Podcast készítés

Az új munkám miatt relative sokat vezetek és ilyenkor jól jön, ha hasznosan tudom eltölteni az időt. A rádió helyett (ami az agy rágógumija) én a podcastek hallgatását választottam.

Jelenleg öt podcast adásra vagyok feliratkozva:

Ezek közül négy hagyományos értelemben vett „beszélgetős„, informatív podcast, Dj Numbred podcastje (róla már írtam itt a blogon) pedig számomra nagyon kedves zenei stílusban, progresszív és deep house stílusban készített mixeket tartalmaz.

Számomra, mivel zenével (is) foglalkozom, kiemelten fontos, hogy a hallgatott műsor akusztikailag is élményt nyútson. Hiába jó tartalmilag egy podcast, ha rém rossz a hangminősége, akár a tömörítés, akár eleve a felvétel hiányosságai miatt, akkor azt egyszerűen 5 percnél tovább nem bírom hallgatni. Így legtöbbször a leriatkozás sorsára jut.

Természetesen fordítva is igaz: hiába jó a minősége egy podcastnek, ha a tartalom rém rossz.

Az általam hallgatott podcastek közül most kettőt kiemelek, akik készítőinek feltettem pár kérdést, hogyan érik el azt a minőséget, amit a podcastjeikben tapasztalok és ami számomra egyfajta minimum szint.

Háztáji Geek, Abszolút Hallás Rádió

haztaji-geek-cover-smallA Háztáji Geek podcastet Benke@wyctimZsolt és Csige@csigezZoltán indította el még 2012.04.20-án, majd később csatlakozott hozzájuk Barkóczi@barpaffRamóna is.

Üdv itt! A hétvégi italozások alkalmával nagyszerű beszélgetések szoktak születni. Régóta tervezzük, hogy mindezt felvesszük és podcast formájában publikáljuk. Kezdők vagyunk mindketten az audio podcastek világában, így úgy gondoljuk a hibák még beleférnek. Az első epizód tegnap éjszaka került rögzítésre, fogyasszátok egészséggel!

Nekem a kezdetekben jobban tetszett, mikor csak a két srác készítette az adásokat, de tény, hogy @barpaff hozott egy új színt a műsorfolyamba, így továbbra is érdekes témákat beszélnek ki.

Számomra amúgy a hazai podcastek között a Háztáji Geek áll a dobogó legfelső fokán – ha egy képzeletbeli összpontszámot nézek. Rendezett, ugyanakkor be-be csúszik egy kis improvizálás és a hangminőség kifogástalan. És még egy fontos – bár szubjektív – dolog: az egész podcasten érződik egyfajta „gyermeki őszinteség”, ha értitek amire gondolok.

abszoluthallas-fbAz Abszolút Hallás Rádiót zenész kollégám Fabók@tepi77Péter és – ahogyan Péter fogalmazott, a „hazai podcastek pápája”Fejes@fb2Balázs készíti. Az ő műsorukban a sok új zenét szeretem és azt a fajta zenei – és általános – intelligenciát, amivel mindketten az adott témához közelítenek. Külön jó, hogy tepi77 szakmai, míg fb2 „fogyasztói” szemmel, akarommondani füllel nézi, akarommondani hallgatja a zenét.

Jöjjön hát egy kvázi how-to, amit érdemes követni, hiszen a végeredmény mindkét esetben kimondottan jó minőségű podcast. A technikai részletekben wyctim és tepi77 volt a segítségemre, megkértem őket, meséljék el, miként készítik a podcastet.

Kapcsolattartás, felvétel, vágás

Mindkét podcast esetében Skype-on történik a műsor lebonyolítása, hiszen fizikailag nincsenek mindig egy helyen a srácok. Internet előnye első fejezet.

A Háztáji Geek esetében egy kicsit munkaigényesebb, de végeredmény szempontjából sokkal jobb módszerrel történik a felvétel: minden résztvevő helyileg rögzíti az adást, wyctim és barpaff – mivel Macet használnak – Quicktime-mal rögzítik a saját „hangsávjukat”, míg csigez PC-n az Audacity (nagyon jó, crossplatform, ingyenes hangszerkesztő amúgy, ajánlom) segítségével. Ezután wyctimhez kerülnek a hangsávok az utómunkára:

Van egy megosztott Dropbox mappánk. Barpafftól AAC-ben, csigeztől MP3-ban kapom a nyers fájlokat. Mivel a végeredmény egy 128-as mono MP3, így nincs igényünk tömörítetlen formátumra.

A vágás GarageBand-ben zajlik, viszont előtte két alkalmazáson mennek át a fájlok. Először a SoundSoappal szűröm a zajokat, majd ha szükséges, akkor a Levelatorrel is processzálom a sávokat. Az utóbbi appról nem igazán tudom mit csinál – elvileg egy limiter, kompresszor és normalizáló app – csak rádobjuk a fájlt, majd a végén kidob egy nagyszerűen kiegyenlített sávot. Vágás után átmegy rajta a kész termék is. Podcastereknek nagyon ajánlom ezt a két appot, mivel hihetetlen dolgokat tudunk művelni velük.

Az Abszolút Hallás Rádiónál kicsit más a módszer, de van közös pont:

Az adásokat Skype beszélgetésben Balázs rögzíti (Call recorder), és ő is vágja össze, a nyers hangfileon lefuttatja a Levelator nevű programot, ami kiegyenlíti a hangerőkülönbségeket, aztán Garage Band-del vágja össze.

Kardinális pont: a mikrofon

Mindegyik podcastertől azt kérdeztem, hogy milyen mikrofonnal veszik fel az adásokat, esetleg volt-e több próbálkozás mire megtaláltáták az „ideális” mikrofont?

A Háztáji Geekek kézenfekvő megoldásokat alkalmaztak:

Barpaff egy sima iPhone headsetet használ éppen, annak ellenére, hogy van egy nagyon jó vokál mikrofonja, csigez a Guitar Hero-hoz kapott USB-s mikrofont, én pedig egy Blue Snowballt. iPhone headsetekkel kezdtük, ami vicces módon barpaff hangjához nagyon bevált. Csigez felvételeivel vannak még bajok, mivel túl halk a mikrofonja, én nagyjából elégedett vagyok a Snowball-lal. Persze messze vagyunk még a tökéletes setuptól, de elértünk arra a szintre, ahol megvan minden hanghoz a megfelelő workflow.

Abszolút halláshoz dukál egy jó mikrofon:

Tepi77: Én egy Samson G-Trackkel veszem fel, direkt a podcast felvétel kedvéért vettem, de már időszerű volt, mert éneket is akartam rögzíteni.

fb2 mikrofonjáról lapzártáig nem érkezett információ.

Post processing, magyarul utómunka

Wyctimtől magyarázatot kapunk a kis méret, de jó minőség kérdésre:

A szűrés, vágás és Levelator processzálás után megy a kész anyag az iTunesba, ahol átkonvertálom 128-as mono MP3-ba, majd rádobom a telefonomra és meghallgatom. Lehet sokan azt gondolják, hogy a 128-as mono MP3 nagyon rossz minőség, de figyelembe kell vennem a kész fájl méretét is, mivel a szerver sávszélessége se végtelen, plusz a mikrofonok eleve monoban rögzítenek, így felesleges sztereóban tárolnunk a dolgokat. Lényegében feleakkora a végeredmény mérete, a minőség pedig nagyszerű beszélgetős podcastekhez.

Mivel az Abszolút Hallás Rádióban zenei részletek is találhatóak, az utómunka az ő esetükben főként ezeknek a betéteknek, interjúknak a bevágását teszi ki, melyet fb2 végez.

Shownotes, adásmenet

Gyakran halljuk a podcastekben, hogy a shownotesban majd megtalálunk egy-egy linket, vagy ha egy hirtelen jött téma kerül elő, akkor arról további információt szintén a shownotes résznél kell keresni. Nos, ahogy wyctim mondja, „nincs benne semmi varázslat!”

Egy megosztott Google Docs dokumentumot használunk, bár én az utóbbi pár adásban elkezdtem papírra is írni a témák sorrendjét felvétel közben, ami gyorsabb, mint begépelni a dokumentumba.

Tepi77 elárulja, hogy náluk az improvizáció nem ismeretlen fogalom, de a Google Docs náluk is nagy segítséget nyújt:

Közös GDocs, a hét folyamán írjuk bele az ötleteket, aztán együtt eldöntjük, hogy mi maradhat az adásra. Magát a beszélgetést egyhuzamban vesszük fel, ilyen szempontból „improvizáció”.

Hol fér el ez a rengeteg adat?

Mikor a stro-b.com dj mix blogom elindítottam, akkor azt a gyakorlatot követtem, hogy Dropboxban tároltam a mixeket. Sajnos ez helyigényes volt, egyelőre fizetni pedig nem akartam nagyobb Dropboxért. A kérdésem az volt, hogy a srácok vajon saját szerveren tárolják-e az adásokat, vagy van erre más megoldásuk?

Wyctimék saját szerveren teszik elérhetővé az epizódokat, igaz próbálkoztak már az Amazon S3-mal is, de feleslegesnek és drágának ítélték meg egy ilyen méretű podcasthez. Az Abszolút Hallás Rádió részére egy dedikált szerver áll rendelkezésre, ami fb2 saját podcast szervere, „hisz ő a magyar podcastpápa! :)”

Publikálás

A Háztáji Geek adásainak publikálási metódusa hű a podcast címéhez, igazi geek megoldás.

Az adáshoz TextEditben írom a bejegyzést Markdown formátumban, ami könnyebben olvasható, mint a HTML és van pár Automator Service-em is, amikkel nagyon gyorsan tudok linkeket generálni pl.: a ⌃⌥⌘U billentyűparanccsal a kijelölt szövegből Markdown linket készíthetek az aktív Safari tabon nyitva lévő oldalból, vagy a ⌃⌥⌘I-vel listát tudok csinál, szintén a kijelölt és Enterrel megtört szövegből. Az ilyen apróságokkal sok időt spórolhatunk magunknak a végleges Shownotes elkészítéséhez.

A kész bejegyzést átkonvertálom HTML-be a Markeddel, majd szimplán bemásolom egy új WordPress bejegyzésbe. Itt még kitöltöm az epizód hosszát és méretét két custom fieldben, majd publikálás után azonnal megy az új epizód a podcast feedre.

Az Abszolút Hallás Rádió a saját tumblr oldalukon kerül publikálásra.

Kritika

Nem szeretnék megmondóember szerepében tetszelegni, ezért nem emelek ki konkrét podcasteket, ahol komoly kritikai észrevételem van. Viszont pár általam fontosnak tartott szempontra, hibára felhívom a figyelmed, ha podcast indítására adod a fejed, akkor ne fuss ezekbe ele.

Illetve azok a podcastek, amik ezeknek a kritériumoknak megfelelnek, nálam jó eséllyel maradnak! 🙂

  1. Hangminőség, hangminőség, hangminőség – összetett kérdés, amibe beletartozik az adás mp3 tömörítése, a beszélgető felek hangsávjainak a minősége, a mikrofonok minősége.
  2. Ne taperold a mikrofont! – léteznek drága, jó minőségű mikrofonok, melyek nem veszik fel a kéz zajait. A legegyszerűbb azonban, ha állványról használod a mikrofonod.
  3. Legyen jól átgondolt és időben behatárolt adásmeneted – nincs rosszabb egy csapongó és összeszedetlen adásnál
  4. Update: Maximum 1 óra legyen az adás hossza!
  5. Törekedj rá, hogy mindig ugyanabban az időben publikáld az új epizódot – a hallgatóid már várják az adást, ne okozz csalódást azzal, hogy csúszik az adás!
  6. Ha vendég van az adásban, ne vágj a szavába! – illetlenség és a hallgató számára is idegesítő.
  7. Ne fogyassz alkoholt az adás előtt-alatt-után! – Heti Meteor #74-ben fb2 említi és abszolút igaza van. Spiccesen csak saját magad élvezed a poénokat. Meg az ivócimborád – ugyanazon indíttatásból.
  8. Ne utánozz más podcastet, légy egyedi! – ez alól talán kivétel lehet az, ha magyar nyelven csinálsz meg egy külföldi podcasthez hasonlót. Az megbocsájtható.
  9. Tartsd a kapcsolatot a hallgatóiddal! – a visszajelzés fontos, legyen az pozitív vagy negatív.
  10. Update: ejtsd ki helyesen az idegen szavakat! Ne úgy, ahogy te gondolod, vagy ahogyan vicces, hanem úgy, ahogyan azt a natív polgárok tennék.

Szegény ember vízzel főz

A bejegyzésből remélem jobban belelátsz a podcast készítésének mechanizmusába. Nem kell feltétlenül drága stúdiót bérelned egy jó adás elkészítéséhez, de még csak drága eszközöket sem kell vásárolnod. A Háztáji Geek készítésének kulisszatitkai jól rávilágítanak, hogy kellő kreativitással és ötlettel jó minőséget tudsz elérni.

Podcastre fel!


Hozzászólások

13 hozzászólás a(z) “Podcast készítés” bejegyzéshez

  1. Janos Jancsa avatar
    Janos Jancsa

    A Háj Fájvról mi a véleményed? Miben kéne még javítani rajta szerinted? (jól jönne egy kis objektív vélemény, már ha hallgattad már :))

  2. Horváth Róbert avatar
    Horváth Róbert

    Még nem hallgattam, de érdekel a gasztró téma, szóval már repül is az iTunesba 🙂

  3. Janos Jancsa avatar
    Janos Jancsa

    szuper 🙂 igazából most a rebooton gondolkodom jövőre, mert nagyon sok van a témában, csak kicsit nagyobb összeszedettseg kene majd 🙂

  4. Horváth Tamás avatar
    Horváth Tamás

    Nálam érdekesen alakult a podcastolás: egyszer meghallgattam a totalcar Égéstér c. podcastját és ottragadtam. Az autók ugyan qvára nem érdekelnek, de annyira szórakoztató az a 4-5 (jó értelemben vett) barom, hogy nem zavar, ha időnként autóról is beszélnek. Általában edzés közben hallgatom.

    Aztán rákaptam a Nestonra, mint internetes rádióra és amióta Nesta Baló Györggyel elindította a Balóvilágot, függő lettem. Ezt persze nem tudom, hogy lehet podcastként hallgatni, mert soundcloudon vannak az epizódok, meló közben szoktam hallgatni.

    Meteorral bepróbálkoztam, de amilyen hasznos és szórakoztató szubjektív blog a Plastik, engem pont annyira idegesít a Meteor… elég szarul szól, és általában kiderül, hogy a mac-kel ugyanannyi gond van, mint a win-nel, csak az utóbbi szar, úgyhogy nagy dolgoknak kell történni ahhoz, hogy lehúzzak egy új epizódot 😀

  5. Horváth Róbert avatar
    Horváth Róbert

    Janos Jancsa no, meghallgattam,ha érdekel, van pár észrevételem, dobj nekem plz egy mailcímet – blogon kint van a címem 🙂

  6. […] Podcast készítés […]

  7. Gábor Nádai avatar

    Jó dolog a podkaszt, de én mindig arra jövök rá, hogy jobban szeretek olvasni. Persze ha autózik az ember vagy ilyesmi, akkor ez tök jó formátum, de én nem szeretem úgy általában hallgatni az ilyen jellegű beszélgetéseket. (Pedig a tartalom jó.)

  8. Szabó Balázs avatar
    Szabó Balázs

    Kutatómunka, utazás, tömegközlekedés és futás közben szoktam hallgatni podkeszteket. Néha sokkal jobb, mintha zene szólna.

  9. Gábor Nádai avatar

    Én voltaképpen zenét sem szeretek melléktevékenységként hallgatni. 🙂

  10. Horváth Róbert avatar
    Horváth Róbert

    Nem te vagy a célközönség, nem baj ez. Én meg olvasni nem szeretek 🙂

  11. […] olvastam Stro-B posztját arról, hogy mitől jó egy podcast. Most pedig hallgatok egy olyan Nerdist részt (1, 2), amit egy teremben vettek részt, a beszélő […]

  12. […] Podcast készítés […]

  13. […] Podcast készítés • tippek, trükkök | STRO-B.COM | […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük