Apró Facebook figyelmesség

A minap megosztottam egy talált kutyáról szóló bejegyzést a Facebookon, akit Zalaegerszegen, az éppen zajló Egerszeg Fesztiválon találtak.

Eszembe jutott, hogy mennyire utálom, amikor olyan felesleges információval terhelnek ismerősök a Facebook falon, ami se nem érdekel, se nem tudok semmit az ügy érdekében tenni.

Éppen ezért egy apró figyelmességnek köszönhetően úgy osztottam meg a hírt, hogy csak azok az ismerőseim kapják meg, akik tudnak is segíteni a gazdi megtalálásában.

Ehhez a Facebook listák „szolgáltatását” vettem igénybe.

Mik azok a Facebook listák?

A folyamatosan változó Facebook már egy ideje lehetőséget ad arra, hogy az ismerőseidet listákba sorold, ezzel egyfajta rendszerezést tudsz kialakítani. Ha például több olyan ismerősöd is van, akiről tudod, hogy érdeklődnek egy adott téma iránt, őket egy listába rendezve könnyebben tudod értesíteni egy új hírről, eseményről, akcióról, cikkről.

A Facebook automatikusan is készít listákat, iskolák, munkahelyek vagy lakhelyek alapján, ezek tartalma dinamikusan változik, azaz, ha egy új ismerősöd lesz és megfelel valamelyik lista feltételének (pl. lakhely), akkor bekerül a listába.

És ez mitől figyelmesség?

Egy bejegyzés írásakor lehetőséged van megadni, hogy kik láthatják azt, amit éppen kiírsz a falra. Kiválaszthatod, hogy publikussá, azaz mindenki számára olvashatóvá teszed vagy csak az ismerőseid számára vagy akár 1-2 meghatározott ember vagy lista számára.

Itt jön képbe a figyelmesség. A tegnapi kutyagazdi kereső bejegyzést csak a „Zalaegerszeg Area” listába tartozó ismerőseim látták, mivel csak velük osztottam meg. Egy budapesti vagy debreceni ismerőst csak bosszantottam volna a számára irreleváns információval (lehet, hogy még így is idegesített pár zalaegerszegi ismerőst 🙂 ).

Ha többen használnák ezt a funckiót, talán élvezetesebb (akarom mondani kevésbbé bosszantóbb) lenne a Facebook használata.

Update: egy dolgot kifelejtettem! Miután egy ilyen módon „szűkített” csoportnak üzentünk, ne felejtsük el visszaállítani az eredeti beállításra, mert mindig az utolsó állapotot jegyzi meg a Facebook.


Hozzászólások

7 hozzászólás a(z) “Apró Facebook figyelmesség” bejegyzéshez

  1. Krisztian Hadi avatar
    Krisztian Hadi

    És reméljük a kutyus nem szaladt el debrecenig 🙂

  2. Ivan Raszl avatar

    De ezt listat manualisan kellett felallitanod igaz? Ez nem olyan veszes 200 embernel de nekem tobb mint 4000 van. Tobbszor belekezdtem a listak keszitesebe de tul sok munka megcsinalni.

    Nekem az tetszene nagyon ha lehetne olyat mint a Facebook pageknel hogy bizonyos nyelvet beszeloknek vagy bizonyos orszagban eloknek tudnek szelektiven megosztani. Ha pagekre megcsinaltak nem ertem miert nem csinaljak meg a szemelyes oldalakra is.

  3. Horváth Róbert avatar
    Horváth Róbert

    Van ami automatikus, pl a lakhely szerinti lista. A nyelv szerinti ugye meg azért bajos – ezt, ha jól emlékszem, már próbáltuk is veled -, mert én angolul használom, így nem látnám a magyar nyelvű posztjaid és fordítva, a magyarok meg nem látnák az angol nyelvűeket 🙂 Szerintem szinte egyedül vagy ezzel az igénnyel :S

  4. Ivan Raszl avatar

    Róbert Horváth Nekem nincs lakely szerinti lista 🙁 Es a nyelv nem lenne gond mert be van legtobb embernek allitva hogy milyen nyelveken beszel. Ez akar lehetne auto is. En peldaul nem tudok arabul olvasni de van sok arab baratom, minek jelennek meg az arab bejegyzeseik nekem?

  5. Horváth Róbert avatar
    Horváth Róbert

    Ivan Raszl naja. Nem tudom, hogyan keletkeztek, de nekem automatikusan lett a lakhely lista, meg munkahely meg iskola.

  6. Ivan Raszl avatar

    Róbert Horváth Iskola es mukahely nekem is van. Lakohely nincs.

  7. […] legutóbbi bejegyzésben a Facebookon használható apró figyelmességről írtam, most viszont az itthon még szárnyait bontogató Google Plus közösségi szolgáltatás […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük