-
Blog a nonverbális jelekről
Twitteren már régóta követem Szubotin Pétert, aki kommunikációs szakember és főként a nonverbális jelekről ír egy blogot, amit most a figyelmedbe ajánlok. Nemrég megnéztem az Inside Job című amerikai dokumentumfilmet, mely a jelenleg is tartó (?) gazdasági világválság kiváltó okait kutatta. A film tele volt jobbnál jobb nonverbális jelekkel, ezért mivel tudtam, hogy Péter ezzel foglalkozik, megkértem,…
-
Tűz Hévízen
Amikor ezt a bejegyzést írom, még mindig nem sikerült megfékezni a lángokat, az előbb ment el a nagykanizsai tűzoltóautó a ház előtt! Eddig tehát Keszthely, Badacsonytomaj, Marcali (?) és Nagykanizsa vesz részt az oltásban! Rubykával a déli sétánkon voltunk, mikor az utca végén található háznál egy kisebb mértékű füstöt láttam. Gondoltam égetnek valamit. Körülbelül 10…
-
Ne pazarold az ételt!
Korunk egyik komoly problémája, hogy míg a fejlődő és harmadik világbeli országokban éheznek, addig a fejlettebb, nyugati kultúrákban óriási mértékben folyik az ételek pazarlása. Tisztázzunk valamit: az a véleményem, hogy a feleslegesen túl sok étel fogyasztása, az étel felhalmozása is pazarlás, nem csak az, amikor kidobod az ételt a kukába. Még tavasszal találtam az egyik…
-
Kapcsolatok – vizualizálva
Ivan, akiről már írtam itt a blogon, tegnap posztolt egy érdekes oldalt, a wolframalpha.com-ot. Ez az oldal statisztikát ad a Facebook profilod alapján rólad és az ismerőseidről is. Az egyik leglátványosabb része, hogy elkészíti a kapcsolati hálódat. Do you remember iwiw? Anno így indult, akkor még wiw néven (who is who) és talán pont ez…
-
Things 2 – megjelent!
Megjött a korábban méltán népszerű GTD alkalmazás, a Things 2-es verziója. Talán kicsit későn. Nem megyek most bele a részletekbe, de a srácok kicsit elaludtak a fejlesztéssel: már rég mindenki a felhőben (aka Cloud Sync) tartotta az adatokat és a mobil eszközökre kényelmesen szinkronizálható volt minden adat, mikor a Thingsről még csak hírek formájában sem…
-
Eifel Rallye Festival
Tavaly nyáron Svédorszgában jártunk egy üzleti kapcsolat révén. Ennek az utazásnak egy hozománya, hogy idén a nyaralásunkat Németországban kezdjük Eifel városában, ahol megtekintjük az Eifel Rallye Festival-t. Ez nem egy szokványos rallye verseny, mivel a rendezők fő célja az, hogy megismertessék a közönséggel a régi idők (historic rallye) versenyautóit. A verseny fővédnöke egy igazi rallye…