Eifel Rallye Festival 2013

Eifel Rallye Festival 2013Tavaly voltunk először a németországi Daunban az Eifel Rallye Festivalon, ami az Eifel vulkán környékén megrendezett historic (régi, 25-30-35 éves) rallye autók versenye.

Fesztivál, mivel itt nincs komoly tét a résztvevők számára, sokkal inkább a rallye ezen speciális (és piszok drága) fajtájának a megismertetése a közönséggel a cél.

Ford Escort Mk2 WTW 567 S Az idei évben is svéd ismerőseinknek mentünk szurkolni, akik egy tökéletes replikával, egy Ford Escort Mk2 WTW 567 S British Airways versenyautóval vettek részt a fesztiválon.

Az első nap

Walter RöhlSzerda este, munka után indultunk a tőlünk 1100km-re található Daunba. Mivel váltott lovakkal mentünk – értsd: cseréltük egymást a vezetésben -, relative korán odaértünk. A szervízparkban még csak ébredeztek a csapatok, érkeztek szépen sorban a trailerek, rajtuk a több tízezer euró értékű autókkal. Első utam azonban egy Aldiba vezetett, hogy mobilnethez egy feltöltőkártyás előfizetést vásároljak. Nem nagyon értettek hozzá, inkább nem erőltettem.

A rendezvény egyik fő szereplője Walter Röhl, egy igazi rallye legenda, aki több autóval is versenyzett a fesztiválon, többek között a jobb oldalt látható Opel Ascona 400-zal is.

Vele kapcsolatban amit igazán érdemes megismerni, megjegyezni, az ebben a videoban benne van: bal láb fék.

Miért nehéz a bal lábbal fékezni? A bal láb a kuplung kezeléséhez van hozzászokva, annak is a padlóig történő benyomásához. Egy sokkal durvább mozdulatsor, mint például a jobb láb gázkezelése, ahol finom adagolásról van szó. Az idegrendszer is ehhez a két típushoz alkalmazkodik, „tanulja meg”. Ha a durva mozgáshoz szokott bal lábbal lépünk a finom mozgást idénylő fékpedálra, könnyen nézhetünk farkasszemet a szélvédővel. A mozdulatsort azonban koránt sem lehetetlen elsajátítani, versenyhelyzetben időt lehet ezzel a tehcnikával nyerni, sőt, az első kerék meghajtású autók irányítását is lehet így jobbá tenni.

Mivel közvetíteni akartam az eseményt, szükségem volt egy mobil internet előfizetéssel is bíró, prepaid SIM kártyára. Még itthon tájékozódtam, igazából mindegy volt, hogy melyik szolgáltatót választom. Mivel független az iPhone-om, könnyű volt a helyzetem. Azaz mégsem: nano SIM. Bekészítettem a vágósablont, amit végül nem 100% méretarányban nyomtattam ki, de azért sikerült megoldanom.

Vodafone kártyát vettem, 15 € volt a kezdőcsomag, amiben 200MB forgalom benne volt, úgynevezett „flat” csomag. Érdekes mód, kb 20MB forgalmazás után megszűnt létezni az internet. Gondoltam, valami átmeneti hiba, de csak nem javul. Oké, holnap visszamegyünk az üzletbe.

Délután 4 órakor kezdődött egy prológ szakasz, ami inkább bemutató jellegű volt. Mivel még bőven volt időnk, elmentünk a szállásunkra.

Birgeler Hof

Szállásnak, bár kerestem másikat, végül ugyanazt választottuk, mint tavaly. A Birgeler Hof nevű fogadó a célnak (éjszakára szállás + zuhanyzási lehetőség) tökéletesen megfelelt. Tavaly egyetlen gondom volt velük, hogy a beígért ingyenes WiFi nem működött. Ezt szóvá tettem a helyszínen is, illetve a booking.com oldalon is. A tulaj próbált segíteni, de sajnos nem tudott.

Nagyon pozitív csalódás volt, hogy azóta orvosolták a problémát, és egész korrekt ingyenes WiFi hálózat volt a fogadóban. A reggeli időközben kicsit módosult, már nem büfé jellegű, hanem kiporciózták. Az igazat megvallva, éhesek nem maradtunk, ők meg így jobban tudnak tervezni, akár még spórolni is. Nem mondanám, hogy ez hiba.

A szállás Jackie nevű fekete labradora irtó jó fej egy kutya volt, hozta oda nekünk a saját játék kutyáját 🙂

Gyorsan lezuhanyoztunk, átöltöztünk és mentünk vissza a prológra.

