A kertészkedés ára

Vannak az életnek olyan területei, ahol szimplán nem kell és nem is szabad „megéri-nem éri meg?” kérdéseket feltenni. Mivel nem vagyunk egyformák, nem lehet egyértelműen megmondani, hogy kinek melyik az a terület, ahol ezt a kérdést nem teszi fel.

Nálam a Square Foot Gardening (SFG) ebbe a területbe tartozik: megtetszett, megcisnáltam és a költségekkel nem számoltam. Szimplán azért, mert kedvem lelem a kertészkedésben.

Mivel többen kíváncsiak voltatok a költségekre, így hát leírom őket – megdöbbentő számomra is!

Vermikulit – a legdrágább tétel

A rendszer talán legfurább és egyben leghatékonyabb része a vermikulit nevű anyag. Nem kertelek, drága! 100 L kiszerelésben jutottam nagy nehezen hozzá a gazdabolt.hu segítségével, két csomaggal vettem belőle (144 literre volt szükségem). Mivel a rendszerbe elég az elején adagolni, így ez csak egyszeri költség. 15.000.- HUF

Humusz/komposzt – ez sem olcsó

Szintén egy fontos összetevő a talajban, hiszen ez adja a növényeknek a tápanyagot. A SFG egyik tanácsa, elve, hogy a változatosság még segít a növények növekedésében. Célszerű többféle humuszt vásárolni, majd keverni őket. Ezt a szabályt én csak a tőzegnél tartottam be, humuszt egy félét vásároltam. Két darab 50 literes zsák, ami 44 literrel kevesebb, mint amennyi kellene. 4.300.- HUF

Amikor elkezdtem a SFG módszert, a vermikulit beszerzési nehézségei miatt volt pár pillanat, amikor majdnem feladtam. Emiatt, bár két boxra való faanyagot vettem és el is készítettem a két keretet, úgy voltam vele, hogy egy ültetéssel indítok csak. Emiatt nem gondoltam át pontosan, hogy mennyi talajra is lesz szükségem.

Tőzeg

Mivel célszerű többféle tőzeget használni, két féle tőzeget vettem indításnak, egy 80 literes és egy 50 literes zsákkal. A két zsák 14 literrel kevesebb, mint amire szükségem volt. Kevés is lett a talaj, lehet, hogy ma vagy holnap pótolom a hiányzó mennyiséget. 2.600.- HUF

Hmm…most, hogy így kiszámoltam gyakorlatilag hiányzik majd’ 58 liter talaj a rendszerből. Ezt sürgősen pótolom! Kertészetbe amúgy a keszthelyi Oázisba szoktunk járni, kedvesek és értenek is a témához.

Perlit

Mivel nem volt vermikulit a kertészetekben, gondoltam megpróbálom az alternatív anyagot, a perlitet. Végül csak a palántázáshoz használtam fel, vettem belőle két 3 literes csomaggal. Így utólag azt mondom, nem kellett volna. 1.180.- HUF

A SFG doboz

Nem is doboz ez, inkább keret. Amire szükségem volt: 8db 120cmx15cmx2cm-es deszka, amit a leggazdaságosabban két darab 5 méteres deszkából tudtam megoldani. A számlát sajnos már eldobtam, így nem tudom, hogy mennyi volt csak a fa, mivel vettem még hozzá 30db facsavart. 2.880.- HUF

Geotextília

A geotextília a dobozunk aljára kell, mivel nem szeretnénk, hogy a doboznak helyet adó területen „őslakosként” élő gyomok, fű betörjön a veteményesbe. Praktikus kis anyag, kiváltható olcsóbb alternatívával, pl. kartonlappal. Én – megmagyarázhatatlan okokból – mindkét megoldást használtam, biztos ami biztos. 2.396.- HUF

Ponyva

A talaj keveréséhez vettem, ez is kiváltható olcsóbb vagy meglévő megoldásokkal. Az IKEA árul 995 Forintért, de nem tudtam felmenni Budapestre, így az egyik nap, mikor Győrben dolgoztam, a Baumaxban tudtam venni hasonlót. Az időfaktor megérte nekem a plusz költséget. 1.490.- HUF

Szerszámok

Igazából semmi extra nem kell. Én vettem egy ásót – életem első ásója! 🙂 -, de magához a SFG módszerhez elég egy ültetőkanál meg egy kis kapa – pl. a MOL kutakon most pontokért egész jó áron lehet venni Fiskars készletből. Az ásó árát nem sorolom most a költségek közé, itthon pedig volt még korábbról kis kapa és ültetőkanál.

