Az eheti különlegességét az adja, hogy ma, amikor kikerül, csütörtök van nem szerda. A másik különlegességet a szuper jó zenék és a hozzá fűződő sztorik adják!
Zoli ehetije egy fura emléket idézett fel bennem. A Groove Armada régóta nagy kedvenc, több nótája is rendre forgott a „kezeim alatt”. Igen, 1999-et írunk, ekkor kezdtem az egyetemet és a dj „mellékállásom” miatt bár rengeteg zenét hallgattam, a TV nézés az szinte teljesen visszaszorult abban az időszakban. A YouTube még a kanyarban sincs, a videoklippek egyetlen forrása az MTV vagy a Viva, nagyon boomereknek a Z+.
Így fordulhatott elő, hogy bár a korszak rengeteg slágerét ismertem/ismerem, rendre rácsodálkozok, mikor valamilyen oknál fogva meglátom a videoklippjüket. Így jártam például a most következő Groove Armada dallal is, a Heti Zene miatt a YouTube-on rákeresve láttam életemben először a klippet.
Hozzá tartozik, hogy bár ezt bármikor megtehettem volna az eltelt idestova 24 évben (holy fuck!), de nálam a zenehallgatás platformja nem a YouTube.
Amúgy némi párhuzamot vélek felfedezni Dj Eric Prydz – Call On Me klippjével – amit szintén későn érkezőként először talán 5-6 éve láttam 🙂
@k0cs0g: Van egy előzetes listám, amiből válogatni szoktam a heti ajánlatot, de ezt nem láttam jönni.
A minap belekeveredtünk egy kisebb buliba. Valami Dorfmeister nevű „noname labanc” rakta a zenéket.
Előtte melegített néhány magyar lemezlovas. A közönség (javarészt 40+ -os emberek) pavlovi reflexe látványosan már ekkor beindult, és a sörök felett elindult a bólogatás olyanokra, mint a Groove Armada – I see you baby. 1999. Ok, Boomer!
A héten Norkától egy egész listát kaptam, majd felhatalmazott rá, hogy válasszak belőle egyet. A nehézséget az okozta, hogy a listáról kimondottan sok dal mellett volt ott a Spotify-on nálam a zöld szívecske, azaz már korábban mentettem, mert tetszett.
Rüfüs Du Sol egy ausztrál formáció, több ezer kilométerről meg lehet ismerni a stílust, amit képviselnek.
A héten Szögi olyan szép hosszú háttértörténetet írt, hogy megint nem szívesen veszem el tőle az olvasási időt, talán csak annyit fűznék hozzá: imádtam a Liza, a rókatündér képi világát.
@szoges: Ezen a héten igyekszem megosztó, de ugyanakkor egy érdekes, nem mindennapi alkotói folyamatot is bemutatni. Nagyon nem kell igyekeznem, mert a magyar film eleve az, ezen belül a Liza, a rókatündért is van, aki szereti, de aki nem, az inkább kifejezetten utálja.
A film egyik ikonikus dala a Dance Dance Have a Good Time (ダンスダンス ハバグッタイム), az első magyar-japán surf rock, a ’60-as évek kamuázsiai beat popzenéje.
A dalt Tövisházi Ambrus szerezte és énekli, japánul. A filmben van egy japán szál, ezért is japán a dal, azonban a korabeli japán dalok szerzői jogait nem sikerült megszerezni a filmhez, ezért teljesen új dalokat kellett írni.
Plot twist: Ambrus nem tud japánul, a feladat viszont adott volt.
Hogy lehet „japán dalt” írni úgy, hogy nem tudsz japánul? 🙂 Tövisházi szerencséje az volt, hogy a japán hangzás jellegzetességét egyebek mellett az adja, hogy a szótagfelépítés kevéssé változatos, rááadásul a hangkészlet is viszonylag szűk, csupán öt magánhangzójuk van. A szigorú szabályok következtében az idegen szavak japán „honosítása” is szótagszerkezeti átalakítással lehetséges, pl: ice cream => [aiszu kurímu]–ezt sokszor kihasználják a dalban is. Nem akarok nagyon nyelvtannáculni, akit érdekel, Nyesten elolvashatja bővebben is. Ambrus a dalhoz rengeteg ázsiai popzenét hallgatott meg a ’60-as évekből, hogy elérjék a korszak jellegzetes beat hangzását. A hangszerelésnél és a felvételnél is külön figyelmet szenteltek annak, hogy csak korhű technikát használjanak: Neumann mikrofonokat, Ludwig dobfelszerelést és a gitárhangzást is ehhez igazították. Így bátran mondhatjuk, hogy akár Japánban is felvehették volna az anyagot, hatvan évvel ezelőtt.
És a szöveg? Ambrus japán hangzás szerint összehalandzsázta a dalt, majd a produkció felkért egy japán fordítót, Eiko Todát, hogy a kamu szövegből szabad asszociációval faragjon igazi, odaillő japán szavakat. Miután így megszületett a japán szöveg, Eiko lefordította angolra, hogy Ambrus értse is, majd kandzsikkal és fonetikusan is leírta azt, amit már Ambrus fel tudott énekelni. Szóval, így kell egy ismeretlen nyelven énekelni! 🙂
Szerintem érdekes alkotói folyamat lehetett ez, izgalmas nyelvi csavarral.
Érdekességképpen: a filmzene 2015 karácsonyán kiadásra került 7″-os „vinil” EP-n, csupán 500 darabos, limitált példányszámban. Természetesen egy példányának én is boldog tulajdonosa vagyok.
Tövisházi egyébként az Erik Sumo Bandból is ismerős lehet sokaknak, erre még szerintem visszatérünk később.
Krisztián sem volt fukar a karakterekkel jó szokásához hűen, és ismét egy érdekes […nehezen behatárolható stílusú…] zenét hozott a héten.
@utanbetydelse: Aki követ(ett valaha is) a Twitteren, azt tudja, hogy az egyik kedvenc zenekarom a Thy Catafalque.
Eredetileg Juhász János és Kátai Tamás alkották a bandát, de jó ideje már csak Kátai egyszemélyes projektjét rejti a név. A TC zenéjét nehéz bekategorizálni, mert rengeteg, egymásnak látszólag ellentmondó elemből építkezik, de ennek ellenére a végeredmény nem egy emészthetetlen hangmassza, hanem valódi remekmű! A stílus hivatalos (?) megnevezése: experimentális avantgárd metal.
A TC zenéjét nem lehet egyetlen dallal vagy albummal bemutatni. Az első két albumon még több volt a black metal, de aztán egyre több újabb és újabb elemmel színesedett a zene, egyre több lett a kísérletezés. Ha alaposan kivesézünk egy lemezt, akkor találhatunk rajta black, death és industrial metalra jellemző komponenseket, amelyekbe ambient, dark wave, folk és jazz noir elemek vannak ágyazva vagy éppen fordítva, a lágyabb alapok vannak vegyítve morózusabb összetevőkkel. A lágy, tiszta női énekhang mellett elfér a death metálos acsarkodó, vérhányós hörgés és a black metálos, mocsárbűzös károgás is, ahogy a mélyre hangolt gitárok mellett hallható pl. a szaxofon, a citera vagy az úd (arab lant). Egy-egy igazán komplex dal több ötletet tartalmaz, mint egy tucatzenekar komplett diszkográfiája!
A zenét és az első hallásra időnként nehezen értelmezhető szövegeket Kátai Tamás írja, de énekelni ritkán szokott, legfeljebb vokálozik egy kicsit. Ugyanakkor nagyon jól választ énekeseket. 🙂 Kátai egy multiinstrumentalista zseni és ahogy az lenni szokott, az ilyen emberek zenéje ritkán hallható koncerten. 1998-ban indult a Thy Catafalque, de az első koncertre 2021-ig kellett várni (Mezolit – Fekete Zaj fesztivál, válogatás a TC dalaiból). Az én kedvenc lemezem a Rengeteg. Ez az első album, amit Kátai egyedül készített. A dalokat Bakos Attila énekelte fel, de sajnos a koncerten már nem ő adta elő őket. (Bakos Attilának egyébként volt egy nagyon jó, atmoszférikus black metal projektje, a Taranis. Hallgassátok meg a Storm című dalt. A YouTube-on megtalálható. Zseniális!)
Ahogy írtam, nehéz bemutatni a Thy Catafalque zenéjét egyetlen dallal, de ha meghallgatjátok az alábbit, akkor betekintést nyerhettek Kátai csodálatos világába.
Nem ez volt az eredeti választásom, de gondoltam előre hozom a kedélyek borzolását és bedobom most.
Ricardo Villalobos egy chilei születésű dj, producer, aki 3 éves kora óta Németországban él, ahová szülei Pinochet diktatúrája elől menekültek.
Többször szerepelt már a Resident Advisor TOP100-as listájának élén. Kedvelem a stílusát, mindig picit sötét, picit tompa, picit depresszív deep house-t alkot, de van mindig benne egy csipetnyi bors, ami kiránt az unalomból.
Egy remixet hoztam tőle és kivételesen az eredeti, Mari Kvien Brunvoll norvég jazz-folk művész által előadott Everywhere You Go-t is javaslom meghallgatni a különleges hangzás miatt (perkusszív hangszerek és beatbox).
Varázslatos, rabul ejtő, sejtelmes, picit monoton, de mégis változatos dallam.
Ricardo fogta a 7 és fél perces eredeti dalt és másképp, talán kicsit nagyobb mértékben montonná tette, de mégsem unalmassá (bár erről biztos vagyok, hogy meg fognak oszlani a vélemények).
Egy soha véget nem érő, de mégsem 8 ütemes loop. 28 percen keresztül elvarázsol minket és nincsenek kétségeim afelől, hogy TALÁN némi tudatmódosító befolyása alatt alkotta. 🙂
Többször játszottam már mixben, remek menekülődal arra az esetre – persze, ha csak stílusban oda passzol – ha nem találod a következő nótát.
