Zoli megint skandináv vizekre visz minket, finom kis zúzás az eléggé északon elhelyezkedő Umeå városából.
Kis érdekesség: a svéd (de talán a többi skandináv) nyelvben az å betűt szimplán „ó”-nak kell ejteni. És macen az a betű hosszú lenyomásával, majd a menü megjelenése után 7-es szám lenyomásával lehet elérni.
Igazából múlt hétre kérte, hogy tegyem be ezt a dalt és cseréljem meg a múlt hetivel (értitek na), csak a nagy rohanásban elmaradt 🙂
Metrik tényleg megkerülhetetlen jelenség. A Tom Mundell néven anyakönyvezett úriember már 2007 óta készít zenéket, és a Wikipédia szerint manapság egyike a top drum&bass producereknek. Hát lehet ezzel vitatkozni?
@v4nd4: Megszakítom a minden más, csak nem angol dnb sorozatom… mert becsípődött ez a zene és nem enged.
Metrik-et amúgy is nehéz megkerülni, ha az ember dnb hallgatásra adja a fejét… angol, London, mi kell még..? =]
Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: az ilyen zenék kívül esnek a komfortzónámon. Dehát az egész Heti Zene projekt arról szól a kezdetektől fogva, hogy megismerjünk egymástól nagyon távol álló stílusokat, zenéket, ízléseket.
Ahogyan visszaemlékszem azokra az ismerőseimre, akik már tiniként is olyan zenéket hallgattak, mint az alábbi Psychonaut 4 dal, így felnőtt fejjel kezdem őket megérteni. De említhetném amúgy a Depeche Mode rajongó ismerőseimet is. És elkezdtem őket tisztelni is, mert már akkor, fiatalon egy sokkal tudatosabb zenehallgatást műveltek, mint a populárisabb zenét kedvelő társaik – beleértve magamat is, még úgy is, hogy én technikai oldalról szemléltem/szemlélek nagyon sok zenét.
Máig meglep, hogy mennyi érzelem rejlik ezekben a zenékben, legyen az öröm, bánat, szorongás, elkeseredettség, kilátástalanság.
@utanbetydelse: A Psychonaut 4 egy grúz depresszív black metal zenekar. Egy időben nagyon felkapott stílus volt ez, de kevesen tudtak maradandót alkotni. A Neurasthenia album 2016-ban jelent meg, nekem ez a kedvenc P4 lemezem.
A szövegeik a mentális betegségek, a depresszió, az önostorozás és az emberi szenvedés témáit dolgozzák fel. Akit ezek érzékenyen érintenek inkább ne is hallgassa meg a dalt.
A héten van egy vendég ajánlónk is, Pisti egyik friss felfedezettemet hozta el, akit úgy dobott elém a Spotify algoritmusa, hogy ha jól emlékszem @chanthahca egyik ajánlása miatt kezdett el dobálni hasonlókat, szóval igazi sikertörténet ez most így 🙂
De most hirtelen elgondolkodtam, hogy Spotify-on a zene, vagy később a YouTube-on a hölgy és az előadásmódja ejtett rabul, de mindegy is.
@BIPisti: Ezen a héten Hania Rani-t (Hanna Maria Raniszewska) szeretném ajanlani, aki 32 éves és a lengyenelországi Gdansk-ban született.
Zongorista és zeneszerő, stílusát eleg nehéz meghatározni, mert vannak neoklasszikus darabjai, de énekel és az elektronikus zenétől sem áll távol.
Egy hifis csoportban ajánlották, mint referencia és a Covid időszak alatt nagyon nagyon nagyon sokszor hallgattam őt, mert segített kilépni a helyzetből. Főleg a most ajánlott Glass című darabot hallgattam, mert azonnal elvarázsolt, ahogy egy zongorára írt egy ennyire „folyékony” muzsikát, külön érdekessé teszi számomra, hogy a zongora mechanikus hagjait is felvette.
„Hiszek abban, hogy bizonytalan időkben és bizonytalan életet élve is békére lelhetünk önmagunkban, és bárhol képesek lehetünk otthonra találni. Ezt szeretném kifejezni a zenémmel – az ember beutazhatja az egész világot, de nem lát semmit. Nem az számít, hogy hová megyünk, hanem az, hogy mennyire vagyunk képesek látni és hallani a körülöttünk zajló dolgokat”
Egy gimnáziumi barátom küldött nekem zenéket, melyek erősen rendszer kritikusak (csak, hogy egyet említsek: Krúbi) és természetesen ezek után működött a YT algoritmus, elkezdte dobálni a hasonló nótákat.
Így jött velem szembe bongor – LÖLŐ című dala, ami klippel vagy klip nélkül nagy kedvencem lett.
A szövegen és az üzeneten túl ami nagyon tetszik benne, hogy a prózát hangszerként használja bongor (azaz Berta Csongor).
Például annál a srófánál, hogy „Dikk mán itt vagy Vikikém? Nekem elhiheted nem ciki ám, nyugodtan mondd el kicsikém, mi-mizu van a grazi klinikán”, ahol konkrétan a rap stílusban szinte kötelező elemnek számító lemezjátszón scratchelést imitálja a saját hangjával. Zseni!
De a másik nagy kedvencem a kicsit reggea stílusra hajazó „LÖLÖ” felkiáltás (1:34-nél), ami szintén zenei elemként is funkcionál.
Persze a klipp alatti komment szekcióban megjelenik a szomorú magyar valóság is, amikor a rádiós megjelenés kapcsán hol a meg nem értett szarkazmus, hol a teljes (bér)trollkodás kerül felszínre, no meg, hogy addig álljunk fél lábon, amikor ezt a zenét le meri játszani bármelyik magyar médium…egy 2023 Magyarországa.
