A Heti Zenében az a szép, hogy az ajánlótársaim nem tudják egymásról, éppen ki milyen zenét fog bedobni a közösbe.
Vannak stílusban stabil tagok és vannak széles palettán mozgó ajánlótársak. Ebből persze adódhat olyan együttállás, hogy eltolódik teljesen akaratlanul a hangsúly egy-egy stílus irányába, de az eheti nem ilyen: baromi izgalmas és változatos zenéket hoztunk!
Ha jól emlékszem, egyetemista korszakomban és talán még pár évig utána volt nagy kedvencem a Café del Mar és Hotel Costes válogatások, a chill out stílust népszerűsítő kettő, talán legismertebb válogatás sorozat. Az egyik ilyen albumon szerepel is a Slackwax, így nem csoda, hogy egyből ez ugrott be Norka ajánlásáról.
@chanthahca: egy német duó, elektronikus zenét játszanak, amiban azért jócskán akad jazz, blues és R&B is.
A korábbi Heti Zene évadok során a Spotify link mellé magát a YouTube videot ágyaztam be, melyek nagy részét sajnos már vagy törölték az oldalról, vagy a WordPress megváltozott szerkezete miatt nem jelenik meg – ezeket folyamatosan javítom, sok van na.
Éppen ezért, az előző évadban is már a Spotify lejátszót ágyaztam be, de most egy olyan eset állt elő, amikor kivételesen ismét a video klip kapja a fő szerepet, mert ahogyan Zoli is írja: ez egy csoda!
Massive Attack amúgy nálam is gyakran hallgatott zenekar, volt már ajánlásban is – szintén erős a klip!
Vanda mai ajánlása a Chase & Status – No More Idols albumáról van, mely számomra sem ismeretlen, leginkább a Blind Faith című dal miatt, melyet rongyosra hallgattam a Dirt3 játékban 🙂
@v4nd4: Fura társulásból született zenét hoztam most, nem is mai darab.
Plan B nem feltétlen a dnb vonalról ismert, Chase & Status pedig cserébe furcsa szerzet: ha nem dj setben lépnek fel (ketten), akkor (a háromból) egyikük tényleg dobszerkóval nyomja a dnb-t a színpadon, ketten meg foglalkoznak minden mással (basszus/gitár, billentyű stb) =D
Amióta megjelent (2011!) ez a zene, nem került le a lejátszási listámról – semelyikről.
A következő dal hallgatásához a következő a tippem: próbáld meg a lábdobokat végig utánozni (mindkét lábaddal, dupla pedál van), majd figyeld, mennyi idő után áll be a görcs a vádlidba.
Aztán gondold hozzá, hogy mindenközben (bár viszonylag egyszerű ütemeket) a két kezeddel is játszanod kell. 4 perc 52 másodpercen át. Pontosan. Ütemre. Egy koncerten.
@utanbetydelse: Ha valaki meghallja a Burzum nevet, akkor rögtön a fatemplomok gyújtogatása jut az eszébe, de ezt most tegyük félre.
A Burzum tulajdonképpen Varg Vikernes egyszemélyes projektje, a black metal egyik alapköve. Legalábbis szerintem. Nekem a Burzum a kedvenc black metal “zenekarom”.
Varg Vikernes manapság a neofolk, pogány és nacionalista nézeteiről ismert és persze arról, hogy megölte Euronymust, a Mayhem gitárosát, de zenei körökben megkerülhetetlen a neve. 1992 januárja és 1993 márciusa között négy Burzum albumot rögzített. Az első négyet. A legjobbakat. És közben feljátszotta a basszussávot a Mayhem ikonikus lemezére (De Mysteriis Dom Sathanas), valamint írt dalokat és szövegeket két Darkthrone lemezre is. Egy őrült zseni.
1994 májusában 21 év börtönre ítélték, de végül 15 éve után, 2009 márciusában szabadult. A börtönben is rögzített két albumot, majd azóta további hét lemezt írt. A zenéjére nemcsak a black metal, hanem a dark ambient és a neofolk is jellemző. (Vannak tisztán black metal és tisztán ambient lemezei is.)
Az első 4 Burzum lemezt bármikor meg tudom hallgatni. Nehéz volt egy dalt választani. Ez a legelső albumról van:
Tudtam, hogy „baj” lesz belőle, mégis leírtam 🙂 Szerencse, hogy Ádám vette a lapot, sőt még valahol igazat is adott.
A mostani ajánlását egyébként simán el tudom képzelni péntek délután délután 3 óra körül egy irodában, ahol megjelenik az ügyeletes hangulatfelelős és a hétvégére ráhangolódás már-már rituálét idéző mozzanataként félhangosan berakja ezt a zenét a lejátszóba és még a munkáját éppen akkor megkezdő takarítónő is vidámabban kezdi el kiüríteni a papírkosarakat.
@_adamtoldi_: Amikor Robi leEuropeozta a Magnus Karlssonos ajánlómat, tudtam, hogy… lesz még Europeosabb is ennél. 😛
Össze is kötöm koncert ajánlóval, hogy elvegyem Zoli kenyerét is a kis circleből, amit itt tolunk.
Az Eclipse „természetesen” egy svéd banda, akik a Dynazty es a Powerwolf elött fognak fellepni a Barba Negraban 2 het múlva.
Mivel elég egyértelmű, hogy a glam meg hard rock dolgok kimentek a divatból egy jóideje, én mindig nagyra értékelem, ha valaki ilyenkor is azt a zenét tolja, amit igazán szeret.
Mondhatjuk, hogy a hosszútávú betting (99-ben alapultak) mégis bejött, a sleaze metalnak van némi reneszánsza és ez felfele húzta őket is.
És ha már koncert, akkor itt egy kifejezetten erre teremtett szám is – „Saturday Night (Hallelujah)”.
Tartozom egy vallomással: indokolatlanul nem követem a munkásságát az Everything But The Girl brit duónak, annak ellenére, hogy imádom szinte minden egyes zenéjüket.
Mint a generációmból sokunknak, az első találkozásom velük a Missing című dal volt, ami szerintem, minden idők egyik legszebb vallomását tartalmazza („And I miss You, Like the deserts miss the rain”), természetesen a Todd Terry féle remix pörgött belőle, de engem is megihletett és készítettem egy saját bootleget belőle (bizonyos elemeit ma már nehezen vállalom, de egész jó lett 🙂 )
A mai ajánlásommal találkozásom a klasszikus történet arról, ami igazából a DJ-k létjogosultsága volt a kezdetekben: hallgatom az egyik nagy kedvencem, példaképem, Anthony Pappa aktuális mixét és záró dalként megszólal egy ismerős stílus, kicsit depresszív, dallamos, intelligensen összerakott darab, még az énekhang is ismerős, de nem vágom rá, hogy ez az EBTG.
Tracy Thorn hangja kicsit érettebb lett, de még mindig zseniális. Először azt hittem, valami férfi énekel, vagy utómunkában eltolták a hangmagasságot, de nem. Idősebb lett, a hangja is változott.
És hát ha a Missing anno megpengetett érzelmi húrokat, akkor a Nothing Left To Lose egyenesen rád rúgja az ajtót, darabokra szed, majd a végén rád parancsol, hogy kapd össze magad!
Kis érdekesség, megkérdeztem a chatGPT-t is, miként értelmezi a dalszöveget:
„Az Everything But the Girl – Nothing Left to Lose” című dal egyik értelmezése a következő lehet:
A dal egy fájdalmas és keserű szerelmi szakításról szól. A szövege alapján úgy tűnik, hogy a narrátor kapcsolata végérvényesen véget ért, és semmi sem maradt már neki veszítenivalóként. A dalban a szerző elmeséli, hogyan próbálja feldolgozni ezt az érzést és túllépni a szakításon.
Az „Everything But the Girl” duó (Ben Watt és Tracey Thorn) többnyire személyes és érzelmes témákról szóló dalokat ír. Az „Nothing Left to Lose” is ezek közé a témák közé tartozik, és az énekesnő kifejezi a kiüresedést, amit az érzelmek elvesztése és a kapcsolat vége okozott neki.
A dal szövege mély érzelmeket hordoz, és a szerző nyíltan beszél a veszteségről, a magányról és az ürességről. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a dalban a szerző egyfajta megbékélést is keres, és igyekszik újra talpra állni, és továbblépni az életben.
Természetesen az értelmezés szubjektív lehet, és másoknak más jelentése lehet a dalnak a saját élettapasztalataik és érzelmi állapotuk függvényében.
Ez az eheti epizód mottója és talán majd csak a saját ajánlásom magyarázatánál nyer igazán értelmet. De ez egyben azt is jelenti, hogy ajánlótársaim által elmondottakhoz én most nem fűzök semmi kommentárt, jó házigazdaként hagyom a „vendégeket” kibontakozni.
Apropó vendégek: nagy örömömre ezen a héten is van vendég ajánló, sőt, van egy vendégajánlóból állandó ajánlóvá avanzsált új tagunk @chanthahca személyében. Norkának van egy kész listája, amit – nagyon helyesen – nem akar magában tartani.
A vendégajánlónk pedig @BIPisti, aki a zongorára írt darabok sorát gyarapítja egy izgalmas német szerzővel.
Ha nem szeretsz olvasni és csak a zenéért jöttél, íme a lejátszási listák.
@k0cs0g: Lehet fikázni a „reppeseket”, de, ahogy ezt a számot összerakták, az nem fika! Hallgassuk meg utána ezt a kettőt és ámuljunk a tehetségtelenségen!
Valahogy a hét elején eszembe jutott, hogy rég hallgattam Black Sun Empire-t, kezdem a régi kedvencekkel, de az újak közül becsípődött a Steppenwolf. Jó kis megborulós dnb, vagy inkább már neurofunk. Az első pillanattól lehet tudni, hogy a drop után véged 😁😁
@longhand: Jeff Beckről túlzás nélkül elmondható, hogy úgy gitározott, ahogy senki más.
Nagyon egyedi stílusban, félreismerhetetlen hangzással.
Nem használt pengetőt. Amíg a hüvelykujjával pengetett, a többi ujjával a tremolót és hangerő potmétert mozgatta a Stratocasterén, nagyon kifinomult technikával.
Eric Clapton a napokban adta ki a januárban közösen rögzített Moon River feldolgozást, ami Jeff Beck talán a halála előtti egyik utolsó felvétele.
@utanbetydelse: 2008-ban jelent meg a Vorkuta és a Woods of Desolation 100 darabra limitált splitalbuma, kazettán! (Az előbbi egy zalaegerszegi black metal banda, az utóbbi pedig egy ausztrál one-man band.) Akkor hallottam először a Woods of Desolation zenéjét és tulajdonképpen azonnal megszerettem.
2008-ban jelent meg az első, 2011-ben a második WoD album, amely azóta is az egyik kedvenc lemezem ebben a stílusban. A megjelenéskor esélyem sem volt a bakelitverzió megvásárlására, mert túl későn tudtam meg, hogy kijött a lemez. Nagy rajongótábora nincs ennek a zenének, de végül 11 év várakozás után újra kiadták az albumot és végre sikerült megszereznem.
Hogy milyen a zene? Atmoszférikus black metal, helyenként post-metal és shoegaze elemekkel. Több száz hasonló stílusú, jellemzően “one-man band” létezik, de kevés az olyan, amelyik nem sablonokból építkezik, hanem egyedi stílusa van. A Woods of Desolation ilyen! A black metal jelző senkit ne rémisszen meg. Ez egy könnyen befogadható, kellemes zene, amely épp a károgó ének adta kontraszt miatt lesz tökéletes.
@_adamtoldi_: Ezúttal gondoltam, hozok valami nagyon frisset.
9 év után végre új dalokkal jelentkezett a Scar Symmetry, akik a „melodeath” műfaj egy kultikus bandája. Természetesen ők is svédek, én nem tehetek róla, hogy a jobb fajta metal zenekarok 50%-át a finnek és a svédek szállítják évek óta. :shrug:
A műfaj sajátossága, hogy a darálást sok dallam kíséri vagy váltja, és gyakoribb a clean vokál is. Itt jelenleg 2 énekes szolgáltatja ezt, Christian Älvestam helyett, aki 2008-ban hagyta el a bandát és egyedül volt ebben a szerepben.
Természetesen ez is olyan dráma egyeseknek, mint anno Tarja és a Nightwish, szóval van, aki szerint 15 éve nem csinál a banda jó zenét, de én tartom, hogy ez sokszor úgyis attól függ, hogy mivel ismerted meg egy zenekart, és én az új felállással kezdtem, így pont ugyanannyira tetszik, mint a régi Symmetry.
Műfajban ismeretlenek számára a max hangerejű/fejhallgató kombót nem ajánlom kipróbálásra 😛
@szoges: Az eheti választottam a Cloud 9+ Radio című dala.
Sajnálatos apropó, hogy pont egy hete jelentette be a zenekar, hogy idén feloszlanak, az utolsó koncertjüket ősszel adják.
A Cloud9+ sajátossága, hogy az élőhangszeres rock/hiphop zenét ötvözik az elektronikus drum and bass és dubstep elemekkel. Feszes dob és basszus alapok, effektelt gitárok és massziv elektronikus hangminták jellemzik a zenei alapjaikat.
A fiúk szerint az elmúlt tíz évben kikopott ez a stílus, amit ők képviselnek, ezért méltóképpen szeretnék befejezni, nem a baktalórántházai falunapon. Idén nyáron még néhány fesztiválon lehet pörögni ezekre a dalokra, szerintem van bennük powa’.
@BIPisti: A Spoty ajánlotta fel ezt a lemezt még nagyon rég és mivel akkoriban kezdtem zongoraalapú dolgokat hallgatni, így tettem egy próbát Martin Kohlsted Strom című albumával. Az első alkalommal meglepett a hangzás és azóta is nagyon gyakran hallgatom.
És akkor az én ajánlásom, melyhez kell egy kis magyarázat.
Legutóbb pont a Buborék jelenségről írtam itt a blogon és arról, hogy ennek vannak jó és rossz oldalai. Épp az egyik ilyen buborékom (YouTube ajánlásai) hozta az általam korábban nem ismert információt, hogy 2017-ben Sting kapta a neves Polar zenei díjat, és beszédében felhívta a figyelmet a csendre (ajánlom meghallgatni, értékes gondolatokat oszt meg).
A csendre, mely ugyanúgy a zene része. A csendre, melyre sokszor kimondhatatlanul nagy szükség van. A csendre, melyet sokszor bölcsebb megtartani, mint megtörni.
A másik díjazott Wayne Shorter volt, aki egy amerikai jazz-szaxofonos, sajnos idén márciusban elhunyt.
A díjátadón és az azt követő banketten több előadó is méltatta a díjazottakat, hol saját, hol pedig a két díjazott szerzeményeivel.
Mai ajánlásom Wayne Shorter egyik méltatója Esperanza Spalding.
Nálam mondjuk eleve beüt a libabőr, ha egy nőt látok basszusgitározni, ez biztosan valami fétis, ha még hozzá jazz zenét is játszik…aww.
Wayne Shorter nagy inspiráló ikonja volt Esperanzának, az Endangered Species című dalt neki és a generációjának címezte.
Kivételesen a Polar banketten felvett YouTube változatot ajánlom a Spotify meghallgatása helyett, a vizuális élménnyel teljes a dal. Ne félj, nem benned van a hiba, ha nem érted végig a szövegét, erre a bevezetőben ki is tér.
Új hét új ajánlások. Nem csak zeneileg, de zenehallgatásilag és stílusjegyileg. Az epizód alcíme pedig legyen Albumok.
Zúzdát társítottam Zolihoz – megkaptam a zúzdát. Meg még mást is, ami magyarázatra szorul. De csak a zene után.
@k0cs0g: A Darrell tesók nélkül, hiszen ők már nem élnek (Vinnie Paul nem annyira rakandrollosan, álmában hunyt el, de Dimebag ebben is különleges volt – mint, ahogy gitárosként is – őt egy ámokfutó koncert közben, a színpadon lőtte le), a heroinista, alkoholista, mindenista, az utóbb időben meglehetősen „benácult” Phil Anselmo és a basszusgitáros Rex Brown, a hírek és U2 vidik tanúsága szerint, egy meglehetősen impresszív nosztalgia reunion turnét dobott össze. 2023. május 30-án és 31-én együtt üvölthetjük velük a Barba Negraban, hogy
Respect, walk Are you talkin’ to me? Are you talkin’ to me? Walk on home, boy
A 1992-es Vulgar Display of Power album egyike a nagy klasszikusoknak, nem csak a Pantera, de szerintem a metal történelmében is.
Az album különlegessége, hogy egy kiváló spinning edzést is le lehet vele hozni.
1. Mouth for War 3:56 bemelegítés 2. A New Level 3:57 hegy 3. Walk 5:15 hegy 4. Fucking Hostile 2:49 sík 5. This Love 6:32 hegy (refrénekben hegyi hajrá!) 6. Rise 4:36 sík 7. No Good (Attack the Radical) 4:50 sík 8. Live in a Hole 4:59 hegy 9. Regular People (Conceit) 5:27 hegy 10. By Demons Be Driven 4:39 sík 11. Hollow 5:45 levezetés, nyújtás
Robi kérésére pedig jöjjön egy recept, szerintem koncert előtti nap csináljatok meg, egy napot jót tesz neki, ha érnek az ízek, a pogó meg úgyis kiveszi az energiát… szóval másnaposan pont jó lesz.
És akkor a magyarázat. Még múlt héten zajlott le köztünk az alábbi beszélgetés.
Még két nóta kell majd?
Hogy még kettő?
Meg két hét vagy mennyi?
őőő nincs vége dátum
Jaaaa
kevered az alapötletet adó 30 nap 30 dallal 😄
Akkor nem kell húzni a listán 😂
itt toljuk amíg jön kontent
nem nem, bővítsd nyugodtan 😄
Mert akkor megint programajanlos lesz, plusz spinning edzés tippek 🙄
dobj hozzá valami jó receptet is
Hát így kaptunk a végére egy marhapöri receptet!
Vanda ajánlása is már múlt héten megérkezett és ismét egy pörgős d’n’b-t kaptunk tőle. A legnépszerűbb dnb/jungle loop természetesen ebben a zenében is jelen van, így gyorsan be is ugrott, hogy remek alkalom megosztani a BearingUK YouTube csatornát, ahol Vanda és általam is nagyon kedvelt brit stílusok nagyon mély és korrekt magyarázatát, eredetét göngyölítheted fel. És a loop (5:45-től), ami mindennek az alapja, magyarázata, amolyan 42.
Szóval nagyon igyekszem majd valami veretős dnb-t is küldeni, de egyelőre inkább ezek a liquidek esnek jól a lelkemnek.
Alig tudtam választani goddard. zenéi közül, későbbre el is raktam egy másikat is, de most ez nyert. Továbbra sem tudok elszakadni ezektől az angol dj-ktől =]]
Ez a hét úgy tűnik a komplett album ajánlások hete, de hát tényleg van olyan, hogy egyszerűen nem lehet és nem is szabad kiemelni csak egy dalt egy albumról, mert maga az album az egység. Íve van, története, jelentése. Krisztián ajánlása pontosan ilyen.
Emlékszem, amikor zeneiskolába jártam, volt olyan óraelem a szolfézs tantárgy keretén belül, hogy zenehallgatás. A tanárnő felrakta a kétes minőségű lemezjátszó-erősítő-hangszóró kombóra a bakelitet, meghallgattuk a művet, majd kibeszéltük, ki mit hallott, elemeztük.
A rohanó mindennapok sajnos sokszor eltörlik ezt a gyakorlatot, ezért külön köszönet jár érte, hogy Kriszitán a saját zenehallgatását bemutatva feleleveníti ezt a módszert. Egyébként Rick Beato YouTube csatornáján is láthatsz hasonlót, imádom ahogyan figyel a(z inkább zenei) részletekre és kielemez egy-egy zenét.
@utanbetydelse: Van olyan zene, amit úgy is lehet hallgatni, hogy csak zörög, zümmög, dübörög a háttérben, amíg az ember főz, pakol, takarít, stb. és van az a zene, amit mindenképpen odafigyeléssel kell hallgatni.
Én többnyire nem szoktam úgy elindítani egy lemezt, hogy szóljon valami, amíg molyolgatok. Ha zenét hallgatok, legyen az bármilyen stílusú is, mindig odafigyeléssel teszem. Kizárva a környezetet, csak a zenére koncentrálva.
Na, ez az, amire kevés lehetősége van az embernek, ha már családja van. 🙂
A MONO egy japán poszt-rock banda. Nincs olyan albumuk, amit ne hallgatnék szívesen, de a Hymn to the immortal wind a kedvencem. (Évekbe telt mire sikerült vinylen is megszereznem.) 2009-ben jelent meg, a zenekar 5. lemeze. Egy instrumentális konceptlemez.
Az egész album gyönyörű, ezért csak azt tudom javasolni, hogy a teljes albumot hallgassátok meg! A szokásos gitár, dob, bassgitár mellett glockenspiel, csembaló, orgona.
Valódi dallamorgia! Leírni nem tudom, hallani kell! Hallgassátok odafigyeléssel!
(Egyébként csütörtökön – május 11. – MONO koncert lesz az Instantban!)
Amikor meghallottam Ádám eheti zenéjének intróját és az első verse-t, rá kellett néznem az előadóra, hogy tényleg a Europe-tól hozott valamit? 🙂 A svéd gyökerek és a stílus is azonosak, így hát nem csoda a tévedésem.
@_adamtoldi_: Ezúttal igyekeznék aktuális maradni és egyben színt is vallani a legkevésbé populáris ajánlásommal.
Igen, power metal. Solo project. Klippje sincs. Magnus Karlsson’s Free Fall a gitáros/zeneszerző Magnus projectje és a mostani a 4. solo albuma.
Ő ilyen háttérben megbúvó egyéniség a neoclassical/symphonic/power metal szcénaban, +1 gitáros a Primal Fearben (de nem igazán turnézik velük) és a legtöbben talán a Russell Allen / Jorn Lande project miatt ismerik, akik ilyen top 5 vokalistaként vannak számon tartva a szcénaban.
Az általam kiemelt számban (Nightbird) pedig Michael Eriksen énekel, aki tökéletes párosítás a zene mellé amit Magnus ír, bár a Circus Maximus zenekar miatt jópáran ismerik de én egy másik projectben ismertem meg (Ayreon, amiről tuti fogok még írni valamikor).
Az a huncut helyzet, hogy máris pofátlan módon megtöröm az első epizódban tett „ígéretemet” és most nem a lemezgyűjteményemből hozok egy nótát.
Pedig hjajj, ha lenne belőle bakelit lemez, igencsak ott csücsülne a nappalimban a többi között.
Azán meghallgattam a zenét és meglepődtem rendesen. Aztán elolvastam a leírást és megértettem, hogyan került Attila repertoárjába a muzsika, majd jót nevettem, hogy én is sokszor ilyen alapokon „húzok” be előadókat, dalokat a kedvelt listába.
@attilagyongyosi: Mivel lassan 14 éve Debrecenben élek és pár éve még a lakcímkártyám is ide szól, így úgy érzem nem árt, ha itteni formációkat is támogatok egy kicsit.
Van egy fiatal „suhancokból” álló zenekar itt a pusztában, akik a Heavy Brains névre hallgatnak. Talán le is csúsznak a radaromról, ha nem raktunk volna már le egy-két sört a törzshelyemen a banda pár tagjával.
Megmondom őszintén, még én is csak most ismerkedek behatóbban az eddigi kiadványaikkal, de összességében nagyon tetszik, amit csinálnak, sok-sok fantázia és kreativitás van benne.
Az apropó egyébként nem más, minthogy nem rég voltak az M2 Akusztik műsorában és zenéltek egy örömtelit.
Amit pedig kiemelnék ezen alkalommal, az az „Egymás Holdjai” című számuk, ami egyébként tavaly jelent meg, nem mellesleg pedig egy kissé melankolikus, érzelmes nóta jól eltalált szöveggel és tökéletesen passzoló produceri munkával.
A zenélés sokszor pontosan arról szól, amit Gábor leír a Dope Calypso kapcsán. Vannak akik a hírnévre, a pénzre, a groupiekra vágynak és vannak akik csak zenélnek és kész.
@szoges: Az eheti választottam a Dope Calypso – New Car Stereo c. dala.
A DC egy közel tíz éves garázspunk-alternatív-indie zenekar. Talán a legkisebb, akit követek: Spotify-on havi 2.000 hallgatója van, de a Facebook like-jaik száma sem sokkal több.
A választott dal talán a leginkább POPuláris tőlük, ennek megfelelően kicsit lassú, chilles is. Általában pörgősebbek a zenéik, és néha indokolatlanul rövidek is, nem ritkák a másfél perc alatti dalok, úgyhogy viszonylag gyorsan végigpörgethető a diszkográfia. 😀
Találtam egy Lángolós interjút velük, ahol azt mondják: „Miklósnak semmi hangja, így kézenfekvő volt, hogy csakis ő énekelhet, és mivel az agya képtelen ritmikailag bármilyen függetlenítés kicsiholására, ezért gitároznia is kell. Balázs képzett énekes, ezért őt bosszúból a dobok mögé ültették, Lacinak így nem maradt más kihívás, mint hogy basszusgitár alkalmazása nélkül betöltse a basszusgitáros szerepét.”
Pont így képzelem én is, ők nem a gázsiért játszanak! 🙂 Voltunk egyszer egy Kabinos (tudjátok, a Népszigeten ott lehet inni) koncertjükön (összesen vagy 100-an), ahol az egyik exem megjegyezte, hogy ebben a zenekarban is pont az a tag vetkőzik a koncerten, akinek nem kellene.
Ez eléggé megmaradt. 🙂 Szóval füleljétek meg, én imádom őket!
Kezdem azt hinni, hogy az újraindult Heti Zene népszerűségét mutatja, hogy a múlt heti „vendég ajánlás” után ketten is jelentkeztek nálam, eseti jelleggel ők is szeretnének zenét ajánlani.
Így érkezett a mai dal is Nórától Norkától, pontosabban nem is egy dal, hanem egy egész album. A címadó dalból pedig még számomra kedves remixek is találhatóak az albumon, ami azért meglepett egy ilyen jellegű – hozzáteszem, nagyon kellemes – gitárzenés album végén.
@chanthahca: Jacob Gurewitsch egy dániai zsidó, aki spanyolgitározik, és az album címe pedig „Lovers is Paris”.
Pont akkor talált meg, amikor már szakításban, válófélben voltam, „rongyosra” hallgattam, elég pontosan tükrözött akkoriban.
És akkor a végén jövök én a hétre. Sokat gondolkodtam, hogy ebben a sokszínű felhozatalban mit ajánljak és végül egy olyan zenét választottam, melyet egy Netflix sorozatban, a Te című pszichothrillerben hallottam. A beazonosításban segítségemre volt Siri, pontosabban a Shazam amit használ. Emlékszem még arra, amikor ez a fajta technológia új volt, kb. varázslatként tekintettünk rá.
Az 1990-es születésű Laura Cahen remekül hozza a francia elektronikus és klasszikus zene ötvözését, teljesen átjön számomra az ún. francia életérzés.
Az utóbbi 10 évben 180 fokot változott a franciákkal szembeni világnézetem és mára már nem tagadom, óriási a szerelem. Köszönhető ez annak is, hogy többször nyaraltunk az országban, sőt (kvázi) helyiek vendégszeretetét is élveztük, így kicsit közelebb kerülhettünk a francia kultúrához, életérzéshez, ami talán túlmutat a Kelet-Európából ismételt prekoncepciókon.
Nade, Poussière, magyarul Por. A dal a türelemről és a szerelemről szól és ezt pontosan visszatükrözi a zenei alap. A legendás TB-303-ra hasonlító basszus alap monoton játékossága és a filtertekergetés okozta színek pont azt a feszültséget teszik a zenébe, mint amiről a szövege szól.
I’ll wait for the dust to settle – J’attendrai que retombe la poussière
A YouTube linken pedig az előadónő egy akusztikus verzióval lep meg minket, amiből egyből érthető, miként volt meg a gitár alap először a dalszerzéskor és ebből egy jó producer hogyan csinálta az analóg szinti basszust.
Ha a múlt hét alcíme Erős kezdés volt, akkor a mostani epizód tutira a Kontraszt címet kapná. No, még véletlenül sem a minőség miatt, sokkal inkább a stílusok miatt.
Ahogy számítottam rá, megint remek muzsikák pottyantak be a Tücsök és Bogár szerkesztőségébe (jézusom, ez mennyire boomer már), sőt, még egy meglepetés ajánlónk is van a hétre.
Zoli komolyan veszi a Heti Zenét.
Hogy honnan tudom? A múlt héten az első epizód megjelenése után már elküldte az eheti ajánlását.
Ráadásul olyan zenét hozott, amit instant mentettem is a találóan Jazz elnevezésű listámba – pontosabban 2 teljes albumot mentettem le, mert nagyon szeretem ezt a fajta egyszerű, mégis részlet és tartalomgazdag jazz zenét, igaz nem vagyok aktív rajongó (értem ezalatt azt, hogy aktívan nem keresem és mentem a zenéket – bár mostanában teljesen leszoktam az ilyesfajta „gyüjtögetésről”, talán pont a streaming platformok tették ezt velem?!).
@k0cs0g: Ez egyben egy programajánló is. Avishai egy izraeli, nagybőgős, énekes, aki általában változó összetételű trioval járja a világot. Május 9-én pl az Erkel Színházban ad koncertet. Ahol valami ilyesmire lehet számítani.
A covid lecsengése óta (ami alatt egyébként Avishai zenész haverjaival „kék ajtós” koncerteket adott online, just for fun a videón szereplő fiatal, de rendkívül tehetséges dobos lánnyal, Roni Kaspival és egy azeri sráccal Elchin Shirinovval turnézik.
Mi eddig 4-szer láttuk koncerten, de ott leszünk az Erkelben is 😉
Mondtam, hogy kontraszt lesz. A múlt heti izlandi zene után magyar vizekre evezünk Krisztián jóvoltából.
@utanbetydelse: Unottam lapozgattam az Egyetemi Életet (újság), amikor megláttam, hogy Ghymes koncert lesz a Lovardában. Fogalmam sem volt, hogy milyen zenekar lehet, csak annyit láttam, hogy népzenét játszanak. A Muzsikáson kívül nem nagyon hallgattam népzenét, úgyhogy “miért ne?” alapon elmentem a koncertre – és beleszerettem a Ghymes zenéjébe.
A Rege, a Smaragdváros és a Héjavarázs albumok zseniálisak! A mai napig a kedvenc lemezeim közé tartoznak (sajnálom, hogy bakeliten nem lehet megvenni őket). Bujáki Andor és Pukkai Attila távozásával/kirúgásával a brácsa és a cimbalom eltűnt a dalokból, így a későbbi albumok gyengébbre sikerültek. Legalábbis szerintem.
Ha a három lemez közül kellene választanom, akkor egyértelműen a Rege a kedvencem. Minden dalt szeretek a lemezen, de azért választottam az alábbit, mert egy időben (kb 2 éven keresztül) minden este, lefekvés előtt meghallgattam. Azóta sem untam meg.
Gábor egy olyan dalt hozott, mely egy számomra ismeretlen, de érdekes projektből származik. A magyar Hip-Hop szcéna szerintem soha nem látott magasságokban van, sikerült kinőni a (khm) Rapulők árnyékából és elhárítani az okozott károkat, ugyanakkor van egy fura (ugyan nemzetközi, de ettől még nem jó) trend, amit sajnos idehaza is meg lehet figyelni – ennek elemzésébe most nem fogok bele, ízlésről nem vitatkozunk.
Talán a Hip-Hop zenészeken lehet a legjobban megfigyelni a zeneipari hardver- és szoftvergyártók fejlesztéseinek hatását, mely szerint a zenélés belépő szintje, a belépési küszöb sokkal könnyebben elérhető, mint mondjuk 10 vagy 20 éve. Hogy ez jó, vagy rossz, azt döntse el mindenki maga.
A közel negyven Beatmaking zenéből, amit az M-Squad-osok csináltak ez a tizenkettedik darab.
A sorozat lényege röviden, hogy a srácok meghívott előadókkal közösen alkotnak egy közös dalt, kvázi egy mini Dalfutár. A dalok klipje egy feeling és ‘hogyan készült’ videó-egyveleg, ahol egy kis betekintést is nyerhetünk az alkotói folyamatba. Azért is tetszenek ezek a zenék, mert mindegyik előadó igyekszik azért benne elhagyni a komfortzónáját, amiből meglepő dolgok születhetnek.
Engem megvett anno kilóra, pedig nem mondható kedvencemnek a hip-hop/rap stílus.
Azért nem teljesen légből kapott a mai epizód címe, a Kontraszt. Ádám konkrétan a saját ajánlását szándékosan úgy gondolta ki, hogy az a múlt heti nu-metal zenétől a koordináta rendszer ellentétes pólusába tartozó zenét hozzon mára.
Zörejek, apró tökéletlenségek. Ezek teszik az Ichiru albumot szerintem emberivé és ezzel éri el azt a hatást, amikről Ádám is.
@_adamtoldi_: Gondoltam kontrasztolom az előző hetet és a kedvenc zongoristámat hozom ezúttal.
Márcsak azért is fura a kedvenc megnevezés, mert nincsen masik és azt gondoltam sose lesz kedvenc, mert „magában” a zongora egy idő után kicsit unalmassá válik nekem, mint az instrumentális zenék is úgy általában.
Daigo Hanada egy erős kivétel. A Ichiru album végig egy akusztikus performance, amihez minden zörejt felvesz, ami a zongorán játszással jár. Valójában ez fogott meg elsőre, de a valóság az, hogy valamiért olyan dallamvezetéssel ír dolgokat, hogy az mindig eltalált valamit az érzelmi palettán nálam és nehez nem végtelenítve pörgetnem egy számot vagy albumot.
Nem nagyon van más instrumentális zene, amit aktív figyeléssel tudok hosszan magában hallgatni azon kívül, amit ő ír. 🙂
Gitárzenét ígértem, megjött Péter és gitárzenét kaptunk. És egyben egy szomorú történetet is egy kollégáról (szintén zenész-gyógyszerész).
@longhand: A Spotify sok olyan zenészt hozott, akiknek a dalait évek óta hallgatom visszatérően, de az előadókról igazából semmit nem tudok, néhány alap információn túl.
Cristiano Parato is egy ilyen zenész, akiről annyit tudtam, hogy egy olasz basszusgitáros és valószínűleg azért ajánlotta a Spotify, mert közös projektjei voltak Mike Sternnel, akit sokat hallgattam egy időben.
Pár nappal ezelőtt az eszembe jutott, hogy hiányzik már a basszusjátékának a remek dinamikája, ami helyre tudja rázni az embert jól.
Mivel hosszabb ideje nem hallgattam, megnéztem, hogy van-e új albuma. Láttam, hogy régóta nincsenek új feltöltött dalok.
Rákerestem Googleben és szembesültem a ténnyel, hogy Cristiano 2019-ben meghalt, önszántából. A haláláról beszámoló cikkből kiderül, hogy gyógyszerészként dolgozott egy kis falu patikájában, a zene nem is főfoglalkozása volt. Ennek ellenére komoly zenészekkel működött együtt és hagyott maga után 6 remek albumot.
A 4 napos hét mindenkit megkavart – engem is -, így Vanda last minute ajánlása is befutott és milyen jól tette, hogy küldte!
Talán már megvallottam párszor, hogy kifejezetten nem kedvelem a 80-as évek zenéjét. Persze vannak kivételek, melyek vagy jók vagy szimplán annyit hallottam, hogy az idő megszépítette őket.
Pont ilyen kivétel Vanda által küldött feldolgozás alapjául szolgáló Men at Work – Down Under, kimondottan szeretem. Ez a d’n’b változat pedig pattint is a kedvelt zenék listába 🙂
És még valami: az eredeti dal a Spotify-on 630 millió (!) lejátszásnál tart, ez a feldolgozás pedig 2 év alatt 235 millió lejátszásnál! Elképesztő számok.
Ígértem, hogy van a héten egy meglepetés vendégünk, ő pedig nem más mint Özv. Dízelné Hadházy Aranka, azaz neo21670.
Igazából Marci, és aki ismeri, tudja, hogy benzin folyik az ereiben. Éppen ezért nem lepett meg, hogy egy autós játék, a Forza Horizon egyik trackjét hozta el nekünk.
Yay, nem maradunk d’n’b nélkül a héten sem 🙂
@neo21670: Első lejátszásnál fogalmam sem volt, hogy ez ilyen Forza Horizon OST történet, de az átjött, hogy ennek lesz valami autós vonatkozása.
Gyors Google után legfeljebb csak elméleteket tudok gyártani, hogy Tom Mundellt legalább egyszer kivitte már valaki egy igazi éjszakai csapatásba, ha nem egyenesen a volán mögött ült, mert 4 perc alatt tökéletesen le van festve egy ilyen éjjel összes jelenete: az első gyülekezőn várakozás közben betolt sajtburger-cigi, ami mellett érzed a zizegést a levegőben; a melegedő blokkok által szabadjára engedett egyre nagyobb tempót, a feszes kanyarokat, amiket egyre jobban közvetít a futómű; aztán egy gyors tankolás valami isten háta mögötti, éjjel-nappali kúton, szinte hallod, ahogy az összes kútfejen egyszerre pörögnek a számok, aztán kövér gázzal lőttök ki a következő etapra, tizedmásodpercekre kattan szét, majd össze a kuplung, az összes neuronod az aszfalt mintájával ritmusban sül ki, úgy, hogy az utolsó végehajrát talán már egyikőtök sem érti, hogy éltétek túl, de annyiban egyetértésben álltok az célnál a parkolóban, hogy ha másfél-két órára, a maga törékeny múlandóságában is, de az élet egy lokális maximumát éltétek át: nektek aznapra ez volt az utópia.
És akkor jövök én a hétre. Az idei szezonban most már látom, azt fogom tenni a saját ajánlásaimmal, hogy hagyom a társak zenéit, hogy hatással legyenek rám, befolyásoljanak és a poszt megírásának végén döntöm csak el, mit fogok ajánlani.
Ádám zongoráról írt gondolatai és a zene amit hozott, megihletett és az én hasonlóan instant érzelmi húrokat pengető – igazából vonós, lol – hangszeremet mutatom be egy zenével: a csellót.
A cselló (aka kisbőgő, gordonka). Egy vonós hangszer.
Egyszerűen meghallom és instant libabőr. Nem jöttem még rá a magyarázatára, bár van rá próbálkozás: olyan dopamin löketet okoz, amitől kialakul ez a fura, gerinc tájékon érezhető bizsergető érzés (a tudományos cikk itt, egy érdekes elmélkedés itt).
A zene amit hoztam ennek szemléltetésére, eléggé hatásvadász, már-már populáris, Twilight rajongóknak pedig ismerős.
Egy feldolgozása, csellóra interpretálása Yiruma zenéjének. Igazából ki nem állhatom az ilyen bájgúnárok által érzelmesen előadott zenéket, valahogy zsigerből taszított mindig is ez a fajta újraemésztése és opportunista felhasználása egy műnek. Mondom ezt én, aki többnyire remixeket tett le eddig az asztalra. Irónikus. 🙂
Nade, a hangszer a lényeg és gondoltam nem sokkollak egyből egy Vivaldi vagy Dvořák concertoval 🙂
Erős kezdés. Azt hiszem ezt a címet adnám az epizódnak. Nagyon jó zenéket kaptam, teli meglepetésekkel.
A dalokat a szerkesztőségbe beérkezés sorrendjében osztom meg.
Kezdjük rögtön az elején, Zoli abszolút meglepett a húzásával és egy nagyon finom zenét hozott. Vicces, hogy a svéd kötődéseim miatt van már pár listám, főleg jazz muzsikákkal.
Ez egyik legszebb szerelmes nóta a zenetörténelemben. Önmagában a svéd nyelv dallama ad egy kellemes , megmagyarázhatatlan hangulatot. De az, hogy „Vi är ett virus i en statistik” az odab*sz!
Du och jag Är vi ett annat slag? Är vi ett undantag? Du och jag, du och jag?
Te és én Külön faj vagyunk? Mi kivételek vagyunk? Te és én, te és én? Vírus vagyunk a statisztikákban
A zenekar amúgy a ’91 óta létezik. ’98-ban kaptak egy Grammy-t. Abban az évben jelent meg az I Centrum albumuk, amin az Undantag van. Talán ez hozta meg a díjat „artist of the year”, btw. Bár lassan ez a Grammy is olyan, mint a Superbrand, mindenkinek van.
Attila meglepett egy ügyes húzással és bár nem mondom, hogy titkon nem reméltem, igazán örülök neki, hogy a következő üzenettel nyitotta az első ajánlását:
Szeva Robi,
Küldöm hát akkor az első nótát.
Van egy olyan elképzelésem, hogy a bakelit “kollekciómból” válogatok majd és onnan hozok 1-1 dalt hetente.
Erre csak azt tudom mondani, amit Matisz Papa: E örö e bódottá!
Pierce Fulton és Gordon Huntley már jó pár éve ismerte egymást a zene és zeneírás iránti közös szeretetük kapcsán, de ez a kapcsolat akkor teljesedett ki igazán, amikor egy nap Pierce-nek támadt egy ötlete Gordon egyik készülő nótájához és összeültek kicsit jammelni a los angelesi Laurel Canyon hegyei között. Annyira egy hullámhosszon voltak, annyi jó ötlettel gazdagították egymás pár hét alatt, hogy miután Pierce-nek el kellett hagynia Laurelt (lásd a duó neve) megfogadták, hogy azért ezt még kéne folytatni valamilyen formában.
Így szól a legendárium kettejük első és igencsak utolsó nagylemezéről, ami szintén a “Leaving Laurel” nevet kapta. A megjelenés színültig van kellemes, könnyen fogyasztható breakbeat/house/alt nótákkal, igazából körülírni is nehéz. 2021 egyik nagy meglepetése lett számomra.
A Falling Apart egy olyan dal, amit biztos, hogy újraindítasz, amint véget ér.
Pierce Fulton 2021. április 29-én, mindössze 28 évesen öngyilkos lett, a lemez pedig poszthumusz, augusztus 20-án látott napvilágot.
Krisztián történetén jót mosolyogtam, hiszen egy újabb bizonyíték arra, hogy a zene összeköt! A majd 9 perces mű pedig tele van fordulatokkal. Az izlandi zene nagyon jó választás, én ugye más vonalon, de szintén Izlandhoz kötődöm zeneileg a GusGus kapcsán, aki az évek során most már biztosan mondhatom, hogy a kedvenc csapatommá nőtte ki magát.
Helga, köszi!
@utanbetydelse: 2009-ben egy válogatáslemezen hallottam a Köld című dalt, ami az azonos című albumon jelent meg. A zene post-metal, senkit ne ijesszen meg a kezdeti darálás. Gyönyörű dal! A lebegő dallamok és a kántáló jellegű, izlandi nyelvű ének együttese…tökéletes! Ha meghallgatod, felsejlik előtted a fagyos, sötét és komor észak.
Ugyanakkor fogalmam sem volt, hogy miként szerezhetném meg a teljes albumot. Nem találtam az országban olyan lemezboltot, ahol forgalmazták volna és külföldről rendelni borzasztó drága lett volna, legalábbis a rezidensi fizetésemhez képest.
Egy-két hónappal később beosztottak hozzám nyári gyakorlatra egy végzős külföldi orvostanhallgatót. Egy gyönyörű, szőke lányt, Izlandról! Persze rögtön megkérdeztem tőle, hogy ismeri-e a Sólstafirt. Nem is hallott róla. 🙂
Az a néhány hetes nyári gyakorlat gyorsan eltelt, utána hazautazott Reykjavíkba.
Valamikor augusztus végén ügyeletes voltam. Hívott a portás, hogy egy lány vár a portán. Nem beszél magyarul. Helga volt. Visszautazott Magyarországra, hogy kipakoljon az albérletéből, mielőtt végleg elhagyja az országot. És elhozta nekem a Köld különleges, limitált kiadását.
Végre meghallgathattam a teljes albumot, ami azóta is az egyik kedvenc lemezem.
(Helgával azóta nem találkoztam, de időnként hallatt magáról a Facebookon. Nem rég Svédországba költözött. Írt, hogy nem tudunk-e találkozni valamikor.)
Egy vallomással kell kezdenem. Sosem szerettem a System of a Down-t. Meg a stílust sem, amit képviselnek. Aztán egyszer átkattant valami és elkezdtem érteni a zenéjükben pontosan azokat az érzéseket, amiket Gábor is leír. Ja, nincs karakterlimit 🙂
@szoges: Robi nem mondta, mennyi a karakterlimit, úgyhogy igyekszem rövid lenni, ez már az! 🙂
Így első bálozóként sokat gondolkoztam rajta, mi legyen az első zene. Aztán arra esett a választás, ami mostanában először eszembe jutott, hiába nem igazán populáris. A System of a Down (SOAD) amerikai alterrock együttes A.D.D. (American Dream Denial) dala. Érdekesség, hogy örmények a zenekari tagok, és már a kilencvenes években is dalszövegben szólaltak fel a háborúk és az értelmetlen terror ellen.
Némi szomorúsággal tölthet el minket, hogy 2023-ban hozzánk is (ismét) ennyire közel került a háború. Nálam ez a zene tökéletesen reprezáltálja azt az érzéskupacot, amit ezzel kapcsolatban érzek. Dühöt, elkeseredettséget, ugyanakkor tenni akarást — ezek a hullámzások szerintem benne vannak a dalban is.
Hogy kicsit a múltba is révedjünk, az együttes tinikorom egyik meghatározó zenekara volt. Már a 2000-es években is ámulva néztem a rögzített felvételeket, hogy micsoda koncerteket tudnak adni, teljesen őrültek. Az 1995-ös alapítás óta egyetlen egyszer jártak Magyarországon, 1998-ban a Slayer előzenekaraként, de akkor még itthon nem igazán voltak ismertek, kevés volt az internet.
A Szigeten egyszer majdnem felléptek, aztán országunk sajnos kiadott egy baltás gyilkos néven elhíresült férfit Azerbajdzsánnak, aki egy örmény férfi haláláért is felelős volt, emiatt igencsak megharagudott ránk az egész örmény nép. 2020-ra rehabilitáltak minket, mert úgy nézett ki, hogy egy Arénás koncert szerveződik, aztán beütött a Covid, úgyhogy ez is meghíusult.
Remélem, hogy hamarosan újra Európába is téved a zenekar, mert így huszonév után most már tényleg megnézném őket! 🙂
Ádám, Ádám…a szívbajt hoztad rám! Az első pár ütemet meghallva, mondom MIVAN?! Ez biztosan valami tévedés lesz tőled, hiszen ez már-már egy holland gabber nóta. Aztán elolvastam a leírását és megértettem.
@_adamtoldi_: Finn banda, akik az arrafelé kevésbé klasszikus nu metal vonalon mozognak. Van benne elektronikus veretéstől a screamingen át minden. Elég jól passzoló előzenekar voltak az Electric Callboy budapesti koncertjéhez. Bónusz infó, hogy ők is képviselték a finneket Eurovizion, de ellentétben a Lordival, nem nyertek 🙁
Az én ajánlásom is lehet, hogy meglepő lesz azok számára, akik ismerik a zenei ízlésemet, munkásságomat.
Kevés annyira megosztó zenekart/formációt ismerek, mint az Emil.RuleZ!
Eleve már, milyen név ez?! Rulez…Emil, meg Winkler, meg Eldé? Mi van?!
Szóval van aki imádja, van aki utálja. Az Emil.RuleZ! hallgatásához meg kell érni, fel kell nőni. Hegyi Gyuri szövegei a humor mögött nagyon komoly és mély mondanivalót rejtenek sokszor – persze nyilván az Emil.Rulez! kapcsán ez is sok vitára adhat okot.
A Kukuruku ugyan kicsit szomorkás, de nagyon tudok hozzá kapcsolódni, hiszen évekig én is „céges autón ér a révbe” ember voltam – de erről majd egy későbbi posztban.
A szövegek mellett zeneileg is zseniális az Emil.RuleZ!, pont azokat az akkordmeneteket pengeti meg Hajós, amire az én lelkem tud rezonálni. A bossa novát ugyan túlzottan szereti, de nem tudok rá ezért haragudni.
Itt szeretném viszont még azt kiemelni, hogy amit Hajós művel a Dalfutárral most már évek óta, az a létező legjobb dolog, ami a magyar médiában történhetett és el nem tudom mondani, mennyire örülök a sikerének.
Na jó, nem bírom ki. Miközben a Kukurukuhoz kerestem YouTube linket, megtaláltam ezt a covert, amit egyszerűen nem tudtam ott hagyni és nem megosztani veletek – versenyen kívül 🙂
A blogoláshoz visszatérésemet bejelentő posztban ígértem, hogy jönni fog. Hát íme, elindítom útjára az én kis főnix madaramat, a Heti Zene S04 a mai nappal hivatalosan is kezdetét veszi.
Egyből helyreigazítás. Szóval a mai egy soft launch igazából, röviden bemutatom a projektet, a résztvevőket és, hogy miért kértem fel őket.
A Heti Zene
A Heti Zene alapötlete egy 30 napos dal kihívásból indult, ahol a feladat nagyon egyszerű volt: minden nap más szempont alapján kellett egy-egy dalt kiválasztani, volt aki anno ezt Facebookra posztolta, én a blogon csináltam belőle sorozatot.
Innen már csak egy lépés volt a Me Gusta – Napi Zene (a történetét itt írtam le, ismét köszi Gyuri! 🙂 ), aminek még kódneve is volt, akkoriban nagyot ment a „Me Gusta” mém.
A Napi Zene 59. részből állt, majd átálltunk Heti Zenére, kényelmesebb volt mindenkinek, a kedves olvasó pedig ugyanannyi zenével gazdagodott, csak tömbösítve.
Eleinte YouTube videok linkjei kaptak helyet a posztokban, melyek egy része mára sajnos már eltávolításra került, illetve valamit maga a YouTube mókolt a beágyazásnál (vagy csak a WordPress frissítések kavartak be), de sok régi posztban, így a 30 napos dal kihívás, a Napi Zene és a Heti Zene posztjainál nem látszanak a még elérhető videok sem.
Elkezdtem kijavítani őket, idővel remélem a végére érek.
A szereplők
A negyedik évadhoz felkértem kettő, az első Napi Zenében is oszlopos tagot, illetve új ajánlótársakat is.
Mindenkit a Twitterről ismerek – igen, arról a Twitterről, amit éppen elhagytam. Azt hiszem 🙂
Internetes forgalomszámláló. És nagyon megbízható „szállítója” a gitár alapú zenéknek. Persze nem szeretném őt ebbe a skatulyába szorítani, de mivel saját maga is pengeti a húrokat, szívéhez ez áll közel. Egyik legjobb ajánlási élményem vele kapcsolatban a Napi Zene 17. részében volt, amikor is az azóta egyik kedvenc filmemmé avanzsált Midnight In Paris betétdalát hozta nekem.
Korábban Endoril, Endy Smyl, Chipa néven futott, aztán megkomolyodott, férj és senior fejlesztő lett 🙂
Két remix projektben is alkotótársam volt, külön-külön készítettünk egy-egy remixet a George Smoog duó számára. Régóta próbálom rávenni Attilát, hogy csináljunk közösen valami zenei projektet, de kb. mindketten lendület és idő hiánnyal küzdünk, szóval ez még várat magára.
Attila a legutóbbi Heti Zene óta lelkes bakelit gyűjtő lett, szép csendben növeli a ropogós EDM bakelitek számát. Remek érzékkel választ (szívemhez közel álló) zenéket, nagyon örülök, hogy ismét vállalta a feladatot.
Vandát kb. 2013 óta ismerem és azon túl, hogy némileg rokon szakmája van (ész ő is, csak durvább: vegyész), nagy d’n’b (magyarul drum and bass) rajongó. Üde színfoltja lesz az ajánlásoknak, főleg, mert magam is szeretem a stílust. Valahol megvan még a Roni Size bakelitem (Brown Paper Bag, mekkora zene!), ami 97-ben jött le a gyártósorról – Vanda ekkor még biztosan nem ezzel a stílussal ismerkedett, most viszont ő tud majd nekem újat mutatni, hiszen aktívan már nem követem a d’n’b szcénát.
Ádám a recruiterek világában dolgozik és messze földön arról híres, hogy nagyon segítőkész HR témákban. Többször fordultam hozzá tanácsért és bár IT területre specializálódott, mindig tudott nekem is tanácsot adni egy-egy állás váltás előtti-közbeni-utáni helyzetben.
A zenei ízlése teljesen más, mint az enyém, bár ez ugye egy érdekes kérdéskör. Mindig büszke voltam arra, hogy mindenevő vagyok és tényleg, legalább egyszer meg szoktam mindent hallgatni. Az már más kérdés, hogy még az általam kedvelt stílusokban is van, hogy 5-10 mp alatt el tudom dönteni, hogy kuka egy dal vagy se.
Nade, nagyon várom Ádám ajánlásait is, mert szerintem jó pár finom muzsikát fog hozni.
A zord nick ne tévesszen meg senkit. Zolival főként pénzügyi területen voltak eszmecseréink, de egy ideje felfigyeltem a tőlem szintén eléggé távol álló zenei ízlésére. Igen, jól sejted a mintát, direkt keresem a számomra új zenéket, stílusokat!
Van egy olyan érzésem, hogy lesz zúzda szép számmal!
Krisztiánnal az alapképzésünk legalább akkora átfedést mutat, mint Vanda esetében, igaz egy másik irányból, az élettudományok irányából. Orvosként dolgozik, nem régóta követjük egymást Twitteren, de az rögtön feltűnt, hogy széles sávban mozog az ő zenei ízlése is. Ráadásul szintén bakelit rajongó, titkon bízom benne, hogy a gyűjteményéből fog válogatni ajánlásokat.
Mindenki Szögije. Több szállóige büszke tulajdonosa, csak remélni merem, hogy nem lesz semmi gond a posztoknál és nem fog semmi csak úgy véletlenül, minden ok nélkül elromlani! 🙂
Szögivel kb. 4-5 éve tervezzük, hogy indítunk egy közös podcastet (most úgyis reneszánsza van), a megszűnt és mindkettőnk által kedvelt Abszolút Hallás Rádió podcast nyomdokaiba léptünk volna. De a remény hal meg utoljára, ki tudja mit hoz még az elkövetkező 10 év!
A listák
Alapvetően két lista fog készülni: egy Spotify és egy YouTube lejátszási lista. A posztoknál a Spotify lejátszót ágyazom majd be, de minden esetben (amikor lesz elérhető link) a YouTube linket is meg fogjuk osztani, ha valakinek nincs Spotify előfizetése, vagy épp más streaming platformot használ.
És már csütörtök van…kifutottam az időből, szerdán akartam ezt a bejegyzést kitenni, mivel minden héten szerdán fog megjelenni a Heti Zene S04 újabb epizódja.
Akár a korábbi Heti Zene epizódokból, akár a harmadik évad nyitó epizódjából tudhatjátok, hogy @tepi77 nagy Jean-Michel Jarre rajongó. Tőle hozott ma nekünk zenét.
@tepi77: Az Oxygene albuma megjelenésének 40. évfordulójára Jean-Michel Jarre elkészítette az Oxygene-trilógia harmadik lemezét.
A második folytatás 1997-ben, az első lemez 21. évfordulójára készült el, így elmondható, hogy Jarre úrnak csak húszévente van szüksége némi oxigénre 🙂
Na de ez az új album december 2-án jelenik meg, és itt az első track, amit a mester közreadott belőle.
