabbnál vadabb szentfazekak járnak ide nyaralni.
Múltkor például a nagy melegben bezárva tartottak egy kutyát, magára hagyva. De ha itt voltak sem volt benne köszönet, mert a kutya nem mehetett ki a kb. 600nm-es telekre. Ott majdnem hívtuk az állatmentőket.
Most egy olyan „szentcsalád” van itt, aki úgy gondolja, hogy a kerítés elé az utcára kirakott szemét már nem az ő gondjuk. Persze kukájuk nincs, szemétdíjat nem fizetnek, így már hallom előre ezt a mentséget. Nem, ez nem mentség, még ha direktben talán nem is az ő hibájuk, hanem a nyaralót üzemeltető szervezeté, egységé, gondnoké (megfelelő aláhúzandó).
Először pár napja csak egy zacskó háztartási hulladék került ki, gondoltam hamarosan mennek el, turnusváltás van és a gondnok majd elviszi. Hát nem. A mai napra már három zacskó szemét hevert az utcán. Ma szerda van, ma volt a szemétszállítás, de a hulladékszállítást végző cég dolgozói – abszolút konzekvens módon – nem vitték el a kukával nem rendelkező (így szemétdíjat sem fizető) ház elől a hulladékot.
Namost, a mai nap úgy döntöttem, hogy alkalmazom a svájci módszert, kicsit magyarosítva és mintegy nevelési célzattal megcímzem a szemeteszsákokat „vissza a feladónak” jelzéssel. Egy jól szervezett mozdulattal visszajuttattam (óvatosan, hogy ne szakadjon ki és ne szóródjon szét) a szemetet a származási helyére.
Mi is az a svájci módszer?
Nos, mindenki oda van meg vissza, hogy Svácjban, meg Ausztriában, meg Németországban, stb… milyen rend van és tisztaság van. Ennek egyik oka az, hogy jól szervezett és jól finanszírozott szolgáltatások biztosítják a folyamatos rendet. De ez még kevés a sikerhez, mert kell hozzá a lakosság is. Pontosabban fogalmazva az, hogy a polgárok kötnek/kötöttek egymással egy olyan „szerződést”, melyben vállalják, hogy tisztán és rendben tartják a környezetüket. Elsősorban magukra nézve ezt betartják, másodsorban viszont erre a „szerződésre” időnként udvariasan (vagy határozottan, ami tűnhet bunkó, arogáns megoldásnak) felhívják az alkalmanként kilengők figyelmét.
Ismerős mesélte – vagy valahol olvastam, sajnos nem emlékszem -, hogy a szomszéd figyelmeztette, mikor túl korán tette ki Svájcban a kukát, mert annak megvan a pontos rendje: azért dolgoznak pontos időbeosztás szerint a szemétszállítók, hogy a kukák rövid ideig legyenek az utcán és ezzel ne rontsák el az utcaképet. A szomszéd a szokást nem ismerő, vagy betartását nem fontosnak tartó „betelepülőt” udvariasan figyelmeztette, megőrizve ezzel a rendet.
Miért nincs magyar módszer?
Mélyebb szociológiai eszmefuttatások mellőzésével (meg mert nem is értek hozzá), azt gondolom, hogy ezért is az „átkos” és az azóta eltelt zsibbadt évek tehetők felelőssé. A III/III-as múlt, a feljelentgetés, a megfigyelés, a rosszindulat szépen kiírtotta generációkból a jó szándékú figyelmeztetés, a közös érdekekre felhívás befogadásának a képességét.
„Mi közöd hozzá?”
„Ne szóljál be köcsög, jó?!”
„Megütlek!”
…és társai reakciók tömkelegét lehet sorolni, amelyek után minden jóérzésű ember kétszer is meggondolja, hogy felhívja-e az íratlan társadalmi szerződést éppen nem betartó polgártárs figyelmét. A másik, hogy szerintem nincs is ilyen szerződés sokunk számára, nem látjuk ennek szükségességét. Ahogyan akkor sem emelünk szót, mikor közös adóforintokból presztízsberuházások épülnek, amikor közös adóforintok strómanok, oligarchák zsebébe vándorolnak, amikor valaki büszkén hirdeti, hogy „számla nélkül okosba” intéz mindent és még sorolhatnám.
Holnap
Mielőtt bárki pálcát törne a módszerem felett: kíváncsi leszek a holnapi történésekre, vajon kikerül-e újra a szemét az utcára vagy megértik a jelzést és megoldják a problémát. Ha újból kikerül, megvárom, míg hazaérnek és kultúrember módjára (legalábbis az elején 🙂 ), megbeszélem velük a kérdéskört.
Az egy külön posztot érdemel – csak őket sajnos nem csíptem még el -, amikor a szelektív gyűjtőbe kerül háztartási hulladék, építési törmelék, ruhaszárító, matrac (nem vicc).
A héten olvastam egy cikket, melyben különböző olajok, zsírok tulajdonságait hasonlították össze, fókuszban a füstponttal.
A cikkben olvasottak hatására jó ötletnek tűnt beszerezni az olíva mellé a magasabb füstpont és a semleges íz miatt szőlőmagolajat.
Aztán megszólalt bennem a kisördög, hogy alaposan jártam-e el, hiszen csak egy forrásból tájékozódtam, ami ráadásul eléggé bulvár jellegű és a sok hasznos tartalom mellett néha komoly sületlenségeket is megjelenítő oldal volt (lifehacker).
Pár Google keresés kellően elbizonytalanított, és szerencsére még felbontás és használat előtt rátaláltam erre a kiváló, dietetikusok által írt oldalra. Ebből kellő bizonyítékot kaptam, hogy nem a legjobb ötlet a vásárolt szőlőmagolajat úgy egyáltalán bármire is használnom, najó, talán bőrápolásra lehetne.
Eszembe jutott, hogy a TESCO nagy elánnal hirdeti az áru visszaváltási lehetőséget, legyen bármi is az indokod. Igy hát másnap be is mentem a közeli áruházba, ami ráadásul nem ugyanaz volt, mint ahol a szőlőmagolajat vásároltam. Ennek ellenére, 2 perc adminisztráció 1 kérdés megválaszolása („Cserélni akarja másikra?” és 2 aláírás múlva már vissza is kaptam a pénzemet.
Take home messages: ne használj szőlőmagolajat, kételkedj, tájékozódj megbízható forrásból, a TESCO tartja, amit ígér
Még 4-5 éve, mikor elkezdtünk már egyszer egy 
A márka – mivel szimpatikus az osztrák cég – adott volt, BWT lesz. A kérdés csak az volt, melyik típust válasszam. És melyik ajánlatot?!
Sokak számára ismerős az egyik legalapvetőbb produktivitási 
