Svédországba utazunk, épp csak odaértünk a kompra, utolsók közt álltunk be a „raktérbe”.
Felmentünk az utazótérbe, mászkálunk a boltok között, kb. 2 pislogás alatt már érezzük, hogy a komp elkezdett kikötni. Hmm, ez gyors volt, máris a túlparton lennénk? Dehát szállnak le az emberek, ennek fele sem tréfa. Megkeresem párom, aki még egy másik bolt mélyén próbálta elütni az időt, közlöm vele, hogy itt az idő, siessünk.
Lemegyünk a „raktérbe”, az autó sehol. Mindenféle gyönyörű veteránt látok felsorakozva, látszólag ők sehova nem mennek, mintha a komp részei lennének. Az én autóm viszont nem találom. Megnézek egy másik emeletet, kong az ürességtől, az én autóm sehol. Vizuálisan pásztázom, keresem a GLB Mercit (amit most hajtok), de aztán eszembe jut, hogy rossz autót keresek, mert már az új BMW-vel jöttünk (amit a napokban rendelek meg).
Az sincs meg. Hát ilyen nincs! Kétségbe esetten megyek a személyzethez, akik próbálnak nyugtatni, hogy nem tűnhetett el. Közben a feszültségem tovább növeli, hogy érzem, a komp elindult vissza a túlpartra, ajjaj, fent ragadtunk. Erről szinte tudomást sem véve, skandináv hűvösséggel javasolják, használjam a kulcs „autókereső” funkcióját és kövessem a felvillanó fényt vagy a csippanó hangot.
Nézem a zsebeim, de nem találom a kulcsomat se. Eszembe jut, hogy benne van a kabátban, amiben jöttem, de azt valamiért leadtam a ruhatárba. „Dehát itt nincs is ruhatár!” – közlik, majd a kétségbe esésem a tetőfokára hág. A komp összetéveszthetetlenül már a nyílt vízen jár, beletörődök és újratervezek. Kérdem a hűvös, nyugodt svédeket, mikor jön vissza a következő komp és miért üresen megyünk most vissza a túlpartra? „Ez az utolsó járat, ma már nem jövünk vissza.”
Se autó, se kulcs, se partraszállás, se visszaút.
Ez volt az a pont, amikor egy minimális tudatállapot felébredhetett és megszólított: „Robi, ez csak egy álom lehet! Miért nem ellenőrzöd le egy zilált, magas pulzusú felébredéssel?”
És a tudat győzött: csatak leizzadva felébredtem és megígértem magamnak, hogy erre a sztorira emlékezni fogok reggel és megírom.
Függöny. (Hogy egy klasszikust is idézzek.)