Ehelyett én inkább egy friss angol „sztár” zenéjét ajánlom, amit egy nemrég angliába költözött zenésztársam ajánlott még nekem. Bár a zene nagyon tetszik, a klip pedig zseniális (Óz a nagy varázsló, hm?), de kissé értetlenül nézek a tény elé, hogy ez a nóta bizony még a Daft Punkot is megszorongatta a brit slágerlistákon. A Get Lucky négy héten át tartó első helyét vette el egyből a debütálással!
A Naugthy Boy elnevezés Shahid Khant takarja, aki fiatal kora ellenére eléggé komoly lemezszerszerződést tudhat magáénak. Sőt! Az úriember egyik kedvenc frissen felfedezett énekesnőm Emeli Sandé producere, dalszerzője.
A La la la című dalban énekelő Sam Smith szintén rettentő fiatal, eddig két produkcióban tűnt fel vendégként és élőben is hozza simán a stúdióminőséget! (figyelj a dobosra, állva dobol!) Saját dala alapján mindenképpen érdemes lesz odafigyelni rá.
A maxin található egy remix is, ami nagyon finom chill out szerű változat.
Heti zene nem szűnik meg teljesen, csak kicsit átalakul. Mint az energia.
Erre a hétre @tepi77 olyan zenét hozott, ha az loopolva hallgatnám 0-24, akkor sem unnám meg. Nem tudom megmagyarázni, de amikor hallgattam, ez az érzés fogott el. A kenyai Ayub Ogada zenéje magával ragadó.
Az egyik legszebb dokumentumfilm (?) természetfilm (?) némafilm (?) a Baraka és a nemrég elkészült folytatás, a Samsara.
Ebben hangzott el ez a dal, ami nem a filmhez készült, hanem jó húsz évvel korábban, és a filmben a fegyverekről szóló részben szerepelt. Nagyon döbbenetesen adja vissza azt a kétségbeesést, szorongást, félelmet, amit azok a képsorok közvetítettek.
A dal címe Kothbiro, ami annyit tesz: jön az eső.
Az én (@strob) zeném a hétre egy darabka elektronikus zenei történelem, amely még számomra is tartogatott meglepetést és új infót.
Létezik egy dal: Killer. Ezt sokan sokszor rossz előadóhoz kötik, többek közt én is. De már képben vagyok.
1990-et írunk, amikor Adam Paul Tinley (azaz Adamski) megírja első átütő slágerét, a Killert. De még fontosabb ez a dátum az énekese szempontjából akit Sealnek hívnak. Ez volt az első dal, ahol Seal mint énekes szerepelt, oly annyira sikeresen, hogy négy hétig „námberván” volt az Egyesült Királyságban. A dallal a rasszizmus elleni is harcoltak, és Seal debütáló albumán egy másik dalban is feltűntek szövegrészletek a Killerből.
Aztán jöttek a feldolgozások! Ki más is lehetne az első „feldolgozó”, mint Seal. A már korábban is említett debütáló albumra a szövegrészletek felhasználásán túl 1991-ben újból felvették a Killert, mely a nyolcadik helyig jutott és a slágerlisták körében etalonnak számító Billboard 100-as listán a kilencedik helyig jutott egy William Orbit (a nagymester) remix. Érdekesség, hogy 2005-ben kiadták újból egy maxi formájában, mely új remixeket is tartalmazott, ekkor az első helyig jutott!
1992-őt írunk, mikor George Michael is feldolgozza a Killert, ami egy fura módon került be a köztudatba. A Wembley arénában tartott koncerten a Killert követte a Papa was a rolling stone című dal, megszakítás nélkül. Többen is remixelték ezután így a két dal egyvelegét és George Michael albumán is így jelent meg.
És a sornak még nincsen vége! 1999-ben jött André Tanneberger alias ATB, aki szintén elkészített egy feldolgozást a Killerből. A slágerlistákon már nem ért el olyan kimagasló eredményt, azonban szintén érdekesség, hogy ez a dal volt André ATB művésznév alatt kiadott első vokálos dala.
Mikor @ni0 elküldte nekem a heti zenéjét, egyből a tada.wav ugrott be, ami geek körökben egy viszonylag gyakori vicces beszólás volt, amolyan „Heuréka!” megfelelő. A Dust.wav kapcsán egy érdekes infót is megtudhatsz Armin van Buurenről, amit bevallom még én sem tudtam.
Erre a hétre Armin van Buuren egyik alias-át hoztam el. Perpetuous dreamer mindig egy olyan labelt jelölt, amikor Armin többetmagával összefog és kiad egy remeket. Gondoljunk csak a Sound of goodbye című opuszra. De most nem ezt, hanem a Dust.wav-ot hoztam el nektek, ennek is a Rising Star remixét. Ez a nyugodt hangulatú, vokálos darab amolyan igazi nyári, parton lazulós és iszogatós hangulatot kelt az emberben. Legalábbis bennem. Jól jöhet ezeken a hűvösebb napokon, de a 34 fokos hőségben is.
A héten a @strob zene egy kis turpisságra is rávilágít, ami a sampler könyvtárak világában nem feltétlenül akkora probléma, de mindenképp érdekes.
Mostanában nagyon rákaptam a kicsit drum’n’bass beütésű zenékre, bizonyítja ezt a múlt heti ajánlásom is és az e heti zeném is ebbe a stílusba sorolandó. A Nu:Logic – Trippin in Sapce című dala nagyon ravasz, perfekt lüktetése van.
Ma mégsem ezt a dalt ajánlom neked, mert amire felfigyeltem, hogy a dobalap valahonnan nagyon ismerős nekem. Egyből be is ugrott egy korai nagy kedvencem Kiril Dzajkovski, macedón producer srác munkája. Gyorsan össze is hallgattam a Primitive Science dalt a Trippin in Space-szel és egyértelmű: a dobalap ugyanaz. Centire!
A dolog érdekességét egy történet és a dátumok adják.
2002-t írunk, amikor is Magyarországon sikerült megrendezni a Nemzetközi Gyógyszerészhallgatók Egyesületének (IPSF) nemzetközi kongresszusát. Ha megnézed a korábbi helyszíneket, óriási eredmény ez. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a majd’ 1 hetes rendezvény alatt én szórakoztathattam a rendezvények nagy részén az ide látogató nemzetközi gyógyszerészhallgatókat.
Így játszhattam a Városligeti Műjégpályán, a Budai Vár kazamatáiban és az egyetem több helyszínén is. Mivel nagyon heterogén volt a társaság, sorra jöttek a kérések, melyek egy részét – a résztvevők nagy meglepetésére – a következő bulira teljesítettem is (régi szép Napster korszak, no meg a 100Mbites kollégiumi hálózat…).
Egy macedón kollegina (aki egyedül képviselte a kicsiny országot) felírta nekem egy papírra, hogy ha tehetem, hallgassam meg az ő országának kiváló tehetségét, Kiril Dzajkovskit és a Primitive Science című dalt. Másnap már pörgött is a buli csúcspontján a nóta, a macedón csaj legnagyobb örömére. Szerencsére a többi országból érkezők is vevők voltak az akkor még szintén rétegeznének számító stílusra és óriási hangulat kerekedett.
Visszatérve a Nu:Locigra: a Primitive Science 2000-ben készült…rá 13 évre sikerült ugyanazt a dobalapot felhasználni. Azt hiszem, megbocsájtható bűn.
A héten egyedül @ni0 küldött nekem zenét, ráadásul egy eléggé kettős érzéseket kiváltót. Egyfelől – bár jómagam is majdnem hasonlót művelek a zenékkel, mikor remixet készítek – egy olyan alkotói „megoldást” hozott, amit kifejezetten nem szeretek, a mashupot. Bár egész komoly szakirodalma van, továbbra sem szeretem.
Viszont az ausztrál Pendulum zenekar nálam szinte mindent feledtet, szóval hadd szóljon 🙂
Mivel a múlt héten Robi burkoltan jelezte, hogy több trancet kellene ajánlanom, így erre a hétre is egy kis finomságot hoztam. Méghozzá egy mashup-ot Dash Berlin tollából. Egy igazi klasszikus és egy mai, igazi hipszter zenekar. 🙂 Tudom, hogy ezzel a kijelentésemmel nem leszek népszerű, de a Pendulum szerintem még éppen belefér ebbe a kategóriába.
Az elmúlt hét árvízzel teli napjai @tepi77 ajánlására is kihatottak. A ColorStar már szerepelt itt a blogon, most egy kicsit mélabúsabb zenét ismerhetsz meg tőlük.
A ColorStar nálam az utóbbi években kissé lejjebb került a kedvencek listáján, de jó tíz éve szeretem őket. Az ultimate kedvenc dalom tőlük a Waterfront címre hallgat, és mostanában a Duna körüli események hatására sokat hallgattam. Ismerjétek meg ti is ezt az ambient-rock dalt.
Az e heti @strob ajánlás nem csak egy zenéről szól, egy egész albumról, egy egész zenekarról.
Még múlt héten találtam rá a Rudimental zenekar BBC csatornán rögzített élő dalaira. Ezek közül a Baby címűt választottam mára, azért is, mert talán ebben jön ki a legjobban, hogy bár egyfajta populáris drum’n’bass zenét játszanak, de nagyon is értik a zenét és akár élőben is tökéletes hangulatot tudnak varázsolni.
Javaslom az egész Home album megvételét, meghallgatását, nálam abszolút heti, ha nem havi kedvenc. Különösen a Waiting All Night című dal.
Anno, mikor elindult a Me Gusta – Napi zene projekt, @ni0-t úgy mutattam be, mint „két lábon járó trance adatbázis”. Végre egy olyan zenét hozott, ami igazolja az általam ráaggatott jelzőt. 🙂
A 20 éves moldovai srácot pedig irigykedve hallgatom.
Manapság ebbe a számba vagyok szerelmes. Nem írok hozzá regényt, a dallam és a szöveg mindent elmond. Andrew Rayel pedig az egyik legnagyobb feltörekvő trance producer manapság.
Bár a héten már hallottam @attilagyongyosi tollából ezt a zenét, hidd el, nem beszéltünk össze. A skandináv imádatom egyik fontos pillére a norvég Röyksopp banda, akik nevét rendre elírom Röyskoppnak. Attila mindent leírt, ami le lehet a zene kapcsán írni. Talán egy gondoloat: az elektronikus zenei műveltség elengedhetetlen eleme a Röyksopp ismerete.
Mindig is imádtam az olyan dalokat, amelyeknek a dalszövege valamilyen egészen szokatlan képet idéz elő a fantáziámban. Tudjátok, van az, amikor olvasol egy könyvet vagy hallgatsz egy zenét és rajzolódik ki a fejedben a helyszín, a karakterek, a cselekmény. Az embernek mindig van valamilyen elképzelése ezekről.
Számomra a „fantáziát-legjobban-beindító” dal OceanLab-ék ‘Ashes‘-e. Nem csak, hogy a zenei aláfestés tökéletes és transzba ejtő, de Justine Suissa olyan költői részletességgel és profizmussal írta meg a (z első nekifutásra) tengeri csatát leíró dalszöveget, hogy tanítani kellene. Heti zene is lehetne, de nem. 🙂
Mert egy hasonlóba botlottam a héten, pedig nem egészen mai darab egyébként. A norvég Röyksopp páros mindig is közel állt a szívemhez. B+B zenéje pont nekem való, kitűnő elektronikus jóságokat alkotnak ők, kellően átitatva néha egy kis skandináv életérzéssel.
Jelen páciensem esetén ezt a skandináv életérzést Susanne Sundfør biztosítja elképesztő hangjával. A ‘Running To The Sea‘-t két nap alatt pakolták össze a srácok a vokál pedig az első felvételnél majdnem megvolt tökéletesre. A dalszöveg elég bizarr, viszont ez az egyik ok, amiért rögtön beleszerettem.
@masnisgyilkos a héten rövidre fogta. Szerintem nagyon kevés ember van, aki ne ismerné ezt a dalt illetve magát a The Beatles zenekart. Talán az Észbontók kvíz „elméi” mégsem. A dal amúgy szinte minden „oldies” zenét játszó amatőr zenekar repertoárjában szerepel, több kevesebb sikerrel előadva.
Milyen érdekes: nem is tudtam, hogy mindössze 10 aktív évjük volt.
Korábban már említettem, hogy a napi zene, majd heti zene életre hívásában a te szórakoztatásodon túl egy önző szándék is vezényelt, mégpedig, hogy szerkesztőtársaim ajánlásaival én magam is új zenéket ismerek meg. Ma megint egy ilyen eset van, hiszen – bár erre büszke nem vagyok – egy általam eddig nem ismert zenekartól hozott a héten egy remek muzsikát @tepi77. Ment is a kedvencek közé!
Naná, hogy BoC. Kell ennél több szöveg? 🙂
Kell. Valahogy úgy földöntúli, hogy közben nagyon is földközeli.
Kanada partjai, ahova a skót zenész testvérpár helyezte a zenei projektjét, hamarosan új lemezzel jelentkezik, addig is itt az első szám.
A mostani @strob zenei élmény egy tinédzserkori filmhez köthető áttételesen. A Rómeó és Júlia modern feldolgozásának egyik betédalát játszotta a The Cardigans nevű formáció.
Úgy látszik, az északi zene imádatom régebbre nyúlik vissza, mint azt sejtettem. A The Cardigans nevű svéd formáció már 1992-ben belopta magát a szívembe, akkor még csak az énekesnő Nina Persson bájának köszönhetően, főként a Lovefool című dalban.
Aztán jött a Gran Turismo 2 játék egyik betédala a My Favourite Game, amely a hasonló című albumon található meg. Szintén a Gran Turismo albumon szerepelt az Erase and Rewind című dal, ami az Egyesült Királyságban a 7-ik helyig jutott a slágerlistákon. Nem rossz!
Ezt hoztam el most nektek, élvezzétek a feszes ritmusát, melyet tökéletesen old a refrén alatt hallható fűrészfog mintájú hanghullámból képzett szinti basszus.
A klippel mindössze egy bajom van: a hangszer rongálásnak nem vagyok híve semmilyen formában sem.
Az elmúlt hetek legvitatottabb albumáról hozott egy zenét @attilagyongyosi. A Daft Punk mindig is egy üde színfolt volt az elektronikus zenei palettán. A francia duónak megkérdőjelezhetetlenül egyedi stílusa van. Ki ne emlékezne az Around The World című dalra és a zseniális egyben felvett videoklipre?!
A sok támadással és kritikával ellentétben én is osztom @attilagyongyosi véleményét, az album jó. Nagyon is!
Vannak azok a dalok, amelyekbe első hallásra beleszeret az ember. Amikor felcsendül a legelső ütem már tudod, hogy ez valami nagyon jó lesz.
A francia Daft Punk duót remélem senkinek sem kell bemutatni. Május 17-én érkezett negyedik albumuk, a Random Access Memories, ami kellően kapja a reklámot manapság és talán sokan nem értenek velem egyet, de szerintem teljesen jogosan. Nekem nagyon bejön, mindig is komáztam, ha visszanyúlnak a ’70-es, ’80-as évek elektronikus zenei stílusába.
Ami nulla másodperc alatt elcsavarta a fejem, az az Instant Crush című dal az albumról. Annál többet nem is fűznék hozzá, minthogy a vokált az amerikai The Strokes banda énekese szolgáltatja szénnét vocoderelve. Nem tudom leállítani!
A sok elektronikus zene mellé ismét @masnisgyilkos szolgáltatja az ellenpólust. A zene a Nikon fényképezőgépek újfajta megközelítésű reklámkampányának aláfestő zenéje volt. Teli van érzelemmel, bár ezt lehet, hogy csak azért kötöm hozzá, mert a reklám is ezt sugallta. Kellemes muzsika.
A héten @tepi77 ajánlása befolyásolta az utolsó pillanatban az én választott zenémet is. Rengeteg számítógépes játéknak nagyon jó zenéje van, így Peti emlékeit olvasva én is egy játékban hallott zenét fogok nektek ajánlani. De előtte olvassátok @tepi77 szavait!
1996-ot írtunk. Ekkor jelent meg az azóta is kedvenc játékom, a Neverhood. Ebben egy Klaymen nevű gyurmaembert kellett egy
logikai-kalandjátékon keresztül vezetni Neverhood országában, ahol Klogg, a gonosz király-jelölt ellen kellett küzdeni.
A játék zenéje egy jellegzetes, country-klezmer keverék, ami nagyon hangulatos aláfestése volt e bizarr világnak.
A mai aktualitása ennek a zenének az, hogy a készítők egy új játékon dolgoznak, és ehhez a Kickstarteren gyűjtenek pénzt, hogy minél előbb be tudják fejezni. Szerintem a videó alapján az Armikrog klassz játéknak igérkezik, én mindenképp támogatni fogom.
Kickstarter link: http://www.kickstarter.com/projects/1949537745/armikrog
A héten @longhand kommentár nélkül hozott zenét. Pontosabban nekem azért annyit írt, hogy: „bocs, hogy csak így kommentár nélkül, de a Pink Floyd az tényleg olyan nagy zenét alkotott, amihez nincs arcom okoskodni :D”.
És tulajdonképpen igaza van. A Pink Floyd zenéjét nem szabad és nem is kell magyarázni. Mindig impresszív és még azok fülét is megcsapja, akik nem szeretik ezt a fajta zenét.
