• Mi a baj a tandíjjal?

    Egy hosszabb lélegzetvételű bejegyzést akartam írni a témában, de egyfelől időm sincs most rá, másfelől meg nálam jobban hozzáértők a lényeget már millió helyen leírták, harmadrészt pedig valahol szolidarítok is a most tüntető hallgatókkal. A tandíjjal (vagy hívjuk költségtérítésnek) alapjában véve nincs semmi gond szerintem, közép- és hosszútávon meggyőződésem, hogy a felsőoktatás javát szolgálhatja. A…

    Tovább olvasok…

  • Egy jó CV

    Ez az egész blogolás valahol egy egoista és exhibicionista dolog. Ez a gondolat csak erősödik majd benned a mostani bejegyzés első olvasatában, de úgy gondoltam, hogy leírom röviden az álláskeresésem kapcsán, a még tavaly ősszel megalkotott önéletrajzommal szerzett tapasztalataim. Az ötlet Az önéletrajz (CV – curriculum vitae) ugyanis, amit készítettem, nem a megszokott formátumú. Tudod…

    Tovább olvasok…

  • Takáts Eszter – 33

    Talán hallottál már te is róla, hogy a legújabb remixem a pécsi születésű énekesnő, Takáts Eszter, Hotel című dalából készült. Most mégsem a remix kapcsán írok. 33 Eszterrel pár dolog közös az életünkben: 1979-ben születtünk, Pécsen, majd Zalaegerszegen nevelkedtünk, de külön utakon. Ami miatt most a születésnapjáról írok, az egy rendkívüli koncert, mely Budapesten, az…

    Tovább olvasok…

  • Üzleti jótanácsok

    A mai nap a Google Plust böngészve, mint népszerű hírbe futottam bele ebbe a képbe, amin a dollármilliárdos Warren Buffet látható a tanácsaival. Hogy valóban neki tulajdoníthatóak-e ezek a gondolatok, azt nem tudom biztosan, bár más forrásban is megtaláltam ezeket a gondolatokat és hát nem véletlenül nevezik az urat az „omahai bölcsnek” sem. Mivel nagyon…

    Tovább olvasok…

  • Fejedelmi időbeosztás

    Istenem mikor felejtitek mar vegre el kifogasnak hasznalni, hogy „nincs idom”? k****ra arra van idod amire szakitani akarsz… via @nyussziful A fent idézett gondolat jött ma velem szembe twitteren és eszembe jutott, hogy mennyit hallottam én ezt anno Janó barátomtól, azzal a kiegészítéssel, hogy „kifogással tele van a padlás!” 🙂 Az évek során persze beláttam…

    Tovább olvasok…

  • A rendőri rendfokozatok

    Régóta tervezem, hogy írok erről a témáról, mert egyrészt érdekel, másrészt mindig is zavart, hogy egy hivatalos személynek nem tudtam a pontos rang rend szerinti megszólítását. Szerintem ugyanis ez a tisztelet megjár mindenkinek. Bár jómagam nem kérem számon senkin, hogy doktornak szólít-e vagy se (kicsit fura ez a gyógyszerészi doktori cím, az én fejemben doktor =…

    Tovább olvasok…