Figyelem: A bejegyzés nem csak töltelékről szól, de bizonyos helyeken a képek közötti hely kitöltésére töltelékszöveget is tartalmaz. Megértésüket köszönjük!
Tegnap délután jött a felismerés, hogy jé, holnap (azaz ma) 37 éves leszek és még sosem csináltam palacsintát! Skandallum, ezen gyorsan változtatunk!
Korábban már vettem egy mini serpenyőt, kb 10 cm átmérőjű, de az eredeti cél 1 darab marhahús pogácsa kényelmes megsütése volt. A serpenyő viszont ideális mini palacsinta készítésre (sőt, a gyári ajánlás igazából erre szól).
Gyorsan receptek után néztem és igénybe vettem az internet népe (azaz a Twitter követőim) segítségét is. Rajmi, miután megrökönyödve kérdezte, hogy „nem csináltál még sosem palacsintát?!” adott egy nagyon egyszerű receptet:
1 tojás (L-es méret)
1 bögre liszt
1 bögre tej
csipet tengeri só
Nincs olaj, nincs szóda, semmi maszatolás, egyszerű, mint a faék.
Túrós és kakaós palacsintát akartam csinálni, melyhez megvásároltam mindent. A túrós tölteléket úgy készítem, hogy 3-4 teáskanál tejföllel elkeverem a 250g túrót, egy lehelletnyi sót teszek bele, 1-2 teáskanálnyi cuktor és kb. 1/4 citrom héját reszelve. A mazsolát nem szeretem.
A minipalacsinta
A mini serpenyő mini palacsintát csinál – ezt gondolom nem kell tovább ragozni. Adódik a kérdés: mennyi folyékony állagú tészta kerüljön bele? És itt jön a már korábban a rizottó és lazac kapcsán megénekel tanulási folyamat, a kísérletezgetés, mert ez már nem annyira egzakt, mint a recept.
Az első (túrós) palacsintát olyan gyorsan eltűntettem, hogy fotózni is elfelejtettem. Az igazat megvallva, kicsit nyers is maradt, meg kicsit folytós, vastag is volt.
A második (kakaós) és harmadik (túrós) már jobban sikerült, de még mindig nem volt az igazi. A második kifejezetten vastag lett, hiába olvadt meg a kakaó, nem bírta összetartani, folyton kitekeredett.
A harmadik palacsinta készítése közben a szakács úr rájárt a túrós töltelékre (na, ez szerintem minden háztartásban előfordul, ezért a töltéléket nyugodtan túl lehet méretezni), rá kellett, hogy csapjak a saját kezemre, hogy maradjon a többi palacsintába.
Szóval a harmadik így nézett ki. Alakul, alakul de azért még nem dicsekednék vele.
Aztán a negyedik palacsintára elérkezett a nirvána, ez már vállalható lett. Kakaós ízesítést kapott, az átlagos elfogyasztási idő nem túl egzakt mérésem alapján kb. 10-15 mp.
És akkor jött az ötödik. Vicces, az 5 amúgy szintén egy prímszám, igaz 10 alatt még könnyű prímszámokat találni, de erről később.
Az ötödik palacsintáról azt érdemes tudni, hogy túrós tölteléket kapott, a széle enyhén barna lett, inkább karamell színű. Vékony tésztája könnyen harapható, kultúráltan elfogyasztható. Apropó töltelék mennyisége: ez külön művészet, megtalálni az egyensúlyt. Ne legyen se túl kevés, se túl sok, amikor ráharapáskor kibuggyan a tányérra, kézre, járólapra, kutyára, gyerekre – megfelelő aláhúzandó.
A képen jól látszik két dolog: az ötödik palacsinta bár a perfekt besorolást kapta, a töltelék mennyisége kicsit sok volt így a modell kezére is jutott belőle, épp a kultúrált fogyaszthatóság határán van. A másik dolog a háttérben tűnik fel: a szülinapi ajándékom Nikitől, egy Joseph & Joseph tematikus vágódeszka készlet.
Avagy prímszám
Najó: van egy furcsa, megmagyarázhatatlan pírmszám mániám. Például az ébresztőórát is igyekszem mindig a legközelebbi prímszámra beállítani. A 37 egy jó prím. A születési évem, a 79 pedig egy boldog szám! Ha elszabadulunk a Gergely-naptár adta korlátoktól, akkor az idei évem egy jó pírm és egy boldog szám kombinációjából összerakva csak jó lehet, nem? 🙂
Vélemény, hozzászólás?