Pontosan négy hónapja írtam utoljára a blogba, ami azért pár kérdést felvet a műfaj létjogosultságáról. Hosszan írni nem volt időm, röviden meg nem tudok. Most ezt a csendet töröm meg egy friss élménnyel: Korfu szigetén nyaraltunk.
Előszó
Párom Niki, úgy 10 éve költözött haza Korfuról, ahol korábban több szezonban is dolgozott, aktívan élt ezen a csodálatos görög szigeten. Már régóta készültünk, de végül idén jöttek össze úgy a dolgaink, hogy eldöntöttük: Korfun nyaralunk. Még sosem jártam a görögöknél, így nagy kíváncsisággal vártam az utazást. A cím a bejegyzés végére talán értelmet nyer, próbálok sztereotípia mentesen az objektivitás mezején maradni, aztán majd mindenki döntse el maga.
A görög válság No. x.
A fent vázolt személyes kötődés miatt és mert amúgy is szeretem Pogátsa Zoltán írásait, viszonylag jól képben vagyok a görög válsággal, annak különféle (és álszent) interpretációival. Aki a magyar mainstream médiából tájékozódik csak, az könnyen felül a sztereotípia vonatra, így aztán még jobban érdekelt a nyers valóság közvetlen közelből. Több okból kifolyólag is kicsit sűrű most az életünk, így a nyugisra tervezett nyaralás nem éppen a legjobb időben ért minket, amit csak fokozott a tény, hogy a nyaralás árának fennmaradó 60%-át pont aznap kellett befizetnünk, amikor megakadtak a görög tárgyalások és bezártak egy hétfői napon a bankok.
Igazából 19-re lapot húztunk és befizettük a teljes összeget, de azért kellő tájékozódás után a kártyahasználat helyett felkészültünk készpénzzel is a nyaralásra és a költőpénzen felül én vésztartalék gyanánt vittem plusz összeget egy alternatív hazaút esetére is.
Szerencsémre volt kollégám pont egy héttel előttünk ment ki – akinek szintén voltak „belsős”, értsd: kint élő magyar információi – így egész jó képet kaptunk arról, hogy milyen állapotok is uralkodnak a görög szigeten. Én 87%-ban nyugodtan indultam neki az utazásnak.
Odaút és az első sokk
Az AEGEAN légitársaság A34485 számú járatával repültünk, a Liszt Ferenc reptér hozta a szokásos formáját, egy ásványvíz 2,2 € (690HUF), a tranzit váró bejáratánál CitiBank hitelkártyát rátukmáló standdal. Ami csak azért vicces, mert a) a CitiBank lakossági üzletága megszűnik/eladják, b) a víz még a görögnél is „csak” 1,5€.
A repülés simán zajlott, a Korfu városi leszállás egy igazi élmény, a tenger felől közelít a kimondottan rövid leszállópálya felé a gép, kvázi a hullámok nyaldossák a futóművet leszállás előtt. Természetesen a világon egyedülállóan (najó, talán még az olaszok csinálnak ilyet) a magyarok megtapsolták a leszállást…
A reptérről a szervezett transzfer vitt el minket a szállodába, a sziget – tényleg – legszebb városába/falujába Paleokastritsába. Az úton már láttam Nikin, hogy valami nem stimmel: le volt döbbenve a látottakon, hogy mennyire, idézem „lepusztult” 10 év alatt a környék. Az utcán sok a szemét, a szemetesekből ömlik ki a szemét (nem bírják, vagy nincs rá pénz elszállítani), kicsit több volt, mint a szokásos déli lazaság.
Helyi idő szerint esti 9 óra 20 körül értünk a szállodába, ami csak azért érdekes, mert 21:30-kor bezár az étterem, így a recepciós hölgy egyből oda irányított minket, hogy vacsorázzunk meg. Itt ért egy váratlan meglepetés minket: mint később megtudtuk, az all inclusive ellátást választók miatt kirakott italautomatából nem szabadott volna innunk tőgymeleg gépi üdítőt, amire felirat is felhívta a figyelmet, amit a sietség és az első este hevében nem vettünk észre. Kétszer 2,5€-t gombolt le rólunk a teremfőnök bácsi, amivel egyből belopta magát a szívembe. Nem az összeg, a metódus fájt.
Napsütés, zene, tzatziki és a hiányzó turisták
A hely maga: kifogástalan déli üdülőhely. Napsütés, elfogadható páratartalom, köszönhetően az estére megérkező Mistral szélnek, 3 féle strand: sziklás, homokos, apró köves, gyönyörű kilátás, rengeteg taverna, bárok, finom kaják. Az árak egyáltalán nincsenek elszaladva, bár kimondottan olcsónak sem mondható. 
Egy olaszországi tengerparti árnál sacc/kb 20%-kal kedvezőbb, de nem sokkal drágább mint egy balatoni sor. Egy 2db-os panini 4,5€, bő adag tonhalsaláta 6,5€, csapolt helyi sör (pohár) 3,5€, egy Aperol Spritz 6,5€, víz 1,5€ (0,5l), szénsavas víz (na ez durván drága) 3,5€ (a 0,25dl), jégkrémek 2-4€ között.
Angolul mindenki tud a sok ide látogató brit turista miatt, de nagyon hálásak, ha görögül akár csak egy jónapotot (Jasas!) vagy egy köszönömöt (Efaristo) elmormogsz.
Sajnos a nem éppen megnyugtató hírek miatt sok turista hiányzott a szigetről…mondhatni alig voltunk. Főszezonban. Ez most a legrosszabb, ami a turizmusból élő országgal és az ott élő emberekkel történhet…
A helyiektől megtudtuk, hogy a bankautomaták számunkra adtak volna pénzt, csak nekik van a napi limit, az automaták amúgy tele vannak pénzzel.
WiFi van, de nincs. Klíma, hűtő pénzért
Feltűnő, hogy még a legeldugottabb helyen is van ingyenesen használható WiFi, ami az esetek legnagyobb százalékában jelszóval védett, de készségesen megadják azt. Sajnos annyira elterjedt az emberek körében az okostelefon és az internethasználat, hogy ezek a WiFi hálózatok – a tippem szerint 3-5Mbit/s sebesség ellenére – használhatatlannak bizonyultak, 10-20Kbit/s gyorsasággal csorgott rajta az adat, vagy éppen még csatlakozni sem tudott. A szállodában pl. egy nagyobb francia csoport távozása után, a vacsoraidő múltával egész használható volt a hálózat, helyenként 100Kbit/s sebességet is elérve.
A déli országokban én már megszoktam, hogy a klímáért fizetni kell még egy 4*-os szállodában is. Itt sem volt ez másképp, az ára azonban teljesen korrekt volt: 10€/hét. Ami viszont még nálam is kiverte a biztosítékot, hogy a hűtőért is ugyanennyit kellett volna fizetni…
Autóbérlés, Korfu város és a nagy átverés
Szombati napon úgy döntöttünk, hogy autót bérelünk és autókázunk egyet az amúgy nem túl nagy szigeten. Bementünk Korfu városba, ami a sziget legnagyobb települése, itt már találhatók nívós boltok is és szép óváros.
Munkám során volt már szerencsém jópár bérautóhoz és céghez, így mondhatni felkészült voltam a bérlés menetrendjét illetően. Azonban itt is ért meglepetés, rögtön az árakkal kapcsolatban. A legolcsóbb kategóriájú autót választottuk, mert látva a helyi közlekedéskultúrát és ismerve a szükséges távot egyszerűen nem volt igényünk nagyobbra/jobbra és még parkolni is könnyebb egy kisautóval. 50€ volt ez a kategória egy napra, a harmadik naptól lett volna naponta 45€. A kölcsönzős srác a hotelhez hozta az autót, majd elindult a sokak számára mekiből ismerős „Békönnel kéred? Nagy kóla legyen?” upselling technika. Az autón alapból nincs felelősségbiztosítás. DE ha kérek rá, akkor van 7€-ért egy szint, amibe beletartozik ez meg az – és elkezdte sorolni. Természetesen a leggyakoribb károk nem tartoztak bele (tükör, kőfelverődés stb.), azokért újabb 8€-val lehetett mentességet venni. Rögtön 65€ lett az 50€. Látva a helyi autókat, nem haboztunk megkötni ezt a biztosítást.
Hazafele azon gondolkoztam, hogy mégis milyen kölcsönző az, ahol nincs eleve biztosítás az autókon és azt minden bérlésnél esetileg kell ráterhelni az ügyfélre?
A következő meglepetés már inkább volt bosszantó számomra. Közölte a srác, hogy most 3 csíknyit mutat az üzemanyag mutató, így annyival is kéri majd vissza. Ha mégsem annyival hoznám vissza, akkor az 50€ depozitból fedezik a benzint… Most tényleg nem olcsójánoskodni akarok, de ez milyen megoldás már?! Eddig akárhányszor béreltem autót (pontosabban a munkaadóm bérelt nekem), mindig teli tankkal kaptam meg és teli tankkal kellett visszaadnom. Ebben nincs vita, így egyértelmű. A három csík az olyan, mint 3 krumpli. Megfoghatatlan mértékegység. Megoldottam és itt sem az összeg, hanem a metódus fájt igazán.
