Heti Zene 11.

Ha szentimentálisan akarnám lezárni a Me Gusta projekt azon szakaszát, amikor 7 ember ajánlott neked zenét, akkor Ákos – Az utolsó hangos dal című dalát vagy a Bonanza Banzai – Valami véget ért című dalát választanám.

Ehelyett én inkább egy friss angol „sztár” zenéjét ajánlom, amit egy nemrég angliába költözött zenésztársam ajánlott még nekem. Bár a zene nagyon tetszik, a klip pedig zseniális (Óz a nagy varázsló, hm?), de kissé értetlenül nézek a tény elé, hogy ez a nóta bizony még a Daft Punkot is megszorongatta a brit slágerlistákon. A Get Lucky négy héten át tartó első helyét vette el egyből a debütálással!

A Naugthy Boy elnevezés Shahid Khant takarja, aki fiatal kora ellenére eléggé komoly lemezszerszerződést tudhat magáénak. Sőt! Az úriember egyik kedvenc frissen felfedezett énekesnőm Emeli Sandé producere, dalszerzője.

A La la la című dalban énekelő Sam Smith szintén rettentő fiatal, eddig két produkcióban tűnt fel vendégként és élőben is hozza simán a stúdióminőséget! (figyelj a dobosra, állva dobol!) Saját dala alapján mindenképpen érdemes lesz odafigyelni rá.

A maxin található egy remix is, ami nagyon finom chill out szerű változat.

Heti zene nem szűnik meg teljesen, csak kicsit átalakul. Mint az energia.

Viszont ezúton is köszönöm ajánló társaimnak @zencsajnak, @ni0nak, @masnisgyilkosnak, @tepi77nek, @longhandnek és @attilagyongyosinek a 147 napon át tartó, 99 db összesen 8 óra hosszán át tartó dalok ajánlását!


Hozzászólások

Egy hozzászólás a(z) “Heti Zene 11.” bejegyzéshez

  1. […] nyáron interjúvoltam meg ajánlótársaimat, hogy lenne-e kedvük folytatni a Heti Zene ugyan egyszer már lezárt sorozatát. Mivel legnagyobb örömömre mindenki nagy kedvvel és […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük