-
Heti Zene S04E06
Ez itt a bevezető helye, de vágjunk is bele, mert sok jó zene érkezett! Zoli „ehetije” egyből bevillantotta, hogy mi lesz az én „ehetim” 🙂 Aztán a következő gondolatom az volt, hogy az én zenei könyvtáramban van egy hasonló, a jazz és az elektronikus zene határán ingázó stílus, ez pedig az Acid Jazz. Kicsit utána…
-
Heti Zene S04E05
Változatosság. A Heti Zenében az a szép, hogy az ajánlótársaim nem tudják egymásról, éppen ki milyen zenét fog bedobni a közösbe. Vannak stílusban stabil tagok és vannak széles palettán mozgó ajánlótársak. Ebből persze adódhat olyan együttállás, hogy eltolódik teljesen akaratlanul a hangsúly egy-egy stílus irányába, de az eheti nem ilyen: baromi izgalmas és változatos zenéket…
-
Heti Zene S04E04
Silence, magyarul csend. Ez az eheti epizód mottója és talán majd csak a saját ajánlásom magyarázatánál nyer igazán értelmet. De ez egyben azt is jelenti, hogy ajánlótársaim által elmondottakhoz én most nem fűzök semmi kommentárt, jó házigazdaként hagyom a „vendégeket” kibontakozni. Apropó vendégek: nagy örömömre ezen a héten is van vendég ajánló, sőt, van egy…
-
Buborék
Korunk szerintem egyik legnagyobb kihívása, hogy miként tudunk megküzdeni a saját magunk és mások buborékjaival, legyen az vélemény, életmód, márka, hit, politikai hovatartozás, bármi. Mert, mint ráeszméltem, bármiből képesek vagyunk buborékot gyártani. Persze a buborékoknak lehet pozitív hozadéka, mint pl. a különböző életmód tanácsadók által már-már el és agyonhasznált frázisok esetében, amikor olyan információkkal, emberekkel…
-
Heti Zene S04E03
Új hét új ajánlások. Nem csak zeneileg, de zenehallgatásilag és stílusjegyileg. Az epizód alcíme pedig legyen Albumok. Zúzdát társítottam Zolihoz – megkaptam a zúzdát. Meg még mást is, ami magyarázatra szorul. De csak a zene után. @k0cs0g: A Darrell tesók nélkül, hiszen ők már nem élnek (Vinnie Paul nem annyira rakandrollosan, álmában hunyt el, de…
-
Heti Zene S04E02
Ha a múlt hét alcíme Erős kezdés volt, akkor a mostani epizód tutira a Kontraszt címet kapná. No, még véletlenül sem a minőség miatt, sokkal inkább a stílusok miatt. Ahogy számítottam rá, megint remek muzsikák pottyantak be a Tücsök és Bogár szerkesztőségébe (jézusom, ez mennyire boomer már), sőt, még egy meglepetés ajánlónk is van a…