Erős kezdés. Azt hiszem ezt a címet adnám az epizódnak. Nagyon jó zenéket kaptam, teli meglepetésekkel.
A dalokat a szerkesztőségbe beérkezés sorrendjében osztom meg.
Kezdjük rögtön az elején, Zoli abszolút meglepett a húzásával és egy nagyon finom zenét hozott. Vicces, hogy a svéd kötődéseim miatt van már pár listám, főleg jazz muzsikákkal.
Ez egyik legszebb szerelmes nóta a zenetörténelemben. Önmagában a svéd nyelv dallama ad egy kellemes , megmagyarázhatatlan hangulatot. De az, hogy „Vi är ett virus i en statistik” az odab*sz!
Du och jag Är vi ett annat slag? Är vi ett undantag? Du och jag, du och jag?
Te és én Külön faj vagyunk? Mi kivételek vagyunk? Te és én, te és én? Vírus vagyunk a statisztikákban
A zenekar amúgy a ’91 óta létezik. ’98-ban kaptak egy Grammy-t. Abban az évben jelent meg az I Centrum albumuk, amin az Undantag van. Talán ez hozta meg a díjat „artist of the year”, btw. Bár lassan ez a Grammy is olyan, mint a Superbrand, mindenkinek van.
Attila meglepett egy ügyes húzással és bár nem mondom, hogy titkon nem reméltem, igazán örülök neki, hogy a következő üzenettel nyitotta az első ajánlását:
Szeva Robi,
Küldöm hát akkor az első nótát.
Van egy olyan elképzelésem, hogy a bakelit “kollekciómból” válogatok majd és onnan hozok 1-1 dalt hetente.
Erre csak azt tudom mondani, amit Matisz Papa: E örö e bódottá!
Pierce Fulton és Gordon Huntley már jó pár éve ismerte egymást a zene és zeneírás iránti közös szeretetük kapcsán, de ez a kapcsolat akkor teljesedett ki igazán, amikor egy nap Pierce-nek támadt egy ötlete Gordon egyik készülő nótájához és összeültek kicsit jammelni a los angelesi Laurel Canyon hegyei között. Annyira egy hullámhosszon voltak, annyi jó ötlettel gazdagították egymás pár hét alatt, hogy miután Pierce-nek el kellett hagynia Laurelt (lásd a duó neve) megfogadták, hogy azért ezt még kéne folytatni valamilyen formában.
Így szól a legendárium kettejük első és igencsak utolsó nagylemezéről, ami szintén a “Leaving Laurel” nevet kapta. A megjelenés színültig van kellemes, könnyen fogyasztható breakbeat/house/alt nótákkal, igazából körülírni is nehéz. 2021 egyik nagy meglepetése lett számomra.
A Falling Apart egy olyan dal, amit biztos, hogy újraindítasz, amint véget ér.
Pierce Fulton 2021. április 29-én, mindössze 28 évesen öngyilkos lett, a lemez pedig poszthumusz, augusztus 20-án látott napvilágot.
Krisztián történetén jót mosolyogtam, hiszen egy újabb bizonyíték arra, hogy a zene összeköt! A majd 9 perces mű pedig tele van fordulatokkal. Az izlandi zene nagyon jó választás, én ugye más vonalon, de szintén Izlandhoz kötődöm zeneileg a GusGus kapcsán, aki az évek során most már biztosan mondhatom, hogy a kedvenc csapatommá nőtte ki magát.
Helga, köszi!
@utanbetydelse: 2009-ben egy válogatáslemezen hallottam a Köld című dalt, ami az azonos című albumon jelent meg. A zene post-metal, senkit ne ijesszen meg a kezdeti darálás. Gyönyörű dal! A lebegő dallamok és a kántáló jellegű, izlandi nyelvű ének együttese…tökéletes! Ha meghallgatod, felsejlik előtted a fagyos, sötét és komor észak.
Ugyanakkor fogalmam sem volt, hogy miként szerezhetném meg a teljes albumot. Nem találtam az országban olyan lemezboltot, ahol forgalmazták volna és külföldről rendelni borzasztó drága lett volna, legalábbis a rezidensi fizetésemhez képest.
Egy-két hónappal később beosztottak hozzám nyári gyakorlatra egy végzős külföldi orvostanhallgatót. Egy gyönyörű, szőke lányt, Izlandról! Persze rögtön megkérdeztem tőle, hogy ismeri-e a Sólstafirt. Nem is hallott róla. 🙂
Az a néhány hetes nyári gyakorlat gyorsan eltelt, utána hazautazott Reykjavíkba.
Valamikor augusztus végén ügyeletes voltam. Hívott a portás, hogy egy lány vár a portán. Nem beszél magyarul. Helga volt. Visszautazott Magyarországra, hogy kipakoljon az albérletéből, mielőtt végleg elhagyja az országot. És elhozta nekem a Köld különleges, limitált kiadását.
Végre meghallgathattam a teljes albumot, ami azóta is az egyik kedvenc lemezem.
(Helgával azóta nem találkoztam, de időnként hallatt magáról a Facebookon. Nem rég Svédországba költözött. Írt, hogy nem tudunk-e találkozni valamikor.)
Egy vallomással kell kezdenem. Sosem szerettem a System of a Down-t. Meg a stílust sem, amit képviselnek. Aztán egyszer átkattant valami és elkezdtem érteni a zenéjükben pontosan azokat az érzéseket, amiket Gábor is leír. Ja, nincs karakterlimit 🙂
@szoges: Robi nem mondta, mennyi a karakterlimit, úgyhogy igyekszem rövid lenni, ez már az! 🙂
Így első bálozóként sokat gondolkoztam rajta, mi legyen az első zene. Aztán arra esett a választás, ami mostanában először eszembe jutott, hiába nem igazán populáris. A System of a Down (SOAD) amerikai alterrock együttes A.D.D. (American Dream Denial) dala. Érdekesség, hogy örmények a zenekari tagok, és már a kilencvenes években is dalszövegben szólaltak fel a háborúk és az értelmetlen terror ellen.
Némi szomorúsággal tölthet el minket, hogy 2023-ban hozzánk is (ismét) ennyire közel került a háború. Nálam ez a zene tökéletesen reprezáltálja azt az érzéskupacot, amit ezzel kapcsolatban érzek. Dühöt, elkeseredettséget, ugyanakkor tenni akarást — ezek a hullámzások szerintem benne vannak a dalban is.
Hogy kicsit a múltba is révedjünk, az együttes tinikorom egyik meghatározó zenekara volt. Már a 2000-es években is ámulva néztem a rögzített felvételeket, hogy micsoda koncerteket tudnak adni, teljesen őrültek. Az 1995-ös alapítás óta egyetlen egyszer jártak Magyarországon, 1998-ban a Slayer előzenekaraként, de akkor még itthon nem igazán voltak ismertek, kevés volt az internet.
A Szigeten egyszer majdnem felléptek, aztán országunk sajnos kiadott egy baltás gyilkos néven elhíresült férfit Azerbajdzsánnak, aki egy örmény férfi haláláért is felelős volt, emiatt igencsak megharagudott ránk az egész örmény nép. 2020-ra rehabilitáltak minket, mert úgy nézett ki, hogy egy Arénás koncert szerveződik, aztán beütött a Covid, úgyhogy ez is meghíusult.
Remélem, hogy hamarosan újra Európába is téved a zenekar, mert így huszonév után most már tényleg megnézném őket! 🙂
Ádám, Ádám…a szívbajt hoztad rám! Az első pár ütemet meghallva, mondom MIVAN?! Ez biztosan valami tévedés lesz tőled, hiszen ez már-már egy holland gabber nóta. Aztán elolvastam a leírását és megértettem.
@_adamtoldi_: Finn banda, akik az arrafelé kevésbé klasszikus nu metal vonalon mozognak. Van benne elektronikus veretéstől a screamingen át minden. Elég jól passzoló előzenekar voltak az Electric Callboy budapesti koncertjéhez. Bónusz infó, hogy ők is képviselték a finneket Eurovizion, de ellentétben a Lordival, nem nyertek 🙁
Az én ajánlásom is lehet, hogy meglepő lesz azok számára, akik ismerik a zenei ízlésemet, munkásságomat.
Kevés annyira megosztó zenekart/formációt ismerek, mint az Emil.RuleZ!
Eleve már, milyen név ez?! Rulez…Emil, meg Winkler, meg Eldé? Mi van?!
Szóval van aki imádja, van aki utálja. Az Emil.RuleZ! hallgatásához meg kell érni, fel kell nőni. Hegyi Gyuri szövegei a humor mögött nagyon komoly és mély mondanivalót rejtenek sokszor – persze nyilván az Emil.Rulez! kapcsán ez is sok vitára adhat okot.
A Kukuruku ugyan kicsit szomorkás, de nagyon tudok hozzá kapcsolódni, hiszen évekig én is „céges autón ér a révbe” ember voltam – de erről majd egy későbbi posztban.
A szövegek mellett zeneileg is zseniális az Emil.RuleZ!, pont azokat az akkordmeneteket pengeti meg Hajós, amire az én lelkem tud rezonálni. A bossa novát ugyan túlzottan szereti, de nem tudok rá ezért haragudni.
Itt szeretném viszont még azt kiemelni, hogy amit Hajós művel a Dalfutárral most már évek óta, az a létező legjobb dolog, ami a magyar médiában történhetett és el nem tudom mondani, mennyire örülök a sikerének.
Na jó, nem bírom ki. Miközben a Kukurukuhoz kerestem YouTube linket, megtaláltam ezt a covert, amit egyszerűen nem tudtam ott hagyni és nem megosztani veletek – versenyen kívül 🙂
Vélemény, hozzászólás?