Zene
-
Napi zene 3. – longhand
A mai zene @longhand ajánlása, akiről tudom, hogy sokat vívódott, milyen zenét is javasoljon nektek. Szerintem remekül döntött! A Colorstart méltatlanul keveset hallgattam az elmúlt 10-15 évben, ahhoz képest, hogy mennyire jó zenekar. Csak az utóbbi 1-2 évben fedeztem fel igazán, annak ellenére, hogy az alapítókat Keleti Andrást és Szalay Pétert a ’90-es évek elejétől ismerem, korábbi zenekaruk – a legendás Vidámpark – révén. Gyakran találkoztunk abban az időben, korai szigeteken, a csepeli Májuskert rockkocsmában vagy éppen a csepeli gyártelepen lévő próbatermükben. Sok mókás történet jut eszembe…
-
Napi zene 2. – tepi77
A mai nap (és ezentúl keddenként) @tepi77 ajánl nektek zenét. Peti az egyszemélyes fiúbanda, a Tangram nevű formáció frontembere, nagyon fincsi ambient zenéket alkot. Ime a választása és a zenéhez fűzött gondolatai. Alphaville – Ivory Tower Ha egy rossztündér elátkozna, hogy innentől kezdve csak egyetlen dalt énekelhetnék a zuhany alatt, de egy jótündér – meglátva minket az erdőben egyezkedés közben – közbeavatkozva enyhítene az átkon azzal, hogy ezt a dalt én választhatom meg, akkor egyértelműen az Ivory Towert választanám az Alphaville-től.…
-
Me Gusta – Napi zene
Volt nekem egy posztsorozatom, ami arról szólt, hogy 30 nap alatt 30 dalt osztottam meg veled, minden nap más szempontok szerint. Gyuri barátommal beszélgettem pár hete, aki lelkes olvasója a blogomnak (szia Gyuri!), és megemlítette, hogy mennyire tetszett neki, mikor minden napra kapott tőlem egy új, számára volt, hogy ismeretlen zenét. Az ötlet Ezen felbuzdulva elkezdtem gondolkozni. Egy újabb 30 napos dalkihívás elcsépelt lett volna, viszont jött az ötlet: felkérek 6 embert, akik velem együtt valamilyen módon nagyon közel állnak…
-
Day 30: A kedvenc dalod (talán más lett, mint ami az első napon volt)
Több kedvenc dalom van. És nem, nem változotak meg a 30. nap végére sem. Viszont az első naphoz tartozó bejegyzéssel ellentétben, most egy másik kedvencem mutatom be neked, és ezzel köszönöm meg, ha még mindig olvasol és kitartottál a 30. napig 🙂 Anno, mikor dj voltam, nem volt buli, ahol ezt a dalt ne játszottam volna le. Amolyan himnusz volt ez nekem. Ebben benne van minden, amit a fiatalságom elektronikus zenéjéről tudni kell. Minden. Energy 52 – Café del Mar…
-
Day 29: egy dal (csak úgy válassz egyet!!!)
Egyik nagy kedvencemre esett a választás, akikről már írtam itt a blogon. Hybrid – The formula of fear
-
Day 28: egy dal ami nagyon idegesít
Kevés olyan dal volt, amit ennyire utáltam, mint az O-zone – Dragostea din tei címűt. Persze rohadtsokan kérték, így egy idő után muszáj volt játszanom. Mégjobban megutáltam. Egyrészt, mert gagyi. Másrészt, mert román. Harmadrészt, mert román és gagyi. 🙂 Nagy népszerűséget nem akarok csinálni neki, ezért hát szóljon az Irigy Hónaljmirigy féle Numerakirály!
-
Day 27: egy dal ami felvidít
Emil Rulez – Hello Tourist Hallgasd meg és nem kell indokolnom semmit!
-
Day 26: egy dal ami „you” szóval kezdődik
Olive – You are not alone A legjobb zene evör.
-
Day 25: egy dal ami a vezetékneved első betűjével kezdődik
Az „öreg” Paul Oakenfold – Hypnotised című dalára esett a választás. Jauzene Manuikák!
-
Day 24: egy dal ami a keresztneved első betűjével kezdődik
Ezt egy kicsit tovább gondoltam, nem csak, hogy a keresztnevem kezdőbetűje, de a keresztnevünk is stimmel. Rob D – Clubbed to death Anno a Rezső Klubban ez a zene hivatott kb 2 óra magasságában a váltást jelezni, utána jöttek a jó kis szeletelős muzsikák…de szép is volt!