Korfu városba érkezve utunkba akadt egy Vodafone üzlet, ahová betértünk egy feltöltős (pre-paid) kártyát venni. Pedig már lejátszottam magammal, hogy nincsen nekem szükségem rá, hiszen jó kicsit offline vonulni, de szerettem volna az itthoniaknak képeket küldözgetni, így aztán csak a mobilnet miatt Vodafone International csomagot kerestem.
Amúgy itt van egy nagyon jó oldal, ahol megtalálod, hol milyen pre-paid tarifák vannak, mit érdemes venni és mennyibe kerül.
Görögösen kimért, de segítőkész kislány szolgált ki, aki ügyesen játszotta ki a kártyákat és derítette ki a jóhiszeműségi és elszántsági faktoromat. Long story short: úgy néz ki meglopott 10€-val. Mivel fel akarom venni a kapcsolatot a görög Vodafone-nal, ezért erről még nem írok részletesen, megvárom, míg lezárul az ügy. Itt sem az összeg, sokkal inkább a metódus fájt.
Korfu város egy tipikus régi mediterrán város, nekem tetszett. Felmentünk még a Sissi kastélyhoz is, ahol konstatáltam, hogy Romy Schneider bizony jobb nő volt, mint maga Erzsébet királyné, azonban tény, hogy nagyon jó választás volt a szerepre, mert hasonlítanak.
La Grotta
A kedvenc strandolós helyünk a La Grotta nevezetű bár lett, ami egy nagy szikla tövében helyezkedik el. Jellegzetessége, hogy HMCS-k (Helyi Menő Csávók) a szikláról ugrálnak, viszonylag szépeket. Voltak élő DJ-k is, akik bár fantáziátlanul és 4-5 éves zenéket játszottak, de azért emelték a hangulatfaktort. Jó volt na.
Egyetlen kényelmetlenség az volt, hogy – mint a szállodában lakó honfitársainktól az utolsó nap megtudtuk – 142 lépcső vezet le a bárig, és ugyanennyi fel is. A szintidőnk napról napra javult, a végére már nem akartunk meghalni az oxigénadósságtól a tetőn.
Sztrájk
Hazafelé a transzfer busz először minket vett fel – mi voltunk a reptértől legtávolabb -, így abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a buszra felszálló honfitársaink egy hetes élmény összegzését végighallgathattuk. Egy bácsi eléggé erősen nyitott az „olyanok ezek, mint a cigányok, össze kéne zárni őket velük…meg a zsidókkal is” mondattal, lehet, hogy még az ouzo dolgozott benne. Bár nem, szimplán egy bunkó paraszt volt.
Sajnos már csak a reptér előtt jutott eszünkbe, hogy van nálunk fejenként 1db iPhone és 1-1db in-ear headset, amivel tökéletesen szűrhető volt a panelprolipolitika. A reptérre érkezve a leginkább krónikus THC túladagolás tüneteit mutató telepített idegenvezető közölte a jó hírt: a légiirányítók sztrájkja miatt 14-18 óra között nem szállnak fel repülők, így a 15:40-es indulás leghamarabb 18 órakor valósul meg.
Ennek ellenére jó magyarosan mindenki megrohanta a check-in pultot, mintha kérdéses lenne, hogy felférünk-e a „buszra” vagy se…majd ugyanez a transzfer váróba bemenet és a beszállító kapunál is. Kínos volt.
A várakozás óráiban szintén sok okossággal találkoztunk például, hogy „ez az egész csak a büfének jó”. Persze, bosszantott minket is az a plusz két óra amit a barátokközt nélkül töltünk, de bűnbak keresés helyett inkább felcsaptam az internetet és kiderült, hogy a légiirányítók emberibb munkakörülmények és EU-s szintű szabályozás érdekében sztrájkoltak. Ezt az ügyet tudom támogatni, bár tény, hogy eléggé butaság főszezonban egy ilyen sztrájkkal sújtani az amúgy is nagy gondokkal küzdő ország szinte egyetlen bevételi forrását, a turizmust. De talán pont ez erősíti az alkupozíciót.
Végszó
A bejegyzés végére már rájöttem, hogy más címet adnék, mert pont a saját drámám (átverés a mobil boltban) nem fejtettem ki, de az a téma tényleg megér egy külön cikket, illetve írni akarok nekik, hátha sikerül rendezni az ügyet.
Meg aztán rájöttem, hogy nem akarok feltétlen negatív képet festeni az országról, mert kár lenne a látottakból, tapasztaltakból általánosítani. Sokkal inkább érdemes kicsit a dolgok mögé nézni, megérteni, miért is küzdenek a görögök, pontosabban a görögök egy része, mert a jelenleg még kormányzó Sziriza ott sem örvend teljes támogatottságnak. Mi sem mutatja ezt jobban, mint, hogy éppen hazaárulással vádolják volt reformer-pénzügyminiszterüket Jánisz Várufákiszt.
Aztán, ha már dráma, érdemes abba is belegondolni, hogy mi itthon milyen dolgok miatt méltatlankodunk és ha kimozdulunk az országból dél, dél-keleti irányba, akkor azért lehet látni komoly emberi sorsokat, válság súlytotta településeket, országokat. Minden csak viszonyítás kérdése, talán boldogabb ország lennénk, ha tőlünk keletre keresnénk viszonyítási alapot – még egy darabig lehet.
Mielőtt a nyaralásra érkeztünk, teljesen görög pártiak voltunk, együttéreztünk a görögökkel, támogattuk őket harcukban. A nyaralás végére ez a kép – bennem legalábbis – kicsit árnyaltabb lett. Helyi ismerősökkel beszélgetve kiderült, hogy olyan dolgok miatt panaszkodnak, melyek nálunk már régóta (5-10 éve) bevezetésre kerültek és látszólag meghozták az eredményeket. Ez persze nem jelenti azt, hogy nekik is feltétlenül ezt az utat kell járniuk, meggyőződésem, hogy mi is nagy pofonnak nézünk elébe…
- 25% az ÁFA náluk – mondtuk, nálunk 27%.
- 40% adó terheli a vállalkozásokat – mondtuk, nálunk is kb. ennyi évek óta.
- Emelik a nyugdíjkorhatárt – mondtuk, nálunk is emelték
Rengeteg cáfolatot láttunk a sztereotípiákra, például majd’ minden helyen táblán szerepelt, hogy ha nem kapsz blokkot, nem vagy köteles fizetni. Ütötték is szépen a pénztárgépet, pedig messziről látszott, hogy turisták vagyunk nem „navosok”. Aztán láttuk, hogy keményen és sokat dolgoznak, főleg akik a turizmusból élnek. Aztán láttuk, hogy bizony nagy a szegénység: ütött kopott régi autók, elhagyott házak, üres éttermek, romló úthálózat, régi levetett autók csak úgy az udvarban hagyva.
Lehetett érezni minden egyes boltban, hogy szívesen látnak és örülnek, hogy betérsz venni valamit. Egyedül a strandon a bárban éreztem azt, hogy a tö**k tele van már a vendégekkel, de mentségükre szóljon a majd’ 40 fokos hőség és tényleg folyamatosan melóztak. Arányaiban sokkal kevesebb helyen voltak bunkók az emberrel, mint ahány helyen kedvesek. Az angol tudásuk olyan amilyen, ellenben széles skálán mozog: az alap szinttől a tökéletes kiejtés és nyelvtanig mindent megtaláltál, még az 50+ éves emberek is beszéltek idegen nyelvet. Nyilván ez részben Korfu specialitás is – sok brit turista – és hát a Balatonon is beszélnek németül az eladók/lángososok/büfések. Talán az angolnak annyival nagyobb az előnye, hogy ez mindenki számára egy közös nyelv: franciának, románnak, orosznak, németnek, finnek, hollandnak, olasznak, szlovénnak, lengyelnek, magyarnak. Ja várj, magyarok nagy része az UFO kommunikációt használta: lassan és hangosan, artikulálva. „Igen!” – és bólogat – „K é r e k K Á V É T” – mondta Laci a szomszéd sorban a repülőn.
Egy szó mint száz, szép hely Korfu, jól éreztük magunkat.
Az utókor számára három tapasztalat mindenképp fontos, hogy itt álljon:
- Nem megyünk többet félpanziós ellátással
- Mindig elkérjük a blokkot (Vodafone sztorinál látni fogod az értelmét)
- Mindig megkérdezzük, hogy mekkora egy adag étel
És végezetül egy fontos megállapítás: rájöttem, hogy nem is görög párti vagyok, hanem sokkal inkább a Sziriza gazdaságpolitikájának szülőatjának, Várufákisznak a gondolatvilágát osztom, remek meglátásai vannak a professzornak. Alátámasztandó egy hosszú, de érdekes bejegyzést ajánlok olvasásra, zárógondolatát pedig megfontolásra.
“In the 1950s and ’60s Greece lost a great deal of human capital, but it was unskilled labour. The great investment that has happened in Greece from the 1950s onwards has been in education. We have managed to become a supremely well-educated nation. In terms of our public sector, our private sector, we’ve done very little – even the environment we’ve managed to make a mess of, to deplete. But when it comes to human capital, we have created a great deal of it, and the tragedy of the current crisis is that we are exporting it. Young, well-qualified people whose education was paid for by the state primarily – and their families, but primarily by the state – are now offering their services all over the world, including in Australia. And this is a kind of loss that simply can’t be retrieved. Buildings you can rebuild, highways you can fix, but this depletion is irreversible.”
Vélemény, hozzászólás?