Kategóriák
Blog

Ez volt, ez lesz 2017-ben

2013 volt az első év, amikor elkezdtem kialakítani az évértékelő és évtervező szokásomat itt a blogon “Ez volt, ez lesz” címmel. A bejegyzés egyfajta visszatekintés az elmúlt évre és egyfajata jövőbe tekintés – mindez publikusan, mert több kutatás szerint is a nyílvánosan megtett ígéreteket jobban betartja az ember.
Vagy épp nem.

2016

Az eredeti tervem szerint idén megtörtem volna a szokást, és kihagyom a visszatekintést. Ennek nagyon egyszerű oka volt: úgy éreztem, hogy szinte semmit nem sikerült megvalósítani a tervekből. Az ok, hogy ez a paragrafus most mégis ide került prózai: visszanézve a tavalyi bejegyzést kiderült, hogy egész sok terv teljesült.
Például vettünk egy házat, melyet már “csak” fel kell újítani és talán a 2017-es évértékelőt már a kandalló mellől fogom pötyögni. A fogyás és a testsúly megtartás nem igazán sikerült, eléggé stresszes egy év volt, melyet jól tükrözött a felelőtlen táplálkozás.
A franciaországi nyaralás – bár beárnyékolta kicsit a nizzai terror – szuper volt, jól éreztük magunkat. Beszerzések és megtakarítás fronton sikerült tartani a fegyelmet, mondjuk nem csoda: látva az építőipar árait, szükség lesz minden egyes forintra. Azért sikerült beszerezni pár kütyüt a “játszópénzemből”, a Netatmoról például írni is fogok, ez viszont egy olyan beruházás volt, mely a házhoz is kell majd. A digitális “köldökzsinórról” leválás egész jól halad, tényleg sokat segít benne az egyedfejlődésünket végigkövető podcastünk, az Agyvihar.

És a kudarcok: biznisz, munka, zene, blogolás – nem sikerült tartani az ígéreteket, ugyanakkor lett egy ház, mondtam már? 🙂

Ha a saját szemétdombunkról kitekintünk, sajnos sok olyan dolog történt a világban, ami miatt talán bennem is kialakulhatott az érzés: 2016 nem volt egy jó év. Pedig DE!

 

2017

Na, itt viszont most tényleg egyszerűsítek, több okból is.
Egyrészt, ha valamit megtanultam ezekből az évértékelőből, az mindenképpen az, hogy ne tegyek felelőtlen ígéreteket, ne tervezzek be irreális dolgokat. Másrészt pedig ki akarok idén próbálni pár új dolgot és még nincsen meg pontosan a metódus, hogy melyiket választom. Például gondoltam arra is, hogy 1-1 hónapot dedikáltan adott projektnek szentelek, hogy haladást érjek el vele.

Egy dolog viszont teljesen biztos: a 2017-es év egyik projektje az “Alkoss minden nap valamit!” lesz. A szabály nagyon egyszerű: minden nap alkotnom kell valamit, lehetőleg minél nagyobb hozzáadott értékkel. Az a legjobb, ha valami újat. Remek kiskapu erre a blogolás, hiszen elegendő minden nap egy posztot írnom és máris teljesült a játékom feltétele. Éppen emiatt találtam ki, hogy itt a blogon minden nap leírom az aznapi “alkotásom”, így becsukom a kiskaput 🙂

Ez a mai bejegyzés a #1, amit igazából tegnap kellett volna megírnom – az ötlet viszont ma jött.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük