Múlt hét pénteken betelt a pohár és elhatároztam: inaktiválom magam a Facebook közösségi oldalon. Az elhatározást tett követte, a mai nap kitaláltam, hogyan tudom ezt a legjobban megoldani, ugyanis az egyszerű törlés nem járható út. Elmondom miért.
Az utolsó csepp
Voltak már eddig is időszakaim, amikor hosszabb-rövidebb időre felfüggesztettem a közösségi oldalak használatát, de aztán a függőségem mindig visszahúzott ezekhez a szolgáltatásokhoz. A Facebook esetében azóta tör rám indőnként ez az érzés, mióta egyszerűbbé tették a fejlesztők a megosztásokat, ami magával hozta a minőséginek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető tartalmak tömeges megjelenését.
Hirtelen mindenki szakértő lett, mindenki ért mindenhez. Persze a vélemény szabad, a butaságnak viszont van egy szintje, amit a minimálisan is tájékozott és tanult ember már nehezen tolerál. Próbáltam becsukni a szemem (sic!), radikálisabb esetben „unfirendelni” az ismerőst, szolídabb esetben csak elrejteni a falamról, de ez nem volt elég.
Mióta a lájkolások, hozzászólások is megjelennek a falon, szinte lehetetlen kikerülni az olyan tartalmat, amire egyáltalán nem vagyok kíváncsi és az alatta felsorakozó kommenteket olvasva pedig az amúgy (még) normális vérnyomásom is az egekbe szökik. Tudom, ne nézzem, ne olvassam, görgessek tovább…de egyszerűen nem megy, olyan mint egy mágnes és velem ellentétes pólussal.
Nem beszélve arról a jelenségről, hogy korábbi e-mailben tartott kapcsolatok is áthelyeződtek a Facebook üzenetküldő szolgáltatására. Ez azonban korábban egyáltalán nem volt kereshető, mostanra pedig egy eléggé kezdetleges szinten kereshető verzióban működik. Azt már csak halkan merem megjegyezni, hogy a „levelek” tartalma, azok sorsa mind a Facebook kezében van.
Egy szó mint száz, meghoztam a döntést: ebből elegem van, elhagyom a Facebook hajót.
Töröljem?
Mivel több Facebook oldalt is adminisztrálok és a Patikablog, illetve ennek a blognak is a hozzászólásai (még) a Facebook bővítményén keresztül működnek, nem volt opció a törlés. A másik ok, amiért törölni nem akartam magam, mert van pár ismerős, akivel csak ezen a közösségi hálón tudom tartani a kapcsolatot.
A feladat adott: mentesíteni akarom magam a sok mocsoktól ami nap mint nap szembe jön velem a Facebookon és rengeteg időt vesz el hasznos, értelmes dolgoktól, de közben a hozzáférést meg kell tartanom a fent említett okok miatt.
Restart
Csinálok egy új felhasználót, minden publikus opciót letiltok, jogot adok neki adminisztrálni az oldalakat, kommenteket, átállítom az alap böngészőmet erre a felhasználóra, a másikat pedig elfelejtem. Nirvana!
Időközben rájöttem, hogy ez még így is nagy önkontrollt igényel. Ennek a blognak a népszerűsítése és a rajongókkal való kapcsolattartás (yay, szerényebben ™ 🙂 ) miatt nem zárhatom ki teljesen a korábbi profilomat. Ójajj, kezdődnek a kiskapuk…
Chrome, mint menedék
Safari böngészőt használok, amin egyelőre nem is akarok változtatni. Viszont a Chrome is fent van az iMacen, amit néha tesztelésre szoktam használni. A terv körvonalazódik: Safarin az új felhasználó, Chrome alatt a régi – így ha mégis arra vágyom, meg tudom nézni, mi zajlik a homokozóban.
Mobil eszköz, mint menedék
Most úgy látom, ha a mobilon meghagyom szintén a régi profilt, akkor az még kezelhető lesz. Azért a Facebooknak van értelmes területe is, pl. a csoportokkal egész okos dolgok vihetők véghez.
Műhelytitok: a Me Gusta – Napi zene projekt „szerkesztőségi” megbeszélései is egy ilyen, zárt csoportban zajlanak.
Zárszó
És, hogy a fent vázoltakon túl mi indított el a változtatás útján? Hát, @TheHedgehog által retwittelt üzenet, ami nem mástól, mint a Diszkópatkányok című film egyik főszereplőjétől, a Steve Butabit alakító Will FerreltőlWill Ferrel kamu felhasználójától származik:
My favorite hobby before Twitter was having a life.
Igaz, ez twitterről szól, de a lényeg ugyanaz.
Vélemény, hozzászólás?