Öngondoskodás

A blog történetében egy érdekes bejegyzés fog most következni. Legalábbis ami a tartalom előéletét illeti. Történt ugyanis, hogy 2012. február 6-án éppen filozófikus kedvemben voltam, megkockáztatom, hogy egy enyhe (természetes) téli depresszív hangulattal megspékelve. Akkor kezdtem el gondolkozni pár látszólag nem működő kérdéssel, amire egyéni megoldásokat kerestem. Nyugdíj, egészségügyi biztosítás, öngondoskodás.

Én maximálisan hiszek a felelős öngondoskodásban. Ha ehhez társul bármi féle közös befizetéseken alapuló, egységes elosztású „központi” juttatás, az nincs ellenemre. A teljes „központi” (próbálom szándékosan kerülni az állami kifejezést) gondoskodást pedig maximálisan elítélem. De főként az erre az „ál” biztonságra ráépülő, minden gondolkodást és öngondoskodást mellőző viselkedést.

Az első bekezdésben említett előéletet az teszi érdekessé, hogy ez egy félben maradt – és most is úgy hagyott – bejegyzés, melynek kifejtését továbbra sem látom kivitelezhetőnek. Miért? Az eltelt majdnem két évben annyi „központi” változás történt, annyi jel mutat arra, hogy az öngondoskodás népszerűsítése nem, hogy nem megy végbe, de még tudatosan rombolják is („majd mi megoldjuk helyetted, ne gondolkozz, ne gondoskodj”), így nem látom értelmét a nagyon erős szembeszéllel vizelni.

Node, olvasd most el a korábbi vázlatom, majd mondok még valamit:

Az elmúlt napokban sokat foglalkoztam gazdasági kérdésekkel, a saját pénzügyi helyezetemet is átnéztem, tervezgettem.

Megismerkedtem a svájci WIR rendszerrel, elvolastam cikkeket a Soproni Kék Frankról és a Balatoni Koronáról. Bevallom, a sok információ kicsit még össze is zavarta a megalkotott képet.

Aztán olvastam egy gondolatindító bejegyzést Krys barátom tollából, ahol megnéztem egy inspiráló videót is. Sokat beszélgettünk is erről Krys-szel, meg önfenntartó gazdaságról, faluról, háztartásról.

Aztán elkezdtem gondolkozni: lehetséges-e függetlenné válni az állami rendszertől, amibe bele vagyunk kényszerítve?

A terv

Mielőtt bárki is félreértené, csak a teljesen legális megoldásokat vizsgálom, nem a sunnyogást, adócsalást, adókerülést. Egyre inkább foglalkoztat az a gondolat, hogy milyen lenne egy teljes öngondoskodás project. Mi lenne, ha nem kérnék semmit az államtól, cserébe viszont elvárom, hogy ő se kérjen tőlem semmit. Magamra maradnék, magamnak kellene gondoskodni sok szolgáltatásról, piaci áron. Egyelőre elméleti síkon veszem végig a lehetőségeket, mik azok a szolgáltatások, melyeket jelenleg az állam nyújt a számomra a befizetett járulékok alapján, olyan minőségben, amilyenben…

Egészségbiztosítás

Első nekifutásra két biztosítót találtam, akik foglalkoznak egyáltalán magán-egészségbiztosítás szerű szolgáltatás nyújtásával. Az Union és a Generali Biztosító. Annak még utána kell járnom, hogy ha nem fizetnék állami tb járulékot, akkor egy esetleges kórházi ellátás során milyen és mekkora költségek merülnek fel, és ebben az esetben mennyit fizetne ki a biztosító. Azt gondolom, hogy nem egyszerű teljesen magán egészségbiztosításra átállni.

Nyugdíj

A nyugdíj számomra egy olyan téma, amivel abszolút nem számolok. Úgy értem, azzal a pénzzel nem számolok, amit a fizetésemből vonnak le. Kútba dobott pénz. Elfogadtam, túlléptem rajta.

Sokan félreértették a magánnyugdíjpénztárak működését. Ezek nem voltak tényleges magánvagyont kezelő pénztárak, csak arról dönthettem, hogy kire és milyen protfolióra bízom a befizetett járulékok kezelését az állam helyett. Nyílván, egy okos döntés, ügyes gazdálkodás során képződött reálhozam miatti magasabb nyugdíj mindenképpen jobb lett volna, mint a most „visszaállamosított” rendszerben várható havi apanázs.

Marad tehát az öngondoskodás. Számos biztosító nyújt ilyen szolgáltatást, bankok is értékesítik a csomagjaikat és az önkéntes nyugdíjpénztár lehetősége továbbra is létezik. Ez tehát egy relatíve könnyű eset.

Nos, eddig jutottam anno.

Amiért ma mégis billentyűzetet ragadtam a témában, annak egy portugáliai hír adott apropót. Épp a TV csatornák között szörfölgettünk, mikor a HírTV híradójában megláttam a közvetítést, mely a portugál tüntetésekről szólt.

„Dühös nyugdíjasok vonultak az utcára.”

Anélkül, hogy részletekbe, kiváltó okokba, konkrét helyzetekbe belemennénk, csak egy gondolatom van, és tulajdonképpen emiatt kapcsolódik ez a téma a korábban elkezdetthez.

Nyugdíj öngondoskodás

Mire szokott panaszkodni az, aki az államtól kapja a nyugdíját és nem pedig saját maga építette fel a nyugdíjas éveinek fedezetét? Például arra, hogy kevés a nyugdíj. Vagy arra, hogy nem emelték. Vagy – ahogy most a görögök, portugálok -, hogy éppen csökken, ezért tüntet.

Ez a cikk nagyon jól leírja, hogy miként és miért alakult ki a nyugdíj rendszer, ami mára már egy jutalmazó – szavazatvásárló – rendszerré alakult át.

Namost.

Nem lenne jobb és célravezetőbb, ha nem szolgáltatnád ki magad egy állandóan változó rendszernek (állami nyugdíj), amely rengeteg tényezőtől függ, de leginkább egyfajta „zsarolási” alapot ad? Dehogynem!

Nem lenne jobb, ha te döntenél arról, hogy a nyugdíjas éveidre mekkora összegből szeretnél gazdálkodni, egyszerűbben fogalmazva mekkora lábon akarsz élni? Dehogynem!

Nem lenne jobb, ha te döntenél arról, hogy milyen konstrukcióban gyűjtöd a pénzt a nyugdíjas évekre és hogyan forgatod, fialtatod a pénzt? Dehogynem!

A végére pedig már csak egy kérdés maradt: mi tart vissza attól, hogy mindezt megtedd?

Még mielőtt összekevernéd a dolgokat és szót emelnél, hogy „dehátvoltönkéntesnyugdíjpénztárdeazorbánellopta”: nem, nem erre a megoldásra gondolok. A piacon rengeteg termék van, amit fel lehet használni a nyugdíjas évek előkészítésére. Ha van rá 30-35-40 éved, akkor viszonylag kis összegekkel kellemes tőkét tudsz magadnak felépíteni. De ehhez kicsit a jövőben is kell élned, nem csak a mában.

Hogy ezt az óriási dilemmát oldjam kicsit, ma egy előadásban a következő volt a záró gondolat: ha a tyúk visszatekint a múltjára, tojás. Ha pedig a jövőjére tekint, akkor tyúkhúsleves. 🙂