A hétre @attilagyongyosi egyik kedvenc duóm nótáját hozta, akiknek a Passing Lights című dala feltűnt még 2009-ben a Blue Monday címet viselő mixemben. Érdekesség: @attilagyongyosi „irgalmatlanul komázta” a mixet a kommentje alapján 🙂
@attilagyongyosi: Vannak dalok, amelyek többé válnak puszta rezgések tudatosan megalkotott egyvelegénél.
Vannak dalok, amelyek a nulladik másodperctől fogva kézen fognak és egy olyan hangulatos utazásra csábítanak, amit nem versz
ki egykönnyen a fejedből.
Vannak dalok, amelyek szivacsként szívják fel az emlékeid és mosolygós időutazásra hívnak minden alkalommal, amikor megnyomod a lejátszás gombot.A Premium Emo pontosan egy ilyen dal.
Ariaan Olieroock és Peter Kriek duója már több, mint tíz éve bizonyítja, hogy nem kell őket félteni, ha zeneszerzésről van szó.
A két hollandus deep house producert a legtöbben valószínűleg úgy ismerik, mint 16 Bit Lolitas vagy Cubicolor.
2014-ben némi hibernáció után visszarobbantak a köztudatba pár EP-vel, amelyek közül az egyik a három szerzeményt befoglaló Deep In My Soul EP volt.
A címadó dal rögtön slágerstátuszba emelkedett és kicsit elfordította a fejeket a másik két nótáról.Pedig aki kicsit tovább megy és lepörgeti a Premium Emo-t, az garantálom, hogy úgy belé esik, mint szódás a lovát.
A deep house műfaj alfája és omegája, egy pofátlanul jól összerakott feelgood remekmű, ami átveszi az irányítást a lábad felett és heveny lötyögőrohamot okoz. A finoman egymásra rétegelt tapadós gitárszólamok, a holtbiztos ütemet diktáló dobok, az elegánsan egyszerű de fantasztikusan kikevert szintiszőnyegek és a magával ragadó sejtelmes vokálfoszlány mind olyan koherens egészet alkotnak, amit nem lehet tanítani.A Premium Emo az, amit akármikor elő tudsz venni, bármilyen hangulatban, bárhol legyél is. Hű audio-társ az élet minden területén, lejátszástűrő, megunhatatlan gyönyör.
Mikor először hallgattam @andan81 által a hétre küldött zenét, vakartam a fejem rendesen…mondom ez valahonnan nagyon ismerős. Aztán elolvastam a kommentjét és egyből összeállt a kép: a Forget című dalra hasonlít nagyon, mely szinte minden tech house mixben előjött. És nem voltam ezzel én sem másképp a Sunday Sessions 14 – Freedom edition mixemben ott figyel 1 óra 33 percnél.
@andan81: Egy egészen frissnek számító zenét hoztam most nektek, a Hot Creations egyik tagjától.
Patrick Topping angol producer mindössze 27 éves, de karrierje hihetetlenül gyorsan ívelt felfelé. 2014-ben megjelenő „Forget” című zenéje a Beatport Tech House Chart első helyén landolt. Ekkor figyeltem fel rá én is.
Azóta készített közös zenét Green Velvet-el, és remixet készített Steve Lawlernek.
A „Taking Libz” egy olyan Tech House muzsika, ami simán belefér nálam egy techno szettbe. Jól jellemzi Topping stílusát: feszes ütemek, melyek alá erőteljes, mély basszus párosul.
Remélem nektek is tetszik 🙂
Na, @ddq a hétre igazi „producer pornt” hozott, bevallom nem is a küldött zenére, hanem a három „hogyan dolgoznak?” videora koncentráltam. Bírom az ilyeneket, mert lehet tőlük ellesni 1-2 tippet, trükköt. A dal meg úgy jó, ahogy van. Period.
@ddq: Folytatom a megkezdett utat és ahogy beígértem az eheti Noisia lesz.
Azoknak akiknek nem mond semmit a név: 3 holland csávo ipari darenbezt pakol keverve az Abletont az oldschol patchelős megoldásokkal. Itt van egy remek három részes összefoglaló arról, hogyan dolgoznak: első, második (Thijs a kedvencem a kis őrült tudós arccával) a harmadik pedig Nik aki zenét alkot a miden irányból érkező káoszból.
Node a lényeg nem is ez, hanem, hogy szegénykeket is utolérte a digitális lépfene és a hivatalos album release előtt vki kedves gyökér leakelte az albumot, úgyhogy pánikszerű kapkodás keretében tolták ki mind az offline mind az online piacra.
És erről az albumról az első kedvenc a Mantra cimű track, ami olyan kis tipikus Noisia dal lett, a szolídan beúszó szőnyegekkel, a diszkréten megjelenő bassszusokkal, majd az 1 perc környékén előkerülő ütős szekcióval, amikor azt hinnéd már tudsz mindent. De akkor jön a kiállás és megkocogtatja a tarkódat, hogy „te figyelj, nem tudsz te semmit’ es 2. perc környékén megcsapkodja a kis buksidat, hogy nah, tessék szépen visszamenni X-elni a tinik közé.
Jövő hétre felkészül: The Upbeats
Nem ezt a stílust szoktam meg zorius kollégától és ő is okozott most nekem egy kis fejtörést: a fent említett két ismerős (mixeimben is szereplő) nótákkal ellentétben, nem bírok rájönni, hogy honnan ismerős az általa hozott klubsláger. Ha rájövök, megírom kommentben. Persze az is lehet, hogy Spotify ajánlója hozta már fel korábban, vagy pedig zorius valamelyik lejátszási listáján „kalózkodtam”, amikor belefuthattam…passz.
zorius: Kicsit megkésve, így nyár vége felé, egy könnyed, kellemes buli nótát hoztam.
Ez tökéletes példája annak, hogy nagyon egyszerűen is lehet egy kiváló hallgatni valót és egyben party-kelléket is előállítani, nem kell sok flinc-flanc, csilivili, csak őszintén és hitelesen kell csinálni.A nóta hibásan szerepel a Spotify-on: ez nem 100%-ban sajátja, hanem egy Mall Grab nóta cover. Az eredeti is egy elég ütős oldskool klub-téma, de a Yaeji verzió odatesz rendesen. Egy vérbeli lo-fi techno-house, 120 bpm környékén. Az alapok a végletekig leegyszerűsödnek nála: 4/4 kick + hat, plusz egy lágy szintetizátor pad, néha egy kis perc variáció. De az eredeti férfi vokál kiegészül a nőivel, ami egyértelműen a dal gerince, anélkül az egész semmit sem érne. Érdekes, hogy a két vokál hangzása teljesen eltér egymástól, mégis természetesen hat együtt. Nyilván ezt művészetileg meg lehetne magyarázni, hogy a kettő nem egy térben és időben van jelen igazából, szándékosan szól máshogy stb.
A nóta felénél bejön egy szolíd basszus téma, és a hihat hosszabb ride-szerűségre vált, majd elkezd alakulni, változni a basszus, és viszi a groove-ot tovább, néhol acid-es hangzást víve a dalba.
Annyira hangulatos az egész, hogy aki nem volt még jó buliban, annak ez jó kiindulás lehet bemutatni egy pinceklub, vagy házibuli légkörét, akit meg ez nem fog meg, az ne is menjen egyáltalán bulizni.
A Youtube linket hivatalos klip formájában prezentálom hozzá: egyszerű, homemade videó jellege van, de persze a dal természete és a büdzsé sem kíván mást, viszont a bulis jelenetek így is tökéletesen megadják az alaphangulatot, illetve lehet, hogy pont a dal és a klip egyszerűsége miatt hiteles igazán az egész.
És akkor az én ajánlásom. Szólok előre: „kiborító” lesz!
Van pár előadó, dj, művész, akire nemes egyszerűséggel a szó teljesen átvitt és abszolút jó értelmében csak annyit szoktam mondani: „egy állat”. Elhagyta a számat már ez az elsőre pejoratívnak tűnő jelző Armand Van Helden kapcsán (gondoljunk csak a Necessary Evilre) vagy Sven Väth kapcsán.
Ebbe a sorba illik bele a chilei születésű Ricardo Villalobos, akinek életútján (sok más „edm” zenésszel együtt 🙁 ) azért estek csúnya foltok, de ez mit sem von le alkotásainak értékéből.
Mari Kvien Brunvoll – Everywhere you go című dalát remixelte és nem lacafacázott: 28 perces darabot alkotott 2013 decemberében az eredetileg 7 és fél perces nótából. Itt jegyzem meg, hogy az eredeti, beatboxot is tartalmazó dalt is el tudnám hallgatni órákon át, annyira szuggesztív. A remix pedig annak ellenére, hogy 28 perces, egyáltalán nem unalmas…fura, mintha egy hosszú mixet hallgatnál. Ráadásul tele van feszültséggel, melyet nagyon apránként bont csak ki Villalobos mester. Az a visszafogott decay-es clap, snare, a minimál closed hihat hangok…Hibátlan!
Vélemény, hozzászólás?