2010
-
Kocsmazaj – Szeretni volna jó – remix
Még februárban egy nagyon kedves barátom, MidiTom oldalán (amiről hamarosan kicsit részletesebben is írok) találtam rá a Kocsmazaj nevű zenekarra. A dalaik közül egyből megtetszett a Szeretni volna jó című, így hát felvettem a kapcsolatot Rolival, a zenekar vezetőjével, hogy szeretnék a dalból egy remixet csinálni. Roli egyből rábólintott, és a mai nap meg is kaptam az ének sávokat, szóval indul a mandula, újabb remix készülőben! Addig is, itt az eredeti dal:
-
Klippitztörl és a Lumbumba
Mielőtt bárkiben felmerülne a kérdés, hogy „mivan, síelő bloggá változott a dj mix blog?”, a válaszom egyértelműen az, hogy tél van na 🙂 és hogy határozottan nem. Viszont most egy újabb síelési élménybeszámoló következik. Múlt szombaton végre eljutottunk az egyik kedvenc helyünkre, Klippitztörlre. Öcsémmel sokat filóztunk rajta, hogy már reggel 9 órás kezdésre menjünk-e vagy csak 12 órától. Felmérve az általános kondíciónkat és a reggel 6 órás kelés viszontagságait, a déli kezdés mellett döntöttünk. Bölcsen, de erről majd később.
-
Stuhleck – egy élvezetes sípálya!
Korábban már említettem, hogy a blog életében lesznek változások. A szerkezeti átalakulás még kicsit várat magára, de ezzel a posttal kezdetét veszi a tartalmi átalakulás, bővülés. Tegnapi nap folyamán meglátogattuk az ausztriai Spital am Semmering helységből elérhető, Stuhleck sípályát.
-
STRO-B.COM 003 – MMW Globalparty.hu Mix
Aki tegnap lemaradt volna a globalparty FM netes rádió My Melodic World című előadás első órájáról (biztos sokan vagytok így 😀 ), azoknak most letölthetővé teszem a blog történetének harmadik mixét. A mix megjelenik az iTunes-ban is hamarosan, vagy meghallgatható itt a lejátszóra kattintva, és letölthető itt. Mégegyszer köszönöm a meghívást Dj Melodious-nak! Hallgassátok hangosan, ne felejtsetek el kommentelni, jót is, rosszat is, ez egy demokratikus blog 😛 [podcast]http://dl.dropbox.com/u/24580/stro-b.com/STRO-B.COM%20003/My%20Melodic%20World%20Mix%20%40%20Globalparty%20FM.mp3[/podcast]
-
STRO-B@My Melodic World – Globalparty FM
2010.január 19-én az alábbi üzenetet kaptam twitteren: Hali! Szeretnélek meghívni a műsoromba vendégnek, 1 órás mix kellene. Ha benne vagy jelezz. A többit msn-en vagy mail-be. Üdv Melodious Benne vagyok, így hát 2010.január 24-én este 7 és 9 között a Globalparty FM rádióban a My Melodic World műsor vendége leszek. Az 1 órás mixet most fejeztem be, a műsor után majd publikálom itt a blogon is 🙂 A műsor készítőjéről, Dj Melodious-ról itt olvashattok, az adást pedig itt hallgathatjátok meg!…
-
STRO-B.COM 002 – As you fall
Sziasztok! Ahogy ígértem, itt az újabb mix – ez egy kicsit más stílusú lett, dallamosabb, pörgősebb, szerintem. Nagyjából tükrözi az éppen aktuális hangulatomat. A címet a kezdő dal, Bent – As you fall (Guy J remix) adta, ami a borítóra is kihatással volt 🙂 Hallgassátok hangosan! Letöltés itt vagy iTunes-on keresztül! [podcast]http://dl.dropbox.com/u/24580/stro-b.com/STRO-B.COM%20002/As%20you%20fall.mp3[/podcast]
-
Pletykarovat
Az a hír járja, hogy gőzerővel készül a második mix, talán estére holnap este ki is kerül. No meg az a hír is járja, hogy készül egy újabb George Smoog – Blackstar remix, sőt folynak a „tárgyalások” egy teljesen más stílusban tevékenykedő banda teljesen más stílusú zenéjének a gyönyörűséges-okos remixéről, amit ha mindenki úgy akarja, öcsémmel, @phoedy-vel fogok elkövetni 🙂 Így nagy hirtelen annyit. Ja meg még annyit hallottam, hogy gőzerővel megy a gondolkodás a blogmotor cseréjén, ami hozna a…
-
iTunes podcast – approved!
A tegnapi nap után, ma egy újabb brékin hírem van: megcsináltam a mixek podcast feedjét, amit az iTunes Music Store elfogadott, és mától már él is a link, ahol fel lehet iratkozni iTunes-on keresztül, 1-2 napon belül pedig már a keresőben is megjelenik! Stay tuned! 😉
-
STRO-B.COM 001 – Az első mix
Sziasztok! Először is BUÉK mindenkinek! Az új év meghozta az első mixet, melyet most iziben rilízelek is 😀 A mix egyben egy aprócska ajándék öcsémnek (@phoedy), mégegyszer Boldog születésnapot tesó! A mix letölthető innen, vagy a képre kattintva! A mix már a Traktor Scratch Pro-val készült, bár effekteket nem használtam egyáltalán, csak a „lejátszókat” 🙂 Jó hangosan hallgassátok, kommentben pedig várom a véleményeket! [podcast]http://dl.dropbox.com/u/24580/stro-b.com/STRO-B.COM%20001/Happy%20Birthday%20Phoedy%21.mp3[/podcast]