Egy dolgot én mégis kiemelnék, ami Pink Floydhoz köthető: szerintem tipikusan az a zenekar és az a zene, amit csak és kizárólag jó minőségű audio rendszeren a legélvezetesebb hallgatni. Észrevenni az apró részleteket, hagyni a dinamikát kibontakozni és még sorolhatnám – de be is fejezem az „okoskodást” 🙂
Ahogyan említettem @tepi77 ajánlásánál, az utolsó pillanatban módosítottam a heti zenémen. Nemrég kijátszottam a Dirt3 nevű autós játékot, aminek egyik betétdala volt a Chromeo slágere.
A Chromeo a Wikipedia szerint egy kanadai elektrofunk duo. Az a baj, nem tudom eldönteni, hogy az autós játék miatt gondolom-e úgy, a Don’t Turn The Lights On tökéletes választás vezetéshez autóba. Nagyon kellemes basszus (konkrétan ebbe szerettem bele), kicsit funky ritmus, jó vokálok és egy látványos klip (amit persze autóban nem javaslok nézni!). Tökéletes aláfestő zene.
Csajok: tessék sikítani! @ni0 elhozta nektek napjaink Take That-jét, Backstreet Boyzát. Valahogy az ilyen fiú csapatokkal mindig úgy járok, hogy míg aktívak, kifejezetten taszít a zenéjük, majd miután feloszlanak, pár év távlatából egész érdekes dalokat fedezek fel tőlük. Nem véletlenül említettem a Take That együttest, velük is hasonló volt a helyzet: jócskán a feloszlásuk után hallgattam meg több dalukat is, ami (zeneileg) akár még tetszett is. Sikítani továbbra sem fogok! 🙂
Erre a hétre egyik kedvenc feldolgozásomat hoztam el nektek. A zenekart a 2010-es Xfactor UK-en Simon Cowell rakta egy csapatba és a nevet is ő találta ki nekik. Azt hiszem, elég sikeres kis csapatot hoztak össze, hiszen legújabb értesüléseim szerint a 2014-es angliai turnéjukra (amit nem mellesleg a Wembley-ben tartanak) minden jegy elkelt egy óra alatt, sőt, extra koncerteket is be kellett iktatniuk a nagy érdeklődésre való tekintettel. Lehet őket szeretni és utálni, lehet ciki vagy menő, lényegtelen. Énekelni tudnak, ehhez nem fér kétség szerintem. Kapcsolatom ezzel a zenekarral egyébként elég érdekes, mivel akkor hallottam az első számukat a rádióban, amikor éppen kórházba kellett mennem és sok erőt és vidámságot adott azokban a napokban nekem.
Egy érdekes technikával alkotott zenét hozott ma @attilagyongyosi. Anno emlékszem, hogy együtt nőttem fel a samplerek világával, pl Janó cimborám EMU 6400 Ultra samplerével. Érdekes egy világ volt, az eszközök fejlődésével én kicsit elvesztettem az érdeklődésemet a samplerek iránt. Ami azért vicces, mert pont most készülök egy mintákkal (sample) dolgozó eszközt vásárolni.
Sampling. Mintavételezés. Jó pár jelentése van ennek a fogalomnak és ezek közül az egyik az, amikor egy producer már meglévő dalokból vág ki szösszeneteket, manipulálja át őket és használja fel saját szerzeményeiben. Van, aki idióta ehhez, mint például a veretes Will.i.am és közelmúltbeli esete az Arty meg a Mat Zo fiúval.
Aztán vannak olyan emberek, akik ezt tökélyre fejlesztették, ilyen például a valószínűleg mindenki által ismert Fatboy Slim vagy a Scooter. Amon Tobin az, akit talán kevesebben ismernek, pedig a brazil producer, sound designer és multiinstrumentalista korunk egyik legzseniálisabb elektronikus zenésze. Általában egy jó 30-40 évet nyúl a muzikális történelemben, hogy a legérdekesebb szeleteket égesse bele saját dalaiba, amik valahol a jungle, IDM, breakbeat és drum & bass határait súrolgatják. Szerzeményeit előszeretettel alkalmazzák filmekben és tudni érdemes, hogy a 2006-os magyar filmnek, a Taxidermiának ő írta a zenéit.
Tobin első saját neve alatt megjelent albumán, a Bricolage-en szerepel a Stoney Street, ami Sonny Rollins ‘Softly As In A Morning Sunrise’-ából tartalmaz részleteket. Igazi jazzes, bólogatós. Csemege.
A héten @masnisgyilkos zenéje némileg magyarázatot ad az izlandi zenék megmagyarázhatatlan világára. Ilyen környezetben élvezet lehet alkotni!
Mumford & Sons – Awake My Soul
Sokszor kötünk ki Izlandon a #megusta projektben, most a zene nem izlandi, de a videó annál inkább.
A ráadás
Hogy a heti zene adag teljes legyen (7 zene), kaptok tőlem egy ráadást. Bevallom, közel 15 év tévhite oszlott el a héten, amikor is megjelen Boris Dlugosh új dala az Armada Music gondozásában. Anno 1997 magasságában ismerkedtem meg a művésszel és valaki az mp3 file ID3 tagjét elrontotta: Boris Gludoshként szerepelt, így hát mostanáig én is ezen a néven ismertem.
A Look Around You egy laza funkhouse stílusú zene, amiben Róisín Murphy (az egyik kedvenc női előadóm) énekel, így a siker szinte borítékolva van.
Hehe, az e heti @strob zene, megint egy izlandi. De nem is akármilyen!
Éppen aktuális kedvenc izlandi zenekarom zenéjét hallgattam a hétvégén, mikor a YouTube ajánlója feldobta nekem a Retro Stefson zenekar Glow című dalát. Két dolog fogott meg egyből: a zene és a klipp. Okkké, akkor nézzünk utána a zenekarnak.
A Google segített és minő meglepetés, egy újabb izlandi zenekarról van szó. Tessék? Ez az ország lesz a végzetem! 🙂 Ráadásul a szemtelenül fiatal 8 fős zenekart már korábban kikiáltották az egyik legnagyobb izlandi reménységnek.
A Deezer segítségével meg is hallgattam az összes albumukat. Egész komoly fejlődésen mentek keresztül, de már a korai albumukon is vannak ígéretes darabok. Tehetségesek na.
A Glow pedig rabul ejt…a Kimba pedig szemnek és fülnek is jó.
A héten egyedül @masnisgyilkos küldött nekem zenét. Az Eurovíziós dalfesztivált jómagam is néztem, többé kevésbbé szörnyülködve. Az olasz srác Marco Mengoni dala az orgánuma miatt nem tetszett, de az olasz nyelv szépsége ezt feledtetni tudta velem.
Egyetlen oka van annak, hogy évente végignézem az Eurovíziós Dalfeszivált: hogy néhány előadóra rákeresve meglepően jó zenéket találok, amiket megkedvelek annyira, hogy hallgatásra is ajánljam.
Emlékszem, nem volt olyan főiskolás/egyetemi buli, ahol legalább egyszer ne ment volna le a Kimnowak zenekar Gyémánt című slágere. Na, @tepi77 nem ezt hozta el nektek, de egy annál inkább érdekes élményét a zenekarral kapcsolatban.
Régi kedvenc volt, nemrég újra előkerült Novák Péter zenekara, a Kimnowak.
Egy emlék
A basszeros Nagy Gergővel kb.14 éve egy budai erkélyen ittunk bort egy szülinapi buliban, szerintem ő nem emlékszik rám, nekem akkor nagy élmény volt. Aztán a Novák Péter is betoppant, majd együtt távoztak. Durva, mi? 🙂 Persze az első slágerük jutott eszembe, pedig van még jópár erős daluk (és itt most ne csak a Gyémántra gondolok…). A Tűz van babám! borítóján még szponzorként az akkori cégem szerepel, az ottani mentorom rakta össze a covert, a nagyfőnök pedig adta a pénzt a stúdióra nekik. Szép idők voltak azok! De „Hol van az a nyár…”
Egy nagyon komoly kártyát játszok ma ki. @strob tinédzserkori kedvenc dala 🙂
Érzés: fiatalság
A dátum 1992. 13 éves vagyok, amikor úgy igazán elkezd érdekelni az elektronikus zene, annak is egy különleges ága, a főként britek által művel drum’n’bass egy szolidabb vállfaja amit hol breakbeatnek, hol drum’n’popnak neveznek. Igazából nem is szeretem az ilyen stílusbesorolásokat, de ugye ezt nem igazán lehet elkerülni.
Ami biztos, hogy a Baby D zenekar és különösen a Let me be your fantasy daluk óriási kedvencem volt. Akárhányszor meghallgatom, mindig a tinédzserkori emlékek jutnak az eszembe. A klippben vegyük észre azokat a jeleneteket, melyek egy kamasz fiú számára különösen nagy értékkel bírnak – a zenén túl 🙂 Nem, nem az énekesről van szó.
De komolyra fordítva a szót: van egy ’90-es évek slágereit gyűjtő lejátszási listám, melynek első eleme ez a dal. A zenekar egy másik dala (ami egy feldolgozás, eredetileg a Korgis dala ) is megtalálható a listában, az I need your loving című. Na ez már kicsit komolyabb tört ritmusokat tartalmaz.
Ezen a héten is @ni0 volt az első, akitől megkaptam a heti zenét, így volt időm ízlelgetni. A OneRepublic igazán cseles, mert a már-már elcsépelt frázisok és megoldások mellé olyan részleteket is tesz a zenéjükbe, ami aztán mégis érdekessé és fülbemászóvá teszi a dalt.
Erre a hétre egy nagyon populáris banda egyik ismert darabját hoztam. Erre a számra igazság szerint egy Dash Berlin szettben figyeltem fel, de sajnos az a verzió még nem jelent meg, így az eredetit tudom csak megmutatni nektek elfogadható minőségben. Fülbemászó, kellemes, mást nem tudok hozzátenni :).
Ha csak az önző célt nézem, akkor pontosan ezért indítottam el a napi zene, majd heti zene projektet! @attilagyongyosi megint egy olyan darabot hozott, amire magamtól nem biztos, hogy rátalálok, de így…újabb zseniális művel bővült az elektronikus zenei ismeretem. De nem csak nekem, neked is bővülhet a repertoárod. 17 perc elvetemült elektronika!
Jó napot, jó szurkolást!
Ma teszünk egy kis kiruccanást az elvetemültebb progresszív elektronika felé.
A brit Archive csapat munkássága mindenkinek ajánlott, aki nem veti meg a szintetizátorok által generált zajokat. A formációt ’94-ben alapította Darius Keeler és Danny Griffiths, a többi tag pedig (mint ahogy az lenni szokott) folyamatosan cserélődött az évek folyamán.
A mai delikvens a 2002-es „You All Look The Same To Me” című album egyik zászlóshajója, a „Finding It So Hard”. A Craig Walker és Maria Q hangjával irányított dal egy igazi zenei utazás. Fő jellegzetessége a torzítás, ami mind a vokálban, mind a gitárhangokban, mind pedig a dobritmusokban megfigyelhető. Archive-ék nem szaroztak, zsizseg, mint a’ állat. És ez így is van rendjén, tökéletesen koherens a kompozíció és felettébb magával ragadó. Sötét, depresszív, zúzós.
A maga negyed órás időtartamával talán meg is ijedtek tőle, de az a negyed óra olyan negyed óra, amit sosem bánsz meg.
Számomra bőven benne van a mindenkori Top 10-ben és mindig indukál bennem egy önmagam számára is nehezen megmagyarázható és körülírható lelkiállapotot.
A héten @masnisgyilkosLudovico Einaudi 2006-os albumáról hozott egy darabot, aki a milánói Verdi Konzervatóriumban végzett zongoraművész. Műveivel több reklámban is találkozhattál, amit mostanában is hallhattál az a Vodafone RED reklámzene, aminek aláfestő zenéje a Walk című dalából egy részlet. Szintén örülök az ajánlásnak, imádom az ilyen stílusú, zongorán előadott zenét.
A mostani @tepi77 által ajánlott nóta (is) igazán tetszik. A 10 perces műnek nagyon szép íve van és olyan szinti hangok szólalnak meg benne, ami igazán kedvemre való. A német úriembert a „berlini iskola” képviselői közé sorolják, ami azt gondolom, nagy megtiszteltetés.
Az egyik kedvenc zeneszerzőm Wolfram „Der” Spyra, és ez az egyik kedvenc számom tőle. Különleges hangszertalálmányai vannak, amiket a koncertjein használni is szokott. Hatalmas fémcselló, meg fura elektromos cuccok, kissé elborult tag, de nagyon csípem. Ez egy korábbi lemezén található dal, ez volt a legelső „találkozásom” vele.
További érdekesség, hogy magyar gyökerekkel (is) rendelkezik, és van egy Budapest c. száma.
@longhand egy olyan gitárművésszel ismertet meg téged, akit egyáltalán nem túlzás világsztárnak hívni. És igen, magyar. Élete nagy részét ’56-os disszidálása után Amerikában töltötte, ahol sztárként ünnepelték. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy maga Szabó Gábor adott tanácsokat, dal elemeket a világhírű Carlos Santananak.
Több külföldi gitárművészt ajánlottam eddig, most jöjjön egy egykori világhírű magyar jazz gitáros, Szabó Gábor.
Kevésbé volt ismert itthon, mert ’56-ban disszidált és csak egy rövid időre tért vissza Magyarországra, de az USA-ban és világszerte nagyon elismert zenész volt. Santana szokta emlegetni, hogy nagy hatással volt a gitárjátékára, egy olyan dalt ajánlok, amit Santana is gyakran játszik.
Az én (@strob) ajánlásomat a Facebookon találtam múlt héten. Egy ismerősöm tette ki, egyből tudtam, hogy itt a helye.
Sting munkásságát nagyon szeretem. 2011-ben ünnepelte a 60. születésnapját egy nagyszabású koncerttel, ahová több művésztársát is meghívta. Az egyik kedvenc dalomat adta elő Stevie Wonderrel együtt, akit szerintem senkinek sem kell bemutatnom.
Stevie sem mai darab már és óriási egy művész. A Fragile-t szerintem csak egyféleképpen lehet előadni: úgy, ahogyan Sting kitalálta (különösen a „Fragilidad” spanyol verzió tetszik). De pont az fogott meg Stevie Wonder előadásában, hogy teljesen átformálta a saját stílusára. Az ütemezést, a hajlításokat, mindent. Egyedül a szájharmonika nem teteszik benne, de ez nagyon szubjektív nemtetszés (eleve a hangszert ki nem állhatom).
Végre megint egy trance nóta @ni0 „tollából”. Armin Van „Bu-bü-bu eztsetudomkimondani Sanyi” Buuren. Egy akkora sztárnak, mint Armin, nagyon nehéz évről évre megújulni és újat hozni. @ni0 szerint, sikerül. Nem vitatkozom vele!
Erre a hétre egy újdonságot hoztam Armin van Buuren múlt héten megjelent Intense albumáról. Megfigyelhető, ahogy Armin évről-évre fejlődik zeneileg. Az egész album tele van jobbnál jobb érzelmes és tartalmas dalokkal. Az egyik kedvencemet hoztam most el ezek közül. Hogy mi az érzés? Mindenkire rábízom :)!
@attilagyongyosi ajánlói mindig olyan szépek és tartalmasak, hogy eldöntöttem: minimálisan szólok csak hozzá, mivel mindent elmond az előadókról. Azért annyit csak hozzáfűzök: ójé, egy Bayer remix!
A változatosság kedvéért ez a hét is Andrew Bayeré, csak egy kicsit más köntösben. Habár kétség kívül mestere a tört ütemeknek és a klasszikusabb kompozícióknak, szívének elrablója mégis csak a progresszív house és a trance. Az amerikai producer, aki egyébként az igen nívós Berklee College of Music alumnija bizony nem veti meg a 4/4-edet sem.
A francia Cedric Arseau, művésznevén Damabiah is szintén egy zenei zseni aki az elektronikus stílusok között mozog meglehetősen rugalmasan. Behatárolhatatlan elektronikában utazik, ars poeticája a kurta „Music for frogs” kifejezésben manifesztálódik, szóval kellőképp vicces figura.
Hogyan jön össze a két fiatalember? Nos, tavaly Andrew újragyúrta Damabiah új albumának egyik dalát és nem is akárhogyan! Az ‘Irminsul, Le Pilier du Monde‘ Bayer remixét fantasztikus atmoszféra lengi körbe, igazi progresszív rágcsálnivaló. Van benne valami, ami abszolút megragadja az embert. De hát egy szász mitológiai oszlop ihlette dal esetében ezt el is várja az ember.
Előre is elnézést @masnisgyilkos-tól, de a mostani zenéje, pontosabban a klip valamis zseniális! 70-es évek Párizsában száguld végig a kamera. A klip egy 1976-os kisfilm (8 perc 38mp) C’était un rendez-vous anyagából készült, melyet anno egy Mercedes-Benz 450SEL 6.9 orrára helyezett kamerával rögzítettek. Akit érdekel az eredeti hang, a bömbölő motor, itt megnézheti.
Jajj, azok a régi Peugeot-k, Reanult-k, Citroënek…fincsi. És na, a zene is jó.
5 percnyi kiszakadás a mókuskerékből: Snow Patrol – Open Your Eyes
És jöjjön egy ráadás! Levélben kaptam @essg023 követőmtől ezt a dalt és mivel a héten volt egy szabad hely, így most bekerült. Ha elég bátornak érzed magad, küldj nekünk te is zenét nyugodtan!
Észrevettem magamon, hogy egyre gyakrabban hallgatom ezt a számot, szerintem megnyugtató még annak ellenére is h elég „tuctuctuc”-os a szám. Hallgasd végig, nekem nagyon bejön.
Vangelis sosem volt nagy kedvencem, vagy szinti zenész példaképem, pedig lehetne: zseniális zenész, a zenéjét érteni kell, van, ami tetszik is. Talán a körülötte elhatalmasodó szappanoperákba illő félig tudatlan rajongótábor és az Űrszekerek majd a Kolombusz film csapból folyatása az, ami engem távol tartott a zenéjétől. Nem igy van ezzel @tepi77, akinek a saját zenéiben nyomokban vélek Vangelis elemeket is felfedezni. Az általa ajánlott zene pedig a jó kis analóg hangzások és a zongora futamok miatt kimondottan tetszik.
Vangelis a napokban múlt hetven éves, így az egyik legutóbbi, általam nagyon kedvelt zenéjével készültem. A Blade Runner 25 éves évfordulójára egy háromlemezes albumot adott ki, amely az első CD-n az eredeti filmzenét, a másodikon a filmben elhangzó, de eddig kiadatlan zenéket, míg a harmadikon az eredeti BR hangulatban, de vadonat újonnan írt zenéket jelentetett meg.
Erről az egyik kedvencem az Up and Running.
A hétre @longhand egy igazi lazulós háttérzenét hozott. Félreértés ne essék, a háttérzene egyáltalán nem pejoratív, sőt! Az ilyen típusú zenéket én jó minőségű hangrendszeren, egy napágyon fekve és kellemes hangerőn szeretem hallgatni. Majd egy jót szunyókálni rá.
Pat Metheny mindig az ilyen kellemes időszakokban kerül elő nálam, mint a mostani szép nyárias napok. Erkélyen ülve, napsütésben egy pohár bor mellett jól esik hallgatni.
A mostani ajánlásommal kicsit gondban voltam, ugyanis a héten alig tudtam zenét hallgatni. Így már egy korábban betervezett dalt hoztam el nektek.
Ajánlottam már a Magnetic B nevű formációtól egy dalt és akkor megismerhetted Katy B művésznő zseniális hangját. Egy „saját” dalát hoztam most el, melyet a Magnetic B egyik zenészével készített még 2010-ben. Mikor megtaláltam ezt a dalt, pont @attilagyongyosi úrnak küldtem el azzal a megjegyzéssel, hogy piszok egy ravasz nóta. Mire gondolok? Igazából tört a ritmusa, de a basszus és a cinek mégis „tolják” alá a négynegyedet.
Ahogyan észrevettem mostanában kicsit komolyabb stílusok felé fordult a művésznő, ami egyáltalán nem baj.
Bevallom, nagyon csípem a kiscsajt: pont annyira pimasz, amennyire kell, a hangja remek, olyan hajlításokat és frazírokat tesz bele a dalokba, hogy csak bámulok. Például ebben a dalban. Árad belőle egyfajta utánozhatatlan kedvesség, játékosság.
Az igazság az, hogy @ni0 meglepett ezzel a zenével. Én személy szerint ha lehet, eltörölném a történelemből a ’80-as éveket, főleg ami a zenei felhozatalt illeti. A Top Gun Anthem 1987-ben Grammy Díjat kapott, a zenét Harold Faltermeyer szerezte és Steve Stevens gitározik benne. Róla azt érdemes tudni, hogy sokáig volt Billy Idol gitárosa. Tudod, „sákk túdi szisztem”!
Érzés: szabadság
Erre a hétre egy dub (vokál néküli) darabot hoztam. Ilyen sem volt még ugye. Az érzés pedig a szabadság. Nekem ezt a repülés mindig megadja. Imádom a reptereket, a repülőket, valahogy mindig megnyugtat. Nem véletlen, hogy pont a Top Gun-ból választottam egy darabot :).
Ha múlt héten azt írtam a Delerium kapcsán, hogy kötelező ismerni, akkor @attilagyongyosi e heti ajánlására is csak ezt tudom mondani. Andrew Bayer zenéjét tényleg érdemes ízlelgetni, de nem úgy mint az alkesz, aki ledönti a piát, csak üssön, hanem mint egy sommelier, aki a borok közt sajtot, almát fogyaszt. Az albumba belehallgatva találtam egy két különösen finom darabot, tetszik, hogy már-már lo-fi mintákhoz is hozzá mert nyúlni.
Ma nem fogok novellát írni, Andrew Bayert ismerni kell és kész. Korunk egyik leginnovatívabb elektronikus zenésze.
Második albuma pedig most jelent meg ‘If It Were You, We’d Never Leave‘ címmel. Észbontó!
A héten @masnisgyilkos nem csak egy zenét, de egy filmet is ajánl. Az érdeklődésemet azért keltette fel a film, mert az a Richard Ayoade rendezte, akit nagyon megkedveltem az IT Crowd béli alakítása miatt. Ha kicsit is jártas vagy az IT világban, akkor kötelező ez a sorozat!
Érzés: életen elmerengős
Alex Turner – Piledriver Waltz
A szám a Submarine című film betétdala, egyébként sok más jósággal együtt. A zenét korábbról már ismertem és szerettem, de a filmélményhez kapcsolva az igazi. Ajánlom a filmet is, zenét is.
Ahogyan azt korábban írtam is, átváltunk heti megjelenésre, így már hallgathatod is most az első heti zene adagot. Az eredetileg szerdára tervezett megjelenés sajnos a mai napra csúszott.
Egy kis magyarázat, mert kaptam visszajelzést, hogy nem egyértelmű: általában minden zenénél olvashatsz pár sort tőlem és magától az ajánlótól is.
Úgy tudod megkülönböztetni, hogy ami ilyen háttér mögött van, mint ahogyan ez a bekezdés is, na, az származik tőlem.
Szóval nincs más hátra, mint előre, íme az e heti zenék:
@zencsaj olyan zenét hozott, amit már rádióból ismertem, de mivel nem az én stílusom, soha sem néztem még utána, hogy ki is az előadó. Nos, az Owl City egy 2007-ben alakult egyszemélyes formáció (érdemes megnézni a honlapját, eléggé rendben van). A Fireflies című dal ügyesen épül fel, a klip pedig visszaadja ezt az építkezős hangulatot.
Érzés: könnyűség
Két csodálatos ember esküvői fotóvetítésének aláfestő zenéje volt ez a dal… Most is könny szökik a szemembe, akkora élmény volt az a néhány perc. Ez a dal pedig a maga egyszerűségében és tisztaságában frissít fel.
@tepi77 zenei ízlésének egy nagy szelete egyezik az enyémmel. Nagy kedvencem Morcheeba, akiktől ma az Enjoy the Ride című dalt ajánlja Péter. A brit zenekar 1995-óta ötvözi már a trip-hop, rock, pop stílusokat világszínvonalon.
A kedvenc trip-hop zenekarom már 8-10 éve, és az egyik kedvenc dalom tőlük. Az egyik ok ők, akiknek hatására szeretnék minél több énekes számot írni (a másik ok a Conjure One).
Ugye ez a tudathasadós rész, mikor a saját ajánlásom elé írok ajánlót. Szóval @strob mester egy érdekes elektronikus zenét hozott ma, eredeti vonósokkal fűszerezve.
Az érzés: libabőr – már megint
Bár a nevük első három betűje a dél-kóreai gigasztár nevével egyezik meg, a Psychemagik zenekar más területen alkot: pszichedelikus zenéket írnak. Az Above the Clouds című dalban nem lehet szó nélkül hagyni a szép „vastagra” kevert valódi vonósokat. Egyszerűen imádom, mikor elektornikus alapokra „hagyományos” hangszerek kerülnek, bizonyítva, hogy milyen szépen megférnek egymás mellett. A dalt amúgy aktuális kedvenc dj-m szettjeiben fedeztem fel, Numbred sokat játsza mostanában.
Hogyan is van? Saját hazájában senki nem lehet próféta? @ni0 ma erre hozott egy remek példát, hiszen a világhírű trance duótól ajánl egy dalt, amit a csodálatos hangú Aruna énekel. Császár Előddel történt ami történt, lehet szeretni, utálni, de egy dolgot nem lehet tőle elvitatni: piszkosul érti a műfajt és az elektronikus zenét!
Ezen a héten egy magyar előadópáros egy darabját hoztam el nektek, mert ilyen sem volt még. Myon&Shane54 duójáról, vagyis Égető Márióról és Császár Elődről, nem sokat hallani a hazai berkekben, miközben világszinten aratják le a babérokat, játszottak már Armin van Buuren rádióműsorának, az A State of Trance jubileumi 450, illetve 500. epizódját ünnepelni hivatott rendezvényeken is.
A Lights-ot éneklő Arunát sem kell bemutatnom a trance szerető közönségnek, hiszen rutinos énekesnőről beszélhetünk. A koprodukció érdekessége, hogy Aruna a való életben, információim szerint, Myon párját alkotja.
Enjoy!
Aki elektornikus zenében jártas, a szinte kizárt, hogy még ne találkozott volna @attilagyongyosi által ajánlott Delerium formációval. Anno a Silence szinte minden partyban lement, szinte himnusszá vált. A Days Turn Into Nights című dal klipje is nagyon érdekes, mivel a lassítva és fordítva is felvett táncmozdulatok érdekes hatást eredményeznek.
Vannak producerek és előadók, akikben az ember szinte sosem csalódik. Akik olyan tapasztalattal és tehetséggel rendelkeznek, ami az esetek túlnyomó többségében kiváló eredményhez vezet.
Aztán vannak olyan kislemezek, amelyek egyszerűen tökéletesek. Főként az elektronikus zene területére gondolok, ugyanis a kislemezeken megjelenő remixek jelensége főleg itt figyelhető meg. Kislemezek, amelyeken az eredeti dal nagyszerűsége mellett olyan változatos remixek szerepelnek, amelyek önmagukban is remekművek és mesterien interpretálják újra az adott zeneszámot különböző stílusokon.
Ennek tökéletes példája a Delerium formáció legutóbbi kislemeze, a ‘Days Turn Into Nights‘. Bill Leeb és Rhys Fulber duóját valószínűleg sokan ismerik, ha máshonnan nem, hát az ezredforduló egyik legütősebb trance slágere, a ‘Silence’ révén, amit Tiesto emelt a halhatatlan klasszikusok közé. Aztán persze ott van az ‘Innocente’, amit ismét Tiesto szórt szét a nagyvilágban, na meg a ‘Heaven’s Earth’, amit Matt Darey gyúrt újra úgy, hogy a lélegzete elakad az embernek.
2012-es ‘Music Box Opera’ című albumuk vezérkislemeze a ‘Days Turn Into Nights’ Michael Logen nagyszerű vokáljával operál, maga a lemez pedig nem is lehetne tökéletesebben összerakva. Az albumverzió nyugis chillout, a trance műfajt Solarstone remixe képviseli pofátlanul jól, a manapság divatos dubstep intézményét Seven Lions hozza nem kevésbé pofátlanul jól, a house zene tájáról pedig Andy Caldwell csillog egy frankón eltalált újrakeverésben. Mestermű az egész úgy, ahogy van. Nulla másodperc alatt lopta be magát az örök kedvencek közé.
Az indie rock zene távol áll tőlem, de @masnisgyilkos megint olyan zenekarral és zenével ismertet meg, amire azért még az én ADSR görbéken szocializálódott fejem is elkezd bólogatni. Az egész klipet ügyesen vágták meg és tetszik az ötlet is a kameramozgásokat illetően.
