Vannak dolgok, amik mellett egyeszerűen nem lehet elmenni szó nélkül. És most a szó nemesebbik értemére gondolok.
Madonna régóta egy megosztó személyiség, van aki utálja, van aki imádja. Én egyiket sem teszem, inkább csodálom.
Madonna egy jelenség, egy előadóművész a szó szoros értelmében. Olyan szórakoztatást nyújt minden egyes megjelenése, amit ma kevesen tudnak felülmúlni.
Talán Lady Gaga-nak lett volna meg a lehetősége, hogy egy új Madonna legyen, de nem lesz az. Soha.
Szerintem maximalista is, másképp ezt nem lehetne létrehozni. Kifejtem.
Az énekhang
Hátööö, igen. Madonnának nem volt (és nincs is) az a kiemelkedően jó énekhangja, de a popszakmának pont elég volt. Történt azonban, hogy 1996-ban az Andrew Lloyd Webber által írt Evita című musicalből készült filmben Eva Perón szerepét alakította, és mivel ez tulajdonképpen egy musical, bizony szükség volt stabil, jó énekhangra. Persze, stúdiókban csodákat lehet művelni, de Madonna nem volt rest és a musical forgatása előtt/alatt keményen járt énektanárhoz.
Ez a tanulási folyamat olyannyira jól sikerült, hogy az 1996 előtti albumait, az Evita OST-t és mondjuk az 1997-ben felvett Ray of Light albumot (majd az azt követőket) ha összehasonlítjuk, még az avatatlan fülek is hallják a különbséget. Különösen a magas hangok terén fejlődött sokat, kinyílt a hangja.
1994 – Take A Bow (Bedtime Stories)
1996 – You Must Love Me (Evita OST)
1998 – Drowned World (Substitute For Love) (Ray of Light)
A tánctudás
Miután a helyi gimnázium pompomlányaként, kitűnő tanulóként leérettségizett, a Michigani Egyetemre táncos ösztöndíjjal került be. Meggyőzve édesapját, balettórákat vett, mentora és tanára Christopher Flynn is bíztatta, hogy táncosi karrierbe fogjon, de 1977-ben mégis kibukott az egyetemről. Ekkor költözött New Yorkba és kezdődött el zenei pályafutása.
A táncos múlt azonban erősen megfigyelhető minden produkciójában. De mint a fenti történet mutatja, táncosként sem az a kiemelkedő tehetség. Viszont pont a tánchoz való kötődés és a mozgáskultúra szeretete miatt a lehető legjobb és legváltozatosabb táncosokkal veszi körbe magát. Ki ne akarnak Madonna háttértáncosa lenni? Irónikus, hogy szinte mindegyik 100x jobban táncol nála.
A zsenialitás
Madonna – és a menedzsmentje – egy valamihez biztosan zseniálisan ért: mindig a legjobb zenészekkel, táncosokkal, designerekkel, koreográfusokkal veszi körbe magát. Mindig.
A gyengeségből erősséget kovácsolnak. A nem kiemelkedő énekhangot tökéletes zenei alapokkal, megoldásokkal kompenzálják. A nem túl nagy tánctudást jobbnál jobb táncosokkal. És ami a legfontosabb, a szórakoztatást mesteri fokon űzik: egy koncert felér egy egész estés mozival, csak élőben, erős vizuális elemekkel megtámogatva. Mindezt tökéletes minőségben összerakva, egy profi egészben.
DVD-n láttam a Confessions on a Dancefloor album koncertjét, amin egyszerűen nincs egy perc sem aminahol unatkoznék. 100%-ban leköt, nincs üresjárat, nincs alibi zene, alibi látvány.
Mindamellett, hogy Madonna és csapata a legjobb művészeket alkalmazza, ez egy kicsit több is szimpla „üzletnél”. Madonna az évek során egyfajta „rejtett” mentor is lett és a saját maga által elért sikerből nem irigy másnak is adni. Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy ebben azért van önző érdek is bőven: az éppen feltörekvő, de már azért ismert zenészekkel együtt bratyizni eléggé szimpátiát kiváltó dolog…
Nem is kell jobb példa erre, mint a tegnap esti NFL SuperBowl döntő szünetében mutatott produkció. Ami szintén tökéletesre és lélegzetelállítóra sikeredett. Külön dícséret a vizuál designernek, azok a háttéranimációk valami zseniálisak. Nem kezdek most bele az apró poénok elemzésébe, nézd meg párszor te is és vedd észre magad! Bámulatos!
Na, ez volt az, ami mellett egyeszerűen nem tudtam elmenni szó nélkül.
Vélemény, hozzászólás?