Igaz, még lógok a párizsi beszámolóval, de ma muszáj billentyűzetet ragadnom. Most, hogy Tepi ismét duzzogott, így a hét közepén velem is történt ma ez meg az.
A helyszín: vidéki, turizmusból élő kisváros szupermarketje
A szereplők:
- Robi – saját maga, úgynevezett európai gondolkodásmódú blogger
- Idióta Suzukis – extrabantos átlagmagyar
- Pénztáros 1 – „Hát ez nem érti mit mondok…” és „De én sem értem ő mint mond…”
- Pénztáros 2 – „Hát, de majd, nem? Na!” helyeslő
- Eladó – a megerősítő és „Hiába mondja nem értem, nem érti?!”
- Külföldi vevő 1 – mint zavaró tényező 1
- Külföldi vevő 2 – mint zavaró tényező 2
- Magyar vevők – mint bólogató panaszládák
Első jelenet
Robi megérkezik a szupermarket parkolójába. Figyelve a jobbkézszabály betartására a parkoló egy távolabbi szegletét célozza meg, ahol sok szabad hely van. Folyamatos vezetéstechnikai továbbképzések és a józan ész hatására előnyben részesíti a hátrafelé parkolást a majdani gördülékenyebb távozás érdekében. A tolatás manőver megkezdése előtt a párhuzamos parkolás érdekében a rendelkezésre álló útfelületet kihasználja és kb. 45 fokos szögből indítja a tolatást, ezzel a környezetében – előzetes körültekintés alapján – senkit nem akadályoz a tovább haladásban. Bár az irányjelző használatát elmulasztja, a tolatólámpa és a gépjármű helyzete félreérthetetlen utalás a tolatva parkolásra. Megérkezik – parkolókban szokatlanul nagy tempóban – egy 15 év körüli esztergomi gyártású gépjármű, benne az Idióta Suzukissal és kiscsaládjával. Mutogat. Felháborodik, hogy mit parkolok én ott és miért így és különbenis. JOGA VAN!
Második jelenet
Színre lép Külföldi vevő 1, aki németajkú. Ebben a kisvárosban éveken át nyaraltak-teleltek, gyógyultak a kelet- és nyugatnémet állampolgárok, sok Loncsár palota épült fel az általuk ide lapátolt kemény valutából, már az „átkosban” is. Ezt csak azért tartom fontosnak megemlíteni, mert úgymond volt idő elsajátítani a nyelvet, legalább konyha szinten: „Gút a vettter ugye?”
Ez az átkozott Külföldi vevő 1 németül érdeklődik egy termék iránt az Eladótól. Pechjére válaszként csak annyit kap: „Hiába mondja nem értem, nem érti?!”. Lesajnálóan legyint és továbbhalad.
Harmadik jelenet
Már megint ezek a gaz külföldiek, nincs jobb dolguk, mint nálunk költeni az Eurót, persze sokkal jobban járnak, mert szar a Forint, rohadjanak meg. A pénztárban fizetni akar Külföldi vevő 2. Pechjére vett egy lekváros buktát, amiből létezik ugyanolyan külcsínnyel csokis fajta is. Pénztáros 1 bekérdez: „Lekváros vagy csokis?”. Külföldi vevő 2 néz bambán. Pénztáros 1 ismét bekérdez, most már lassan, úgy biztosan megérti: „Lekváros vagy csokis? Nem mindegy a kódja!”. Tudjátok, leltár, miegymás, ugye nemzeti sport a lopás, szóval érthető az aggodalom. Majd konstatálja: „Hát ez nem érti mit mondok…” majd Pénztáros 2-höz fordulva, gúnyosan: „De én sem értem ő mint mond…”
Pénztáros 2 a szakszervezeteket megszégyenítő kollegiális együttérzéssel közli, hogy bizony ez nekik nem feladatuk, hogy megértsék – ismétlem, évek óta turizmusból élő/élni akaró kisvárosban – a Külföldi vevő 2-t: „Hát, de majd, nem? Na!”
Közben megérkezik Eladó is a színre és így már hárman kárálnak és fejezik ki nemtetszésüket az értetlen Külföldi vevő 1 és Külföldi vevő 2 kapcsán. Persze vannak a boltban Magyar vevők akik meglepetésemre szépen beállnak a fikazuhatag sorába és csak bólogatnak, együttéreznek.
Na, Béláim!
Nem megyek most bele bővebb konklúzióba, viszont elmondom a saját „policy”-m (igen, direkt használok angol kifejezést) az ilyen esetekre.
Bár büszkék lehetünk több mint 1000 éves múltunkra, mára Európa szégyenpadján ülő, súlytalan ellenben nagyképű és arogáns nemzet vagyunk egy olyan – amúgy csodaszép – nyelvvel, melyet a világon rajtunk magyarokon kívül senki nem ért meg.
Ebből két dolog következik: az egyik, hogy a már-már közös nevezőnek mondható angol nyelv tudása mára szerintem nélkülözhetetlenné vált, legalább angolul hasznos lenne gagyogni valamit. Mindenkinek. Vagy legalább németül, ha már éveken át jártak erre a településre. A másik: nem várható el külföldiektől, hogy ezt a nem túl egyszerű nyelvet bármilyen szinten is beszéljék. Pontosabban a policy-m tartalmaz egy kitételt, amit kvázi „elvárok” én is, még magammal szemben is külföldön: legalább egy napszaknak megfelelő üdvözlést és a köszönöm megfelelőjét az adott ország nyelvén. Értékelni fogják mindenhol!
Országimázs, at it’s its best. Az.
(az irónia bár bújtatott, de része az írásnak)
Vélemény, hozzászólás?