A rendőri rendfokozatok

Régóta tervezem, hogy írok erről a témáról, mert egyrészt érdekel, másrészt mindig is zavart, hogy egy hivatalos személynek nem tudtam a pontos rang rend szerinti megszólítását. Szerintem ugyanis ez a tisztelet megjár mindenkinek. Bár jómagam nem kérem számon senkin, hogy doktornak szólít-e vagy se (kicsit fura ez a gyógyszerészi doktori cím, az én fejemben doktor = orvos), azt azonban jó néven veszem, ha valaki „gyógyszerész úrnak” szólít. Vannak hivatások, szakmák, ahol egyszerűen azt gondolom, hogy illik hozzátenni a foglalkozást, beosztást, rangot. Így én ügyvéd nőnek/úrnak szólítom az ügyvédet, bíró nőnek/úrnak a bírót (bár csak egyszer volt alkalmam erre 🙂 ), doktor nőnek/úrnak az orvost, fogorvost, állatorvost (már akivel nem tegeződöm), igazgató nőnek/úrnak a vezérigazgatót, stb… Ez persze lehet, hogy modoros, nem tudom. A rendvédelmi szervek képviselőinek megszólításával azonban mindig gondban voltam. Rendőr nő/úr? Na ez igazán modoros! Mivel pont beleestem abba az évjáratba, aki már „megúszta” a kötelező sorkatonai szolgálatot, bevallom, fogalmam sincs a rangfokozatokról és az azokhoz tartozó helyes megszólításokról. Ráadásul mindig ott van a dilemma, hogy te sem vennéd jó néven, ha rangodon alul szólítanának. Például egy zászlóst őrmesternek szólítasz. Vagy fordítva. Vagy hogy is van ez?! Ezért jött az ötlet, hogy ennek érdemes lenne utána járni, amiben (reméljük, nemsokára doktor) dr. Keserű Imre, a sajnos már bezárt, JogIQ blog Jogzóna blog szerkesztőjének segítségét kértem. Alapvetően öt csoportra lehet osztani a rendfokozatokat, melyek növekvő sorrendben a következőek:

  • tiszthelyettesek (őrmester, törzsőrmester, főtörzsőrmester)
  • zászlósok (zászlós, törzszászlós, főtörzszászlós)
  • tisztek (hadnagy, főhadnagy, százados)
  • főtisztek (őrnagy, alezredes, ezredes)
  • tábornokok (dandártábornok, vezérőrnagy, altábornagy, vezérezredes)

Felmerül a kérdés, hogy honnan ismerheted fel, az éppen veled szemben álló rendőr milyen fokozattal rendelkezik? Ebben a segítségedre lehet, ha ismered a rendfokozati jelzéseket, melyet legegyszerűbben vállap formájában figyelhetsz meg.

Tiszthelyettesek

Zászlósok

Tisztek

Főtisztek

Tábornokok

Ha ezeket a vállapokat megfigyeled és megtanulod a jelentésüket, akkor biztosan nem lősz mellé a megszólítással. Szintén a témához kapcsolódik két hasznos link. Rendszeresen hallani arról, hogy „álrendőrök” loptak meg hiszékeny embereket. Az alábbi linken megtalálod, hogy milyen ismertető jelei vannak egy igazi rendőrnek, míg ezen a linken pedig a szezonális hivatalos öltözetet nézheted meg. Közszolgálati rovatunkat olvashattad! 🙂


Hozzászólások

27 hozzászólás a(z) “A rendőri rendfokozatok” bejegyzéshez

  1. Szőke Péter avatar

    jó bejegyzés, gyógyszerész úr! :DD

  2. Hodosi Csaba avatar

    Olyan kicsi ez a vissza gomb, hogy alig találom ha visszaakarok lapozni. Tégy oda egy nagy valamit had ne keresem már.

  3. Horváth Róbert avatar
    Horváth Róbert

    Melyik vissza gombra gondolsz? (nincs vissza gomb ugyanis 🙂 )

  4. Hodosi Csaba avatar

    előző bejegyzés

  5. Horváth Róbert avatar
    Horváth Róbert

    Hodosi Csaba 35x25px méretű – az eléggé nagy 🙂

  6. Horváth Tamás avatar
    Horváth Tamás

    Gyógyszerész úr! Mi van a tisztesekkel (pl. tizedes és a többiek)?

  7. Horváth Róbert avatar
    Horváth Róbert

    Jajj, látom félreértettétek a dolgot 😀 Úgy tudom, rendőröknél az őrmester a legalacsonyabb, katonáknál van csak tizedes.

  8. Horváth Tamás avatar
    Horváth Tamás

    Lehet, hogy igazad van, én már a katonaiakat is elfelejtettem… pont a múlt héten égtem be a kisfiam előtt, mert gőzöm nem volt ezekről. Egyébként a magán- és teljesen szubjektív véleményem az, hogy ezek a jelzések engem, mint civilt nem kell, hogy érintsenek, nem kell tudjam, hogy kinek milyen alapon hány csillagra milyen megszólítás jár a kollégáktól. Amit fontosnak tartok, hogy ha találkozunk, mindig a kellő tisztelettel, ember módjára beszélek velük, így általában nem végződnek negatív élménnyel ezek a találkozások.

  9. Horváth Róbert avatar
    Horváth Róbert

    Hodosi Csaba de amúgy jut eszembe, "NAVI MANÓ" résznél az egész cím aktív – egyben gomb.

  10. János Imre avatar

    Tévedés,láttam már sima(csillag nélküli)váll-lappal rendört is !!!

  11. József Balázs avatar

    ÉN egyet nem értek. Miért és mióta hat "ágú" a rendőrök rendfokozatán a csillag?

  12. Bárdy Tibor avatar
    Bárdy Tibor

    Ötágú csillag !. Szovjetekkel megszűnt. Az új vállapot hát nem tették egyszerűvé. Tiszthelyetteseknél csak ezüst csillagot használtam volna és zászlósoknál még az ezüst csíkot. Mivel nincs őrvezető,tizedes és szakaszvezető, bizonyára a rendfokozati várakozásban is történtek változások.

  13. Vörös Attila avatar

    Nekem a hagyományos régi jobban tetszett, és praktikusabb is volt szerintem.Ugyanis sötétben -saját tapasztalat- nem lehet megkülönböztetni az őrmestert a zászlóstól , mert a jelzés ugyanaz, és pusztán az arany,ezüst szin külömbség nem látható.A régebbin legalább volt egy vastag, és egy vékony sáv is.Ezt sötétben is lehet látni./Viszonylagos sötétre gondolok/

  14. Tamási Gábor avatar

    Ha a csillag volt zavaró, elég lett volna azokat lecserélni… A többihez kár volt hozzányúlni, egyértelműen fel lehetett ismerni valamennyit…

  15. Szávai Lajos avatar

    Ezzel az erővel lehetett volna négy v. hétágú a csillag ez felesleges volt nem?

  16. Jozsef Kovacs avatar
    Jozsef Kovacs

    Mi baj van az ötágú csillaggal? Az USA ugye a demokrácia példaképe…, harcjárműveken, fehér ötágú csillag van, a zászlón, ugye mennyi van…

  17. Jozsef Kovacs avatar
    Jozsef Kovacs

    Szóval valakinek jó üzlet volt, és kinek, ezt kéne kinyomozni:-)

  18. Attila Tóth avatar

    Tisztelt Bárdy Úr! A rendfokozatokat az Ön által leírt módon nem lehet egyszerűsíteni, mivel a Magyar Honvédségben használatos rendfokozatok (őrvezető, tizedes, szakaszvezető) megegyeznek a más fegyveres testületeknél, így a rendőrségnél használtakkal. Az őrmester/zászlós problémával egyetértek! 🙂

  19. Koncz Márton Üzleti Hírszerző Akadémia avatar

    Ideje lenne a katonai rendfokozatok képeit kicserélni a ma rendszeresítettekre

  20. Koncz Márton Üzleti Hírszerző Akadémia avatar

    Ideje lenne a katonai rendfokozatok képeit kicserélni a ma rendszeresítettekre

  21. STRO-B.COM avatar

    Koncz Márton Üzleti Hírszerző Akadémia: Kedves Márton, tud ebben segíteni, hogy hol találom meg? Szívesen frissítem.

  22. Zsuzsanna Házi avatar

    Érdeklődöm, hogy mit jelent a rövidítés: c. r. zászlós. A r. rendőrt jelent, ez biztos. De a c.-ről fogalmam sincs. Ha valaki válaszol, azt nagyon szépen köszönöm előre is.

  23. Gergely Flóra avatar

    Azt megnézném. Kizárt, hogy ilyet láttál volna.

  24. János Imre avatar

    Látom gyors a reakció,T.Gergely Flóra !!! Úgyan miért is,jeleztem volna ,anno lásdd az idöpontot !!! Ez K.K.Halason volt,és szinte a lovon is "forditva" ültek,jelezték ök a "próba-rendőrők",ja én voltam 2-évig sorkatona,nekem nincs szükségem a vállap( parolin) jelzés ismertetésére,kössz !!!

  25. Tibor Simon avatar

    Rendőr nem viselhet vezérezredesi rendfokozatot,ez csak katonai, azon belül is ,ha jól tudom ,a vezérkari főnök rendfokozata.

  26. Dorisz Kaszpari avatar

    Kedves Zsuzsanna! A c. betű a rendfokozat előtt "címzetes"-t jelent. A tavaly nyáron megjelent Hszt. óta él ez a jelző. gyakorlatilag azt jelenti, hogy a rendőr a jelenlegi beosztásához képest magasabb rendfokozatot visel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük