Blog
-
Okos óra
Pontosan két hete nem írtam a blogba. Ennek főként az az oka, hogy teljes mértékben bele vetettem magam a munkába és mire hazaérek, agyilag is és fizikailag is teljesen hulla vagyok. Aztán ott van az is, hogy mostanában kifejezetten hosszú bejegyzések szoktak születni, aminek a megírása idő- és munkaigényes, így a fáradtság miatt inkább nem írtam. Ma viszont elhatároztam, megtanulok rövid, tömör bejegyzéseket is írni. Első kísérlet. Hóbort vagy praktikum? Egyre több oldalon cikkeznek arról, hogy az Apple (is) próbálkozik…
-
iCloud bug
Szinte köztudott rólam, hogy még mindig az első iPhone-om koptatom, ami egy iPhone 3G fehér 16GB. Az, hogy még mindig bírja, az egy gyártási hibának köszönhető – ezt is sokan tudják -, a fehér burkolat egyszerűen állandóan reped, normál használat mellett. Így már, ha jól számolom, az ötödik készülékemet koptatom – garanciális cserében (halkan jegyzem meg, a mostani is reped…). A kegyelemdöfés Még 2011-ben írtam arról, hogy az iCloud bejövetelével eljött az iPhone-om számára a vég. Azóta az ott leírt…
-
Gyorshajtás
Előre szólok: nem fogsz velem sok mindenben egyetérteni, de ez nem baj. Tegnap a twitteren volt egy kisebb flame, mikor reagáltam arra a hírre, hogy a rendőrség 12 milliárdot költene új traffipaxok felszerelésére az autópályák mentén, mondván a gyorshajtás a fő oka a baleseteknek, koknrétan 27%-ban. Mi van a maradék 73%-kal? Tettem fel a kérdést. Sajnos 2012 statisztikái még nincsenek meg, ezért csak egy 2011-es statisztikára tudok hivatkozni: „A második leggyakoribb ok az elsőbbségi jogok megsértése (3764-szer), míg a kanyarodási…
-
Telefonálás külföldön
Prológus Update: Mindenhol, ahol külföldöt írok, EU tagállamot értek. Ezt a bejegyzést még tavaly nyáron akartam megírni, mert közelis ismerőseim körében sem világos a mai napig a külföldi telefonálás mikéntje, szakszóval illetve a roaming telefonálás. A síszezon még csak most indul igazán, így ehhez is hasznos lesz az írásom – bár bízom benne, hogy sok újdonságot nem fogok neked mondani! Mi az a roaming? A mobiltelefon (egyik) lényege – és egyben hártánya is – , hogy nem vagy helyhez kötve,…
-
Bering karóra
Régóta szemezek az órákkal, de még nem találtam meg az igazit. Ez persze nem teljesen igaz, mert megvan „AZ” óra, csak egyelőre nem az én árkategóriám. Rátaláltam viszont egy nagyon szimpatikus márkára, aminek a letisztult dizájnja egyből belopta magát a szívembe: BERING. A Bering márka története Egy dán üzletember, René Kaerskov, aki nagy kalandor is egyben, 2008-ban elutazott az Északi-sarkra, ahol pont a sarkkör fölött kiugrott egy helikopterből. Ekkor még ő sem tudta, hogy ez az ugrás miként változtatja meg az…
-
Ez volt, ez lesz
Arra gondoltam, hogy idén először csinálok egy visszatekintést, összegzés, milyen is volt 2012 a számomra és egyúttal csinálok egy listát a 2013-as évre vonatkozólag, hogy miket tervezek. Nem szeretem és nem is akarom használni az „újévi fogadalom” kifejezést. Egyrészt sablonos, elcsépelt, másrészt nem akarok olyat ígérni (még magamnak se), amit nem tudok betartani. 2012 Számomra a 2012-es év eléggé hektikusra sikerült, azonban mindenképp pozitív, hogy nagy mélységek – legalábbis hosszú távon nem voltak. Ha emlékszel rá, tavaly a blogom láblécében az…
-
Új ruha
Ha rendszeres olvasóm vagy, akkor már észrevehetted, hogy megújult az oldal ruhája. A fejemben kb. egy hónapja összeállt már a kép, hogy mit és hogyan akarok majd megváltoztatni. Aztán jött az ötlet, hogy jó lenne a PATIKABLOG tartalmát különválasztani. Aztán Eszembe jutott, hogy nemrég megkeresett Kocsmárszky @kocsmy Zsolt, hogy szívesen látnák a blogomat a NEXTSERVER berkeiben, így aztán adta magát a lehetőség: a tartalom szétválasztásával együtt, egy új domain alatt, egy új szerveren fog futni a PATIKABLOG. A NEXTSERVER-ről, és az…
-
Podcast készítés
Az új munkám miatt relative sokat vezetek és ilyenkor jól jön, ha hasznosan tudom eltölteni az időt. A rádió helyett (ami az agy rágógumija) én a podcastek hallgatását választottam. Jelenleg öt podcast adásra vagyok feliratkozva: Abszolút Hallás Rádió Háztáji Geek Heti Meteor Numbred Tripodcast Ezek közül négy hagyományos értelemben vett „beszélgetős„, informatív podcast, Dj Numbred podcastje (róla már írtam itt a blogon) pedig számomra nagyon kedves zenei stílusban, progresszív és deep house stílusban készített mixeket tartalmaz. Számomra, mivel zenével (is)…
-
Mi a baj a tandíjjal?
Egy hosszabb lélegzetvételű bejegyzést akartam írni a témában, de egyfelől időm sincs most rá, másfelől meg nálam jobban hozzáértők a lényeget már millió helyen leírták, harmadrészt pedig valahol szolidarítok is a most tüntető hallgatókkal. A tandíjjal (vagy hívjuk költségtérítésnek) alapjában véve nincs semmi gond szerintem, közép- és hosszútávon meggyőződésem, hogy a felsőoktatás javát szolgálhatja. A sokszor elkényelmesedett felsőoktatás „piacra” vitele mindenképpen elindít majd egy minőségi versenyt. Saját szakmám példáját tudom csak említeni: az egyetem évek óta a külföldi (fizetős!) diákokból…
-
Egy jó CV
Ez az egész blogolás valahol egy egoista és exhibicionista dolog. Ez a gondolat csak erősödik majd benned a mostani bejegyzés első olvasatában, de úgy gondoltam, hogy leírom röviden az álláskeresésem kapcsán, a még tavaly ősszel megalkotott önéletrajzommal szerzett tapasztalataim. Az ötlet Az önéletrajz (CV – curriculum vitae) ugyanis, amit készítettem, nem a megszokott formátumú. Tudod már rólam, hogy szeretem a szépen megtervezett („magyarul” dizájnos) dolgokat, legyen az egy weblap, újság, csomagolás, reklám, autó, lakás, ház, bútor stb… Emiatt relative sok…