Nem szégyellem, volt nap, amikor egymás után tízszer ment le a dal a kocsiban – ez november 10. volt, amikor Jarre Budapesten játszott, és a koncertről mentem haza 🙂
Pont a héten futottam bele egy igazi 90-es évek beli rave muzsikába, aminek azért köze sincs ahhoz a Rave című dalhoz, melye @andan81 hozott. Egyetértek a kollégával: beugrik egy-két raves emlék 🙂
@andan81: Sam Paganini olasz dj/producer egy régebbi muzsikáját hoztam nektek a hétvégére. A Rave egy igazi modern klasszikus hangzású techno. Remek kis groove-okkal, és jó kis lépegetős ütemekkel. Hogy mennyi köze van a régebben fénykorát élő rave zenéhez? Talán nem sok, de amikor az analóg hangzású szinti beúszik az alapra, akkor az bizony instant libabőr. Nekem akkor azért beugrik 1-2 akkori rave zene hangzásvilága. Lehet pont ez volt a cél. Nincs túlerőltetve a retro hangzás, sőt, picit modernebben is szólal meg.
Remélem nektek is tetszik ?
A héten zorius olyan hibátlan leírást küldött, hogy nem akarok belerondítani a gondolatokba. Talán egy apró kiegészítés: a női producerek iránti rajongás közös „perverzió”, nálam valahol Björknél kezdődött és legutóbb Maya Jane Colesban teljesedett ki.
zorius: Két dolog miatt lesz ez az alkalom érdekes. Egyrészt páratlan sorszám, tehát stílus-kaland. Másrészt pedig van egy ‘perverzióm’, amit Robi is ismer már: a női producereknek kiemelt figyelmet szentelek. Az elférfiasodott zenei szakmában nem könnyű érvényesülni egy lánynak, tehát az már magában tiszteletet érdemel (és itt most kicsit szégyellje magát minden hím soviniszta Heti Zene közreműködő, mert eddig még senki nem tett ilyet rajtam kívül). Persze itt nem előadókra gondolok, hanem valódi női producerekre, akik maguk készítik, mixelik stb a zenéjüket. És a nagy kedvenceim ( Avalon Emerson , Cassy , Helena Hauff , Kyoka , Laurel Halo , Paula Temple ) érdekes módon olyan nagy nevek a techno-house-experimentális zenében, hogy ha nem tudnám, hogy lányok, akkor is az elsők között említeném. Ebben lehet valami olyasmi is, hogy a nők nyilván máshogy állnak mindenhez, más megközelítéssel, és van egyfajta bája a zenéjüknek, bár ez mondjuk Paula Temple ‘Deathvox’ című trackje esetében nem feltétlenül igaz 😉
Ebbe a sorba lép be új felfedezettem, Marie Davidson, egy tündi kis leányzó, aki szép csendben önmegvalósít néhány éve, művészkedő klipekkel erősíti a kifejezését, és a cuki kanadai akcentusával végképp elvarázsol, és megszínesíti amúgy puritán zenéjét. Ami techno alapokon nyugszik, de – itt jön az érdekesség – retrós, dark electro-new wave-industrial-EBM elemekkel oltja be, ami megint csak egy olyan műfajcsoport, hogy az emberek többségének eszébe sem jutna ahhoz nyúlni (nekem sem), de általa kicsit megismerhetjük ezt a szubkultúrát is.
Önkényesen választottam a ‘Good Times’ című nótát a végéről, de ez tényleg egy olyan lemez, amit végig kellene hallgatni az elejéről. Javasolt kedvencek: ‘Interfaces’, ‘Denial’, ‘Inferno’ – erős techno banger témák; A ‘Naive to the Bone’ pedig a másik nagy kedvencem a ‘Good Times’ mellett.
Sokan szidják a Spotify szolgáltatást és van is benne igazság. Például mióta nem prémium előfizető vagyok, furcsa mód vannak érdekes bugok…node, vannak ám azért jóságok is. Ilyen például a mi kis Heti Zene ajánlásunkhoz hasonló „Heti Kaland” és a nemrég (amúgy zorius által) felfedezett Release Radar, melyben az általam korábban mentett, kedvelt, hallgatott előadók friss megjelenései gyűlnek össze hétről hétre – nehogy lemaradj valamiről.
Régi kedvencem a Sub Focus (akiről most látom, hogy még nem írtam itt?!). Ma jelent meg a legújabb, Love Divine nótája, mely kicsit visszakalandozik a 90-es évek brit drum’n’pop/garage irányába. Az úriember egyébként eléggé komoly drum’n’bass produkciókat hoz ki, őt és korábbi albumát vicces módon egy Red Bull reklám kapcsán és a Last jungle című dalán keresztül ismertem meg. Három évnyi hallgatás után most jött ki az új maxi, remélem album is érkezik hamarosan.
Szóval most igazi dj-s ősbemutató, Love Divine! Instant libabőr nálam!
Az új(abb) olvasóim talán nem tudják, de @attilagyongyosi remixertársam abban az értelemben, hogy két George Smoog „maxin” is együtt szerepelünk (Blackstar és Life), csak ott még Attila úr korábbi aliasaival szerepel. Házi feladat: a ma hozott zenéje alapján találjátok ki, melyik remix tartozik hozzá a két említett albumról 🙂
Az internet beköszöntével és elterjedésével eljutott az emberiség arra a szintre, hogy másodpercenként annyi adatot termel, mint még eddig soha.
Ez az átlagember számára abban manifesztálódik, hogy borzalmas mennyiségű információt kap az arcába.
Saját felelősségünk leszűrni ezeket és csak azokra koncentrálni, amelyek tényleges értéket hordoznak, legyen szó hírekről, blogbejegyzésekről, mozifilmekről vagy akár, a mi esetünkben, zenékről.
A rengeteg céltalan elektronikus zenei töltelék közül magasan emelkedik ki Marcello Pacheco, vagyis ECO, aki az amerikai trance újhullám éllovasa. Körülbelül tíz éve folyamatosan minőségi anyagokat ad ki magából és az egyik kedvenc producereim közé sorolhatom.
Maga a nóta nem a legerősebb darab az albumról, de az üzenet, amit hordoz mindenképp megfontolandó; ezért választottam.
A klip 3 lazán összefüggő emberi sorsot vázol és arra hívja fel a figyelmünket, hogy minden ember, akivel találkozunk küzd valamivel és megvannak a maga problémái. Sose a felszínt nézzük.
Egy olyan zenét hozott most zorius, aminek bevezetőjéről nekem elsőre bevillant a 70-es évek végének szinti őrülete, mikor mindenféle – akkoriban – űrzajnak titulált „zenét” adtak ki még akár olyan zenekarok is, akiknek nem kellett volna. Emlékezzünk csak a Queen – Flash Gordon albumára, ami csúnya bukás volt. Persze Xiao Long Bao produkciója igazi remekmű, külön tetszik az elektronikus dob (TR-909) és az akusztikus cinek keverése.
zorius: XLB, azaz, Xiao Long Bao, ami egy kínai étel, egy gőzölt, töltött batyu. Nem tudom, mivel töltötték azt, amit az alkotó fogyasztott, de én is kérek belőle. Ugyanis az általa megihletett elmeháborodott ámokfutás erősen pszichedelikus élményre vall.
Igazából maga a nóta nem éppen különleges, a kezdeti dob-hat-clap téma nem sejteti a későbbi elborulást. A fő téma, a bugyborékoló-vízalatti hatású szintetizátor hang itt a lényeg. A háttér alapok nincsenek is kifejezetten kidolgozva, olyan az egész, mint egy elnagyolt vázlat, ami hirtelen felindulásból született egy ilyen ihletett pillanatban. De lehet, hogy részletesen kibontva, már hiteltelen lett volna az egész, ez úgyis egyszer üt igazán nagyot, első hallgatásra.
Ahogy a bevezető után, 2 perc körül elhalkul a dob, és átadja a terepet a fortyogó szintinek, olyan feszültség épül fel, hogy konkrétan ez az év (legalábbis legpszichedelikusabb) egyperces dropja. Már csak emiatt is megéri időt szentelni rá.
Az illető amúgy Ben Ufo és Pangaea mellett a Hessle Audio nevű UK bass-techno labelt viszi, de ez a nóta inkább a saját egyéni stílusára jellemző, nem reprezentatív az említett kiadó és az angol underground zene szempontjából. Azért egy hallgatást talán megér, de azt viszont nagyon.
Talán már írtam korábban, hogy vannak dalok, melyek megmagyarázhatatlan oknál fogva tetszenek. Ugyanígy ennek a fordítottja is igaz.
A mai fogást Martin Iveson szállítja, aki az Atjazz alias mögött áll, sőt egy egész kiadót igazgat Atjazz Record Company néven. Deep house, nu Jazz, house, hip-hop zenékben mozog, de jelentős ismertséget a videojátékipar hozott neki, hiszen olyan játékok zenéiben működött közre, mint például a Tombraider.
Remixerként sem utolsó, olyan neveknek készített és készít a mai napig remixeket, mint Jazzanova, Bob Sinclar.
Több szempontból is különleges a Heti Zene mostani epizódja. @longhand jóvoltából egy frissen Nobel-díjjal elismert művész következik
@longhand: A múltkori négyakkordos dal után, ideje ajánlani egy háromakkordost.
A ’90-es évek elején ismertem és szerettem meg ezt a dalt a U2 előadásában, később Jimi Hendrixen át végül lassan eljutottam Bob Dylanig, az eredeti szerzőig.
Még a Heti Zene S03 indulásakor @andan81 előállt egy ötlettel, aminek ma teret is adok. Nevezetesen, hogy az ajánló is bemutatkozik. Íme tehát Bonta Viktor, alias Andan bemutatkozása és eheti ajánlása
Andan
1981.06.25-én születtem Mezőkövesden. Jelenleg Tiszalúcon élek. Mindig érdekelt a zene, már 3 évesen hallgattam a szüleim bakelitlemezjátszóján a lemezeket. Gyerekként megtetszett az elektronikus zene; Kraftwerket szerettem leginkább hallgatni. Később gyűjtögettem a kazettákat, megfogott nagyon az acid a house, és a techno zene. 1995-től barátokkal szerveztünk kisebb bulikat, ahol már zenéltem. Többre vágytam, nagyon érdekelt a Dj szakma, szerettem volna tovább fejlődni, ezért elkezdtem partykra járni, ahol megfigyeltem a Dj-ket munka közben. Nagy hatással volt rám Sven Väth, The Advent, Chris Liebing, Dj Zsíros, és Budai. Lemezlovas pályafutásom 2000 elején indult. Kisebb klubokban, házibulikon játszottam, főleg techno-t, és tech-house-t.
2007-ben felhagytam a nyilvános fellépésekkel. A zene iránti szenvedélyem továbbra is fennmaradt, nyomon követtem a kiadók által megjelentetett zenéket.
2011-ben mixek rögzítéséhez megfelelő felszerelést szereztem be, otthonomban készítettem mixeket a Mixcloud oldalra.
Bedroom Dj-ként a mixek készítése egyfajta önkifejezés volt számomra. Mindig a techno világában éreztem otthon magam. A techno-n belül is az analóg húzósabb, fémesebb hangzást kedvelem.
2015-ben találkoztam B-Vendel kollégával, aki többször meghívott rádióműsorába. 2016 februárjában megalakult a Techno Force formáció, melynek jelenleg tagja vagyok.
Ebben a csapatban nagyon jól érzem magam, hiszen azt a zenét képviseljük mindannyian, amit mindig is szerettem. Ugyanakkor a techno zenén belül saját stílusomat képviselhetem.
@andan81: Most egy kicsit lágyabb hangzású, mondhatni house-osabb techno-t hoztam nektek. (No azért annyira nem puha a muzsika) 2000 and One track-jeit mindig szívesen játszom, hihetetlen jó bassline-okat, loopokat és drumokat használ a holland producer.
A Kawasaki egy 2015-ös darab, bár a house loop-ok engem a ’90-es évek house zenéire emlékeztetnek. Erre jön a lüktető dob, és csörömpölő cin. Eme remek zene a táncparketten mindig megállja a helyét. De ha csak otthon hallgatod tuti elkezdesz bólogatni, mint ahogy most én is teszem, miközben az ajánlót írom nektek 🙂
Fogd a telefonod, tedd rá zorius eheti zenéjét és ha mersz, menj ki sétálni a sötétben!
zorius: Amikor stro-B felkért a Heti Zenére, tettem egy fogadalmat: no MODERNLOVE, especially no Demdike Stare. Ez részben könnyűnek tűnt, mert a Modern Love, mint a legtöbb magára valamit is adó (valóban) underground label, nincs fent a Spotify-on, és a Heti Zene (egyébként nagyon helyesen és praktikusan) Spotify központú. Másrészt nagyon nehéz volt megállni, mert nekem ők az igazi, örök kedvenceim, inspirációim. Úgyhogy most ezt a fogadalmat szépen megszegem, mert olyan kedvem van 😉
Egy remix véletlenül felkerült valahogy a Spotify-ra: Boddika Nonplus Records label-énél jelent meg, egy eredetileg jungle-d’n’b nóta átdolgozása (finoman fejeztem ki magam). Ezzel folytatjuk kalandos utazásunkat a nem hétköznapi stílusok világába, ugyanis az eredmény egy drone zene lett. Ez megint csak olyan, az abstracthoz hasonlóan, hogy épeszű ember magától nem hallgat ilyet: nálam is évekig pihent porosodva, mígnem, miután ezernyi más zenét meguntam, rávettem magam, és azóta véglegesen rabul ejtett. A drone, egy minimalista, erősen ismétlődő, zajos, kissé indusztriális zene, kísérteties vokálokkal.
A Demdike Stare duó kiemelkedő mestere ennek, és ez bár csak egy véletlenül bekerült nóta, azért jól fémjelezi zenéjüket, nem csak kényszerűségből mondom.
Túladagolt zengetők, és a címadó vokál szöveg a kezdő motívum, talán ez az egyetlen, ami az eredetiből, megmaradt, zeneileg teljesen más. 1 perc erősödő káosz után teljes csend, majd egy sejtelmes analóg elfojtott basszus elkezdi a fő témát. Ez egészül ki a már Autechre-nél is hallott katedrál zengetővel megtámogatott percussion-el, és egy szintén analóg, szélszerű zajjal, aminek az intenzitása, frekvenciája végig változik, erősödik, mint egy vihar. A basszuson finoman tekeredik a cutoff, hogy ne legyen unalmas, és ez is fokozza a hangulatot (a hangja gyönyörű, valószínűleg egy Roland SH-09, amit épp lenyúlt tőle Andy Stott, de nem meri visszaadni, mert rendetlenkedik a masina 😉 Majd jön az említett ‘haunted’, kísérteties vokál hang, egyik fő védjegyük. A szám második felében eluralkodik az indusztriális zaj.
Nagyjából ezzel a nóta tartalmilag ki is merült, ezek változnak, erősödnek, kombinálódnak a szám végéig, ahol aztán jön a megnyugvás.
Nem egy vidám dal, de hallható, hogy milyen mesterien lehet szinte zenei hangok nélkül, zajokkal is érzéseket kifejezni.
A mai napig a kilencvenes évek bulihimnusza a csengőhangom, amiről még a Heti Zene elődjének tekinthető 30 napos dal kihívásban írtam. Egy másik ilyen bulihimnusz számomra az Energy 52 – Café del Mar című dala, mely kicsit – nagyképűen – a védjegyemmé is vált: nem volt olyan buli, amikor ne játszottam volna le. Az eredeti dal 1993-ban jelent meg, de igazán nagy karriert az 1997-es Three’n’One remixe futott be, ez vált igazi bulihimnusszá.
Több körös remix megjelenésen van már túl a dal az eltelt 23 évben (te jó ég, még leírni is szörnyű!), de nemrég újabb remixek jelentek meg. Az egész album érdekes, erről hoztam ma egy dalt.
@longhand: Ilyen az amikor jazz zenészek játszák a popzenében talán leggyakrabban előforduló akkordmenetet a C-dúr skáláról. Szeretnivaló, lenyugtató zene.
Amit ma zorius hozott, egyből landolt is a „mix candidate” listámban. Nevetni fogsz, de ez a rövid decay-es (elcsípett) clap (taps) engem egyből megvesz kilóra. A szaxofonos téma nekem annyira nem jön be, de erről talán a Wham és a Careless whisper tehet 🙂
zorius: Mielőtt folytatjuk a kalandjainkat az izgalmas, nem hétköznapi stílusok világába, hadd kínáljak egy kis lágy, könnyű desszertet, a múlt heti Autechre után, ami könnyen megfeküdte a felkészületlen halandók gyomrát.
DeWalta nevű, (természetesen) Berlinben regnáló úr és Mike Shannon hozta össze ezt a kellemes nótát. Nem tudom, ki mennyi részt vállalt benne; DeWaltáról annyit tudok, hogy javarészt analóg szintiket, moduláris cuccokat használ, ami a hangzásban nagyon jól átjön: ez nem a plugin világ, az biztos. Ugyanakkor ő jazz zenével kezdte tanulmányait, tehát a szaxofon téma nyilvánvalóan az ő érdeme (szereti a fúvosokat, sokféle van a repertoárjában).
Nótái általában live jam-ként kezdik az életüket, majd az összegyűlt megfelelő mennyiségű zenei anyagot emészthető hosszúságúra vágja, véglegesíti. Nagyon nem elemezgetném ezt most, ez egy professzionális szintetizátor használó, és a zenét kiválóan értő alkotó munkája, mely kifejezetten táncparkettre termett, de azért nagyszerű zenehallgatási élményt nyújt más helyzetekben is.
Az Indexen kifejezetten gyűlölöm a Velvet rovatot, de annyira erőszakosan (bár az utóbbi években kicsit szelidült) nyomul az arcomba a kontent, hogy néha elcsábulok és rákattintok. Így történt ez a mai napon is, amikor kivételesen egy értékes bejegyzést találtam, melynek kapcsán eljutottam a zenéhez, amit ajánlok.
A sztorit nem lövöm le, mert (tényleg) érdemes elolvasni a Velveten, egy fontos problémára hívja fel a figyelmet.
Massive Attack. Régi nagy kedvencem. Az 1998-ban alakult brit tip hop zenekar számos slágerrel ajándékozott meg már minket. Mindre jellemző egyfajta melankolikus hangulat, tökéletes, szinte a végletekig kidolgozott zenei alappal. Live With Me!
A hétre @attilagyongyosi olyan zenét hozott, amire mikor rákerestem a YouTube-on, már ott figyelt rajta a felirat: WATCHED. Mondom mi?! És tényleg, korábban – valószínűleg egy automatán generált lejátszási listából – már hallottam. Fincsi muzsika, tényleg rabul ejt.
@attilagyongyosi: Az előző ajánlóhoz hasonlóan ismét csak egy 16 Bit Lolitas nótát hozok.
Na jó, nem teljesen, hiszen a holland duó Tim Digby-Bell énekessel kiegészülve a Cubicolor név alatt tevékenykedik.
Szeptember 16-án végre kikerült debütáló albumuk, a Brainsugar, amit már önmagában ajánlhatnék mert elképesztően jó lett.
