Régi tervemet váltottuk idén valóra: végigjártuk a francia és olasz riviérát.
Egy nagyon jó barátunk édesanyja Franciaországban él a férjével és bár egyszer már voltunk náluk (beszámoló itt) a csodálatos Languedoc-Roussillon térségben, idén újra meghívtak minket.
Mivel szabadságra már egy héttel a tervezett franciaországi nyaralás előtt elmentünk, úgy döntöttünk, hogy az odafele vezető utat nem egy vagy két nap alatt tesszük meg, hanem egy egész hét alatt. Így sikerült hát végre megvalósítani a „Route cote d’azure” túrát.
Már a tervezés korai fázisában tudtuk, hogy nem autópályán akarunk majd menni, hiszen akkor rengeteg látnivalóról lemaradunk. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy Villach városáig megyünk csak pályán.
És elkezdődtek a kalandok!
Az első nap
580km autóút volt betervezve, amit – mivel mindenhova volt foglalásunk – teljesíteni is kellett. Ez amúgy nekünk nem sok, napi szinten vezetünk ennyit. Hévíz, Körmend, Rábafüzes, Fürstenfeld, majd autópálya Villach-ig és onnantól hegyi utak egészen Trentóig, ahol a szállásunk volt. Apropó szállás: a cél az volt, hogy minden este 50 € költségből megszállunk reggelivel. Ez többé kevésbbé sikerült, a szállásaink átlagára – reggelivel – 60€ volt.
Amikor az utat terveztem, a Google MapsStreetView-n megnéztem az útvonalat, hogy egyáltalán érdemes-e az autópályáról lemenni, szép-e a táj…persze, hogy az volt. Már ekkor kinéztem egy pihenőt, ahol mindenképpen meg akartam állni.
A hegy oldalában elhelyezkedő pihenőben helyi specialitásokat lehetett venni, borokat, szalámit és természetesen kávét. Ötletes megoldás volt az egész, nagyon tetszett.
Még ez előtt a pihenő előtt, szintén a Google Maps segítségével kinéztem, hogy hol van az utolsó benzinkút Ausztriában, és a határhoz közeli lakosokhoz hasonlóan kihasználtam az olcsó(bb) tankolási lehetőséget, megitattam a Skodát egy kis naftával (olaszoknál piszok drága a gázolaj, osztrákoknál és franciáknál szinte olcsóbb mint itthon).
A trentói szállás volt szerintem az egyik legnagyobb poén: egy barokk épületben voltunk, ami az észak-itáliai/tiroli hagyományokat követte. Tulajdonképpen az egész szoba egy kis lyuk volt, de nagyon hangulatos volt. Vacsoráztunk is, finom, ízletes étellel láttak vendégül minket.
A szobánkban volt egy – üzemen kívüli – kemence is, aminek a tetején volt egy matrac, szóval akár ott is lehetett volna aludni.
Próbáltam az olasz tudásomat használni, de a helyi recepciós az angolt erőltette, ám legyen. A vacsoránál azonban a kedves pincér nénivel már olaszul ment a társalgás.
Érkezésünkkor amúgy a recepciós srác eldarálta (unott képpel), hogy mi merre van, mit kell tudni az épületről és mit érdemes majd megnézni. Már bekészítetett kártyával várt minket, amire a wifi jelszó fel volt írva. Az olasz szállásaink közül amúgy talán itt volt a legprofibb a kiszolgálás és a szervezés.
Hogy a kalandban legyen egy kis extra kaland, a kipakolásnál kiderült, hogy Niki komplett neszesszerét otthon hagytuk. Mindent. Mondom MINDENT! Így másnap reggel az első utunk a helyi drogériába és patikába vezetett…kiszámoltam, hogy olcsóbb lenne hazamenni, majd egyből vissza és folytatni az utat, de nem ezt a megoldást választottuk 🙂
Trentóban és környékén nagyon sok alma- és szőlőültetvényt láttunk, gyakorlatilag ameddig a szem ellát. Utunkat a Garda-tó felé folytattuk, de erről majd a következő részben.
A szállás: ajánlott!
Vélemény, hozzászólás?