Az ehetihez nem írok semmit, mert ma egész nap rövid időkre elmegy nálunk az áram, ezt a posztot majd’ 4 órába telt megírni…még szerencse, hogy az automatikus mentéseknek köszönhetően nem veszett el tartalom, de rettentő bosszantó volt.
Szóval inkább publikálom gyorsan 🙂
@k0cs0g: Imádom a covereket, ezt már itt is bizonyítottam (Sepulturaval, Kinggel). Jöjjön most megint egy.
Eredetileg egy 1994-ben megjelent Nine Inch Nails számról van szó. Sokan feldolgozták (2Chellos, In Flames stb.stb.), de mind közül a legjobb (nekem amúgy jobban is tetszik, mint az eredeti), Johnny Cash verziója:
Reznor is csak ennyit tudod hozzátenni: „I never got to meet Johnny but I’m happy I contributed the way I did. It felt like a warm hug. I have goosebumps right now thinking about it.”
Apróbetűs, de nagybetűs rész, hogy a Personal Jesus is kibaszott jó Cashtől.
@chanthahca: Sokat gondolkodtam, hogy az etno vonalon menjünk tovább, vagy mi legyen, de úgy látom, egyáltalán nem kerülnek elő a klasszikus progresszív rock alapok. Úgyhogy szeretnék ma egy ilyet ajánlani.
A családomban arról vagyok híres, hogy Pink Floyd számokat egyetlen másodperc alapján ismerek fel. Ez itt mai Twitteres ihletésű, felkerültek mindannyiunk muzeológusától pompei cicák freskóit retweetelte, úgyhogy legyen akkor Pink Floyd 1972-es Live at Pompei koncertjéről az Echoes.
Ez egy nézők nélküli koncert volt, érdemes a YouTube-on megnézni a kapcsolódó egy órás filmet is!
@v4nd4: Akartam egy olyan zenét mutatni, amin nincs vagy nagyon kevés az ének, nincs szövege, csak menetel. Aztán valamelyik nap frissült a kedvenc listám és lett benne ez 😍 .
Úgyhogy 3 napig hallgattam megállás nélkül, egyértelmű volt, hogy ez lesz a heti zeném =]
@attilagyongyosi: Izé, az van, hogy a house műfaj mindig is nagyon közel állt hozzám, főleg azon része, ahol a táncoltatós perkussziók keverednek kellemes akkordokkal.
Immár tizenvalahány éve vagyok nagy bolondja az úgynevezett “deep house” stílusnak (jó pár ajánlóm az volt a Heti Zenén belül is) legfőkébben azért, mert egyszerre tudod bármikor betenni a háttérben zenei aláfestének ugyanakkor táncolni is rá egy holdfényes éjszakán valami klubban.
Az egyik legszimpatikusabb (és mondhatni mainstream?) képviselője ennek a stílusnak az Anjunadeep kiadó és a kiadó égisze alá tartozó előadók.
Idén immár 14. alkalommal dobtak ki egy válogatás mixlemezt (ami meglepő módon az Anjunadeep 14 nevet viseli), ahol a kiadó két vezéralakja, Jody Wisternoff és James Grant a következő hónapok megjelenéseiből gyúrnak össze egy csokrot.
Az eddigi összes válogatásalbumot nagyon szívesen rakom be bármikor bármilyen lejátszómba, de az idei valami zseniális felhozatalt prezentál.
Ebből a zseniális felhozatalból hoztam most a washingtoni Enamour “Brush The Dust Off Your Soul” című dalát.
Rég hallottam ilyen jól összerakott nótát és ilyen egyedi hangulatvilágot. Egyszerűen elvarázsol és felkapod rá a fejed.
Egy nagyon lágy női elbeszéléssel operál a háttérben, ami, mint megtudtam, nem más, mint az amerikai buddhista tanító, Gen Kelsang Nyema 9 évvel ezelőtti TEDx előadásából kiragadott részletek.
Ja, el ne felejtsem, ha hasonló nótákat hallgatnátok a szabad ég alatt, akkor jövő hét végén találkozzunk Budapesten, a következő Anjunadeep Open Air bulin!
@utanbetydelse: 1986. augusztus 18. – Bon Jovi – Slippery when wet
Minden idők egyik legjobb glam/hard rock albuma!
Nem véletlen, hogy ez a Bon Jovi legnagyobb példányszámban eladott lemeze és szerepel az „1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz” listáján is. Ez volt az első Bon Jovi album, amire Desmond Child is írt dalokat, négyet* is és mindegyik kibaszott jó lett. Tulajdonképpen ez a négy dal az, ami a csúcsra emeli a lemezt.
*I’d die for you, Livin’ on a prayer, Without love és a You give love a bad name
[Desmond Child munkássága külön blogbejegyzést érdemelne. Meg is írnám, ha lenne blogom. 🙂 ]
Közhelyesen mondva unalomig játszott dal a “Livin’ on a prayer”, de én nem tudom megunni. Mindig is szerettem és mióta láttam Rick Beato videóját, azóta még jobban szeretem. Minden egyes kibaszott hangja tökéletes! Ez egy olyan dal, amit nem lehet nem együtténekelni Jon Bon Jovival!
A hétre több jelöltem is volt, amikor ránéztem a mostanában elhanyagolt „Release Radar” listámra.
A Depeche Mode új – szerintem zseniális – Memento Mori című albumán található „Speak To Me” dalból készült remixet hoztam, mely HI-LO, azaz Oliver Heldens munkája.
A rotterdami DJ/producer olyan neveknek készített már remixet, mint Nina Kraviz, Moby vagy Katy Perry.
A remix egy igazi holland iparos munka, minden benne van ami kell és az eredeti hangulatát is sikerült – megint csak szerintem – megtartani. Erősen fesztiválon veretős gyanús.
