Blog
-
Torrente 4
Április 19-én volt a bemutatója a magyar mozikban a Torrente filmek negyedik részének. Én egyelőre csak eredeti, spanyol nyelven láttam, de mindenképp meg fogom nézni moziban magyar szinkronnal. Az első résztől fogva nagy Torrente rajongó vagyok és ez a negyedik rész első nézésre nekem is kicsit felemás volt. De mit is vár az ember egy háromszor lerágott csontról? Az Üvegtigris 3. sem ütött már akkorát, mint az első kettő (konkrétan az az érzésem, hogy nem lett az a film befejezve).…
-
Hogyan lettem stro-B?
1997-et írunk. Peti barátommal épp egy buliból tartunk hazafelé. Egy következő zenei projecten agyalunk, leginkább azon, hogy milyen művésznéven fussunk. „Én amúgy is imádom a stroboszkópot, leszek strobi!” A stroboszkópot dj körökben gyakran becézik strobinak, innen jött az ötlet: ha már a nevem Robi, hozzuk össze a kettőt, tegyük trendi angolossá és máris kész a stro-B becenév. Tehát, az írásmód a következő: kicsi s betű, mint nemecseknél, és nagy B betű a végén, a B kötőjellel csatlakozik. Mivel pár helyen nem lehet kötőjelet…
-
Újabb George Smoog remix megjelenés
Majd’ 1 évvel az elkészülte után, hivatalosan is megjelent a George Smoog feat. Mishoo – Life című dalból készített remixem. A Life című maxi többek között a beatporton is megvásárolható, az Empire Media Recordings kiadó gondozásában. Mivel az elmúlt időszakban jópár változás volt az életemben, sítlusosan, ha már Life az eredeti dal címe, akkor The New Life of stro-B lett a remixem címe. Ki kell valamit találnom arra, hogy ne akarják állandóan nagy S betűvel írni a „művésznevem”, az úgy…
-
Hangszerkiállítás Nagykanizsán
Egy hétvégi programot ajánlok nektek Nagykanizsán, ahol április 27-től 29-ig kerül megrendezésre a A II. Országos Elektroakusztikus-zenei Verseny. Ennek a versenynek a kísérőprogramjaként kerül megrendezésre kedvenc hangszerboltom, a Syncopa ismét hangszerkiállítást szervez. Biztos vagyok benne, hogy csakúgy, mint a korábbi Csúcstechnológia a hangszeriparban című rendezvény, ez is igen magas színvonalú lesz. A másik párhuzam, hogy itt is találkozhattok olyan csodákkal, mint a Korg Kronos vagy éppen a Roland Jupiter-80. Amitől igazán különleges lesz ez a rendezvény, az egy igazi különlegesség, a Casio XW P1.…
-
You Need A Budget
2011. JANUÁR 22. – ez az a nap, amikor úgy döntöttem, hogy megvásárolom a You Need A Budget (YNAB – ejtsd: vájneb) alkalmazást, hogy nyomon kövessem pénzügyi kiadásaimat. 59.95 US$ fizettem érte, de egyetlen centet sem bántam meg! Előzmények Olyan megoldást kerestem, amely minden általam használt platformon használható. Ez konkrétan az iPhone-t és az OS X verziót jelentette. Voltak nagyon ígéretes próbálkozások, de vagy abbamaradt a fejlesztésük, vagy olyan irányba mentek el, mely nem volt számomra szimpatikus. Az egyik lehetőség, amit…
-
AeroFS – végre szinkronban
Egy twitter bejegyzés kapcsán ismertem meg @emem07 jóvoltából az AeroFS nevű alkalmazást, melyet azóta is használok. Mióta abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van egy asztali munkaállomásom (iMac) és egy mobil eszközöm (MacBook Pro), azóta állandó problémát jelentett számomra, hogy miként szinkronizáljam a gépek között az adataimat. iCloud előtt és után Mielőtt megjelent volna az Apple iCloud szolgáltatása, már azelőtt is problémát jelentett, hogy az iPhone adatait, vagy a levelezésem hogyan tároljam mindkét gépemen, természetesen szem előtt tartva azt, hogy…
-
Pozsony, a tót főváros
A birminghami utazásom utolsó részeként a Pozsony-Budapest úton tapasztalt élményeket osztom meg veled. Szombaton reggel 7 óra 20 perckor indult a Ryanair járata Birminghamből Pozsonyba. Mivel a Budapestre tartó buszom csak este fél 8-kor indult, volt időm élvezni a szlovák főváros vendégszeretetét. Vagy legalábbis ezt hittem. A repülőút Azt gondoltam, hogy bőven időben érkeztem a reptérre, de gyakorlatilag a Marks & Spencer élelmiszer boltjában (!) vettem egy szendvicset és egy vizet, majd mehettem is a checkin pulthoz. Minden gördülékenyen ment,…
-
Dj Edison
A tegnapi nap ezt a fotót kaptam egy facebook üzenetben és úgy gondoltam, hogy nem hagyhatom ki, hogy ne osszam meg veled. Ez a fotó is bizonyítja, hogy a dj szakma gyökerei (nem, most nem a dj szövetségre gondolok) az 50-es években keresendőek. Az igazi feltaláló Bevallom, a bejegyzés címe kicsit bulvárosra sikerült. Edison ugyanis nem a képen látható vinyl lemezt (hanglemez) találta fel, hanem annak elődjét, a hengeres fonográfot. A dj szférában még ma is megtalálható mikrobarázdás vinyl lemezek feltalálója –…
-
Apple ökoszisztéma. Vagy mégsem?
Az elmúlt pár évben tudatosan kerülök minden IT hitvallásbeli vitát, bár ez nem mindig sikerül. A legtöbb esetben, mikor kvázi „védeni” kell az álláspontom, hogy miért is használok Apple termékeket, miért is szeretem az iOS és OS X nyújtotta kényelmet, akkor az úgynevezett ökoszisztémára hivatkozom. Értem egyfelől ezalatt azt, hogy számomra az adja ennek a rendszernek a zsenialitását, kényelmét, hogy mindig, minden eszközömön (iMac–MBP, iPhone, iPad), különösebb erőfeszítés nélkül állandó szinkronban vannak az adatok. Másfelől rengeteg olyan közös vonása van…
-
Crufts 2012 Birmingham
Közel 1 hónap távlatából folytatom a birminghami utazásom naplóját, így kicsit meg kell magam erőltetni, hogy felidézzem pontosan az eseményeket. Mikor megérkeztem Birmingham repterére, enyhén felhős idő fogadott. A reptéren, Schengen ide vagy oda egy eléggé hosszú útlevél/személyi ellenőrzés zajlott. Épp egy linket kerestem a Schengeni egyezményről, mikor megtaláltam, hogy az Egyesült Királyság nem alkalmazza az egyezményt, így már érthető, miért volt rendes útlevél/személyi ellenőrzés. Barátnőmék egy külső parkolóban vártak, megkaptam az instrukciókat sms-ben: „Long stay 1 van a buszra…