Kategóriák
Blog

Akasztják a hóhért

Nagyon kiszúrtam magammal. Tényleg. A precízen kialakított digitális életem gépezetébe egy jókora homokszem, mit homokszem, szikla került, ami arra késztet, hogy újra kell gondoljak pár dolgot.

A háttér

Mikor ehhez a bejegyzéshez készültem, majd’ 1 órán át kerestem, de sajnos nem találtam meg azt az írást, ahol egy informatikus elmesélte, hogy ő hogyan védekezik a bődületes mennyiségű spam ellen. A módszer nagyon szimpatikus volt, így jómagam is elkezdtem alkalmazni.

A módszer lényege röviden annyi, hogy ha van egy saját domained (vagy több, jómagam már ötnek vagyok a tulajdonosa…), akkor a legtöbb szolgáltatónál van lehetőséged e-mail aliasokat megadni, hol korlátlanul, hol pedig korlátozott számban. Így meg tudod azt csinálni, hogy minden olyan helyre, ahova e-mail címmel regisztrálnod kell és nem akarod, hogy utána zaklassanak, az adott helyre jellemző e-mailt adsz meg. Szemléltetve nekem van iwiw@79.hu meg facebook@79.hu meg allianz@79.hu (ennek még fontos szerepe lesz a történetben). Ez arra is jó, ha netántán valamelyik fél eladná harmadik félnek az email címedet, akkor mivel látod, hogy melyikre jött a spam, tudni fogod, hogy hol reklamálj.

A módszerhez még annyi hozzá tartozik, hogy ezek a mailcímek csak aliasok és mind a spam@79.hu fiókban landolnak. Ez amolyan gyűjtő fiók – asszem az IT neve is ez.

Oké, ennyit a háttérről.

A probléma

Élünk és virulunk szépen, a gondok akkor kezdődnek, mikor nyilvánvalóan a spamek jönnek (jóhogy) és az esetlegesen nem spam jellegű, de a spam gyüjtőbe küldött e-mailek tökéletes alapját adják a népi mondásnak: „tűt a szénakazalban” vagy a „sok disznó között a korpa…” is abszolút oldalhelyes.

Ez oda vezet, hogy előbb csak ritkul a gyüjtőként használt e-mail cím nézegetése, karbantartása, majd később el is felejtődik. Így fordulhat elő az, hogy akár 2-3 hónapig rá sem néz az ember (meg az asszony) és ha alkalomadtán befut egy fontos levél, na akkor kezdődik a probléma.

A felmondott KGFB biztosítás

Shine Walter, shine!Említettem korábban, hogy létezik egy allianz@79.hu címem is, igen, ezzel regisztráltam az Allianz Biztosító oldalára, akiket amúgy pont azért választottam, mert viszonylag rugalmas és sokrétű volt az online szolgáltatásuk. Síelések előtt, az indulás előtt pár órával is tudtam biztosítást kötni és a kötelező gépjármű felelősségbiztosításomat is meg tudtam online, jókora kedvezménnyel kötni (a biztosítós néni az irodában nézett is, mikor közöltem vele, hogy jó, akkor most kimegyek az autóba és ugyanazt a szolgáltatást megkötöm mobil internet  segítségével közel 15 ezer forinttal olcsóbban).

2010.12.31-én vásároltam Walter nevű autómat (róla majd a születésnapján), és 2011.01.11-én intéztem el az átiratást, teljesen zöldfülűként (első saját autóm). Ebből a csúszásból adodott jókora díjhátralékom, tudta a fene, hogy egyből kellett volna intéznem a kötelezőt, holott még át sem volt írva a nevemre az autó.

Lényeg a lényeg az első pont ahol elszúrtam a történetet, az a fordulódátum hibás számítása: a 11 nap „büntetés” miatt levonták az általam évesnek hitt összegből a bünti összegét, így a biztosítási időszakom a maradék összegből kiszámított időre szólt csak, konkrétan 2011.11.08. Fail No.1.

Hogy miként kerül ide a KGFB történetem, az a Fail No.2. kapcsán kiderül: a biztosító a korábbi dátum és az esedékes lejárat miatt keményen elkezdett az irányomba kommunikálni az allianz@79.hu címen, amit én ügyesen, a fent vázoltak miatt, kb. 4 hónapja meg sem néztem…jött levél szeptemberben, hogy esedékes a fizetés, majd októberben, hogy felszólítanak, majd novemberben, hogy felmondják a szerződésem. Mindezt észrevettem december 26-án.

Oké, ügyes nem? Így lesz hirtelen egy felmondott KGFB biztosításod.

90% és 10%

Mivel az utolsó levél végén – jogosan – már behajtáskezeléssel fenyegettek, gyorsan fel is hívtam az Allianz telefonos ügyfélszolgálatát, ahol a call centeres hölgy segítőkészen elmondta, hogy mit kell tennem, bár a képlet rémegyszerű: fizessek, jó sokat.

A november 8-tól december 27-ig terjedő időszakra (eddig nem volt biztosításom…) 480ft/nap „büntetést” kell fizetnem. Igen, jól számolod, ez majdnem annyi, mint az egész éves díjam. Erre rájön még a díjtartozás miatti felmondás kezelési költsége 4740 HUF.

A „vicces” (haha) még a történetben az, hogy az érvényben levő KGFB törvény szerint, ha díjtartozás miatti törlés esete forog fenn, akkor addig nem válthatok biztosítót, ameddig a tartozást nem rendezem. Mivel én már a váltási időszakból is jócskán kicsúsztam (az volt bennem, hogy úgysem tudok váltani, hiszen a fordulóm 2012. január 11.), így a váltás lehetősége is elszállt. Bár igazából nincs okom a váltásra, ez a történet 90%-ban az én butaságomnak köszönhető.

De azért ott van az a 10%, amiben a biztosítómat okolom a kialakult helyzetért, bár faramuci módon pont azt kérem rajtuk számon, amivel ellentétes dolog miatt anno pont őket választottam. Konkrétan mi a franc oka volt annak, hogy erről az egészről legalább 1 azaz egy papír alapú, postai úton eljuttatott levelet, értesítést, felszólítást nem küldtek? Ezzel a kérdéssel amúgy még lehet, hogy megkeresem őket.

Ha ugyanis kapok egy levelet postai úton a lakcímemre, azt tutibiztos, hogy megnézem. Vagy valaki a családból.

De játszunk el a gondolattal: megszüntetem a domainem, nem leszek elérhető a mailcímemen. Gondolom a behajtót nem a mailcímemre küldik, akkor meglesz a postai elérhetőségem.

Vagy tegyük fel, hogy elfelejtem a mailbox jelszavát, nem tudok belépni. Akkor mi a megoldás?

Utójáték

Mivel nincs más választásom és a tartozást is rendezni akarom rövid időn belül, 2011. december 27-én – ismét online – el is intéztem az új biztosításom, már meg is jött a kötvény. Kaptam is egy enyhe agygörcsöt, mikor megláttam a plusz 8028 HUF baleseti adó sort – pár politikus anyukája asszem rosszul járt ha éppen bejglit evett. Így az éves díjam 34 788 forintra dagadt – plusz adalék, hogy szintén a KGFB törvény szerint, ha díjtartozás miatt lett felmondva egy biztosítás, akkor az újonnan megkötött biztosításnak örökölnie kell a réginek minden tulajdonságát, így a fizetési gyakoriságot is, ami nálam éves volt.

Most már csak annak kell utána járnom, hogy a büntit és a felmondás kezelési költségét hogyan tudom lerendezni – nem szeretek tartozni.

Tanulság

A saját magunk vagy mások, netántán szolgáltatások által kreált digitális világ óriási segítség lehet, ha okosan használjuk. Sokszor azt hisszük, hogy okosan használunk valamit, mígnem a saját bőrünkön tapasztaljuk egy-egy módszer, szolgáltatás hátrányait. Ilyenkor állj meg egy ásónyomra, gondolkozz el, mit, hogyan kell megváltoztatni ahhoz, hogy az a javadra válljon, segítse a mindennapjaidat.

Mióta áttértem a google levelező rendszerére (minden levelem átmegy rajtuk), azóta jelentősen lecsökkent a spamek száma.

A fent ismertetett módszert nem cserélem le, csak módosítom, az „ál” e-mail címekről a levelek továbbítódnak a gmail fiókomba, így biztosan célba érnek. Számomra ez a tanulság.

 

Egy hozzászólás a(z) “Akasztják a hóhért” című bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük