Kezdjük rögtön a szolgálati közleménnyel: ez az utolsó előtti epizód ebben az évadban, a jövő heti, E20 lesz az utolsó Heti Zene (legalábbis az S04 keretén belül).
Az eheti ajánlásokban dominál a „nem ezt terveztem, DE”, és így van ez jól: jön szembe egy zene, egyből kivált egy érzést, emléket teljesen egyértelműen Heti Zenében a helye!
Kevés zene tud bennem libabőrt kiváltani, de ami igen, az nagyon és mindig. Na most is így jártam, hiszen „gyerekkorom” nagy zenéje volt a Jump Around, mondjuk akkoriban még ráadásul nagy rapper is voltam, igaz (később ez vicces utalás lesz) „lakossági” vonalon, MC Hammer és Vanilla ICE (bíróúr, letagadom!) munkássága vonzott nagyon, de aztán pár keményvonalas amcsi rapper rajongó osztálytársamnak köszönhetően jöttek a Cypress Hill és természetesen a House of Pain élmények is.
Zoli által hozott cover annyira zseniális és flegma, hogy nem találok rá szavakat!
@k0cs0g: Akkor már maradok erre a kis időre a cover vonalon és kimaxolom.
Ember, aki a saját coverjét csinálta meg, és ez is jobb, mint az eredeti.
Ha már az előbb a libabőrt emlegettem és most egy filmzenét hozott Norka, akkor nem bírom nem megemlíteni a zseniális Gladiátor filmzenét, ahol a zene és a képi hatás instant libabőrt vált ki bennem abban a jelenetben, amikor Maximus végül meghal a Colosseumban és végső haláltusájában képzeletben a toszkánai mezőkön sétál, felcsendül a Now We Are Free című dal (Hans Zimmer, Lisa Gerrard).
Na, valamiért pontosan ez a jelenet és érzés ugrott be erről a zenéről is.
@chanthahca: Ma szembejött ez a zene, filmzene, nagyon patetikus, nagyon romantikus, de most úgy betalált:
Ez az egész viccelődés-szerűen indult, az unokabátyám evezős olimpikon volt, ő is a Schneider-Gallé vonal a családban, ahol mindenki tejfölszőkének születik és egy részünk meg is marad szőkének, kékszeműnek. És egy kéttenyérnyi viking tetoválás a vállán.
Senki nem fázós, mindig is ilyen északiaknak gondoltuk magunkat.
Aztán kaptam másfél éve egy genetikai tesztet ajándékba a páromtól és láss csodát: 49,2% norvég-viking 😀
Krisztián a Heti Zene negyedik évadában rendre szállította nekem a jobbnál jobb (tágabb értelemben vett) rock zenéket, melynek nagyon örültem és köszönöm neki, mert sikerült pár olyan előadót megismernem, akik albumaiba belehallgatva szélesedett a zenei palettám. Arról nem is beszélve, hogy a technikai részleteket is jobban figyelem mostanság és bár teljesen más a stílus amiben én dolgozom, de a stúdiótechnika alapjai bizony a rockzenének köszönhetőek, meg kell ismerni ezt a múltat, hogy értsd egyes eszközök működését.
Most éppen egy 10 órás okítást kezdtem el, ami CSAK a kompresszorról szól.
A lejátszási listáknak köszönhetően pedig a jövőben is vissza tudok nyúlni random ezekhez a zenékhez, melyek mindig üde színfoltok lesznek a „könyvtáramban”. Ide sorolom a mostani zenéjét is, kellemes hangzás, remek keverés.
@utanbetydelse: Volt az a jellegzetes Ghost hangzás, ami az első (Opus Eponymous) és a második (Infestissumam) albumot uralta.
Az a 70-es éveket idéző occult/hard rock, pszichedelikus rock és doom metal elemekkel. (Az elsőről James Hetfield is elismerően nyilatkozott.) De már a második lemezen érezhető volt a változás.
A harmadik (Meliora) után már egyértelmű volt az irány, lágyabb, populárisabb zene. Még Grammyt is nyertek.
Ahogy ez is, úgy a negyedik (Prequelle) és az ötödik (Impera) is nagyon jó arena rock lemezek!
Vagyis tulajdonképpen minden Ghost lemez zseniális a maga stílusában, avagy Tobias Forge – a Ghost zenei agya – egy hihetetlenül tehetséges dalszerző!
Egy remixem kapcsán kommentelte be, ha jól emlékszem SoundCloudon DJ Sterbinszky, hogy „jó a húzása”, amit én nagy dícséretnek vettem. Sajnos valamiért ahogyan nézem eltűnt egy csomó komment a SoundCloud feltöltéseim alól, de a lényeg, hogy Vanda ehetije kapcsán egyből ez volt az első gondolatom: jó a húzása!
@v4nd4: Nem ezt terveztem küldeni, de most találtam és nagyon betalált =D olyan kis apokaliptikus az apokalipszis időhöz 😬
Most én hoztam a „lakossági” szekcióból egy zenét, ráadásul magyar előadóktól.
A The Anahit akkor került a látókörömbe, amikor az énekes-dalszerző Csányi Rita az X-Faktorban próbálkozott és az In The Dark című dalt megismertem.
Megfogott a különleges stílusa és tetszett, hogy bevállalós, már-már underground zenét készít, nem pedig a „piacnak” gyárt.
Teltek múltak az évek, mára szerintem – sajnos – jócskán rádió és piacképes lett a zenéjük, ezért is illettem – gonoszul – a lakossági jelzővel.
Van egy ismerősöm, akivel szoktunk egymásnak zenéket küldeni, és amikor az akkoris című dalt komment nélkül megosztottam vele, visszakérdezett: „Valami baj van?” – Mondom nincs, miért? „Hát a zene, amit küldtél…”
Ezután figyeltem csak jobban oda a szövegre, hogy miről is szól és így már értelmet nyert a kérdése 🙂
Amúgy ez valami defekt lehet nálam, hogy szinte már biztosan állíthatom, a zenék dalszövegeire csak a tudatalattim figyel sokszor, nem is jegyzek meg dalszövegeket, még a kedvencek közül sem, de ha megkérdeznél egy-egy zene kapcsán, milyen érzést vált ki, valószínűleg 100% átfedés lenne a szövegével, jelentésével – nem csak magyar, de külföldi előadók esetében is.
Aztán ezután meghallgattam úgy, hogy figyeltem a szövegre és megállapítottam: akár igaz is lehetne rám minden sora 🙂
