Ha a múlt hét alcíme Erős kezdés volt, akkor a mostani epizód tutira a Kontraszt címet kapná. No, még véletlenül sem a minőség miatt, sokkal inkább a stílusok miatt.
Ahogy számítottam rá, megint remek muzsikák pottyantak be a Tücsök és Bogár szerkesztőségébe (jézusom, ez mennyire boomer már), sőt, még egy meglepetés ajánlónk is van a hétre.
Zoli komolyan veszi a Heti Zenét.
Hogy honnan tudom? A múlt héten az első epizód megjelenése után már elküldte az eheti ajánlását.
Ráadásul olyan zenét hozott, amit instant mentettem is a találóan Jazz elnevezésű listámba – pontosabban 2 teljes albumot mentettem le, mert nagyon szeretem ezt a fajta egyszerű, mégis részlet és tartalomgazdag jazz zenét, igaz nem vagyok aktív rajongó (értem ezalatt azt, hogy aktívan nem keresem és mentem a zenéket – bár mostanában teljesen leszoktam az ilyesfajta „gyüjtögetésről”, talán pont a streaming platformok tették ezt velem?!).
@k0cs0g: Ez egyben egy programajánló is. Avishai egy izraeli, nagybőgős, énekes, aki általában változó összetételű trioval járja a világot. Május 9-én pl az Erkel Színházban ad koncertet. Ahol valami ilyesmire lehet számítani.
A covid lecsengése óta (ami alatt egyébként Avishai zenész haverjaival „kék ajtós” koncerteket adott online, just for fun a videón szereplő fiatal, de rendkívül tehetséges dobos lánnyal, Roni Kaspival és egy azeri sráccal Elchin Shirinovval turnézik.
Mi eddig 4-szer láttuk koncerten, de ott leszünk az Erkelben is 😉
(S ha már Jazzfest Budapest, lesz májusban Stanley Clark és Bugge Wesseltoft is! Én szóltam!)
https://youtu.be/o6vptqMYk3g
Mondtam, hogy kontraszt lesz. A múlt heti izlandi zene után magyar vizekre evezünk Krisztián jóvoltából.
@utanbetydelse: Unottam lapozgattam az Egyetemi Életet (újság), amikor megláttam, hogy Ghymes koncert lesz a Lovardában. Fogalmam sem volt, hogy milyen zenekar lehet, csak annyit láttam, hogy népzenét játszanak. A Muzsikáson kívül nem nagyon hallgattam népzenét, úgyhogy “miért ne?” alapon elmentem a koncertre – és beleszerettem a Ghymes zenéjébe.
A Rege, a Smaragdváros és a Héjavarázs albumok zseniálisak! A mai napig a kedvenc lemezeim közé tartoznak (sajnálom, hogy bakeliten nem lehet megvenni őket). Bujáki Andor és Pukkai Attila távozásával/kirúgásával a brácsa és a cimbalom eltűnt a dalokból, így a későbbi albumok gyengébbre sikerültek. Legalábbis szerintem.
Ha a három lemez közül kellene választanom, akkor egyértelműen a Rege a kedvencem. Minden dalt szeretek a lemezen, de azért választottam az alábbit, mert egy időben (kb 2 éven keresztül) minden este, lefekvés előtt meghallgattam. Azóta sem untam meg.
https://youtu.be/ufSJisd6M1U
Gábor egy olyan dalt hozott, mely egy számomra ismeretlen, de érdekes projektből származik. A magyar Hip-Hop szcéna szerintem soha nem látott magasságokban van, sikerült kinőni a (khm) Rapulők árnyékából és elhárítani az okozott károkat, ugyanakkor van egy fura (ugyan nemzetközi, de ettől még nem jó) trend, amit sajnos idehaza is meg lehet figyelni – ennek elemzésébe most nem fogok bele, ízlésről nem vitatkozunk.
Talán a Hip-Hop zenészeken lehet a legjobban megfigyelni a zeneipari hardver- és szoftvergyártók fejlesztéseinek hatását, mely szerint a zenélés belépő szintje, a belépési küszöb sokkal könnyebben elérhető, mint mondjuk 10 vagy 20 éve. Hogy ez jó, vagy rossz, azt döntse el mindenki maga.
@szoges: Ezúttal egy 2017-es dalt hozok Nektek.
A közel negyven Beatmaking zenéből, amit az M-Squad-osok csináltak ez a tizenkettedik darab.
A sorozat lényege röviden, hogy a srácok meghívott előadókkal közösen alkotnak egy közös dalt, kvázi egy mini Dalfutár. A dalok klipje egy feeling és ‘hogyan készült’ videó-egyveleg, ahol egy kis betekintést is nyerhetünk az alkotói folyamatba. Azért is tetszenek ezek a zenék, mert mindegyik előadó igyekszik azért benne elhagyni a komfortzónáját, amiből meglepő dolgok születhetnek.
Engem megvett anno kilóra, pedig nem mondható kedvencemnek a hip-hop/rap stílus.
https://youtu.be/H2cdojeW5I4
Azért nem teljesen légből kapott a mai epizód címe, a Kontraszt. Ádám konkrétan a saját ajánlását szándékosan úgy gondolta ki, hogy az a múlt heti nu-metal zenétől a koordináta rendszer ellentétes pólusába tartozó zenét hozzon mára.
Zörejek, apró tökéletlenségek. Ezek teszik az Ichiru albumot szerintem emberivé és ezzel éri el azt a hatást, amikről Ádám is.
@_adamtoldi_: Gondoltam kontrasztolom az előző hetet és a kedvenc zongoristámat hozom ezúttal.
Márcsak azért is fura a kedvenc megnevezés, mert nincsen masik és azt gondoltam sose lesz kedvenc, mert „magában” a zongora egy idő után kicsit unalmassá válik nekem, mint az instrumentális zenék is úgy általában.
Daigo Hanada egy erős kivétel. A Ichiru album végig egy akusztikus performance, amihez minden zörejt felvesz, ami a zongorán játszással jár. Valójában ez fogott meg elsőre, de a valóság az, hogy valamiért olyan dallamvezetéssel ír dolgokat, hogy az mindig eltalált valamit az érzelmi palettán nálam és nehez nem végtelenítve pörgetnem egy számot vagy albumot.
Nem nagyon van más instrumentális zene, amit aktív figyeléssel tudok hosszan magában hallgatni azon kívül, amit ő ír. 🙂
https://youtu.be/uuhHoCrM_po
Gitárzenét ígértem, megjött Péter és gitárzenét kaptunk. És egyben egy szomorú történetet is egy kollégáról (szintén zenész-gyógyszerész).
@longhand: A Spotify sok olyan zenészt hozott, akiknek a dalait évek óta hallgatom visszatérően, de az előadókról igazából semmit nem tudok, néhány alap információn túl.
Cristiano Parato is egy ilyen zenész, akiről annyit tudtam, hogy egy olasz basszusgitáros és valószínűleg azért ajánlotta a Spotify, mert közös projektjei voltak Mike Sternnel, akit sokat hallgattam egy időben.
Pár nappal ezelőtt az eszembe jutott, hogy hiányzik már a basszusjátékának a remek dinamikája, ami helyre tudja rázni az embert jól.
Mivel hosszabb ideje nem hallgattam, megnéztem, hogy van-e új albuma. Láttam, hogy régóta nincsenek új feltöltött dalok.
Rákerestem Googleben és szembesültem a ténnyel, hogy Cristiano 2019-ben meghalt, önszántából. A haláláról beszámoló cikkből kiderül, hogy gyógyszerészként dolgozott egy kis falu patikájában, a zene nem is főfoglalkozása volt. Ennek ellenére komoly zenészekkel működött együtt és hagyott maga után 6 remek albumot.
https://youtu.be/B414J6Uo6e0
A 4 napos hét mindenkit megkavart – engem is -, így Vanda last minute ajánlása is befutott és milyen jól tette, hogy küldte!
Talán már megvallottam párszor, hogy kifejezetten nem kedvelem a 80-as évek zenéjét. Persze vannak kivételek, melyek vagy jók vagy szimplán annyit hallottam, hogy az idő megszépítette őket.
Pont ilyen kivétel Vanda által küldött feldolgozás alapjául szolgáló Men at Work – Down Under, kimondottan szeretem. Ez a d’n’b változat pedig pattint is a kedvelt zenék listába 🙂
És még valami: az eredeti dal a Spotify-on 630 millió (!) lejátszásnál tart, ez a feldolgozás pedig 2 év alatt 235 millió lejátszásnál! Elképesztő számok.
@v4nd4: Uhum, Aszittem ma van kedd… RIP.
Egy jó feldolgozás!
https://youtu.be/I1xneKsFArY
Ígértem, hogy van a héten egy meglepetés vendégünk, ő pedig nem más mint Özv. Dízelné Hadházy Aranka, azaz neo21670.
Igazából Marci, és aki ismeri, tudja, hogy benzin folyik az ereiben. Éppen ezért nem lepett meg, hogy egy autós játék, a Forza Horizon egyik trackjét hozta el nekünk.
Yay, nem maradunk d’n’b nélkül a héten sem 🙂
@neo21670: Első lejátszásnál fogalmam sem volt, hogy ez ilyen Forza Horizon OST történet, de az átjött, hogy ennek lesz valami autós vonatkozása.
Gyors Google után legfeljebb csak elméleteket tudok gyártani, hogy Tom Mundellt legalább egyszer kivitte már valaki egy igazi éjszakai csapatásba, ha nem egyenesen a volán mögött ült, mert 4 perc alatt tökéletesen le van festve egy ilyen éjjel összes jelenete: az első gyülekezőn várakozás közben betolt sajtburger-cigi, ami mellett érzed a zizegést a levegőben; a melegedő blokkok által szabadjára engedett egyre nagyobb tempót, a feszes kanyarokat, amiket egyre jobban közvetít a futómű; aztán egy gyors tankolás valami isten háta mögötti, éjjel-nappali kúton, szinte hallod, ahogy az összes kútfejen egyszerre pörögnek a számok, aztán kövér gázzal lőttök ki a következő etapra, tizedmásodpercekre kattan szét, majd össze a kuplung, az összes neuronod az aszfalt mintájával ritmusban sül ki, úgy, hogy az utolsó végehajrát talán már egyikőtök sem érti, hogy éltétek túl, de annyiban egyetértésben álltok az célnál a parkolóban, hogy ha másfél-két órára, a maga törékeny múlandóságában is, de az élet egy lokális maximumát éltétek át: nektek aznapra ez volt az utópia.
https://youtu.be/wbsqzto-WB4
És akkor jövök én a hétre. Az idei szezonban most már látom, azt fogom tenni a saját ajánlásaimmal, hogy hagyom a társak zenéit, hogy hatással legyenek rám, befolyásoljanak és a poszt megírásának végén döntöm csak el, mit fogok ajánlani.
Ádám zongoráról írt gondolatai és a zene amit hozott, megihletett és az én hasonlóan instant érzelmi húrokat pengető – igazából vonós, lol – hangszeremet mutatom be egy zenével: a csellót.
A cselló (aka kisbőgő, gordonka). Egy vonós hangszer.
Egyszerűen meghallom és instant libabőr. Nem jöttem még rá a magyarázatára, bár van rá próbálkozás: olyan dopamin löketet okoz, amitől kialakul ez a fura, gerinc tájékon érezhető bizsergető érzés (a tudományos cikk itt, egy érdekes elmélkedés itt).
A zene amit hoztam ennek szemléltetésére, eléggé hatásvadász, már-már populáris, Twilight rajongóknak pedig ismerős.
Egy feldolgozása, csellóra interpretálása Yiruma zenéjének. Igazából ki nem állhatom az ilyen bájgúnárok által érzelmesen előadott zenéket, valahogy zsigerből taszított mindig is ez a fajta újraemésztése és opportunista felhasználása egy műnek. Mondom ezt én, aki többnyire remixeket tett le eddig az asztalra. Irónikus. 🙂
Nade, a hangszer a lényeg és gondoltam nem sokkollak egyből egy Vivaldi vagy Dvořák concertoval 🙂
https://youtu.be/bDopd6MNWyk
Vélemény, hozzászólás?