Év: 2012

Vannak felhasználók, akik számára az internet egyenlő a facebookkal.

„Micsoda?! Hogy lehet valaki ilyen korlátolt? Atyaég! Facepalm (magyarul arcpálma).” Ilyen és ehhez hasonló kritikákkal illetik többen (beleértve magamat is) azokat, akikre a fenti állítás igaz.

Álljunk meg Béláim és gondolkozzunk!

Mire való az internet?

Hülye kérdés! Teljesen az egyéntől függ, hogy ki mire használja az internetben rejlő lehetőségeket, adottságokat. Van, aki információ szerzésre, van, aki információ közlésre vagy ezek keverékére. A lényeg, az információ szabad áramlása.

Az internet hőskorában viszonylag nagy számítástechnikai ismeretkre volt szükség, hogy eligazodjon az ember a világhálón. Ahogy könnyebbé vált az internet elérése, úgy fejlődtek a hozzá csatolt eszközök, szolgáltatások. 10 éve még UTP kábelt húztunk akár a családi házba is, ma meg csak veszünk egy (vagy kettő) wifi routert. Az e-mail, a hangátvitel, a videókonferencia, a web2.0 szolgáltatások a mindennapjaink részévé váltak.

Az átlag felhasználó

Hírt, bulvárt olvas, kapcsolatot tart ismerősökkel, vicces e-maileket körbeküld, megmenti az éhező kutyát/macskát/lovat, eltűnt gyereket/nagymamát/nagypapát felkutat, videót néz, zenét hallgat, képeket nézeget, kikapcsolódik, szórakozik.

Egy szóval szociális, közösségi életet él gépek sorozatának segítségével. Paradox, ugye?

Régen (értsd facebook éra előtt), a felsorolt tevékenységekhez mind-mind külön honlapra kellett ellátogatni, külön alkalmazást kellett használni. Mindegyik magában hordozta a hibalehetőséget, hogy nem elérhető, hogy megszűnik, hogy a regisztráció nem sikerül, hogy leáll a szerver, hogy …

A megosztás hatalma

A közösségi média kiindulási gondolata az volt, hogy a privát életben is ismerős emberek egymással tartsák a kapcsolatot, tudomást szerezzenek az életükben bekövetkezett változásokról. Az idő folyamán ez a látszólag kétirányú (de tulajdonképpen csak információt közlő) folyamat átalakult valós, közösségi tartalomszolgáltatássá.

Minden felhasználó a saját profiljának egyszemélyes szerkesztője, kiadója lett. A valós ismerősök mellett megjelentek az ismeretlen, vagy csak a virtuális világban ismerős személyek. Tágult az ismerettségi kör, erősödött a kétirányú kommunikáció.

A facebook felismerte, hogy az átlag felszanálónak, semmi más nem kell, mint az alapvető emberi közösségi kommunikációs eszközök legegyszerűbb, internetes változata.

Az egyszemélyes szerkesztők észrevétlenül hírforrássá váltak, kialakult a modern szájhagyomány: a megosztás!

• Hallottam egy „hírt”! -> Megosztom! (pletyka)
• Olvastam egy hírt! -> Megosztom! (beszélgetés, hogy mi történt a héten)
• Láttam egy jó házat, lefotóztam! -> Megosztom! (fényképalbum lapozgatás)
• Van egy új kedvencem amit a YouTube-on láttam/hallottam! -> Megosztom! (a rádióból felvettem „kazira”, kölcsönadom)

Mit nyújt a facebook az átlag felhasználónak?

Mindent, amire szüksége lehet a virtuális világban. A facebook akarva-akaratlanul elkezdte kiszolgálni az átlag felhasználói igényeket azzal, hogy a funckiók használatát leegyszerűsítette. Így komolyabb IT ismeretek nélkül élhet ma már valaki közösségi életet az interneten. Ráadásul mindent egy helyen.

• megosztás – Minek írjon valaki blogot, ha a megosztásaival ugyanezt megteheti a hírolyamában? Ráadásul a valós vagy (még) virtuális ismerőseihez tud beszélni.
• fotóalbum – Minek regisztráljon valaki egy külön fotós szolgáltatásra (amiért adott esetben még fizetni is kell), ha a képeit feltöltheti a profilja alá a fotóalbumokba?
• játékok – Minek vásároljon valaki meg egy játékot, ha talál magának a milliónyi külső fejlesztő által készített, ingyenesen használhatóak között?
• chat – Minek vesződjön valaki külön chat/hang-és/vagy videóhívásra alkalmas program telepítésével?
• hírforrás – Minek böngésszen valaki órákon át hírportálokat, mikor az ismerősei vagy számára fontosnak tartott „tartalomszolgáltatók” megosztásaiból megkapja a számára szükséges információkat?
• pletykaforrás – Minek hívogassa valaki az ismerőseit, hogy „te, mi történt az xy-al, tényleg szakítottak?”, mikor a legtöbb esetben a szakítás után fél órán belül megjelenik az értesítés: xy mostantól egyedülálló?
• Küldd tovább! – A postai továbbküldős levelekkel kezdődött, százas nagyságrendű e-mail címet tartalmazó továbbított levelekben folytatódott, majd manapság facebook falon megosztott felhívásban csúcsosodik ki. Elpusztíthatatlan.
• zene – Ha van zene iránt különösen rajongó ismerősöd, akár egy egész estés műsort tud neked szerkeszteni, például YouTube megosztásokból.
• vélemények – Mindenki, mindig, mindenhez ért. Ez alap.
• szórakozás – elbutulás – Neked van már Indián neved? És előző életedben szöcske vagy májmétely voltál?
• tanulás – Minek menjen az ember külön kurzusokra, mikor a facebookon belül el tud érni hivatkozásokat okosságokhoz? Vagy feltesz egy kérdést és az ismerősei 5-10 percen belül mondják a választ.

Az átlag felhasználó igényeit, az internetnek ez a szűk, de változatos szelete ki tudja elégíteni. Nem kell hozzá többszörösen regisztrálni, programot beállítani, bűvészkedni, varázsolni. Naponta egy alkalommal be kell lépni a facebookra és használni! Ennyi.

Most akkor mi van?!

Ha továbbra sem érted, hogyan mondhat valaki olyat, hogy neki a facebook az internet és/vagy az internet az a facebook, akkor valószínűleg te nem vagy egy átlag felhasználó.

És, hogy meddig tart a facebook sikere? Addig, míg okosak annyira, hogy nem fordulnak a felhasználóik ellen, mint ahogyan tette azt az iwiw.

Ma takarítottam a dropbox könyvtáramban, és megtaláltam egy 2008-as videót, melynek röviden a Demszky és az ellentmondás feloldása címet lehetne adni.

Eltelt már 4 év, ez a szarházi is eltakarodott (jött helyére másik), de még mindig ökölbe szorul a kezem, mikor megnézem.

Figyeljük meg a kétségbeesett érvelési sort: master->csicskás->és az ész, a nő! 🙂 (ez most bók volt hölgyeim!)

Az iwiw halott. Ez egy definíció tény.

Definíciónak nevezzük általában egy fogalomnak, vagy egy jel (például egy nyelvikifejezés) jelentésének meghatározását. A filozófiában, logikában, és általában a tudományokban, a definíció avagy meghatározás szót ennél szűkebb értelemben használjuk, a felhasznált szakkifejezések és fogalmak tudományos igényű meghatározását értjük definíción. A legszigorúbb igényességgel a matematikalép fel, egy matematikai definíció akkor helyes, ha bármely szóba jövő dolog esetén egyértelműen meghatározott, hogy kielégíti-e a definíciót vagy sem.

forrás: wikipédia

A 2010 decemberében, a designpirates által készített szerkesztői, azaz a mito által készített új designnal próbáltak egy kis új életet lehelni bele, de úgy látom nem sikerült.

Már csak azért sem, mert nem látok a működtetés mögött semmi átgondoltságot. Vegyül példának ezt a hírboxot a jobb sarokban. Alapvetően nem lenne egy rossz találmány, mert ha már szósöl médiával szúrom el az értékes időt, legalább kapok egy hírek kivonatot is. Művelődjön a paraszt.

Tegyük fel, hogy érdekel is a hír, mint mondjuk ez a mai gyöngyszem, hogy a mi „Fittipaldink” szabadul.

Egye fene, rákattintok.

Első kattintás

Eljutunk erre az oldalra, ahol kapok az arcomba még több igényes hírt, látom 20 db zsíros ember profilképét és ugyanazt az információt Buci kapcsán, amit eddig.

„Apu ökölbe szorult keze vagyok” – csak, hogy egy klasszikust idézzek.

Ha még hajt a kíváncsiság, kattintok még egyet, gyere Buci, gyí!

Második kattintás

Te is azt hiszed, hogy itt már végre érdemi információhoz jutsz, ugye?

Tévedsz kedves barátom, mert neeeem. Megnézheted, hogy az iwiw még megmaradt, oldschool, jobbára 40 plusszos olvasóközönsége mit szól a 2 soros „hírhez”.

„Márti! ..Te hol élsz?? …más ezért nem 5 hónapot, hanem 5 évet kapott volna!! …de a maradékot majd lehúzza ezután…”

„megérdemelte,leülte…de mit akarnak még ennyi idő távlatában?ha az öregnek romlik az állapota,az lehet már a kora miatt van és nem a baleset miatt…lehúzás az egész”

„hmmm jha ha Te így jársz, simán 5 év…ő mivel celeb, óvatos a bíró…..”

Kapja az ívet a művészúr, én meg az agyideg-görcsöt.

Harmadik kattintás

A címre, vagy a forrásra kattintva végre eljutok a kívánt tartalomhoz. Persze hamar rájövök, hogy nem érte meg a fáradtságot – egy másodikas kisiskolás jobb cikket írna Buci bácsiról. De ez legyen az én bajom.

Nem értem

Bevallom, nem értem a logikát a rendszer mögött. Tegyük félre az agyatlanságot, hogy ennyit kell kattintanom, mire eljutok a kívánt tartalomhoz, és nézzük pl. az utolsó oldal, a kommentelés értelmét.

Mire kommentel a kedves felhasználó? Arra a két sorra? Vagy vette a fáradtságot, elkattintgatott a cikkig a külső forráson, majd a böngésző vissza gombjával visszamegy az iwiw-re és elmondja a véleményét? Kétlem. Már csak azért is, mert egy blikk szintű bulvárlap online oldala az erre fogékonyakat ott tartja az ő oldalukon és újabb mocskot tol az arcukba.

És, hogy egy újabb klasszikust idézzek „Zuzuval társalogni olyan volt, mint sajtreszelővel rejszolni. Enyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas.” (Ford Fairlane kalandjai).

Kb. ennyi a véleményem, ez így fájdalmas.

Ma a SoundCloudon böngészgettem, mikor az utamba került egy saját művem. Mivel az elkészülte óta vannak új olvasóim, ezért gondoltam most megosztom újra.

A Kocsmazaj – Szeretni volna jó című dalából készült remixemet anno többször is megénekeltem a blogomon, volt két részes „Hogyan készült?” cikk (1. rész, 2. rész) is.

Szóljon hát a jó ebéhez a jó nóta! 🙂

És íme az eredeti dal:

Sokszor én is beleesek abba a hibába, hogy ha segítek valakinek (önzetlenül, őszintén), akkor amikor az illető megköszöni azt, én csak annyit válaszolok: nincs mit. Pedig van, és a köszönöm az „ellentételezésre” tökéletesen elég.

De leginkább van rá sokkal szebb szavunk: szívesen. Nem beszélve arról, hogy a „nincs mit” tökéletes elindítója a szívességek ördögi körének.

Míg, ha azt mondom, szívesen, akkor megtettem, megköszönték, elfogadtam, ügy lezárva.

Neked mi erről a véleményed?

Napjaink webes szolgáltatásaiban szinte kivétel nélkül lehetőségünk van beállítani profilképet, vagy más néven avatárt.

Avatár: sajnos magyar szócikk nincs hozzá a WikiPedián, az  angol verzió azt mondja róla, hogy a számítástechnikában, IT világban, a felhasználó grafikus megtestesítője, alteregója. Különösen fórumokon (oldschool) és közösségi médiában van jelentősége, ahol az avatár mellé egy felhasználói név, becenév is társul a kettő szorosan összefügg.

Vannak szolgáltatások, melyek bélyegképként aposztrofálják és lehetőséget adnak az általánosságban 30×30 és 75×75 pixel méret között mozgó kis képek testre szabására. Ilyen például a facebook, ahol a feltöltött profilkép bélyegkép megfelelőjét beállíthatjuk úgy, hogy a kis négyzetben mozgatva, a nagyobb (de átméretezett) kép látható részét állítjuk be.

Általánosságban elmondható, hogy egy avatár (profilkép) 99%-ban négyzet alakú. Éppen ezért, ha az adott szolgáltatás nem ad lehetőséget, hogy kiválasszuk azt a részt a képből, amit fontosnak tartunk megjeleníteni avatárként, akkor érdemes odafigyelni a feltöltött kép „vágására”.

Miért fontos ez?

Közösségi média szolgáltatások esetében nem csak a weben, de a mobil eszközökön is nagy hangsúlyt kap az avatár. Azért, mert mikor gyorsan átfutunk egy listát, amiben a hozzászólások vannak, a profilképek alapján sokkal könnyebb megtalálni egy adott felhasználót, mint a név alapján. Egy jó avatár sokmindent elárulhat tulajdonosáról, az IT világgal való kapcsolatáról, de ugyanakkor félre is vezethet.

Ne várj ebben a bejegyzésben egzakt tudományos magyarázatot, csak a saját véleményem irom le, hogy nekem melyik profilkép megoldások tetszenek és milyen hibákat látok bennük. A twitteres ismerőseimen keresztül mutatok neked most pár példát, hogy mire érdemes figyelni, mikor profilképet, avatárt készítesz, választasz magadnak.

A twitter

A twitter egy gyors üzenetváltásra alkalmas szolgáltatás, mely mára már szinte minden (okos)mobil eszközön elérhető. Van aki utálja, van aki egyenesen függő. Én azért szeretem, mert gyors információszerzésre tökéletes és mert jó arcok vannak rajta! 🙂

A twitter a profilkép feltöltésekor nem ad lehetőséget (egyelőre) arra, hogy beállíthassuk, melyik és mekkora rész látszódjon a képből. Ahogy észrevettem, nem egyértelmű, hogy felülre-alulra, jobb-bal oldalra vagy középre vág automatikusan, de mintha valami algoritmus azért végezne egy kis képelemzést, látni fogod a példákon. Ezért, ha nem négyzet alakú képet töltesz fel, érdekes avatárok keletkezhetnek.

Nem elég azonban az alakra odafigyelni, érdemes megfontolni, hogy mennyire „közeli” képet teszel fel, hiszen a majdani 50×50 pixeles méretben nem látszik minden apró részlet.

A profik

Csak így neveztem el azokat az ismerőseimet, akik odafigyeltek a profilkép választásuknál arra, hogy bizony négyzet alakú lesz a végeredmény, és nem bízták a véletlenre, hogy a twitter képfeldolgozója vajon hogyan fogja „megvágni” a képet. Ezen túl, még a minőségre is figyeltek, profi, műtermi fotók, vagy ügyes amatőr beállítások.

@amby_hu

@b_konrad

(Konrád képe azért nem tökéletes, 11px-el keskenyebb)

@emem07

@iraszl

@longhand

@wyctim

@zsoltapagyi

(Zsolt profilképe talán példa arra is, hogy kicsiben kevéssé mutat, de itt gondolom cél volt a karácsonyi színek megjelenítése is 🙂 )

A grafikusok

Sok felhasználó dönt úgy, hogy nem saját arcképét teszi ki a világ szeme elé, hanem egy rá és a becenevére jellemző fotót, képet, rajzot. Kismacska, kisvirág, kismaci stb…

Akadnak kreatív emberkék, akik külön grafikát is készítenek erre a célra, pár jópofa példát mutatok most erre.

@csibar

@neo_21670

@relaxxx

A mázlisták

Van, akinek úgy sikerül jó profilképet létrehozni (köszönhetően azért a twitter képvágási algoritmusának), hogy igazából nem fordított figyelmet arra, hogy négyzetes fotót töltsön fel. De a végeredmény mégis jó!

@kodmon

Update: „annó,amikor feltöltöttem megjelent a képen egy négyzet,amit lehetett mozgatni,kijelölni,h mi jelenjen meg” – @kodmon esetében tehát nem mázliról van szó, tudatos tervezésről.

@mutrinka

Javítandó

A bejegyzés legkényesebb része jön. Szólok előre: senkit sem akarok kicikizni, leégetni! Csupán, publikus, nyilvánosan elérhető profilképek elemzése során rávilágítok egy tényre. Persze mindenki saját maga dönt, hogy milyen formájú képet tölt fel – én csak javaslom a twitterre feltöltött profilképek esetében a négyzetes formátumot, mert így te dönthetsz arról, hogy mi is látszódjon azon a képen, nem pedig egy algoritmus, tiéd az irányítás!

Levágott fejtető a leggyakoribb hiba, de láttam már levágott orrot, arcot.

@csaba_hu

@doransky

@lberes

@kocsmy

Megoldási javaslat

OsX: a beépített Preview alkalmazás segítségével a „Select” gombra kattinva egy olyan eszközt kapsz, amivel ki tudod jelölni azt a rész egy fotón, amit meg szeretnél tartani. Majd a CMD (alma) + K billentyűkombinációval méretre is tudod vágni a képet.

Windows: tudod mit? Nem ajánlom a Paint.exe programot, mert én minden egyes használatakor agyhúgykövet kaptam.

Web: rengeteg free online eszköz létezik, amivel egyszerűen négyzetesre lehet vágni egy képet. Ilyen a picresize oldal is, ahol a kép feltöltése után a „crop selection” opciót kell választanod, és miközben húzod a szaggatott vonalas „kijelölőt”, a shift gombot nyomva tarva magától négyzetesre állítja a kijelölést.

Legutóbbi bejegyzésemben, drága gyalogos polgártársaim segítségét, türelmét és tolaranciáját kértem. Úgy érzem, hogy most viszont tőletek, gépjárművezetőktől is kell kérnem valamit.

