2011
-
Walter 1 éves – pontosabban 27
Miután 2010. október 18-án eljöttem a munkahelyemről a sanofi-aventis gyógyszergyártól, szembesültem a problémával, hogy a lakhelyem és a patika (aminek kedvéért felhagytam az orvoslátogatással) közötti távolságot valamiféle járművel meg kell majd tenni, vége a „cégesautó” korszaknak. Egy darabig meg tudtam oldani a dolgot úgy, hogy öcsém autóját kölcsönkértem, de hamarosan neki is szüksége lett az autóra, így nem volt mit tenni: kell egy autót vennem. De vajon újat vagy használtat? Új autó Nézegettem új autókat is, de hamar rá kellett jönnöm,…
-
Akasztják a hóhért
Nagyon kiszúrtam magammal. Tényleg. A precízen kialakított digitális életem gépezetébe egy jókora homokszem, mit homokszem, szikla került, ami arra késztet, hogy újra kell gondoljak pár dolgot. A háttér Mikor ehhez a bejegyzéshez készültem, majd’ 1 órán át kerestem, de sajnos nem találtam meg azt az írást, ahol egy informatikus elmesélte, hogy ő hogyan védekezik a bődületes mennyiségű spam ellen. A módszer nagyon szimpatikus volt, így jómagam is elkezdtem alkalmazni. A módszer lényege röviden annyi, hogy ha van egy saját domained…
-
Tangram a német Schallwelle díj jelöltjei között
Nemzetközi siker küszöbén áll zenész kollégám Fabók Péter, aki a Tangram nevű ambient-chill out project létrehozója. A német Schallwelle díj kifejezetten elektronikus zenei alkotókról szól, ahova Tangram idén két kategóriában is kapott jelölést. A „legjobb külföldi előadó” és a „legjobb külföldi album” kategóriákba, utóbbiba három albumát is jelölték. A „Mos Quataer„, a „Docosanoid” és a „Waning Gibbous” került be a jelöltek közé, melyek közül nekem a Mos Quataer személyes kedvencem. Az album neve mára történelemmé vált, hiszen a névadó „Moszkva…
-
Kereskedsz vagy csak árulsz?
Idén a karácsonyi ajándékok beszerzése kicsit zűrös volt nálam, mert míg novemberben még nem tudtam, hogy miből, addig decemberben már azt nem tudtam, hogy mit és mikor fogok megvenni. A helyzet úgy nézett ki, hogy a teljes megvalósításra volt összesen 2 azaz kettő napom. Mit csinál ilyenkor egy magamfajta analitikus személyiség? Első nap feltérképezés, második nap cselekvés – ami persze 19-re lapot húzás tipikus esete. Főleg 2 nappal karácsony előtt. Szerencsére két helyről is kaptam konkrét tippet, so called kívánságot…
-
Mindent csak élőben! – avagy a GusGus munkamódszere
Ismét az izlandi GusGus zenekarról fogok írni, azaz pontosabban a munkamódszerüket szeretném megismertetni veled. Nem tagadom, hogy a zenekar nagyon nagy hatással van rám, egyszerűen imádom amit csinálnak (utoljára talán anno még tini koromban a Jam&Spoon korai időszaka – duplakazim is volt tőlük – és a U96 volt rám ilyen hatással). Ezért különösen érdekelt, hogy milyen hangszerekkel, eszközökkel készítik a zenéjüket. A zenekar honlapján és úgy amúgy az interneten nem nagyon találtam erre vonatkozólag infót, mígnem a youtube-on keresgettem a videóikat, mikor rátaláltam a…
-
Bővül a blog
Úgy látszik, ez egy ilyen időszak, újabb szolgálati közlemény következik: bővül a blog.stro-b.com! Már régóta gondolkoztam, hogy a szakmámmal kapcsolatos blogot (is) indítok, de mostanra érett a gondolat tetté és hivatalosan is be tudom jelenteni, hogy a blog új arculatával egy időben, tudatosan, egy új témával is bővülünk. Ez a téma pedig az “élet a patikában” kódnevet viseli – egyelőre. Annyi mókás sztori történik nap mint nap a gyógyszertárban, hogy úgy gondoltam megosztom veled. Döntésemben a twitteren folytatott mini közvéleménykutatás is szerepet…
-
Gyors szolgálati közlemény
Az elmúlt időszakban sikerült kicsit jobban kiismernem a wordpress lelkét (bár, majdnem olyan mint egy nő 🙂 ), így hamarosan visszaköltözik a blog egy saját gyártású wordpress témára. Remélem a visszamigrálás is sikeres lesz, és elérhetőek lesznek a posztok. A blog címe terveim szerint nem változik, így részedről tulajdonképpen semmi módosításra nincsen szükség. Remélem ez jó hír 🙂 Ennyi.
-
Tartsunk ma egy zenei napot…
… így jöjjön megint egy zenei bejegyzés, ráadásul egy olyan, ami köthető hozzám. Szintén a facebook-on találkoztam a Zabszalma zenekar videoklippjével és nagyon jót mulattam rajta. A Nyakas Péter vezette zenekar honlapján megtudhatjuk, hogy 2008 őszén alakultak és elsősorban gyermekeknek és a családjuknak szólnak zenéik. A tagok közt – és a videoklippben is – találtam egy ismerőst: ifj. Horváth Károly “Karcsibá” tanár urat, aki ha jól emlékszem, közel 6 évig volt zeneiskolai tanárom. Anno, mikor kezdtem a zeneiskolát, egy apró…
-
GusGus
Már 1995-ben megismertem az izlandi GusGus zenekart, akkoriban a progresszív stílusba sorolták őket az elektronikus zene világában (szerintem, most sincs ez másképp). Azóta eltelt pár év és bár egy-egy dallal mindig feltűntek az iTunes könyvtáramban (mint pl a Sasha és John Digweed Northen Exposure című mix cd-jén a Believe és Purple címűek), de igazából egy múlt heti facebook bejegyzés kapcsán botlottam megint bele a GusGus zenekarba. Mondanom sem kell, azonnal szerelem az első látásra (azaz hallásra). Igazi, letisztult északi elektornikus…
-
Vásárolj magyar terméket!
Ma reggel a szokásos kávé készítése közben, a tej hozzáadásakor csaptam a homlokomra: megvan a megoldás a magyar gazdasági válság kezelésére! Ráadásul egyszerű, mint a faék: mindenki vásároljon magyar terméket olyan esetben, amikor van magyar alternatíva is. Miért a tejről jutott ez eszembe? Mert éppen magyar “feliratos”, de német tejet öntöttem ma reggel a kávéba. Abszurd. Persze, sokkal jobban kell a boltban figyelni, hogy mit raksz a kosaradba, mert mint már írtam róla van “magyar” fokhagyma, ami kínai, meg ugye…