A mágikus hetedik a lemezen, a Nights In Bloom viszont külön megér egy említést. Azok közé a zenék közé tartozik, ami lassan nő rá az emberre. Én először fel sem figyeltem rá, aztán meg azt vettem észre, hogy mindig ezt pörgetem. Megnyerő vokál és precíz motívumvezetés jellemzi, 5 perc környékén pedig elszabadul a perkusszió, amit verhetetlenül jól alakítottak ki.
Belekerült zorius abba a szituációba, melybe én is sokszor az ajánlásaim során: már szépen gyűltek a jelöltek, de beütött egy új megjelenés, egy új találat és borult minden.
zorius: Absztrakt zenét kevés ember ül le hallgatni önszántából. De legalábbis kell valami erős belső vagy külső motiváció, hogy megtegye valaki. Pedig csak arról van szó, hogy nem a megszokott klisék szabályok szerint épül fel a zene, hanem bonyolultabb rendszer van a ritmus és dallamvilágban, tehát ez nem a „bárhol, bármikor meg tudnám hallgatni” kategória; ehhez türelem és nyugalom kell, másképp reménytelen.
Ebben a műfajban az Autechre az egyik legelismertebb, legrégebbi duó, valóban egyedi hangzással. Legfeljebb a label (Warp) társait lehetne mellé állítani, de még Aphex Twin is legfeljebb annyiban hasonlít hozzá, mint egy kutya egy macskához.
Az évtizedek alatt egyre nehezebben befogadható lett zenéjük, én (is) úgy féltávnál lemaradtam, elvesztettem a fonalat, még rám vár a megemésztése. Viszont az épp kijött új lemezük (elseq 1-5 ~ 4 óra ‘zene’) első része (elseq 1) tartalmaz egy nótát, ami meglepően jól lavírozik a komplexitás és az emészthetőség határmezsgyéjén, tehát ismerkedésnek épp megfelelő.
Nem túl bizalomkeltő kezdés után, még ijesztőbb lesz, ahogy több szinti és ritmusszekció belép, majd a dobok elindulása után kezd egyre jobban eszkalálódni a káosz (még azt is imitálják néhol, hogy akadozik, lefagy a hangkártya). Bár nyomokban egy basszusdallam fellelhető már, de így is nem kis erőfeszítés átverekedni magunkat az első 3 percen. Mikor már épp feladnánk, akkor megkapjuk a jutalmunk: 3 és fél percnél elhallgat minden, és megszólal a fő téma, megfogható dallammal, katedrális zengetővel megtámogatva, aránylag épkézláb dob ritmussal. A szám vége felé haladva változnak a dallam hangszínei: temérdek gyönyörű digitális szintetizátor hangjába öntik a művészek, ugyanakkor egyre fokozódik a hangulat, keményednek a hangok, lassan eltűnnek a dobok, és a végén elhallgat minden, csak az űr, meg a visszhang marad. És a legvégén, fricskaként, egy halk, rövid, igazi dallamocska zárja le véglegesen.
Aki megpróbálta befogadni az Autechre-t, de nem kér belőle, most már tudja, mit nem érdemes erőltetni. Akinek viszont megjött az étvágya, az nyugodtan kezdje el hallgatni az életművüket, lehetőleg időrendben.
YouTube link – konkrétan nincs
Az én ajánlásom a hétre.
Komoly kutatási terület, hogy az emberi agy mi alapján dönt úgy, hogy egy zene neki tetszik vagy se. Vannak elméletek, melyek szerint az ismerős, hasonló sémákra épülő dallamok például könnyebben „megtapadnak”, míg más dalok, bár szakmailag teljesen rendben vannak, nem lesznek népszerűek.
Persze innen jön a következő gondolat: csak a népszerű zene a „jó” zene? Vagy épp pont fordítva, a népszerű, könnyen, nagy tömegek által befogadható zene a „nem jó”, hiszen azon nem kell sem gondolkozni, sem pedig a befogadásához mondjuk úgy fejlettebb érzékekkel bírni.
Minden ilyen beszélgetés vége általában az szokott lenni, hogy stílusról és ízlésről felesleges vitatkozni.
Ezt a bevezetőt csak azért írtam, mert a mostani ajánlásom nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért tetszik. Egyszerűen csak tetszik. Persze ha mélyebbre ások, azért meg lehet találni azokat az elemeket, melyek egy egésszé összeállva kiváltják a tetszést.
Ilyen például a legendás, finom TR-808 mélydob, vagy a szakmai berkekben dub techno chords néven ismert hangszín, vagy a zengető (konyhanyelven visszhang) kifinomult használata, esetleg az ütemezés és a delayek reagge stílusra hajazó használata. És természetesen nem utolsó sorban a finom, lágy női hang, Zaki Ibrahim személyében.
Vártam már ezt a pillanatot, mikor a Heti Zene harmadik évadjában tényleges bekapcsolódik @zencsaj és @longhand. Miért? Mert ők képviselik a diverzitást, az elektronikus zenei műfajok ellenpólusát. De még hogy!
Szepesi Matyit még a Pesti Estes időszakomból ismertem. Az eltelt tizenévben mindkettőnknek teljesen másfele szaladt a szekér, végül mindketten a műveszeteknél kötöttünk ki – ő a Magashegyi mellett a már hatéves Konyha zenekar énekese, „a kalapos srác”, akit számos random tripről is ismerhettek. Nos, az új album korántsem random, ellenben óriás trip. A Konyha pedig bulizenekarból szintet lépett. Versek és dallamok állnak össze, mint a fura hozzávalókból a legfinomabb süti, amit kóstoltál. Kicsit laza, kicsit költői, kicsit jazzes, de mindig csak annyira, amit a stílus megenged. Magyar zenekarhoz nem is tudnám hasonlítani, gyerekek, ez érettebb szint. Mint ahogy a klip is megér egy-két-sok misét. Elég annyi, hogy a Nero-rajongó @ddq épp itt dúdolgatja mellettem? :))
A bandával közös meglepetéssel is készülünk az október huszonkettedikei lemezbemutató alkalmából, de addig is íme a csodaklip, a szakma és a rajongók által is elismeréssel fogadott új (Sári megszólal: „BAJ”), az Idő van elég.
Ui.: Ha olvastad az Éjszakai cirkusz, azért. Ha nem, akkor utána úgyis elolvasod.
A skandináv zene valamiért közel áll hozzá, igaz főként az elektronikus vonal. Persze azért, mert inkább azokat ismerem. Szerencsére @longhand most bővíti a repertoárt, nagyon finom muzsikát hozott. Mentettem is az egész albumot a lejátszási listámba!
@longhand: Lars Danielssont még valamelyik hazai jazz zenész ajánlotta, belehallgattam és rá is szoktam egyből, sokat hallgatom szezonális jelleggel, őszi-téli időszakban, most hogy végetért a nyár, előkerült újra.
A Liberetto II a kedvenc albumom, arról egy kellemes dal az Eilat.
Szoktunk olyat „játszani” zorius kollégával, hogy napi szinten küldünk egymásnak érdekes zenéket, főként techno, dub techno műfajban. Lassan viszont kezdem úgy érezni, már nem fogok tudni neki újat mutatni, több ezres lejátszási listái vannak és ami még durvább: az alkotók hátterét is ismeri! Két lábon járó techno biblia.
Erről jut eszembe, azt meséltem már, hogy még tini koromban volt egy pólóm, amin egy Texaco logo volt ratja, de TECHNO felirattal?! Sajnos nincs róla fotó a neten, de lehet, hogy megcsináltatom 🙂
zorius: Xhin, a szingapúri születésű és székhelyű, nem is producer, inkább „sound futurist” legkomolyabb munkáját ajánlom a héten, amellyel debütált a híres berlini, Lucy vezette Stroboscopic Artefacts label-nél.
Sok más nótája között hezitáltam, de végül azért ezt választottam, mert ez kvintesszenciája életművének: egy dub techno gyökerű, lassabb, szuggesztív, hipnotikus és már-már pszichedelikus future techno. Mindez majd’ 11 percben, nem is ragozom tovább:
És akkor Szingapúrból vissza Európába, jöjjön az én találatom a hétre
Spotify kezd kiismerni és egyre jobban találja el az ízlésemet. Ezzel persze csak az a gond, hogy így nem kapok az arcomba a konfortzónámon kívül eső, új zenéket. De hát pont ezért van a Heti Zene, hogy az ajánlótársaim megtegyék ezt a kedvességet nekem 🙂
Pár hete került a könyvtáramba egy izlandi zenész (miért is ne?! 🙂 ) Ólafur Arnalds egy dalának remixe. Ólafur Arnaldsról azt mindenképpen érdemes tudni, hogy BAFTA nyertes művészről van szó, aki remekül keveri a zongora és hegedű hangját dalaiban az elektronikus hangszerekkel, loopokkal. A For Now I Am Winter címet viselő dal 2013-ban készült a szintén izlandi énekes Arnór Dan közreműködésével.
Ezt a dalt remixelte 2014-ben Kiasmos nevű duó, melynek egyik tagja Janus Rasmussen, aki a Feröer-szigetekről származik és a rejkjaviki electro-pop banda Bloodgroup agyának tartanak, míg a másik – most figyelj – Ólafur Arnalds. Ismerős a név? 🙂 A Kiasmos koncepciója az, hogy Ólafur zongora és hegedű orientált zenéjét ötvözzék Janus durván komoly electronica stílusával. Szerintem sikerült!
A Heti Zene S03 szokásaimtól most eltérően ide teszek egy élő produkciót, melyben az eredeti dalt adják elő, nem a remix változatot: instant libabőr.
A hétre @attilagyongyosi egyik kedvenc duóm nótáját hozta, akiknek a Passing Lights című dala feltűnt még 2009-ben a Blue Monday címet viselő mixemben. Érdekesség: @attilagyongyosi „irgalmatlanul komázta” a mixet a kommentje alapján 🙂
@attilagyongyosi: Vannak dalok, amelyek többé válnak puszta rezgések tudatosan megalkotott egyvelegénél.
Vannak dalok, amelyek a nulladik másodperctől fogva kézen fognak és egy olyan hangulatos utazásra csábítanak, amit nem versz
ki egykönnyen a fejedből.
Vannak dalok, amelyek szivacsként szívják fel az emlékeid és mosolygós időutazásra hívnak minden alkalommal, amikor megnyomod a lejátszás gombot.
Ariaan Olieroock és Peter Kriek duója már több, mint tíz éve bizonyítja, hogy nem kell őket félteni, ha zeneszerzésről van szó.
A két hollandus deep house producert a legtöbben valószínűleg úgy ismerik, mint 16 Bit Lolitas vagy Cubicolor.
2014-ben némi hibernáció után visszarobbantak a köztudatba pár EP-vel, amelyek közül az egyik a három szerzeményt befoglaló Deep In My Soul EP volt.
A címadó dal rögtön slágerstátuszba emelkedett és kicsit elfordította a fejeket a másik két nótáról.
Pedig aki kicsit tovább megy és lepörgeti a Premium Emo-t, az garantálom, hogy úgy belé esik, mint szódás a lovát.
A deep house műfaj alfája és omegája, egy pofátlanul jól összerakott feelgood remekmű, ami átveszi az irányítást a lábad felett és heveny lötyögőrohamot okoz. A finoman egymásra rétegelt tapadós gitárszólamok, a holtbiztos ütemet diktáló dobok, az elegánsan egyszerű de fantasztikusan kikevert szintiszőnyegek és a magával ragadó sejtelmes vokálfoszlány mind olyan koherens egészet alkotnak, amit nem lehet tanítani.
A Premium Emo az, amit akármikor elő tudsz venni, bármilyen hangulatban, bárhol legyél is. Hű audio-társ az élet minden területén, lejátszástűrő, megunhatatlan gyönyör.
Mikor először hallgattam @andan81 által a hétre küldött zenét, vakartam a fejem rendesen…mondom ez valahonnan nagyon ismerős. Aztán elolvastam a kommentjét és egyből összeállt a kép: a Forget című dalra hasonlít nagyon, mely szinte minden tech house mixben előjött. És nem voltam ezzel én sem másképp a Sunday Sessions 14 – Freedom edition mixemben ott figyel 1 óra 33 percnél.
@andan81: Egy egészen frissnek számító zenét hoztam most nektek, a Hot Creations egyik tagjától.
Patrick Topping angol producer mindössze 27 éves, de karrierje hihetetlenül gyorsan ívelt felfelé. 2014-ben megjelenő „Forget” című zenéje a Beatport Tech House Chart első helyén landolt. Ekkor figyeltem fel rá én is.
Azóta készített közös zenét Green Velvet-el, és remixet készített Steve Lawlernek.
A „Taking Libz” egy olyan Tech House muzsika, ami simán belefér nálam egy techno szettbe. Jól jellemzi Topping stílusát: feszes ütemek, melyek alá erőteljes, mély basszus párosul.
Remélem nektek is tetszik 🙂
Na, @ddq a hétre igazi „producer pornt” hozott, bevallom nem is a küldött zenére, hanem a három „hogyan dolgoznak?” videora koncentráltam. Bírom az ilyeneket, mert lehet tőlük ellesni 1-2 tippet, trükköt. A dal meg úgy jó, ahogy van. Period.
@ddq: Folytatom a megkezdett utat és ahogy beígértem az eheti Noisia lesz.
Azoknak akiknek nem mond semmit a név: 3 holland csávo ipari darenbezt pakol keverve az Abletont az oldschol patchelős megoldásokkal. Itt van egy remek három részes összefoglaló arról, hogyan dolgoznak: első, második (Thijs a kedvencem a kis őrült tudós arccával) a harmadik pedig Nik aki zenét alkot a miden irányból érkező káoszból.
Node a lényeg nem is ez, hanem, hogy szegénykeket is utolérte a digitális lépfene és a hivatalos album release előtt vki kedves gyökér leakelte az albumot, úgyhogy pánikszerű kapkodás keretében tolták ki mind az offline mind az online piacra.
És erről az albumról az első kedvenc a Mantra cimű track, ami olyan kis tipikus Noisia dal lett, a szolídan beúszó szőnyegekkel, a diszkréten megjelenő bassszusokkal, majd az 1 perc környékén előkerülő ütős szekcióval, amikor azt hinnéd már tudsz mindent. De akkor jön a kiállás és megkocogtatja a tarkódat, hogy „te figyelj, nem tudsz te semmit’ es 2. perc környékén megcsapkodja a kis buksidat, hogy nah, tessék szépen visszamenni X-elni a tinik közé.
Nem ezt a stílust szoktam meg zorius kollégától és ő is okozott most nekem egy kis fejtörést: a fent említett két ismerős (mixeimben is szereplő) nótákkal ellentétben, nem bírok rájönni, hogy honnan ismerős az általa hozott klubsláger. Ha rájövök, megírom kommentben. Persze az is lehet, hogy Spotify ajánlója hozta már fel korábban, vagy pedig zorius valamelyik lejátszási listáján „kalózkodtam”, amikor belefuthattam…passz.
zorius: Kicsit megkésve, így nyár vége felé, egy könnyed, kellemes buli nótát hoztam.
Ez tökéletes példája annak, hogy nagyon egyszerűen is lehet egy kiváló hallgatni valót és egyben party-kelléket is előállítani, nem kell sok flinc-flanc, csilivili, csak őszintén és hitelesen kell csinálni.
A nóta hibásan szerepel a Spotify-on: ez nem 100%-ban sajátja, hanem egy Mall Grab nóta cover. Az eredeti is egy elég ütős oldskool klub-téma, de a Yaeji verzió odatesz rendesen. Egy vérbeli lo-fi techno-house, 120 bpm környékén. Az alapok a végletekig leegyszerűsödnek nála: 4/4 kick + hat, plusz egy lágy szintetizátor pad, néha egy kis perc variáció. De az eredeti férfi vokál kiegészül a nőivel, ami egyértelműen a dal gerince, anélkül az egész semmit sem érne. Érdekes, hogy a két vokál hangzása teljesen eltér egymástól, mégis természetesen hat együtt. Nyilván ezt művészetileg meg lehetne magyarázni, hogy a kettő nem egy térben és időben van jelen igazából, szándékosan szól máshogy stb.
A nóta felénél bejön egy szolíd basszus téma, és a hihat hosszabb ride-szerűségre vált, majd elkezd alakulni, változni a basszus, és viszi a groove-ot tovább, néhol acid-es hangzást víve a dalba.
Annyira hangulatos az egész, hogy aki nem volt még jó buliban, annak ez jó kiindulás lehet bemutatni egy pinceklub, vagy házibuli légkörét, akit meg ez nem fog meg, az ne is menjen egyáltalán bulizni.
A Youtube linket hivatalos klip formájában prezentálom hozzá: egyszerű, homemade videó jellege van, de persze a dal természete és a büdzsé sem kíván mást, viszont a bulis jelenetek így is tökéletesen megadják az alaphangulatot, illetve lehet, hogy pont a dal és a klip egyszerűsége miatt hiteles igazán az egész.
És akkor az én ajánlásom. Szólok előre: „kiborító” lesz!
Van pár előadó, dj, művész, akire nemes egyszerűséggel a szó teljesen átvitt és abszolút jó értelmében csak annyit szoktam mondani: „egy állat”. Elhagyta a számat már ez az elsőre pejoratívnak tűnő jelző Armand Van Helden kapcsán (gondoljunk csak a Necessary Evilre) vagy Sven Väth kapcsán.
Ebbe a sorba illik bele a chilei születésű Ricardo Villalobos, akinek életútján (sok más „edm” zenésszel együtt 🙁 ) azért estek csúnya foltok, de ez mit sem von le alkotásainak értékéből.
Mari Kvien Brunvoll – Everywhere you go című dalát remixelte és nem lacafacázott: 28 perces darabot alkotott 2013 decemberében az eredetileg 7 és fél perces nótából. Itt jegyzem meg, hogy az eredeti, beatboxot is tartalmazó dalt is el tudnám hallgatni órákon át, annyira szuggesztív. A remix pedig annak ellenére, hogy 28 perces, egyáltalán nem unalmas…fura, mintha egy hosszú mixet hallgatnál. Ráadásul tele van feszültséggel, melyet nagyon apránként bont csak ki Villalobos mester. Az a visszafogott decay-es clap, snare, a minimál closed hihat hangok…Hibátlan!
Megérkezett a harmadik évad második epizódja, ismét remek muzsikákkal!
Vártam már @attilagyongyosi becsatlakozását az ajánlásba, mert remek érzékkel válogat magyar producerek munkáiból. Most is ennek lehetünk fültanúi, bevallom, minden elfogultság nélkül, a remix jobb lett, mint az eredeti 🙂
@attilagyongyosi: Louis Tanuatmadja-t, vagyis LTN-t már egy pár éve figyelemmel kísérem és nem lenne érdemes tagadni, hogy egy pezsdítő színfoltja a mainstream elektronikus zenének.
Az indonéziai producer ontja magából a jobbnál-jobb nótákat és kitűnően megállja a helyét mind a deep house lágyan dallamos, mind a trance lüktetőbb világában.
Tavaly májusban a Mixmag azt üzente a világnak, hogy LTN debütáló albuma, a ‘People I’ll Never Forget’ bizony a hónap albuma náluk; nem is csoda, hiszen a lemez egy színes kavalkád tele tévedhetetlen kollaborációkkal.
Aztán ahogyan az manapság lenni szokott, idén jött egy remixcsomag is, ami viszont helyenként szívlapátnyi jóságot pakol az eredeti dalokra.
Erről az remix-albumról hoztam most az (évszakhoz illően) Autumn Leaves átgyúrmázását, amit honfitársunk Márton Levente, vagyis Sunny Lax követett el.
A remix tipikus példája annak, amikor egy átgondolás teljesen más dimenzióba helyezi a kiinduló anyagot. Hátborzongatóan gyönyörű darab, Levente szabadjára engedte a keményebbik oldalát és egy teljesen egyedi hangulattal átitatott szerzeményt tett le az asztalra. A nulladik másodperctől kezdve ránő az emberre és legalább annyira addiktív, mint egy whiskey-ben pácolt bélyegbe tekert kokainos joint. Súlyos dallamtapadást okoz.
Hasonló örömmel tölt el @ddq úr ajánlása, mert ő mindig hoz számomra egy olyan szeletet az elektronikus zenei palettából, melyre csak elismerően tudok bólintani. Bólogatni. Dudorogni. Ó igen 🙂 Mai ajánlása már landolt is a jövőbeni mixem gyűjtő listáján!
@ddq: A soundcloud oldalon minden remekül le van írva, hogy kicsoda Rival Consoles (London-based electronic songwriter Ryan Lee West aka Rival Consoles to release his most personal work to date in the form of a mini-album titled ‘Night Melody’ through Erased Tapes on 5th August 2016. ) meg, hogy mi inspirálta, meg miért, meg a többi lemezbemutatós blabla…
De a lényeg nem is az, hanem az, hogy az augusztus végi vagy talán a szeptember elejei Noisia Radio záró trackje volt ez a szám, ami több okból is megragadt és azóta kb nincs nap, hogy ne került volna elő.
Egyrészt a „csilingelő” sampler hihetetlenül emlékeztet Apparat 2010-es Walls albumának Fractales Part 1 es Part 2 számára, amit akkoriban dw1 miatt rongyosra hallgattam.
Másrészt volt egy sampler pack amiben szerepelt a fenti minta, és hónapokat bohóckodtam vele Abletonban.
Harmadrészt nagyon rég hallottam ilyen szépen masterelt, telt basszusokkal épitkező, nagyon kevés és nem agyondíszített zenét ami ennek ellenére tökéletesen hozza az egész mosolyogva bólogatós hangulatot magával és szinte kiált egy lassított felvételes/drónokról fotózott video után.
Ó és zorius kolléga… Amikor felkértem, hogy ő is legyen részese az ajánlásoknak, pont erre számítottam: mindenre kiterjedő leírás, magyarázat, elemzés és brutálisan meghökkentő zenék. Az említett pro tippet próbáljátok ki, nagyon mókás 🙂
zorius: A nóta egyfajta görbe tükör-szerű emlék állítás a 90-es évek népszerű tánczenéinek, amikor sokan a borítón látható csodálatos asics vagy hasonló zselés talpú cipőkben ropták (a cover maga egy műalkotás, szó szerint: Anne De Vries „Steps of Recursion”).
Ugyanakkor nincsen ritmusszekció benne, ahogy a lemez egyik trackjében sem. Nem véletlenül. Az összes egyetlen szintetizátorral lett rögzítve, élőben, vágás, és mindenféle effekt nélkül. Ez a szinti a Roland JP-8000, ami elhíresült Supersaw waveform-ról, fő erényéről, ha szabad így fogalmazni. Bár a Roland ezt egy kísérletnek, érdekességnek szánta, igazából magában egy paródia, Lorenzo Senni sem kellett hozzá. Nem meglepő persze, hogy ennek ellenére egy korszak ikonjává vált, és sora ihlette a jobbnál-jobb művészeket (sic!). (Hasonlóan félrecsúszott kísérlet eredménye a 303 is, ami nagyjából egy rockzenészeknek kitalált, basszusgitár helyettesítő eszköz volt eredetileg, teljesen más pályára tévedt végül, de arra azért büszke lehet a Roland)
Visszatérve a nótára magára: az említettek után (1 szinti live act) felmerülhet a kérdés, hogy mit lehet ehhez hozzáfűzni? Nem sok mindent, ezt hallani kell. Az ilyen alkotás hasonló reakciót vált ki az emberekből, mint mondjuk Joan Miró Blue sorozata. Megosztja az embereket, a többség nem érti, vagy nem akarja érteni, miről szól ez. De aki szán rá időt, és belehallgat, az nem tudja abbahagyni, mert folyamatosan változik, fenntartja az érdeklődést, kíváncsivá tesz, hogy vajon mi fog történni. És a legfontosabb, hogy mindenféle érzéseket vált ki a hallgatóból. Végül ez olyan, hogy a meghallgatás után mindenki maga dönti el, mit adott neki ez a majd’ negyed órányi ámokfutás. Nekem sokat, ezért időről-időre meg kell hallgatnom újra, és ott az örökös helye a gyűjteményemben.
(pro tipp: lehet fokozni az élvezetet. Játsszátok le egyszerre 2 példányban, különböző pozíciókban egymásra keverve! Mivel ugyanaz a 2 nóta, nem kell mixer, meg dj skill hozzá, az sem baj, ha nincs beatmatch, úgy még jobb! A hatás nem marad el!)
Lorenzo Senni – X MonsterX (Quantum Jelly, Editions Mego, 2012)
Mindig is nagy rajongója voltam ennek a stílusnak, amit a mai napig nem tudok pontosan bekategorizálni, igaz nem is szeretem a nagyon részletes alfajtákig terjedő kategorizálást. Hívjuk csak Drum & Bassnek a stílust.
A rajongásom egészen 1996-97 tájára vezethető vissza, amikor ezek a (mint egyszer megtudtam, drum&pop) stílusú brit zenék nagyon fű alatt kezdtek el beszivárogni. Beszivárgás alatt azt értem, hogy este 11 után, ha jól emlékszem az FM4 rádióban (!) tudtam csak elcsípni ilyen zenéket.
A Chase & Status duó (trió, kvartett, mikor éppen hogyan) Machesterben ismerkedett össze egyetemi évek alatt, 2003-ra tehető a megalakulásuk dátuma. Ez a dátum csak azért érdekes, mert jól látszik belőle, hogy a stílus milyen hosszú időn át „túlélt”, persze közben át is alakult, új alfajokat létrehozva, mint például a dubstep.
A Take You There számomra ezt a régi, 96-os életérzést hozza vissza, kamaszkorom késői éveit, amikor már jogsival a kezünkben, szüleink autójával vagánykodva bömbölt a kocsiban a „fura zaj”, amit akkoriban még kevesen hallgattak és tényleg csak zajnak minősítettek.
Elindul tehát a Heti Zene S03 és rögtön jön is az első rész, az E01. Kicsit még hiányosak vagyunk, de a nyár múltával szép lassan összejön a teljes csapat. Időközben csatlakozott hozzánk @attilagyongyosi úr, mint régi motoros és zorius úr, mint új játékos, akinek ismerem a zenei ízlésvilágát és mondhatom: fog meglepetéseket hozni a Heti Zenébe!
Egy fontos változás az idei Heti Zenében, hogy Spotify linkeket fogok beágyazni (már ahol van), támogatva így kicsit a zenészeket (és a „jogvédőket”…).
Sőt, mi több, a Heti Zene gyűjtő lejátszási listája is elérhető lesz Spotify-on, az alábbi linken. A YouTube lista pedig itt található.
Biztosak lehetünk benne, hogy @tepi77 mindig minőségi szintis (JMJ like) muzsikát hoz. Most sincs ez másképp. Ja és külön öröm, hogy Peti újból zenél és tovább él a Tangram projekt!
@tepi77: A nyár számomra legemlékezetesebb sorozata a Stranger Things volt, nemcsak a témája miatt, hanem a zenéje miatt, ami már a főcímben libabőrt okozott. A nyolcvanas évek szintialapú filmzenéit (pl. John Carpenter, aki nemcsak rendezője, hanem zeneszerzője is volt a filmjeinek) idéző témái alaposan meghatározták a sorozat hangulatát. Nemrég kijött a filmzene album, azóta napi párszor meghallgatom. Nagyon közel áll hozzám a hangzás, amit legjobban a főcímzenével tudnék illusztrálni.
Sajnos mostanában kevés @andan81 mixet hallgattam, pedig a kolléga úr nagyon finomakat tud mixelni. Érdekes, hogy zenei ízlésünknek van egy eléggé jól körbehatárolható közös halmaza, aminek azt gondolom az origója pont Sven Väth és KiNK. Zseniális művész mindkettő.
@andan81: Sven Väth mindig is egy olyan Dj/producer volt számomra, aki egyrészt meghatározó volt abban, hogy Dj-ként tevékenykedjek, másrészt zeneileg egy olyan irányt mutatott, ami mindig egy picit (na jó néhányszor nagyon) eltért az átlagtól.
Lemezlovasként a techno zene volt az, amiben otthon éreztem magam. Azon belül is az analóg, húzósabb, fémesebb hangzást kedvelem.
Ilyen zenét hoztam nektek most is: Sven Väth – Accident in Paradise (KiNK remix) track-je egy olyan acid-es hangvételű techno, amit néhány helyen felvált egy-egy lágyabb rész, hogy aztán ismét az analóg hangok nagyot üssenek. KiNK-nek egészen 1992-ig kellett visszanyúlnia az eredeti zenéért, és azt gondolom profi munkát végzett remixerként. Megmaradt az eredeti hangzásvilágnál, ugyanakkor modernebb, kifinomultabb lett a végeredmény.
Új ajánlónk zorius kolléga, aki több értelemben is kolléga: egyfelől szintén gyógyszerész, másfelől szintén zenélget otthon, kitartóan, szép fejlődést bemutatva. Ha jók leszünk, talán egy saját release-t is hallunk majd tőle, de addig is lássuk, mit hozott magával mára!
zorius: Kényszer szülte első választásom. Le kellett szűkíteni a kört friss zenéimre, és azon belül lett egy kiszemelt EP, amin van egy nóta So Inagawa-tól, aki egy japán jazzy-deep-house producer, a Cabaret Recordings alapítója, mostani nagy kedvenceim egyike. De most nem őróla lesz szó.
Van rajta egy másik track, amit sokszori meghallgatás után sem akartam ajánlani, de végül megadtam magam, illetve megadta a dal magát nekem.
Dapayk, Midnight: semmi extra, közepesen ismert label, csináltak pár nótát táncparkettre, ez is egyértelműen oda való.
Száraz, kemény percussion-el, és kíméletlen techno ritmussal indul, szinte faék egyszerűségű, néhol egy elcsépelt effekt-el. Majd bejön egy mély vokál, egyértelműen hallani, hogy női, amatőrnek ható pitch korrekcióval, aztán derült égből villámcsapásként jön egy rendes vokál hang, versszakokat énekelve, meg egy halk, gitárszerű dallam.
stro-B tudja, hogy finoman fogalmazva én nem vagyok oda az éneklős dalokért. Nekem legfeljebb egy jó vokál sample-töredék, erőteljesen módosítva, az elfogadható egy track-ben. És főleg ilyen, szinte fantáziátlan módon felépítve, hogy először mélyebben, majd rendes hangmagasságban játszva… vagy néhol visszhangszerűen és visszafelé stb.
De valahogy mégis működik, beszippantja az embert. A rendes vokál felépültével megjön a house backbeat is, innentől uralva a ritmust. Néhol egy kiállás, egy megszokott alpári effekt, offbeat-re váltó kick stb, de továbbra is érdekes a téma, már nem lehet leállítani.
Számomra a csúcs, az utolsó 2 perc: először fél percnyi éteri vokál csak magában, beteg, Autechre-t idéző ritmustalan (értsd: komplex) ütős szekcióval megtámogatva. A legvégén pedig értelmet nyer a mélyre hangolt vokál: ezt az elején kihagytam volna, vagy csak egyszer mutattam volna meg, halkan, nem ismételve. Itt már nincs house ritmus, sőt, szinte 2-step garage jellege van, a mély vokál miatt meg már-már a legendás Burial-t idézi.
Külön érdekesség, hogy ahogy a kick távozik, a percussion mennyire más ritmust ad ki magában, mint a nóta közben, a háttérben. Ezért tartom végül is zseniálisnak: mert amilyen meglepő az elején a szokványos felépítésű ének belépése, olyan nehéz elhinni a végén, hogy pár perccel korábban egy dallamos nóta közepén jártunk…
Ülünk Dél-Franciaországban a vacsoránál a teraszon, amikor elhangzik az ételre egy elismerés: „Formidable!” Ami franciául annyit tesz, hogy: csodálatos! Persze nem én lennék, ha erről nem ugrik be egyből Stromae a belga zenész, és az ő Formidable című dala, melyet szóvá is teszek egy rövid dúdolás kíséretében. A poén csak ezután érkezett, házigazdánk közli, hogy ő bizony ismeri és szereti Stromae-t. Mivel velem ellentétben tud franciául, elmeséli, hogy miről is szól a dal, amin jót mosolygunk.
Röviden: a főszereplő Stromae iszonyat módon berúgott előző nap este és hát na, másnapos, de jól érzi magát, minden „formidable”, azaz csodálatos!
Aztán a második meglepetés itthon ért most, mikor a Heti Zenére kerestem a zenét, megláttam a klipjét, amit kandikamerával forgattak brüsszelben, Stromae pedig eljátsza, hogy másnapos. Érdemes megfigyelni a rendőröket a klip közepén!
Jó hírem van: egy gyors felkérésre eddig @zencsaj@longhand@andan81 és @ddqigennel válaszolt, így a szeptember ismét elhozza a blogra a Me Gusta – Heti (lánykori nevén Napi) Zene rovatot.
Lesz itt minden földi jó, félnetek nem kell. Mivel mostanában rászoktam a Spotify-ra, lehet, hogy ott (vagy ott is) vezetni fogom a listát a kapott zenékből, így lesz még egy példány a zenékből az utókornak.
Ízelítőnek máris szóljon egy dal a nyár kedvecétől, Moderat új albumáról a Running, KiNK remixében! Az eredeti nóta pedig itt hallható.
Jó egy ideje nem jelentkezett a Heti Zene rovat, nem is reklamált érte senki. Ejnye!
Ma kedvem támadt zenéket hallgatni, válogatni, így az e-mailek között találtam még le nem között, de a lelkes ajánlótársaim által már elküldött zenéket.
Ezeket osztom most meg veled.
Még @ni0 küldött egy zenét, amit akkoriban sok dj repertoárjában hallottam a legkülönbözőbb remixekben. Nem rossz kis muzsika.
@ni0: Erre a hétre egy olyan muzsikát hoztam amit, bevallom, talán nem is tudok egyértelműen stílushoz kötni. Mindenből van benne egy kicsi, s talán pont ettől jó. A remix elkövetője MK, akiről annyit sikerült megtudnom, hogy német származású és nem ez az első ilyen jól sikerült remixe.
Ugye mindenki ismeri már @attilagyongyosi urat?! Egyfelől jó zenéket küld, másfelől kimerítő és vicces megfogalmazású ajánlást ír a zenékhez. Most sincs ez másképp!
Nem mást hoztam, mint egy jó kis hazait. Fodor ‘Flashtech’ Tomit úgy 6 éve ismerem és állítom, hogy az egyik legterményekebb magyar trance producerek egyike. Pofátlanul tehetséges és diszkógráfiája már most, fiatal kora ellenére is meglepően kiterjedt.
Igazából nem is nagyon van olyan szerzeménye, ami nekem ne jönne be.
Mesterien ötvöz fülbemászó, ügyesen konstruált melódiákat energikus dob és basszus szekciókkal, dalaiban mindig megvan a boogie faktor.
Új kislemeze, a Falling Star 4 számot is tartalmaz és meg kell hagyni, mind a 4 minőségi. A ‘Take The Plunge’ pedig bitang módon belémragadt a héten. Hétfőn Debrecenbe vonatozván épp átrágtam magam az új hazai megjelenéseken (a podcastem márciusi adásához) és amikor ennek a kiállása megérkezett, leesett az állam. Egyszerű és hatékony.
Bár nem panaszkodott @andan81, de nekem most esett le, hogy eléggé kifogásolható módon az egyik Sunday Sessions epizódba bizony lenyúltam az ajánlását. Bocsi 🙂 Mentségemre szóljon, hogy nagyon jó zenéről van szó és kihagyhatatlan volt a deep muzsikák társaságából!
@andan81: Hogy mitől jó egy zene? Nálam akkor, ha érzéseket vált ki belőlem és teszi ezt úgy, hogy sokadik hallgatásra is van új felfedeznivaló benne. Az ilyen zenék számomra a mostanság megújult deep house műfajban találhatóak. Jót tett a műfajnak szerintem, hogy kissé keveredett a tech house-al; bátrabbak lettek az ütemek, húzósabbak a groove-ok. Most egy nagyon friss megjelenésű (2014.03.10.) muzsikát hoztam nektek, aminél első hallásra egy ilyen “fucking amazing!” érzés keringett bennem. A Fables! azaz Robert George Allan V egy ausztrál producer, sokat nem hallottam róla, de ezentúl követni fogom a munkásságát. A Slowdance egy igazi mestermű, rengeteg olyan zenei elemekkel, ami miatt szeretjük a deep house-t 🙂
A tört ritmusok szállítója @ddq még egy számomra is tetsző darabot hozott. Furán keveri N3GUS a stílusokat, a végeredmény egy finom, lüktető dubstep határán mozgó, de még fogyasztható darab.
@ddq: Megintcsak egy olyan előadót sikerült találnom akiről életemben nem hallottam és annyit tudok róla, amit az internet (soundcloud/fb/twitter) elárul, miszerint bristoli lakos, dnb producer / DJ és mindenféle labelek alatt jelent meg eddig zenéje, többek között a Hospital recordsnál.
Jahm és úgy néz ki mint az indexes sixx 🙂
A zene pedig raga meg dnb meg helyenként dabtepp, viszont remekül lehet rá bólogatni!
Ééés akkor én.
Ha már tört ritmusok, akkor beszállok én is, nemrég találtam rá egy már 2 éves dalra, Scuba „tollából”. A Cognitive Dissonance a brit születésű, de jelenleg Berlinben tevékenykedő Scuba, eredeti nevénPaul Rose harmadik, Personality című albumáról való, igazi dallamos drum’n’bass mű, csodás női énekkel.
A másik ajánlásomra már nem is tudom, hogy hol leltem rá. Nagyon finom kis muzsika a Submotion Orchestra – Angel Eyes című dala. A 7 fős brit, leedsi csapat dubstep, soul, ambient electronica, jazz és dub vonalon mozog, jobbnál jobb muzsikákkal.
Az eredeti verziót itt tudod meghallgatni, linkelni viszont úgy döntöttem, hogy a kijevi koncertjüket fogom, amiről egyébként a zalaegerszegi Electric Connection – Fine című dala jut eszembe, ami csak a rend kedvéért: 2001-ben készült!
A youtube kicsit betegeskedik, lehet, hogy nem fogod látni a videokat elsőre! Frissítsd az oldalt és egyszercsak bejön!
@ni0 szokásához híven trance muzsikát, @andan81 egy kis retro technot, @ddq pedig elindította a rap hullámot amit én folytattam.
A zenék előtt egy kis sztori: hozott nekem a postás egy céges csomagot.
Disclaimer: nem vagyok az állami szolgáltatások híve, a szabad piaci versenyt preferálom. De tény ami tény, hogy a Magyar Posta minden szégyenteljes szocialista maradványtünetével együtt az utóbbi évek (10+ éves időtartam) egyik leglátványosabb és előremutatóbb változásán átesett állami cég. Kár eltagadni, hogy bár lenne még hova, de rengeteg dologban fejlődés tapasztalható!
Valami spéci szolgáltatással küldték, azt hiszem, üzleti csomag a neve. Az értesítőn a kézbesítő telefonszáma is megtalálható, amit rendre be is karikáz nekem felkiáltójellel, gondolom arra céloz, ha kívánságom van, hívjam fel. Itt azért még döcög a kommunikáció.
Nos, én nem hívtam fel, mert bár biztos vagyok benne, hogy segítőkészen azt közölte volna, hogy éppen merre tart a munkájában és ha én is arra járok, akkor ugyan összefuthatnánk és odaadja a csomagot, mivel én négy megyében dolgozom, a normál idősávban minimum 1 órányi útra vagyok az otthonomtól.
Az értesítőn az is rajta van, hogy másnap 12-14 óra között (logikus, otthon ülök) megkísérli a csomag kézbesítését újra.
No, ez adta az apropót ennek a szösszenetnek a megírására: ha más szakmában megoldható a műszak, a posta miért nem képes a kézbesítéseket a „normál” dolgozó ember életviteléhez igazítani? Mondjuk délután 4-től este 8-ig kézbesítik a csomagokat. Napközben a jómunkásember nincsen otthon.
Elmeséltem kolleganőmnek, hogy mi történt és ő osztotta meg velem a történetet, mely szerint náluk (Sopron) kísérleti jelleggel megpróbálták az általam vázolt kézbesítési metódust és a tapasztalat az volt, hogy kb. ugyanolyan arányban nem találták otthon a címzetteket, mint a 8-16 óráig terjedő idősávban.
Legközelebb azonban biztosan felhívom a kézbesítőt (bár, általában mikor megtalálom a cetlit, valószínűleg ő már nem dolgozik) és megkérem, hogy ha van rá mód, ne fáradjon a másnapi ismételt kézbesítéssel, inkább hagyja nekem a postán és bemegyek érte reggel. Amit így most nem tudtam megtenni, csak miután ő megpróbálta mégegyszer kézbesíteni. Plusz idő, plusz energia, plusz CO2 kibocsájtás, nekem meg plusz egy nap várakozás.
Jut eszembe: a feladáskor lehetne opcionális kézbesítési időt választani, az már segítség lenne
Na, ennyit a sztorizásról, nem csengetünk kétszer, jöjjenek a zenék!
@ni0: Erre a hétre egy újabb klasszikust hoztam, amit régen elfelejtettem volna, ha nincs a Spotify és az 1000 Top Trance Classics lista :).
Bevallom, Rapid Eye-ról sem tudok semmit, azon kívül, hogy manapság eXistenZ álnével alkot és ketten (Steve Helstrip és Tim Stark) alkotják a duót.
Jöjjön tehát az egyik legismertebb alkotásuk.
@andan81: Egy ütős kis techno muzsikát hoztam nektek, ismét egy kis retro feeling-el.
@ddq: az ehetit egy az Animal Planeten futo reklam inspiralta es valamikor talan az 1900as evekben hallottam utoljara amikor az MTV (a zenei) meg csak bontogatta a szarnyait idehaza.
A kozremukodok pedig: Pras, Mya, Ol’ Dirty Bastard, Wyclef Jean, akiknek sikerult a szamot temerdek lista elere tornazni, eljutni a tobbszoros platina statuszig meg amit egy hasonlo zenevel el lehet erni.
Erdekessegkent megemlitenem, hogy a verse dallamat egy Bee Gees/Kenny Rogers/Dolly Parton szam adta.
És akkor kovetkezzen a Ghetto Superstart 1998bol!
És akkor az én zenéim.
A magyar rap szerintem az elmúlt 10-15 év egyik legjobban fejlődő zenei ágazata. Miután sikeresen mindenki megtanulta, hogy a Rapülőknek semmi köze nincs a raphez, talán a Sub Bass Monster és az Animal Cannibals érát követően komoly underground rap élet alakult ki. Sokat segített ebben a Fila Rap Jam is, de még mielőtt megszólna valaki, nem értek a műfajhoz, csak a saját emlékeim idézem fel.
Az NKS nevű formáció megmondja ma a frankót! Figyelem, szókimondó szöveg!
Ha már magyar rap, jöjjön az egyik kedvencem Funktasztikus, aki a fent említett Sub Bass Monsterrel készítette közösen a Fanyarország című dalát, még 2008-ban, de a mondanivalója sajnos még most is aktuális.
A legutóbbi Sunday Sessions adásban szerepelt Maetrik – The Entity című darabja, ami egy igazán ütős kis tehcno-tech house mű. Bár, hasonlóan hozzám, a spanyol születésű fiatalember sem szereti a besorolják a zenéjét egy-egy stílusba, állandóan az elektronikus zene „jövőjét” keresi.
Apropó Maetrik…nem cseng ismerősen a név? És úgy, hogy Maceo Plex? Na, ezt én is ma tudtam meg 🙂
Az van Béláim, hogy kevesen olvassátok a Heti Zenét. Ohh, mekkora paradoxon ez!
Ezért most a Heti Zene mellé kapsz egy rövid cikket is.
Tegnap voltam egy pénzügyi előadáson, ahol több mindenről szó esett, majd hazafelé menet kicsit gondokoztam a hallottakon. Eszembe jutott az, hogy este 9 óra van, én még mindig úton vagyok, részben azért, hogy a pénzügyeimmel tisztában legyek és, hogy azok jó irányba legyenek állítva. Persze előtte pedig reggel 8 órától dolgoztam, szintén azért, hogy a pénzügyek rendben legyenek ugye.
A saját lakás paradoxon
Aztán eszembe jutott, hogy milyen szép is ez, mikor csak dolgozol, dolgozol, mondjuk azért, hogy egy lakáshitelt tudj fizetni és egy majdani végtörlesztés után elmondhasd, hogy mikor hazaérsz, akkor a saját lakásodban hatod le a fejed. Hogy utána másnap megint tudj dolgozni, amiből pénzed lesz és újabb dolgokat tudsz vásárolni, újabb értékeket tudsz teremteni.
Aztán elgondolkoztam: jól értem, hogy sok ember (velem együtt) hitelt vett fel vagy fog felvenni azért, hogy utána a hiteltörlesztéshez szükséges pénzt szorgos munkával előteremtse és tulajdonképpen aludni jár haza egy lakásba, amit nem is tud kiélvezni az idő nagy részében, mert dolgozik? Hogy legyen egy lakása. Vagy mi?! Hoppá, ez is eléggé paradoxnak tűnik.
Sajnos, Magyarországon eléggé fejletlen a bérlakás intézménye és emiatt mindenki a varázslatos hármas célt hajtja: lakás, kocsi, család. Nincs is ezzel baj, maximum a sorrenddel és a források hiányával. A tegnapi előadáson azt is hallottam, hogy Európában nálunk a legmagasabb a devizahitelben eladósodott emberek aránya, így ezért is fontos eszköz ez – a mindenkori kormánynak is -, hogy őket megmentsék. Egyszerűen társadalmi érdek. Erről korábban másképp gondolkodtam, ma már kicsit más megvilágításban látom.
A hosszú bevezető után lazítsunk kicsit egy Beck nótával!
Ki ne ismerné Becket, ha mást nem a Loser című dalát? @zencsaj ma egy frissebb darabot hozott tőle, igazán jó muzsika!
@zencsaj: Végre itt a tavasz, csiripelnek a madarak, és még Becknek is elnézzük, hogy első hallásra elég melankolikus az új albuma. A Morning Phaze első single-je a Blue Moon, ami úgy tölt fel, hogy észre sem veszed. Olyan… lazy. De profin. Becknek behozhatatlan előnye van a mai hipsztergyerekekkel szemben. Ja, és az egész album meghallgatható a youtube-on, szombat délelőtti visszaalváshoz, vagy pörgős munkanap utáni csendesedéshez tökéletes!
Bérlakás
Bár el tudok fogadni minden olyan magyarázatot, ami arra épül, hogy „de amit kifizetsz albérletbe, azt a saját lakásod törlesztőrészletébe is tudnád fizetni”, DE! És itt jön a de!
Ha amúgy is szinte csak aludni, pihenni járok haza a lakásba, miért ne bérelhetném azt az aktív években, és a bérleti díj vs. hiteltörlesztés terhe közötti hézagot pedig okosan befektetném, megtakarítanám stb…?
Egy bérelt lakás mobilissá is tesz: nem vagy röghöz kötve (itt most nem kell egyből a külföldre vándorlásra gondolni), ahol éppen munka van, oda tudsz költözni. Persze, nem jó ez a fajta vándor élet és jó főbérlőt is nehéz kifogni. Tudom.
Valamiért nekem szimpatikus az amerikai „álom” modell, mikor saját lakást akkor vásárolnak a családok, mikor minden sínen van, a bevételek, állás rendben és például gyerekvállalás előtt állnak. És bizony, ilyenkor veszik meg „álmaik házát” és társai Coelho szintű okosságok.
Nem akarok a témában igazságot tenni, csak leírtam pár gondolatot. Zene!
Melodic trance. Régen közel állt hozzám, aztán meguntam, pedig hidd el, nem egyszerű egy műfaj, főleg, hogy minden a helyén legyen. @ni0 most felelevenített nekem pár régi emléket ezzel a zenével!
@ni0: Nem is értem, miért nem ajánlottam még tőle semmit. Ez a pasi egy zseni! Minden alkotása aranyat ér, nagyon hiányolja manapság a szakma, akár csak Enviot.
Hogy ki is ő? Andy Blueman a melodic trance koronázatlan királya.
Még múlt héten „dolgozott előre” @ddq, aki elküldte az egyik hazai mobilszolgáltató eléggé látványos reklámjának a zenéjét. Ja, és persze kicsit utána járt az előadónak és természetesen az eredeti klipnek.
@ddq: A Piros színű telco szolgáltatónak fut egy kampánya aminek amúgy Add power to your life a címe és azon felül, hogy elégge jól összerakott CGI animációk vannak benne, a zenéje is el lett találva és tökéletesen illik a filmhez.
Ez pedig nem más mint Yoann „Woodkid” Lemoine francia klipprendező/zenész/énekes/grafikus Run boy Run című száma, amit sok szeretettel ajánlok minden kedves hallgatónak erre a remek hétre 🙂
Aztán ennek ellenére @ddq küldött a hétre is zenét. Igazából nincsenek rá szavak, mert annyi stílus keveredik benne, hogy így köpni-nyelni se. Főleg a Spanish Fly című dalától – mondom úgy, hogy nem szeretem a dubstep stílust.
Nem nagyon tudok írni semmit a srácrol azon kívül amit a Soundcloud profilja elárul róla, miszerint: Miami based producer making everything from Moombahton to Electro House.
Soundcloud repostban jött szembe meg hétfőn és azóta kb. 25x hallgattam meg egymás után, mert: csarnoktekknós kiállas, tisztára keverve, mocskosan aljas dobalap és irdatlan basszusok, csodálatos ív amivel eljut a végéig.
Az én zeném a hétre
Régóta hallgatok egy Boiler Room mixet, nevezetesen Christian Löfflerét. A szemtelenül fiatal úriember zseniális szettet rakott össze, melynek része egy általa készített remix is. Ezt hoztam most el neked.
VÉGRE visszatért @zencsaj! 🙂 Bennünk az a közös, hogy kutyás gazdik vagyunk. Namost, a mi kutyánk Ruby, és a @zencsaj által ajánlott Kaiser Chiefs zenekarnak van egy dala, melynek címe Ruby. Imádom! A Coming Home: szerintem 1 snitt!
@zencsaj: Kavargó érzésekkel mutatom be a Kaiser Chiefs új dalát, a Coming Home-ot. Nekem ők mindig a tiszta ugrálós energiákat jelentették (I predict a riot, Oh my god, és a mindenki által ismert Never miss a beat, ugye – hihetetlen élmény volt a Szigeten), de már a majdnem két éve megjelent Best of-jukban megjelent Listen to your head is egy kiforrottabb, harmonikusabb irányt jelzett: a rosszfiúk elkezdtek bácsikká válni 🙂 Szerintem itt kellett volna megállni. A Coming Home nekem kicsit túlságosan Coldplayes (amit szintén szeretek, de maradjon a kaptafánál minden szakember, ugye), de egy meghallgatást mindenképp megér! Ha pedig meg is nézitek a klipet, és megmondjátok nekem, hogy tényleg egy snitt-e az egész, vagy vannak benne rejtett vágások, minimum egy köszivel tartozom 🙂
Fura zenét hozott a hétre @ni0, mióta elküldte azon filózok, hogy hol hallottam már. Nem jöttem még rá. A Wikipédia szerint amúgy franciák, és szemtelenül fiatalok.
@ni0: Bevallom, sem a bandáról, sem a számról nem tudok sok háttérinfót. Két dj kölök, akik alapból külön zenélnek, de most összeálltak és megalkották ezt a számot :). Egyesek szerint franciák, mások szerint belgák. Szóval semmi sem biztos velük kapcsolatban csak az, hogy kellemes muzsika lett ez :).
A hétre @andan81 egy olyan előadót hozott, aki nem ritka szereplő a dj szettjeimben. A So Good To Me szinte alapmű Chris Malinchak „tollából”. A 2012-ben megjelent Razor 2.0 tényleg visszaidézi a 90′-es éveket.
@andan81: Még mindig ég a retro láz, ez pedig mostanában a zenékben is egyre jobban mutatkozik. Egyre több régi ütem, groove jelenik meg a mostani zenékben kicsit átcsiszolva a mai trendekhez igazítva. Egy ütős darabot hoztam most nektek Christopher Malinchak amerikai Dj/producertől. Igazi retro feeling ez a muzsika; nekem a 90′-es évek house hangzásvilága abszolute átjött 🙂
A hétre már jó előre elküldte @ddq a zenét és hát teljesen véletlen, hogy a kommentjéhez van saját megjegyzésem: wingsuit. Egyszer ki akarom próbálni, bár előtte sokat kellene ejtőernyőzni, meg különbenis, beszari vagyok hozzá. De nagyon tetszik! Csakúgy, ahogyan a Rudimental és Emeli Sandé munkássága is.
@ddq: az eheti Rudimental – Free cimű száma ami két dolog miatt lett kedvencem az elmult hónapok során: egyrészt Emeli Sandé hangja, másreszt a hivatalos klipben Jokke Sommer wingsuit repülése miatt.
És akkor én.
Múlt héten már ajánlottam az Etherwood zenekartól egy dalt, most ismét tőlük hoztam az egyik választásom, Unfolding címmel. A recept ugyanaz: elmentek egyszer valami kelet-ázsiai tájra, és leforgatták konkrétan majd’ az összes dalukhoz a klippet. Ettől persze még teljesen jó az élmény, sőt a zene is kiváló! Szerintem fel is fog bukkanni a következő Sunday Sessions keretében!
Apropó Sunday Sessions! A legutóbbi, 6-os epizódban feltűnt Frank Wiedemann & Ry X – Howling című dala egy igazán jó Âme remixben. Ezt is elhoztam most neked.
(Érdemes a nem kicsit pikáns eredeti videot is megnézni!)
Végezetül egy igazi kedvenc, Pedestrian – Hoyle Road remix. Egy kis tört ritmus, szerda estére.
Az az igazság, hogy André Tanneberger (aka ATB) sosem tartozott a kedvenceim közé. Azonban egy ideje elkezdtem tisztelni, pont amiatt, amit @ni0 is ír: képes állandóan megújulni – és szerintem fejlődni is.
@ni0: Szerintem az elektronikus világban kevés olyan állandó és meghatározó tag van, mint ATB. André úgy gondolta -és milyen jól tette, hogy ideje kicsit megújulni, így kiadta Contact című albumát, tele jobbnál-jobb dalokkal. Egyrészt hozza a tőle megszokott stílust, másrészt mégis képes újra és újra megújulni. Egy vokálos darabot hoztam az albumról, talán ez az egyik legjobban sikerült darab.
Enjoy!
Jajj, @andan81 mit tettél velem?! Régi szép emlékek jöttek elő Dj Budai zenéje hallatán. Igaz sosem voltam vérbeli techno rajongó, de mindig is kedveltem a stílust (pl. sosem voltam techno buliban). Emlékszem, hogy volt egy pólóm, amin a Texaco olajtársaság logojából készített „Techno” embléma virított és büszkén hordtam. Talán még megvan valahol 🙂
@andan81: Ma egy classic techno muzsikát hoztam nektek, méghozzá szerintem az egyik legnagyobb magyar Dj-től; Budaitól. Mostanában egyre gyakrabban hallgatok 2000 körüli mixeket, akkoriban virágzott kis hazánkban a partykultúra, amiből mára klubélet lett…(sajnos) A 2000-es években elég sok hazai lemezlovas jelentetett meg mixlemezeket, a minap is ezek közül hallgattam a Dj Budai – The Dj Mix vol. 2-őt. Aki valaha szerette a techno-t, szerintem nem kell bemutatnom ezt a remek zenékből válogatott mixet. Nosztalgikus hullámok közepedte ez a zene nagyon megfogott: Budai – Fort-Right. Annyira benne vannak azok a hangok, zenei elemek, ami akkoriban jellemezte a techno-t. Remélem lesz még, aki élvezni fogja ezt a régi zenét 😉
A héten meglepett @ddq, mert nem duptepp (sic!) nótát hozott, hanem egy jó kis filmzenét. Szem becsuk, hangerő felteker, kvázi Ludovico Einaudi minőség!
@ddq: Az eheti a Sunshine cimű film egyik alap darabja John Murphy angol zeneszerzőtől (aki pár évvel korábban de velem egy napon született), aminek meglepő módon Sunshine (Adagio in D Minor) a címe.
Monumentális, csukott szemmel hallgatós darab ami tökéletes aláfestés tud lenni az élet, a világmindenség, meg minden kérdésein való merengésre.
És akkor jöjjenek az én zenéim!
Talán még itt a blogon nem írtam róla részletesen (de mintha itt a Heti Zenében említettem volna), hogy előfizettem szinte egyből amint elérhető lett a Google Play Music szolgáltatásra. A Deezert váltotta le, ami ugyan bár jó volt, sok zenét megtaláltam rajta, de iszonyatosan gyatra volt az ajánló része. A Google Play Music pedig már pár számomra kedves stílus „lájkolása” után elkezdte szépen dobálni nekem a jobbnál jobb zenéket az ajánlóba. Olyannyira jól működik ez, hogy például a Sunday Sessions mix sorozatomhoz mindig onnan inspirálódok. 1650 Ft havonta, de akár többet is hajlandó lennék fizetni érte, imádom!
Az Etherwoodzenekar művésznevű dj/producer Wightless című dalát tegnapelőtt dobta ki és egyből instant szerelem! A klipp is nagyon jó, a zene pedig a feszes d&b ellenére tényleg „súlytalan”, könnyű. Klipp + zene = feelgood érzés! És az elefánt, jajj <3 !
A Daft Punk óta tudjuk, hogy a francia house/elektronikus zenének van egy különleges varázsa. Talán a nyelv teszi, vagy Jean Michel Jarre nagymester öröksége, nem tudom. De ami tény, kb. 800km-ről kiszagolom a francia elektronikus zenét (igen, túlzok 🙂 ).
A Paradis nevű duót Simon Mény és Pierre Rousseau alkotja és a Hémisphére című daluk klipjében minden tipikus francia jelkép megjelenik: gyönyörű kilátás egy kis erkélyről, francia pasi, ledér öltözetű francia nő, éjszakai élet, egy határozott afroamerikai figura, piros lámpás negyed, egy pözsó, egy kínai bevándorló, egy transzvesztita, szóval minden amivel a bohém országban összefuthatsz.
Ja és a zene: egyszerű, de nagyszerű, fülbemászó dallam, harmóniák.
Ja, és szolgálati közlemény!
Betelt a korábbi Me Gusta youtube lista, így itt folytatódik.
@ni0 a múlt héten megemlítette, én ajánlottam, majd most ismét a trance szcéna relative új üdvöskéjétől jön egy darab. Mondjuk én bírom Christinát eléggé 🙂
@ni0: Ahogy Gareth Emery-nek, úgy Christina Novelli-nek is bejött az élet. Tavaly előtt robbant be a trance szcénába a Concrete Angellel, azóta sorra énekli a nagyobbnál nagyobb slágereket. Most éppen Fabio FX-szel állt össze e remekmű elkészítése erejéig. Bevallom, Fabio-ról túl sokat mondani nem tudok, nemrég tűnt fel, mint Future favorite, s valóban, eddig elég ígéretesnek tűnik.
@ddq úr tényleg nem küldött múlt héten külön dalt, csak egy korábbi leveléből emeltem be egy ajánlást, így most megköveti a tört ütemek rajongóit 🙂
@ddq: a múltheti kimaradt, amiért elnézést a dabtepp/dnb/breakbeat rajongóktól (lol)
Az eheti javaslatom a Modestep nevű angol banda (igen, banda, nem producer meg dj) Sunlight cimű száma. És azért banda mert igaz, hogy dubstep meg elektronika az alapja, de a klippből meg az ínyenceknek a koncertfelvételből is látható, hogy a hagyományos rockbanda felállást követik, kiegészítve egy dj-vel meg temérdek potméterrel.
De ha arról van szó, akkor ugyanezt megcsinálják studiosession felállásban is.
És ha mindez nem lenne elég, ilyen ha teljes koncertet tolnak élőben.
Akkor jöjjenek az én ajánlásaim a hétre.
Elsőként egy fura francia formációtól hoztam egy dalt, melynek van magyar vonatkozása. A Poni Hoax banda tagjai kivétel nélkül a párizsi konzervatóriumban végeztek és 2001-óta zenélnek együtt. A Budapest című daluk 2005-ben látott napvilágot és bár kezdetekben egész komoly sikereket értek el vele, a zenekar saját nevét viselő album nem hozott kellő ismertséget és támogatást (pénz) a zenekarnak.
A dal azóta felbukkant több dj szettjében, többek közt én is játszottam már 🙂
Jöjjön egy kis más stílus: Vad Fruttik. A zenekar munkásságát csak felületesen ismerem, de dalszövegeik és a nyers, őszinte stílusuk már többször megragadott. A mostani dalt @V4ND4 linkelte azzal a kommenttel, hogy „szenvedjetek ti is dallamtapadást”, és tényleg. Amúgy kiváló remix alap, meg is teszem a szükséges lépéseket 🙂
Amúgy a frontember Likó Marcell szerepelt Lovász Laci „Lakástalkshow” című műsorában, olyan nagy nevek mellett mint Wahorn András és Laár András. Ajánlom végignézni!
Apropó remix! Miután gratuláltam Peti barátomnak, hogy továbbjutottak A Dal 2014. következő körébe (és remélem kijutnak az Eurovíziós dalfesztiválra), láttam, hogy kitett a Facebookra egy remixet a dalukból. Hoppá mondom, ebből én nem maradhatok ki és gyorsan el is kértem tőle a sávokat. Szóval hamarosan várható egy stro-B remix a New Level Empire – The Last One című dalból és irány a világhír! 🙂
Apropó 2, világhír: nemrég körbeszántotta a webet Csemer Boglárka, azaz Boggie Parfüm című dala. Maga a zene is nagyon jó, de főként a mondanivalója és a látványos klipp miat tettek szert egy mini-világhírre. Boglárkának nagyon jó, jazzes dalai vannak, mint például a Japánkert.
Visage – Fade To Grey. Ezzel a dallal még 1993-94 környékén találkoztam először, de már akkor is egy remix-szel (talán ezzel?), hiszen az eredeti 1980-ban látott napvilágot. Ha jól emlékszem, az eredeti (német) VIVA TV valamelyik esti műsorában. Esti, mert akkoriban progresszív elektronikus muzsikákat, mondhatni party zenét, csak este 11 óra után találtál elvétve. Egy élmény volt 🙂
2009-ben Michael Gray (igen, a The Weekend szerzője) gondolt egyet és megcsinálta a Fade To Grey új verzióját.
A dallal kapcsolatban volt egy kis jogi vita is, hiszen 2005-ben Kelly Osborne kétségtelenül egy, a Visage művére hajazó dalt adott ki One Word címmel.
Fuhh, viszont most találtam egy másik verziót belőle, ami eléggé ütős…
@ni0-ról tudom, hogy ki nem állhatja Gareth beszédhangját, ez persze nem zárja ki, hogy ne csináljon jobbnál jobb trance muzsikákat.
@ni0: A hétre egy Gareth Emery nótát hoztam nektek. Garethnek újabban nagyon bejött az élet, sorra halmozza a sikereket. 2012-ben övé lett az A State of Trance radioshow Tune of the year díja, amit ugye a a hallgatók szavaznak meg. Ezt még a Christina Novellivel elkövetett Concrete Angel c. számával zsebelte be. Majd megnősült, elment egy hónapra nászútra és azóta ontja magából a jobbnál jobb dalokat. Idén fog megjellenni új szerzői albuma, erről hoztam el nektek egy gyönyörű érzelmes számot.
@attilagyongyosi a Facebookon úgy osztotta meg ezt a dalt, hogy minden benne van, amiről a house műfaj szól. És ténlyeg!
@attilagyongyosi: Én hozok egy kis lötyögős deep house-szerű valamit. Manapság véletlenszerű Mixcloud mixeket pörgetek a melóban és az egyikben csücsült ez, összemashupolva a Summertime Sadness egy remixével. Színtiszta szex!
@andan81 ismét egy kitűnő, mixbe illő alapanyagot hozott és ha jól láttam, a kolléga be is tette legutolsó mixébe 🙂
@andan81: Ma egy deep house muzsikát hoztam, ami nekem most egy személyes kedvenc, így nem is hagyhattam ki a februári mixemből. Eric Volta angol producernek ebben a zenében sikerült olyan hangzásvilágot létrehoznia, ami nagyon közel áll hozzám; kozmikus, pszichedelikus, erőteljes, agresszív basszusával teljesen magával ragad. Ez a zene egy űrséta. Ha a világűrnek zenéje volna, akkor így hívnák: Love Your Illusion.
@ddq a héten nem küldött zenét, viszont „csak úgy” küldött egy előadót múlt hét végén, így most megosztom veletek.
Az én ajánlásomat részben lelőtte @ni0, viszont meg voltam győződve, hogy én ezt a dalt már ajánlottam itt a blogon, de úgy néz ki, hogy nem. Gareth Emery nevét szinte nincs, aki ne ismérné a trance szcénában. A Christina Novellivel közösen alkotott Concrete Angel méltán hozott neki elismerést, nagy személyes kedvencem. Most viszont a művésznő előadásában hoztam el, mely egy akusztikus, zongorás verzió.
A héten @ni0 egy érdekes zenét hozott. Érdekes, mert ahogy írja is, nem a megszokott stílusjegyeket hordozza, és érdekes, mert Tiësto már nem ebben a stílusban alkot – ami szerintem amúgy nem baj, mert eléggé kimaxolta azt amit csinált.
@ni0: Erre a hétre egy régi kedvencem hoztam el. Bár trance, az az érdekessége, hogy lassú. A dalhoz nem készült videoklip, holland iskolásokból álló csoport készített hozzá egy iskolai feladat keretein belül egy szerintem találó videót.
A szám annak a Tijs Verwestnek, vagyis Tiestonak, keze munkája, aki manapság már a house vagy inkább trouse szcéna berkein belül próbál érvényesülni több-kevesebb sikerrel.
Ezen a héten @tepi77 egy igazán mókás zenét hozott, melynek kapcsán pár technikai érdekességre is leltem!
@tepi77: A nagyon híres albumoknak meg van az az előnye, hogy annyiféle feldolgozásban lehet őket hallani, amennyit csak el tudunk képzelni. A Pink Floyd Dark Side of the Moonja is egy ilyen album, hisz már 8bites zeneként is hallottam (és egész jó volt).
A zenekar muzsikája eléggé hangszercentrikus, mondhatni – ezért az egyik legérdekesebb feldolgozás az a capella, amelyben kizárólag emberi hangokkal szólaltatják meg az eredeti zenét. Az említett album egyik legjobb dala, a Time lett az e heti választásom, a Vocomotion előadásában.
Nohát, @andan81 kolléga a techno mestertől hozott egy darabot, bevallom: nem lepődtem meg 🙂
@andan81: Ma egy kicsit pörgősebb muzsikát hoztam nektek a nagy öreg Carl Cox-tól. Kellemes latinos dallam, törzsi ütemek, brutális basszus. Ez jellemzi a Sentimento Latino-t. Lehet nem egy „téli hangulatú zene”, de legalább egy kis karneváli hangulatot teremt ezekben a hideg napokban 🙂
A héten @ddq úrral volt egy érdekes levelezésünk. Küldött nekem egy zenét (első zene), majd egyből egy másikat is (második zene). Csakhogy a második zenét tartalmazó e-mail és komment hamarabb jött meg, mint az első. Strange! És ha róla van szó, mi más, mint tört ütemek és dupstep. 🙂
@ddq: ha 4 kezem es ket fejem lenne sem vegeznek idoben a heti meloval, ezert most csak ennyire futja, mint aktualis kedvenc de ugy gondolom, hogy a John B meg a Cameo meg a Krooked nev eleg lesz az erto kozonseg szamara. NUMBERS!
@ddq: Mondjuk ez is k****jo, ma talaltam, ergo semmit nem tudok rola, hogy kiezmiez, csak azt, hogy jo az alap meg a csavo ahogy magyaraz a tucat kocsmaban
Tőlem a hétre egyszer megkapod talán (a nem sitcom kategóriájú sorozatok közt) a The Sopranos (Maffiózók) után, az elmúlt évek legjobb karakterfejlődős sorozatának a Breaking Badnek (Totál Szívás) az egyik betétdalát. Gus Fring feje szépen felrobban mikor ez a zene szól.
Az előadóról: Apparat – egy zseni. A velem majdnem egyidős német fiatalember Sacha Ring áll a név mögött és szintén friss kedvencemmel a Modeselektor nevű duóval alkotják a Moderat formációt, akiktől már ajánlottam itt a Heti Zenében.
A másik dal szintén egy dallamos, de már törtebb ütemeket prezentáló darab, ami ugyan nem mai, pontosan 1 éve került fel a YouTube-ra, de simán megállja a helyét! Jakwob egy brit dj, producer, aki 10 éves kora óta zenél (most 25 éves), és a jazztől a death metálon át a dupstepet is kipróbálta. Szerencsére a breakbeatesebb műfajnál kötött ki, így kerülhetett most bele az ajánlásomba 🙂
A múlt héten a munkám miatt egész héten távol voltam a digitális élettől, így elmaradt az aktuális Heti Zene epizód. Ezen a héten pedig bokros teendőim miatt csúsztunk egy napot, de már itt is vannak a jobbnál jobb zenék.
Fincsi zenét hozott @ni0, ez a hangzásvilág igazán közel áll hozzám!
@ni0: Manapság sokat hallgatom a Spotify Trance genre radio-t, és ott jött velem szembe ez a rég elfeledett klasszikus. Az In Search of Sunrise sorozatot eredetileg Tijs, vagyis Tiesto indította útnak 1999-ben. Mivel Tiesto átnyergelt a house műfajba, Richard Durrand viszi tovább az ISoS-t. A sorozat 5. lemezéről (Los Angeles-nek szentelve) következzen most egy kellemes vokálos muzsika Inpetto remixében :).
Igazi „@longhand nótát” kaptunk, gitáros, jazzes, jó. Kár is ragozni.
@longhand: Különösebb story nem kapcsolódik a mai zenéhez, az Rdio dobta be John Scofield dalát random, egyből ránéztem, hogy mi az és azóta többször meghallgattam a teljes albumot, amin az Endless Summer is szerepel.
Kellemes zene, nagyon bejön. 🙂
A héten @andan81 kolléga megint egy kedvenc előadómtól hozott egy darabot, pontosabban két kedvenctől. Az egyik az eredeti előadó Guy J (gyakran szerepel a mixeimben), a másik pedig a dalából remixet készítő Henry Saiz.
@andan81: A héten ismét egy nagyon finom house muzsikát hoztam nektek. 🙂
Guy J izraeli dj-producer, John Digweed felfedezettje. Miután már több slágerével (és remixével) tarolt szerte a világban, 2008-ban adta ki első szerzői albumát, melyet nem más kiadó, mint a mindenki által jól ismert Bedrock támogatott. A nem olyan régen (2012 nyarán) alapított Lost & Found kiadóval pedig elérte azt a célját, hogy a kiadatlan szerzemények is a megfelelő időben válljanak elérhetővé a közönség számára. Jelenleg a belgiumi Antwerpenben élő izraeli fiatalember egészen egyedi hangzásvilága sokakat magával ragadott. Amit választottam tőle, egy partyzósabb, progresszív, deep house-os , trance-es vibrálású darab. Remélem tetszeni fog 🙂
Ja, és február 7-én hazánkban is játszani fog a Kasino-ban; az I Love Deep rendezvénysorozaton.
Múlt héten is küldött zenét @ddq így most tőle két darabot kaptok. Mindkét előadó nagy kedvencem 🙂
@ddq: Erre nagyon nem tudok mit mondani. Annak, aki az elmúlt évtizedeket egy közepesen mohás kő alatt töltötte egy kerékpárbelsőben valahol egy fenyőerdő mélyén, valószínűleg semmit nem fog mondani az Underworld neve.
Mindenki másnak aki hallgatott elektronikus zenét, valószínűleg megvolt a Born Slippy, ami mára a klasszikus és az „átalakította az elektronikus zenét” jelzőt is megkaphatja az Underworld munkásságával egyetemben.
Tőlük következik egy remek studioszett a Rez/Cowgirl mashup, temérdek potival, csukott szemmel magyarázó Karl Hydeal meg a szokásos Underworld hangzással, mert most éppen ez az, ami ébrentart a meló közben.
És ha valakinek mindez nem lenne elég, itt a teljes KCRW liveszett 2011-ből ami megintcsak olyan, hogy hujujjj!
A második ajánlás régi nagy kedvencem, igaz nem épp a könynen fogyasztható zenéket készíti a The Crystal Method. Ja, külön köszönet a mellekért 🙂
@ddq: 2014 január 13 a nap, amikor az egyik nagy kedvencem, akiknek az elektronika iránti vonzódásom köszönhetem végre kijött az új albummal, amiről már volt temérdek maxi, meg streamelhető preview, de a teljes album nem volt elerhető sehol sem.
De ennek mostantól vége, mert több helyről is megvásárolható/elérhető/letölthető a The Crystal Method roppant fantáziadus „The Crystal Method” cimű albuma! (a tömeg örvend vala!)
Erről az első track, amihez már klipp is készült (mellekkel!) az Over It, Dia Frampton közreműködésével, aki egy külön hetizenefolyamot is megérdemelne, mert annyira jó hangja van.
Ma én három dalt ajánlok.
Az elsőben van egy kis csavar, hiszen a tavalyi 2011-es év egyik nagy slágerét adó svéd művésznő Lykke Li – I Follow Rivers című dalát feldolgozó Triggerfinger bandát ajánlom. 1998-ban alakultak, belga zenészekről van szó és szerintem nagyon jól sikerült ez a cover.
A második szintén egy cover, a Daft Punk gigaslágerét, a Get Lucky-t dolgozta át Nicole Cross. A művésznőre érdemes odafigyelni, érdekes hangja van, nem is csúnya, szóval minden adott a sikerhez 🙂 Pinket is egész jól énekel!
Levezetésnek hagytam a legújabb kedvencemet. Nem egy nagy íveket bejáró dal, de engem magával ragadott az egyszerűségével és az előadójában lakozó, szigorúan jó értelemben vett „gagyi”. Nem tudom, hogy ez tudatos-e vagy se, én megvettem.
Na, álljunk meg egy szóra: a Blood Orange nem más, mint Dev Hynes, akiről azt illik tudni, hogy nem szarral gurigázik, dalokat írt többek közt a Florence and the Machine-nek és a 2007-ben Grammyt nyerő The Chemical Brothers albumon is jegyez dalt. Legújabb Cupid Deluxe albumának nyitó dala a Chamakay.
Poén: mostanáig nem néztem utána az úrnak, így még arra is gondoltam, ha ilyen „kis, gagyi” művész, akkor simán benne lesz egy remixben, megkeresem. Hátööö…:)
Andan