Ma újabb csapadékréteg érkezett hazánk felé, mely hó formájában jelent meg. Eléggé intenzíven.

Mint mindig, ebben az éveben is, így a tél vége felé járva meg különösen, váratlanul érte a közútkezelőt a kialakult téli időjárás –  télen -, emiatt az utak csúszósak, havasak, gyakorlatilag nulla takarítás mellett kell közlekedni.

Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az autódban található ESP, ASR, ABS – és ki tudja milyen hiperszuper három betűs biztonságtechnikai elektronika – mindentől megvéd. Például a megnőtt fékúttal semmit nem tud kezdeni. Ja de, tud: hamis biztonságérzetet ad neked. Ezért száguldasz, mint az őrült. Közben ugyanolyan szar vezető vagy, mint mikor a jogsid megkaptad, csak a high tech miatt megnő az arcod!

Nekem volt szerencsém megtapasztalni, hogy milyen egy szimulált jeges felületen (műgyanta) 30km/h sebességgel gyakorlatilag irányíthatatlan autót vezetni. Volt munkáltatóm fontosnak tartotta a képzésünket és befizetett minket a Hungaroring-on található vezetéstechnikai centrumba egy kis gyakorlatra. Nincsenek vészesen elszállt áraik, javaslom te is menj el a saját autóddal, hogy megtapasztald, milyen érzés ez.

Vagy egy olcsóbb megoldás, hogy beleülsz egy 20+ éves autóba, amiben megérzed, hogy  a reális útviszonyokat teljesen visszadva, hogyan viselkedik az autó. Na, az a valóság, míg amit az elektronikával (amúgy nagyon helyesen) telepakolt autódban érzel, az meg a téves valóságkép, hamis biztonságérzet. Kérlek vedd ezt figyelembe!

Nem, nem savanyú a szőlő és igen, akinek nem inge…

Szeretnélek megkérni benneteket, hogy bár sokszor teljesen jogosan utáltok bennünket autósokat, főleg, ha nem engednek át benneteket egyesek a zebrán, most mégis, legyetek pár napig elnézőek.

Az utak csúszósak, havasak, latyakosak. A legnagyobb jóindulatunk és figyelmességünk ellenére sem tudunk mit kezdeni a fizika törvényeivel. Főleg, ha hirtelen lelépsz a zebrára!

Mert bár tény, hogy ott elsőbbséged van , nem garantálom, hogy meg tudok állni. Neked viszont egy lépés csak az ellentétes irányba, egy kis figyelmesség, so called az autós helyzetébe történő belegondolás, az elsőbbségedről való lemondás és mindkettőnk élete könnyebb lesz télen.

Köszönöm, hogy elmondhattam.

Lojalitás (főnév): A törvényesség, az együttműködés írott és íratlan szabályainak betartása, a fennálló hatalom elfogadása és szolgálata; korrekt, kifogástalan magatartás, jóindulat egy ember, vagy egy eszme iránt. (Forrás: WikiSzótár)

Bevallom a fenti sorok számomra új megvilágításba hozták a lojalitás szót, nálam – nyilván a korábbi sales munkámból adódóan – a lojalitás kvázi egyenlő volt a hűséggel, főként a vevői magatartás leírására szoktam használni.

Azt hihetnéd, hogy a múltkori „Szívesség alapon ne intézz semmit” című bejegyzésemre cáfolok most rá.

Részben igazad is van, kifejtem.

Miért éri meg lojálisnak lenni?

Látni fogod, hogy a lojalitás mindkét fél számára előnyös.

Vevői oldalról nézve: betérsz a kedvenc kávézódba, egyből tudják mit szoktál inni, és szinte kérdés nélkül hozzák is. Ismernek, személyessé válik az üzlet. Ha nem lennél lojális, mindig idegenként térnél be, elmaradna a „hozzáadott érték”.

Sajnos, Magyarországon megfigyelhető jelenség, hogy a lojalitást rosszul értelmezik és a visszatérő vendégek, vevők sokkal kitüntetettebb figyelmet kapnak, mint pl. egy újonnan betérő potenciális hűséges vevő. Ezzel máris vevőt vesztenek.

Neked is jól esik, ha mondjuk már ismernek annyira, hogy a keresztneveden szólítanak, emlékeznek arra, hogy múltkor mit vásároltál és érdeklődnek arról, hogy bevált-e, elégedett vagy-e. Ugyanakkor, ha hűséges vevő vagy, ha az eladó úgy gondolja, akár személyre szóló kedvezménnyel is meglephet, ami szintén kifizetődővé teszi a lojalitásod. Ez már kézzelfogható.

Eladói oldalról nézve: a visszatérő, hűséges vevő általában mindig vásárol valamit. Vannak esetek, mikor a visszatérő vevők visszaélnek az eladó kedvességével, extra figyelmével amit a lojalitás miatt (is) fordít rájuk és feltartják, munkájában akadályozzák. Csak azért, mert ő „A lojális vevő”. Egy visszatérő vevőnél van egy nagy kincs: a tapasztalat visszajelzésének lehetősége! Nálam a patikában talán ezernél is több készítmény van, és ha csak nem egy hipochonder a patikus, azon túl, hogy tudja a hatásmechanizmust, lehetetlen mindenről tapasztalatot mondadni, véleményt alkotni. Nincs lehetőséged rá, hogy kipróbáld, nem úgy, mint például egy autó esetében.

Arról már nem is beszélve, hogy a lojális vevő a segítségedre lehet abban is, hogy jobbá tedd a szolgáltatásod, hiszen kialakult már egy személyesebb kapcsolat, megvan a bizalom, így őszintébb is (lehet) a vevő, elmondja a véleményét, kritikáját – normális hangnemben.

Összességében azonban elmondható, hogy a lojalitás mindenki számára jó: az eladónak állandó versenyben kell maradnia, hogy fenntartsa az érdeklődést, a lojalitást, a vevő pedig élvezi az előnyöket és ami fontos, hogy van választási lehetősége, ha úgy érzi csökken az őt megillető figyelem, gondoskodás. Na ez az, amit patikai viszonylatban a mai napig nem voltak képesek felfogni a kollégák…

Hogyan alakul ki a lojalitás?

Nem vagyok a téma szakértője, józan paraszti ésszel, laikus módjára próbálom megérteni a vevői magatartásnak ezt az érdekes oldalát: a vevői lojalitást, de ezzel együtt magát a lojalitást is.

Hogyan alakul ki? Milyen tettek hozzák létre? Olyan ez mint az ingerküszöb, mindenkinél mást kell tenni, hogy egyfajta hűséget érjünk el?

Nagy vonalakban úgy látom, hogy a lojalitás egyik mozgatórugója pont azok az apró szívességek lehetnek, amik ellen a múltkor papoltam.

Az ezektől várt vélt vagy valós előny egy következő interakció alkalmával. Ugye, ez az előny mindkét fél számára jelent valamit és nem feltétlenül kell pénzben mérhetőnek lennie. Vevői oldalról van, akinek elég egy kedves szó, érdeklődés, eladói oldalról pedig úgyszintén: egy tanács elfogadása, egy köszönöm.

Írtam már korábban arról is, hogy mennyire különböznek a magyar és a külföldi vevők, leginkább mentalitásukban. Ha megnézed azt a bejegyzést, Ivan írt egy nagyon érdekes dolgot a hozzászólásában:

Igen, ezt jol osszefogalaltad. Ez azert van mert a kulfoldiek, legalabbis a nyugatiak egy olyan szellemben nottek fel ahol a szabad kereskedelem miatt tudjak hogy a te boltodban a te szabalyaid vannak ervenyben es nekik semmilyen kovetelesuk nincs, mivel az hogy te kit es hogyan szolgasz ki az csakis a te dontesed.

A magyarok tobbsege aki az allami boltokat szokta meg olyan hozzallassal megy be hogy te vagy ertuk es van kozuk hozza hogy te mit es hogyan csinalsz.

Emiatt úgy tűnhet, hogy a külföldi vevők felvilágosultabb hozzáállása miatt náluk könnyebben érhető el lojalitás. Egy „minden mindegy” alapon térnek be az üzletbe, majd az ott tapasztaltak alapján, ha elégedettek voltak, visszatérő vevővé válnak. Amilyen könnyen megszerezhető ez a lojalitás, olyannyira törékeny is, de úgy gondolom, hogy ellentétben a magyar mentalitással, egy közel állandó „gondoskodási szintet” hozva ez a lojalitás fenntartható.

Hogyan szerezhető meg a lojalitás?

Persze, szinte minden nagyobb cégnél vannak lojalitást ösztönző programok, amik már kissé arról szólnak, hogy különböző kedvezmények, üzleti előnyök adásával kvázi megvásárolják azt. Véleményem szerint ez az egyik legrosszabb út, itt a legtörékenyebb a viszony.

Főleg Magyarországon.

Fogadjuk el a tényt: szegény ország vagyunk, árérzékenyek az emberek. Ahogy az én kedvezményemet elfogadja, és hozzám jön vásárolni, úgy a 2ft-al kedvezőbb ajánlatot is el fogja fogadni és elpártol tőlem. Majd jön egy harmadik fél, aki 3ft kedvezményt ad, és akkor hozzá pártol. Ez nem lojalitás! Ez szimpla üzleti érdek, ami a szabad verseny keretén belül alakul ki. Ami egy jó dolog, de vegyük észre, hogy nem ugyanarról beszélünk.

Az ennyire árérzékeny vevő nem biztos, hogy számunkra a legjobb alany egy törzsvásárlói kör kialakítására. Azonban, mint mindenhol, itt is lehetnek kivételek.

Tegnap volt egy érdekes esetem a patikában. Anya (kb. 70év) és fia (kb. 45 év) voltak nálam, szemészeti műtét előtti szemcseppett kiváltani. Milyen szép is a Magyar Egészségügy (bár ebben még pont egész jól állunk), az idős hölgy 2011.októberében 2012. február közepére kapott szemészeti műtétre időpontot. Akkor felírták neki a receptet egy szemcseppre, amit a műtét előtti két napon kell alkalmaznia. Természetesen jól járt el a néni, mikor nem váltotta ki a szemcseppet októberben, mert még megromlik otthon. Viszont az októberi recept időközben lejárt. Engedékeny lettem volna, és odaadtam volna teljes áron a gyógyszert – hiszen láttam, hogy jogosult volt a használatára és nem is erős határú szerről beszélünk -, amit el is fogadtak volna, de érződött, hogy az 500 ft támogatás elvesztése azért fájdalmas. Ekkor felajánlottam, hogy megkapják a gyógyszert, itthagyják a teljes árat, nem ütöm addig be, és a következő alkalommal mikor megy az orvoshoz, feliratja, hoz rá egy friss receptet, én akkor elszámolom és visszaadom a különbözetet. Minimális extra figyelem, kedvesség de az eredményt szinte biztosra veszem: maximális lojalitás. És egy fillérbe sem került.

Hiszek abban, hogy erősebb és jobban kifizetődő vevői hűség érhető el figyelmességgel, kedvességgel, gondoskodással. Ennek a megnyilvánulási formája üzlettípusonként más és más, de az alapja szerintem az kell, hogy legyen, amivel pont a szívességek ellen kampányoló bejegyzésem zártam: legyen őszinte és önzetlen!

Persze ez eleve paradox gondolat egy üzlet kapcsán, amiből ugye mindkét félnek előnye származik. Jó esetben.

Légy tudatában annak, hogy kommunikációs és interperszonális eszközök tárháza van (lehet) a kezedben, amivel önzetlenül és őszintén úgy tudsz valakin segíteni, úgy tudsz valakivel egy pici jót tenni, hogy se te, se ő észre sem veszi, de mégis: az az érzés fogja el, hogy érdemes hozzád visszatérnie! Legegyszerűbb példa erre a mosoly. Mosolyogj! Ingyen van!

„Hűség a legkegyetlenebb békjó?”

Egy Ákos dalból idéztem az alcímet, nem véletlenül. Könnyen beleeshetsz abba a hibába, hogy már rég nem előnyös számodra egy üzleti (vagy személyes) kapcsolat, de egy megmagyarázhatatlan és irracionális ok miatt mégis fenntartod azt. A lojalitás, a hűség megbénít. Nem jó!

Mint mindenben, a lojalitás témájában is az egyensúly nagyon fontos. Túl hamar eldobni egy kapcsolatot ugyanúgy hiba (lásd 3ft árelőny), mint a végtelenségig fenntartani azt, csak azért mert valaki valamikor egy szívességet tett neked (lásd „Szívesség alapon ne intézz semmit„).

Kérés: mivel, mint írtam, nem vagyok a téma szakértője, csak saját tapasztalataim, meglátásaim írtam le. Ha te ezzel foglalkozol, sales vagy marketing szakember vagy és véleményed van a kérdésről, megköszönöm, ha megosztod velem és az olvasóimmal!

Ma este Ivantól kaptam a facebookon egy videót, amit nekem címzett és ajánlotta az ismerőseinek a patikablogot. Kicsit ausztrál, kicsit gyors, de cserébe nagyon humoros és ami a lényeg: rohadtul igaz! 

Feliratozva is van, így gyengébb angol tudással is megérthető,de röviden a történet:

Hősünk, feleségével egy baráti társaságban vacsorázik, ahol van egy eddig ismeretlen hölgy (a vendéglátó ismerőse), Storm (Vihar) a neve.

Erről jut eszembe, volt egy évfolyamtársam, akit frankón Vulkánnak hívtak, nem vicc. Nevéhez hűen, hatalmas jó arc volt a srác.

A vacsora és némi Cabernet Sauvignon elfogyasztása után előjönnek azok a témák, amikkel én is találkozom nap mint nap a patikában, így ezek adnak szépen vicces alapanyagot a patikablognak. Homeopátia, spiritualitás, aurafestés, vallás, minket mérgező felső hatalom, kapzsi gyógyszergyárak és a tudomány, tudományos tények tagadása!

Hősünk – bár felesége csendre inti – nem bír magával, és kifakad: Vihar nem lehetsz ennyire hülye, hogy ezt a sok baromságot mind elhiszed és a tudományos bizonyítékokat pedig csak egy alternatív megoldásnak gondolod?!

Mit nem adnék, ha lenne itthon is egy ilyen humorista, mint Tim Minchin: őszinte, intelligens, szókimondó…pár fejben talán gyújtana egy kis fényt.

Köszi Ivan mégegyszer, ez a videó made my day!

Vannak dolgok, amik mellett egyeszerűen nem lehet elmenni szó nélkül. És most a szó nemesebbik értemére gondolok.

Madonna régóta egy megosztó személyiség, van aki utálja, van aki imádja. Én egyiket sem teszem, inkább csodálom.

Madonna egy jelenség, egy előadóművész a szó szoros értelmében. Olyan szórakoztatást nyújt minden egyes megjelenése, amit ma kevesen tudnak felülmúlni.

Talán Lady Gaga-nak lett volna meg a lehetősége, hogy egy új Madonna legyen, de nem lesz az. Soha.

Szerintem maximalista is, másképp ezt nem lehetne létrehozni. Kifejtem.

Az énekhang

Hátööö, igen. Madonnának nem volt (és nincs is) az a kiemelkedően jó énekhangja, de a popszakmának pont elég volt. Történt azonban, hogy 1996-ban az Andrew Lloyd Webber által írt Evita című musicalből készült filmben Eva Perón szerepét alakította, és mivel ez tulajdonképpen egy musical, bizony szükség volt stabil, jó énekhangra. Persze, stúdiókban csodákat lehet művelni, de Madonna nem volt rest és a musical forgatása előtt/alatt keményen járt énektanárhoz.

Ez a tanulási folyamat olyannyira jól sikerült, hogy az 1996 előtti albumait, az Evita OST-t és mondjuk az 1997-ben felvett Ray of Light albumot (majd az azt követőket) ha összehasonlítjuk, még az avatatlan fülek is hallják a különbséget. Különösen a magas hangok terén fejlődött sokat, kinyílt a hangja.

1994 – Take A Bow (Bedtime Stories)

1996 – You Must Love Me (Evita OST)

1998 – Drowned World (Substitute For Love) (Ray of Light)

A tánctudás

Miután a helyi gimnázium pompomlányaként, kitűnő tanulóként leérettségizett, a Michigani Egyetemre táncos ösztöndíjjal került be. Meggyőzve édesapját, balettórákat vett, mentora és tanára Christopher Flynn is bíztatta, hogy táncosi karrierbe fogjon, de 1977-ben mégis kibukott az egyetemről. Ekkor költözött New Yorkba és kezdődött el zenei pályafutása.

A táncos múlt azonban erősen megfigyelhető minden produkciójában. De mint a fenti történet mutatja, táncosként sem az a kiemelkedő tehetség. Viszont pont a tánchoz való kötődés és a mozgáskultúra szeretete miatt a lehető legjobb és legváltozatosabb táncosokkal veszi körbe magát. Ki ne akarnak Madonna háttértáncosa lenni? Irónikus, hogy szinte mindegyik 100x jobban táncol nála.

A zsenialitás

Madonna – és a menedzsmentje – egy valamihez biztosan zseniálisan ért: mindig a legjobb zenészekkel, táncosokkal, designerekkel, koreográfusokkal veszi körbe magát. Mindig.

A gyengeségből erősséget kovácsolnak. A nem kiemelkedő énekhangot tökéletes zenei alapokkal, megoldásokkal kompenzálják. A nem túl nagy tánctudást jobbnál jobb táncosokkal. És ami a legfontosabb, a szórakoztatást mesteri fokon űzik: egy koncert felér egy egész estés mozival, csak élőben, erős vizuális elemekkel megtámogatva. Mindezt tökéletes minőségben összerakva, egy profi egészben.

DVD-n láttam a Confessions on a Dancefloor album koncertjét, amin egyszerűen nincs egy perc sem aminahol unatkoznék. 100%-ban leköt, nincs üresjárat, nincs alibi zene, alibi látvány.

Mindamellett, hogy Madonna és csapata a legjobb művészeket alkalmazza, ez egy kicsit több is szimpla „üzletnél”. Madonna az évek során egyfajta „rejtett” mentor is lett és a saját maga által elért sikerből nem irigy másnak is adni. Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy ebben azért van önző érdek is bőven: az éppen feltörekvő, de már azért ismert zenészekkel együtt bratyizni eléggé szimpátiát kiváltó dolog…

Nem is kell jobb példa erre, mint a tegnap esti NFL SuperBowl döntő szünetében mutatott produkció. Ami szintén tökéletesre és lélegzetelállítóra sikeredett. Külön dícséret a vizuál designernek, azok a háttéranimációk valami zseniálisak. Nem kezdek most bele az apró poénok elemzésébe, nézd meg párszor te is és vedd észre magad! Bámulatos!

Na, ez volt az, ami mellett egyeszerűen nem tudtam elmenni szó nélkül.

Tegnapelőtt volt ez az Eurovíziós dalválogató csoda, amiről inkább nem szeretnék beszélni, már feldolgoztam.

Volt viszont egy formáció, Fábián Juli és Zoohacker, akik szerintem az egyetlen értékelhető produkciót nyújtották. Tőlük, már korábban hallottam a Sizzlin’ című dalt, amiből Chriss Ronson (aka Dj Chriss) készített egy világszínvonalú remixet.

Nem volt nehéz dolga, hiszen az alap dal is eléggé erős. Persze ez nem igaz, dolgozott ő ezen rendesen, nagyon „felnőtt” egy remix ez, minden a helyén van. Legjobb bizonyíték erre, hogy egész este loopolva hallgattam – nem sok dal jut el nálam ebbe a fázisba.

Ez amúgy, olyan note-to-self  bejegyzés is, hogy ne felejtsem el. És most alvás.

Elsőre talán furának tűnik a cím és azt mondod: mekkora bunkó ez a stro-B! A bejegyzés végére eloszlatnom benned ezt a gondolatod.

Történt velem az eset, hogy Walter, az én drága autóm egyik utam alkalmával kicsit megbetegedett. Van a családnak egy autószerelője, Pisti, aki rettentő ügyes, bár van amibe neki is beletörik a bicskája (kb. az esetek 1%-a). Pistivel egy gond van, hogy eléggé macerás hozzá a kijutás, hiszen a város 10 km-es körzetében található a műhelye, így minimum két emberes munka a kijutás hozzá, ha nem várod meg a munkája gyümölcsét.

Walter problémájára ASAP megoldás kellett, így igénybe vettem egy „ismerős” szolgáltatásait, aki tőlünk 1 utcára lakik. Hívjuk Gábornak (nem így hívják).

Gábor korábban kisegítette már szüleimet, mikor nyaralni indultak, de az autó akksija úgy döntött, hogy ő bizony maradna magyarhonban. ASAP is volt, hétvége is, tényleg életet mentett. Adódott tehát az alkalom, hogy a múltkori szívességet úgy viszonozzuk, hogy hozzá viszem Waltert megjavíttatni. So called, új vevő.

Gáborral a kapcsolatunk furán indult: szimplán közölte, hogy az autón rossz felni van, ez okozza a gondot, de még átnézi és jelentkezik. Két nap várakozás után bátortalanul érdeklődtem, hogy ugyan vannak-e már valami részeredményeink? Ja, hát az van, amit múltkor mondott, és itt jött egy 10 perces standup. Jó, mondom, akkor elhozom az autót pénteken (ez volt kedden), de légyszí ezt meg ezt meg ezt még nézd meg, csináld meg.

„Jól van Robi, persze, 20 perces meló, megcsinálom”.

Péntek van, autó mozdulatlanul áll a műhely előtt. Kiderült, hogy a kért hibák (nem fatális egyik sem) nem lettek kijavítva. Autót elhoztam, megállapodtunk egy esedékes olajcserében. Pénzt nem kért (dolgozott vele fél órát bevallása szerint – 1 hét alatt), majd az olajcserével együtt elszámoljuk. Ettől féltem. Újabb szívesség, amit viszonozni illene, pl. az olajcserével.

Eltelt majd’ 2 hónap, elvittem Waltert az olajcserére, már rég esedékes lett volna.

„Persze Robi, hozd csak, péntek délután 2-re jó is, fél óra alatt megvan!”

Mivel a szomszéd utcában van Gábor műhelye, én hazamentem, megállapodtunk, hogy hív majd, ha kész. Csorgott az olaj lefele, addig elment olajszűrőért meg légszűrőért. Bár tudta, hogy megyek, nem készült előre – ne álljon benne a lé érted…

Négy órakor ismét bátortalanul hívom, ugyan sikerült-e megoldani a problémát?

„Jajj Robi, gond van. Nem jó az olajszűrő, hát a mercire van vagy 5 féle, nem jót hoztam, holnap délelőtt ki tudom cserélni, akkor 10 perc alatt megvan!”

 Szombat, 10 óra.

„Fúú te Robi, el kellett mennem, van egy erdőnk, most jöttek fát vágni, fel kell pakolni 20m3 fát, olyan kettő körül végzek, a feleségem már kicserélte a boltban a szűrőt, hazaértem 10 perc alatt megvan!” – teljesen megszokott a hirtelen, váratlan fakitermelés.

Felvettem a fapofát, vártam szombat 17 óráig, majd elindultam a saját dolgomra, nem vártam tovább a telefonhívásra. Tippelj, hányszor csörgött szombaton vagy vasárnap Walter ügyében a telefonom? Úgy van, nulla azaz 0 alkalommal.

Hétfőn hívom az arcot, Gábort.

„Igen, tessék?” – ismeri a számom, de megfigyeltem, akkor veszik így fel az emberek a telefont, mikor keménykedni akarnak ill. vaj van a fülük mögött.

Szia Gábor, tudod az olajcsere miatt kereslek, gondolom keményen dolgoztál rajta egész hétvégén, mert nem hívtál szombaton, hogy megvan.

„Ja igen, na az van, hogy már a tököm tele van, a harmadik olajszűrő jó lett,de most meg a légszűrő nem jó, nem értem én ezeket a merciket, ma délután hozzák az alkatrészt, gyorsan bepattintom és 2 perc alatt kész van.”

Rendben, holnap megyek az autóért, ha kész van, ha nem, elhozom. Kész lett kedd délután 14 órára.

Mivel tartozom? „26 ezer lesz. Ja és a kilóméterspirálodra, ami rossz, lehet, hogy tudok megoldást. Megnéztem,de nem tudtam megcsinálni,”

Jó, mondom, „majd hívlak, ha aktuális”. Utólag megtudtam, vastagon fogott a ceruzája. Baráti ár, szívesség ugye.

Gábor a mai napig várja a hívásom, bár nincsenek kétségeim afelől, hogy ez okoz-e neki álmatlan éjszakákat vagy se. Feltehetően nem. Hívni biztosan nem fogom, pontosabban soha a büdös életbe nem szándékozom hozzá vinni az autómat.

Sőt, a saját káromon megtanultam, hogy szívesség alapon ne intézzek semmit!

És akkor a lényeg

Valaki kisegít a bajból. Te, ha nem vagy paraszt nyilván, megkérdezed mivel tartozol? Semmivel. Megszületett a szívesség.

Update: „Válaszként a leköteleztél szavunk milyen jó erre, nem?” – kaptam a kiegészítést öcsémtől.

Ezzel együtt világot lát egy téves érzés: a bűntudat. Ki-ki neveltetésétől függően késztetést érez arra, hogy a szívességet viszonozza. Rosszabb esetben egy szívességgel, amivel életre kelti  a szívességek ördögi körét. Kéz kezet most alapon. Magyarországon ez tulajdonképpen az egész államháztartásra, az egész országra jellemző. A szívességspirál (sic!) mindent megbénít!

Nézzük az alternatív lehetőségeket.

Csírájában hal el a történet, ha a „mivel tartozok?” kérdésre nem rest az illető és megmondja a munkája árát. Fizetsz, megköszönöd, az üzlet lezártnak tekinthető. Mindennek ára van. A szívességnek is! Sőt, annak van a legnagyobb ára…

A csírájában elfojtás másik lehetősége, ha ugyan nem engedik kifizetni a szívességet, de te nem engeded magadban felerősödni a bűntudatot, hanem miután megköszönted a segítséget, lezártnak tekinted a szívességet.

Egy szívesség akkor az igazi, ha az önzetlen és nem vársz cserébe semmit. Ha ezt feltételezed így gondolkodsz, akkor nem is kell azon agyalnod, hogy vajon illene-e viszonozni a szívességet.

Van jópár külföldi ismerősöm, akiknél nagyon fura volt megfigyelni, hogy dacára a régi jó barátságnak, a pontos elszámolás (legyen szó 1-2 €-ról) mindig fontos volt. Ha jobban belegondolsz, ezzel véded magadat is. Mert az egy dolog, hogy te hagyod-e magadban felerősödni az érzést, hogy márpedig a szívességet viszonozni kell, vagy se, de sajnos sok ember el is várja: ha én segítettem rajtad, akkor te is segíts rajtam.

És itt megint borul az önzetlenség és indul az ördögi kör.

Mielőtt végképp negatív véleményt alkotnál rólam, nézd meg az alábbi folyamatábrát és látni fogod, hogy azért vannak esetek, amikor szabad és kell is szívességeket tenni.

De csakis őszintén, önzetlenül!

Az illusztráció Jessica Hische műve.

Többször is írtam már az izlandi GusGus zenekarról és a munkamódszerükről. Tegnap felkerült a Youtube-ra a tavalyi KEXP rádió által közvetített, Iceland Airwaves 2011 fesztiválon készített élő felvételekből két újabb dal, a már korábban is megtalálható Arabian Horse mellé.

Ahogy már korábban a munkamódszerük elemzésénél említettem, ők minden egyes fellépésen élőben dolgoznak. Az alap groove-okon és MIDI szekvenciákon túl semmi más előre elkészített zenei alapegység nincs náluk, így mindig valami újat, valami mást tudnak mutatni a közönségnek, tökéletes minőségben.

Mi sem igazolja ezt jobban, mint a most felkerült videókkal együtt összeálló hármasfogat. Érdemes összehasonlítani az album verziókkal: minőségre ugyanaz, felépítés, dallam, effektek egy picit más, pont annyira, hogy érdekessé tegye és lehessen fülelni, hogy hol tér el az eredetitől. Zseniális koncepció!

Továbbra is ajánlott figyelni, hogy mennyire élvezik azt, amit csinálnak!

GusGus – Selfoss live on KEXP (eredeti itt)

GusGus – Over live on KEXP (eredeti itt)

GusGus – Arabian Horse live on KEXP (eredeti itt)

És a végére felfedeztem, hogy az egész anyag fent van egyben a Youtube-on:

GusGus – Live on KEXP

Pár napja dj Balogh Tibi barátom épp nosztalgiázott a facebookon, mikor felmerült a kérés, hogy egy régi kazettán (!) amit látott dj Csiga logót, azt ugyan küldjem már el neki.

A szóban forgó logó ugyan már nincsen meg, de fél perc alatt skicceltem egyet neki, amit te is láthatsz most itt a jobb oldalon.

Vegyük észre, hogy ez egy csiga és egy lemezjátszó kombinációja.

Na de ki az a dj Csiga ?

Kéremszépen bréking, comingout: én játszottam a gondolattal még gimnazista koromban, mikor nagy rave és acid house rajongó voltam, hogy ha neadjisten dj lennék, akkor ez lenne a művésznevem. A név, hogy dj Csiga, kvázi egy görbe tükör, hiszen az akkori rave zenéknek minimum 140 BPM-es tempójuk volt.

Aztán eléggé cikinek találtam a csiga nevet, így mikor tényleg arra került a sor, hogy dj-ként működtem, már a keresztnevemből és az egyik leggyakoribb diszkós fény, a stroboszkóp  bevenevéből (strobi) alkottam meg a stro-B (így, kisbetűvel az elején) nevet, melyet helyesen úgy kell ejteni, hogy: stro bí

Bázis. (ez az új „alap” kifejezése, tegnap tanultam egy nálam 14 évvel fiatalabbtól)