Spárga

A 4×4 box kijelölésére vettem spárgát. 479.- HUF

Vetőmag

A rendszer legkisebb költsége. Paradicsom, bab, bazsalikom, körömvirág, hagyma, saláta, szamóca. 1.104.- HUF

Palánta, növény

Palántákat – még – nem vettem, viszont mentát és metélőhagymát igen. 2.380.- HUF

A végső mérleg

33.809.- HUF – eddig. Sokkoló nem? Ebből a pénzből szerintem egész éves zöldség szükségletünket tudnánk fedezni, azonban azt látnod kell, hogy itt nem ez a lényeg. Kikapcsolódás és a kíváncsiság. No, meg a SFG módszerben rejlő „tudomány”. Egy szóval jó móka, ami nekem megér ennyit.

A rendszer kihozható kevesebb költségből is, bár a kezdeti költségek szerintem maximum 4-5000 Forinttal csökkenthetőek.

Apropó kezdeti költségek: a kiadások nagy részét a talaj teszi ki, ahogy láthattad is. A SFG módszerben a vermikulitot és a tőzeget csak egyszer kell megvenni, így csak az indulásnál okoznak kiadást. Később mindössze a tápanyagot kell a rendszerbe visszapótolni, amit akár a termények „maradékát” felhasználva saját komposzt készítésével is meg tudsz oldani. Ez lesz amúgy a következő lépcső nálam is, bár aggódom, hogy nem fogunk tudni elegendő alapanyagot szolgáltatni a komposzt számára. Anélkül pedig nem működik.

A rendszer indítása tehát költséges, de a fenntartása már nem. Nem mondom, hogy mindenkinek megéri, mert ahogyan a bevezetőben is utaltam rá: minden embernél más és más az, ami megéri.


Hozzászólások

6 hozzászólás a(z) “A kertészkedés ára” bejegyzéshez

  1. Jando Szonja avatar
    Jando Szonja

    Szerintem teljesen rendben van ez az összeg. De pl nekünk 34ezer forint nem fedezi a zöldség/gyümölcs igényünket egész évre. Ahogy beindul a szezon (és amíg nem volt kert) simán ott lehet hagyni a zöldségesnél havi 10-20ezret:( ami azért elég sok na. A kert tavalyi termése annyira jól sikerült, h még mindig van paradicsomlé és lecsó a szekrénybe 1-2 üveg! Igaz nem ezt a módszert alkalmaztuk, de nagyon tetszik ez is! jövőre látok rá esélyt h kipróbáljuk:) és idén az erkélyt is jobban befogom "lakni":)

  2. Horváth Róbert avatar
    Horváth Róbert

    Ha már a YNAB témát úgyis eléggé komolyan csinálom, lehet, hogy csinálok külön kategóriát zöldség-gyümölcsre, mert most belegondolva fogalmam sincs, hogy mekkora összeget tesz ki a havi kajapénzből. Csak tippeltem, mert (eddig) nem voltam nagy zölgség-gyümölcsös. 🙂

  3. Jando Szonja avatar
    Jando Szonja

    Én tavaly főleg az újhagymával számoltam. Nagyon szeretjük, így rengeteget vettünk anno. Tavaly tavasszal 9db 3méteres sornyit dugtam el , 1000forint volt kb a dughagyma ára erre a 9sorra. Ha csak 150forinttal is számolom azt az 5szál hagymacsokrot amit árulnak. Hát igencsak megérte:) Ha 10ed ennyit dugtam volna el akkor is bőven megérte volna, már csak a tudat miatt, h a miénk:)

  4. Zsolt Halasi avatar

    Mi kb. 2 hét alatt költünk el 30ezer forintot a piacon, igaz, hogy két személyre, és abban már a gyümölcs is benne van. Szerintem egyáltalán nem volt ez egy drága projekt. Jó munkát és egészségedre! 🙂

  5. Horváth Róbert avatar
    Horváth Róbert

    Köszi! Meglátjuk majd, vettem még rá egy kis humuszt – a hiányzó mennyiséget – szóval még nőtt a költség 2000 forinttal, de szemmel láthatóan életre kaptak a növények. Szerintem hamarosan jön majd fotós update 🙂

  6. […] egy nagyon szimpatikus módszer szerint egy kiskertet. Írtam már arról is, hogy mennyibe került ez az egész, és láthattad azt is, miként fejlődnek a növények. Aztán készítettem egy […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük