Skip to the content

hello.STRO-B

  • Heti Zene
  • Napi Zene
  • Murau síelés 0. nap

    Idén, egy hirtelen jött ötlet és egy szerencsés véletlen folytán, egy ismerős üdülési jogán keresztül, sikerült összehozni egy egyhetes síelést Murauban a Kreischberg nevű síparadicsomban, aminek most a nulladik napját osztom meg veled. Nagybátyámmal utaztam, aki mérnök ember, így nem lehet viccelni az indulási-érkezési időkkel: reggel fél 10-re jött értem, majd indultunk Murauba. A 4 óra 8 perces utat, egy pihenőt beiktatva 4óra 40 perc alatt abszolváltuk is, igaz voltak kétségeim afelől, hogy épségben ideérünk-e… Útközben érintettünk két, 10km-es alagutat,…

    2012-02-19
    Blog
  • Nincs mit

    Sokszor én is beleesek abba a hibába, hogy ha segítek valakinek (önzetlenül, őszintén), akkor amikor az illető megköszöni azt, én csak annyit válaszolok: nincs mit. Pedig van, és a köszönöm az „ellentételezésre” tökéletesen elég. De leginkább van rá sokkal szebb szavunk: szívesen. Nem beszélve arról, hogy a „nincs mit” tökéletes elindítója a szívességek ördögi körének. Míg, ha azt mondom, szívesen, akkor megtettem, megköszönték, elfogadtam, ügy lezárva. Neked mi erről a véleményed?

    2012-02-17
    Blog
  • Hogyan készítsünk avatárt magunknak?

    Napjaink webes szolgáltatásaiban szinte kivétel nélkül lehetőségünk van beállítani profilképet, vagy más néven avatárt. Avatár: sajnos magyar szócikk nincs hozzá a WikiPedián, az  angol verzió azt mondja róla, hogy a számítástechnikában, IT világban, a felhasználó grafikus megtestesítője, alteregója. Különösen fórumokon (oldschool) és közösségi médiában van jelentősége, ahol az avatár mellé egy felhasználói név, becenév is társul a kettő szorosan összefügg. Vannak szolgáltatások, melyek bélyegképként aposztrofálják és lehetőséget adnak az általánosságban 30×30 és 75×75 pixel méret között mozgó kis képek testre…

    2012-02-15
    Blog
  • Drága autós polgártársaim!

    Legutóbbi bejegyzésemben, drága gyalogos polgártársaim segítségét, türelmét és tolaranciáját kértem. Úgy érzem, hogy most viszont tőletek, gépjárművezetőktől is kell kérnem valamit. Ma újabb csapadékréteg érkezett hazánk felé, mely hó formájában jelent meg. Eléggé intenzíven. Mint mindig, ebben az éveben is, így a tél vége felé járva meg különösen, váratlanul érte a közútkezelőt a kialakult téli időjárás –  télen -, emiatt az utak csúszósak, havasak, gyakorlatilag nulla takarítás mellett kell közlekedni. Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az autódban található ESP, ASR, ABS…

    2012-02-11
    Blog
  • Drága gyalogos polgártársaim!

    Szeretnélek megkérni benneteket, hogy bár sokszor teljesen jogosan utáltok bennünket autósokat, főleg, ha nem engednek át benneteket egyesek a zebrán, most mégis, legyetek pár napig elnézőek. Az utak csúszósak, havasak, latyakosak. A legnagyobb jóindulatunk és figyelmességünk ellenére sem tudunk mit kezdeni a fizika törvényeivel. Főleg, ha hirtelen lelépsz a zebrára! Mert bár tény, hogy ott elsőbbséged van , nem garantálom, hogy meg tudok állni. Neked viszont egy lépés csak az ellentétes irányba, egy kis figyelmesség, so called az autós helyzetébe…

    2012-02-09
    Blog
  • Lojalitás

    Lojalitás (főnév): A törvényesség, az együttműködés írott és íratlan szabályainak betartása, a fennálló hatalom elfogadása és szolgálata; korrekt, kifogástalan magatartás, jóindulat egy ember, vagy egy eszme iránt. (Forrás: WikiSzótár) Bevallom a fenti sorok számomra új megvilágításba hozták a lojalitás szót, nálam – nyilván a korábbi sales munkámból adódóan – a lojalitás kvázi egyenlő volt a hűséggel, főként a vevői magatartás leírására szoktam használni. Azt hihetnéd, hogy a múltkori „Szívesség alapon ne intézz semmit” című bejegyzésemre cáfolok most rá. Részben igazad is…

    2012-02-08
    Blog
  • Tim Minchin – Storm

    Ma este Ivantól kaptam a facebookon egy videót, amit nekem címzett és ajánlotta az ismerőseinek a patikablogot. Kicsit ausztrál, kicsit gyors, de cserébe nagyon humoros és ami a lényeg: rohadtul igaz!  Feliratozva is van, így gyengébb angol tudással is megérthető,de röviden a történet: Hősünk, feleségével egy baráti társaságban vacsorázik, ahol van egy eddig ismeretlen hölgy (a vendéglátó ismerőse), Storm (Vihar) a neve. Erről jut eszembe, volt egy évfolyamtársam, akit frankón Vulkánnak hívtak, nem vicc. Nevéhez hűen, hatalmas jó arc volt a…

    2012-02-07
    Blog
  • A Madonna jelenség

    Vannak dolgok, amik mellett egyeszerűen nem lehet elmenni szó nélkül. És most a szó nemesebbik értemére gondolok. Madonna régóta egy megosztó személyiség, van aki utálja, van aki imádja. Én egyiket sem teszem, inkább csodálom. Madonna egy jelenség, egy előadóművész a szó szoros értelmében. Olyan szórakoztatást nyújt minden egyes megjelenése, amit ma kevesen tudnak felülmúlni. Talán Lady Gaga-nak lett volna meg a lehetősége, hogy egy új Madonna legyen, de nem lesz az. Soha. Szerintem maximalista is, másképp ezt nem lehetne létrehozni.…

    2012-02-06
    Blog
  • Sizzlin’

    Tegnapelőtt volt ez az Eurovíziós dalválogató csoda, amiről inkább nem szeretnék beszélni, már feldolgoztam. Volt viszont egy formáció, Fábián Juli és Zoohacker, akik szerintem az egyetlen értékelhető produkciót nyújtották. Tőlük, már korábban hallottam a Sizzlin’ című dalt, amiből Chriss Ronson (aka Dj Chriss) készített egy világszínvonalú remixet. Nem volt nehéz dolga, hiszen az alap dal is eléggé erős. Persze ez nem igaz, dolgozott ő ezen rendesen, nagyon „felnőtt” egy remix ez, minden a helyén van. Legjobb bizonyíték erre, hogy egész…

    2012-02-06
    Blog
  • Szívesség alapon ne intézz semmit!

    Elsőre talán furának tűnik a cím és azt mondod: mekkora bunkó ez a stro-B! A bejegyzés végére eloszlatnom benned ezt a gondolatod. Történt velem az eset, hogy Walter, az én drága autóm egyik utam alkalmával kicsit megbetegedett. Van a családnak egy autószerelője, Pisti, aki rettentő ügyes, bár van amibe neki is beletörik a bicskája (kb. az esetek 1%-a). Pistivel egy gond van, hogy eléggé macerás hozzá a kijutás, hiszen a város 10 km-es körzetében található a műhelye, így minimum két…

    2012-02-03
    Blog
Előző 1 … 26 27 28 29 30 … 47 Következő
  • Megszegett fogadalmak2026-01-01
  • Folytatni a munkát – vagy igazából bármit2024-10-09
  • Korlátok2024-09-24
  • Parmigiano Reggiano – az árak alakulása2023-12-07
  • Polyphia – Ego Death2023-09-11
  • Heti Zene S04E202023-09-06
  • Heti Zene S04E192023-08-30
  • Heti Zene S04E182023-08-23
  • Heti Zene S04E172023-08-16
  • Heti Zene S04E162023-08-09
  • 2026(1)
  • 2024(2)
  • 2023(28)
  • 2018(5)
  • 2017(8)
  • 2016(23)
  • 2015(12)
  • 2014(22)
  • 2013(108)
  • 2012(108)
  • 2011(71)
  • 2010(49)
  • 2009(24)
  • Instagram
  • Telegram
  • Heti Zene
  • Napi Zene

2009-2026 © STRO-B.COM - Minden jog fenntartva