Kicsit aggódtunk az időjárás miatt, mert tavaly többször is elkapott minket az eső. A felhők azért most is erre utaltak, de a csütörtöki napot megúsztuk eső nélkül.

A prológ idén a „Manta Loch” nevű hely beikatatásával került megrendezésre. Ez a hely azért kapta ezt a nevet, mert a német rallye bajnokságban évtizedek óta mindig volt jópár Opel Manta, ami az árokban kötött ki a kanyarkombináció után. A fenti video a Manta Lochban, bár eggyel korábbi kanyarban készült.

Második nap

Első utam a mobil elektronikai üzletbe vezetett, ahol tegnap a SIM kártyát vettem. Minden német tudásomat bevetve előadtam a bánatomat. „Kein internet!”

Kiderült pár perc activity után, hogy az eladó elfelejtette közölni, én pedig annyira nem szeretem a német nyelvet, hogy az apróbetűt is elolvassam, így mivel még a „flat” csomag aktiválása előtt elkezdtem használni a mobilnetet.

Bosch Super Stage

Ez pontosan elég volt arra, hogy 20 perc múlva, mikor le akarták emelni a 10€ összeget a 200MB-os csomagra, már nem volt rajta, csak pár eurocent. Így vehettem egy feltöltőkártyát 15€-ért, majd most már megvártam míg aktiválják a kedvezményes csomagot 10€-ért, és csak utána kezdtem el használni. Jó tanulópénz.

A második nap versenyprogramja kér gyorsasági szakaszból állt, melyből az egyik a Bosch Super Stage nevet viselte, a főszponzor miatt. Ez a pálya egy körpálya volt, minden autó háromszor haladt el előttünk, így lehetett őket rendesen fotózni.

Skoda 130 RSCitroën DSKülön érdekesség volt, hogy öt szélerőmű által körbehatárolt szakaszon volt a pálya, vizesárokkal, bukkanóval, jó hosszú driftelős kanyarral.

Szerencsére a versenyzők odatették az autókat rendesen, nem spóroltak a látvánnyal.

A napot egy éjszakai pálya zárta, azonban eléggé elfáradtunk, így arra már nem mentünk ki.

A szervízparkban csodáltunk ikább az autócsodákat, ahogyan az eleje a mezőnynek már tért vissza, a vége pedig még csak akkor indult el.

Harmadik nap

A verseny harmadik napján hat gyorsasági szakasz volt, azonban mi csak az egyikre mentünk ki, inkább a szervízparkban ismerkedtünk. Közben sajnos az eső is eleredt többször, aggódtunk a nap kimenetele miatt.

RelikviákA szervízparkban az a jó, hogy rengeteg érdekes dolgot lehet látni. Egy ilyen fesztiválon pedig kicsit nyugodtabb a légkör, mivel nincs tétje a versenynek. Éppen ezért sok autótulajdonos büszkén mutogatja a járgányt, a technikát vagy akár korábbi versenyek fotóit. Komoly üzletek is köthetőek egy-egy ilyen rendezvényen.

Egy nagyon ritka Citroën DS 21 prototípus tulajdonosa például büszkén fotózkodott mindenkivel, magyarázta, mi micsoda, mutogatta a Marokkó rallye képeit.

Alfa Romeo GTV 1750 A gyorsasági szakaszt, amire kimentünk, csak úgy emlegette a műsorfüzet, mint az Eifel Rallye király pályája. Így kíváncsian vártuk, hogy milyen élményben lesz részünk.

Ford Escort Mk2 RS1800Szerintem nagyon jó helyet sikerült találnunk egy izgalmas kanyarkombinációban, ahol láttunk még kicsúszást is. Ez annyira nem volt jellemző a hétvégére, hogy le is maradtam a nagy csodálkozásban a fotózásról.

Mini Cooper SSok jó fotót csináltam, melyek feldolgozása még eltart egy darabig.

Ezen a gyorsaságin sikerült olyan jó időt kifogni, hogy az óvatlanságom miatt kicsit meg is égett a kezem, arcom. Bár elsőre ijesztő volt, mára már szép barna.

Jővőre?

Szerintem ugyanitt! Bár lehet, hogy egy svéd rallye-t kellene beiktatni inkább, csak ott eléggé hideg van. Vagy Monte-Carlo januárban.

Majd meglátjuk.

Költségek: belépő 12€, szállás 30€/fő/nap, benzin 210€. Az élmény: megfizethetetlen!


Hozzászólások

Egy hozzászólás a(z) “Eifel Rallye Festival 2013” bejegyzéshez

  1. […] nem mentünk el az Eifel Rallye Festivalra se, mert a svéd ismerősünk időközben eladta az autóját, így nem indult a versenyen. […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük