Kategóriák
Blog

Kerékpár vásárlás

Régóta tervezem, hogy bringát veszek, de közel két éve nem jutok döntésre. Ezért most a te segítségedet is kérem!

A terv, az elvárások

Hévízen eléggé dimbes-dombosak az utcák, így bármennyire is tetszenek a retro holland típusú bringák, a váltó hiánya miatt kiesnek a rostán.

Elsősorban városi használatra keresek kerékpárt, de előfordulhat, hogy lazább terepre is tévednénk vele. Azaz, kézen fekvő a trekking kategória, itt azonban már kevéssé designos darabokat találok.

Igen, fontos nekem a bringa megjelenése is. Legyen szép, kicsit egyedibb.

Árban kb 75-80.000.- forint az a határ, amit gondoltam rákölteni.

Két jelölt

A hétvégén sikerült kipróbálni egy Caprine Ville bringát, ami agyváltós volt, tulajdonképpen tetszett. 3 év garancia is van rá, ez mindenképp egy nyomos érv és az ára sem vészes. Pár dolog nem tetszik rajta, pl. hogy csak 3 sebességes az agyváltó, kontrás (bár ez akár előny is lehet) és a csomagtartónak van egy lejtése. Az állítható kormányszár és a kényelmes fogású szarv mindenképpen előny. További előny, hogy Keszthelyen találtam egy boltot, ahol kapható, így viszonylag egyszerűen meg tudnám venni.

A másik versenyzőt egyelőre csak képen láttam, azonban külsőre sokkal jobban tetszik, mint a Caprine. Egy MBM Boulevard bringáról van szó.

Itt 7 sebességes váltót találunk (nem agyváltót), elől-hátul patkóféket. A váz szerkezete nekem szimpatikusabb és a barna nyereg és szarv is nagyon tetszik. Egyelőre még nem tudom, hogy a pesti cég, akit találtam, vajon házhoz szállítja-e, illetve, hogy valahol a környéken kapható-e.

Segíts!

Abban kérem a segítségedet, hogy írd le egy hozzászólásban ha tudsz javasolni még más márkát, ami megfelel a fent vázolt elvárásoknak. Ha netán ismered a fent említett két márkát, szívesen veszem, ha megosztod a tapasztalataidat.

Update

Végül az MBM Boulevard nyert, Lugi lett a neve!

4 hozzászólás a(z) “Kerékpár vásárlás” című bejegyzéshez

Köszi, nem rosszak, de nekem ez már kicsit drága. Ill annyira kinézetre sem tetszik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük