Kategória: Blog

Lehet-e irónikusabb helyzet annál, mikor egy bejegyzés arról szól, hogy azok a felületek, amelyeken keresztül te is rátaláltál, azok az eszközök, amelyeken a bejegyzést olvasod, azok az eszközök, amelyeken a bejegyzés készült, életre kelt, na, azok a te legfőbb ellenségeid? Ha nem is direktben erről fogok most írni, az egyik konklúzió némileg ez lesz.

A felismerés

Reggel a szokásos rutinom (e-mail, Facebook, Twitter, index.hu) során a Bitzenede blog szerkesztője (és egyben a Syncopa hangszerbolt tulaja), MidiTom Facebook falán találkoztam egy nagyon érdekes bejegyzéssel, mely a Voyager blogon jelent meg. Csak gyorsan átfutottam, de már akkor tudtam, hogy nagyon súlyos és fontos gondolatokat tartalmaz a bejegyzés. Azóta már több nörd (technofil, geek, IT szakember, designer, coder, early adopter) ismerősöm és barátom osztotta meg a bejegyzést, nagyjából mindenki a ledöbbent felismerését hozzáfűzve.

Ha van kedved, akkor olvasd el előbb itt, majd utána folytasd ennek a bejegyzésnek az olvasását – garantáltan másképp fogod olvasni, értelmezni.

A munkámból hazafelé volt időm részletesen átolvasni a cikket. Pontosabban meghallgatni, ugyanis az iPad segítségével felolvastattam magamnak, így vezetés közben csak a hangra kellett figyelnem…darabokban kellett meghallgatnom, mert egyes részek szabályosan sokkoltak. Miért? Mert ez a cikk rólam (is) szól.

Igen, a modern online-virtuális-digitális világ rabja vagyok, függő. Sokszor megkaptam már ezt a kritikát, így ez a felismerés nem ért tulajdonképpen váratlanul. Azonban mindig büszke voltam rá, hogy minden „modern” eszközt, szolgáltatást tudok ésszel használni.

Mit tesz ez? Például, hogy olyan és annyi információt osztok meg, amit nem kell később szégyellnem. Vagy, hogy arra és úgy használom az eszközöket, szolgáltatásokat, amire való. Vagy például mindig büszkén tűztem ki a „korai adaptáló” zászlót (angolul early adopter).

De mégis, akkor mi az a felismerés, ami miatt szükségességét érzem a digitális életmódváltásnak? Hiszen mindent úgy használok, ahogyan kell, annyit, amennyire szükségem van, hogy segítsen haladni, a kezem alá dolgozzon. Én irányítok. Vagy mégsem?

Hosszú bejegyzés lesz, ha nincs türelmed végigolvasni, az máris egy tünet. Elmagyarázom!

A kezdet

1997-ben kezdtem el aktívan használni az internetet. Egyből magába szippantott ez a világ. Akkor még a városi könyvtárban volt csak lehetőség internetezni, óránként 150 Ft körüli összegért, ha jól emlékszem és 1-2 hétre előre kellett idősávokat lefoglalni. Az elején akár 2-3 órát is lefoglalhattál, aztán ahogy megnőtt az érdeklődés, korlátozták 1-1 órára. Ha éppen mázlid volt és utánad nem jött senki, akkor le lehetett boltolni, hogy még egy órát maradj. Aztán jött a matáv 18-06-ig tartó ingyenes betárcsázós korszaka, ne tudd meg, hány éjszaka ment rá…zabáltam az információt, új embereket ismertem meg, sokukkal azóta is tartó barátság alakult ki. Látom, hogy mosolyogsz, oké, te is átélted ezt.

A kezdetekben szoros értelmében véve dolgoztam az informatikai eszközeimen, effektive értéket, terméket állítottam elő. Egy weblap dizájn, egy komplett backend rendszer, egy egész weblap, zene, fotók manipulálása stb… Volt, amiért pénzt is kaptam, így a befektetett energiának, munkának gyümölcse is volt.

Aztán jött az iPhone.

Nem lenne korrekt mindent az iPhone és az Apple nyakába varrni, de tény, hogy a hirtelen (mobil)informatikai robbanársért ami az elmúlt 4-5 évben végbement, igenis felelős az iPhone! De fogalmazzunk inkább úgy, hogy az okostelefonok úgy en bloc felelősek.

Az iPhone sokunk életében jelentette azt a változást, azt az eszközt, amire évek óta vártunk. Ha a spanyol viaszt nem is Steve Jobs (R.I.P.) és az Apple mérnökei találták fel, de vitathatatlanul zseniális módon integráltak megoldásokat és fejlesztettek újakat. Piacot teremtettek. Alkalmazások garmada jelent meg, a mobil fejlesztések rohamosan fejlődtek.

A gyarló felhasználó meg elkezdte használni ezeket. Arra is alkalmazást használunk, amire eddig az agyunkat vagy épp papírt és ceruzát használtuk. Ebben alapvetően nincsen még semmi probléma, ez a fejlődés és az ember kimondottan híres arról, hogy szereti az eszközöket használni – erre többek közt az agykapacitása teszi alkalmassá.

Az idő múlásával egyre több olyan alkalmazás jelent meg, amelyek vagy már egy meglévő közösségi oldalhoz segítették a hozzáférést vagy egy teljesen új csatornát nyitott, új közösségi felületet hozott létre. A legtöbb komoly szolgáltatás előbb-utóbb megjelent mobil platformon is, a „dolgozószoba” informatikája szép lassan átkerült a zsebünkbe. A kvázi „flow élmény” már nem csak a munkahelyen (eleinte sokan csak munkában tudtak internetezni), hanem a metrón, a buszon, az autóban is velünk lehetett. Pörögnek az események, több száz, több ezer üzenetváltás – mindig minden fontos, nem ér rá. Pittyeg, zörög, jelez, villog – teljes figyelemért reklamál az eszköz, a szolgáltatás. Ismerős?

A jelek

Imádtam a pörgést, az események középpontjában lenni, újabb ismerősöket szerezni. Sokan persze ekkor is kritikával illettek, nem érették, hogy mire jó ez, miért csinálom, egyáltalán mit akarok én egy tőlem több száz, akár több ezer kilométerre élő embertől, mit érdekel, hogy ő mit, mikor, hogyan csinál.

Mindent meg lehet magyarázni. A magyarázatok között szerepelt az is, hogy sok interneten megismert emberrel találkoztam is már és sosem tudhatod, ki hogyan tud rajtad bármikor is segíteni és megfordítva: te hogyan tudsz a másik segítségére lenni. Ezt ma is vallom, most sem csinálnám másképp. Egy fontos dolog viszont megváltozott: többet töltöttem a „flow élménnyel”, mint az effektív munkával.

Ami elkezdődött az asztali gépen, folytatódott az iPhone-on, majd ismét az asztali gépen. Folyamatos élmény, folyamatos cselekvés, információszerzés. Aztán jöttek a „depressziós” szakaszok, meguntam egy-egy szolgáltatást.

Az internetezés agyunkra gyakorolt hatását egyfajta elektronikus kokainként jellemzi. A mechanizmus lényege, hogy az agyat folyamatos stimulációk érik, és ezen stimulációk működésbe hozzák az agy „jutalmazó” rendszerét. Minden kattintás eredményeként történik valami, minden pityogás potenciális új jó hírt, vagy újabb csomag információt jelent. Ezek az apró impulzusok pedig kis dopamin(közszóval élve „boldogság hormon”) csomagokat indítanak útra neuronjaink rengetegében – csak úgy mint a kokain –, egyfajta érzelmi hullámvasútra ültetve a „túladagolt” felhasználót, aki az igen aktív, mániákus időszakok közt depressziós hullámvölgyeket él át. Lefordítva kicsit hétköznapibbra a képet: a már-már mániákus szörfözés során lassan tudatosul a klikkelőben, hogy nem jó, amit tesz, de egy ideig mégsem tud szabadulni, majd amikor végül mégis feláll a gép elől, mindazt stresszesen, ingerülten, az elfecsérelt idő – vagy csak úgy, céltalanul – érzett dühvel és csalódottsággal teszi. A szokásától mégsem tud megválni…

Forrás: Voyager blog

Az első szolgáltatás, amit elhagytam a Foursquare volt. Rengeteg rémtörténetet olvasni, hogy Facebook és Foursquare „check-in” alapján térképeznek fel betörők lakásokat (illetve tulajdonosaikat), majd az alkalmas időpontban ki is rámolják (amit a tulaj például lakástól távoli „chek-in”-je alapján tudnak). Erre is utaltam a bejegyzés elején, hogy ésszel kell ezeket a szolgáltatásokat használni. Mivel ésszel használtam, ilyen jellegű félelmem nem volt, bár tény, hogy egyre inkább zavart, hogy aki nem volt rest, az tudott arról, hogy éppen merre járok.

A töréspont mégsem emiatt jött el: egyre több helyen tapasztaltam, hogy egy baráti társaság megérkezik egy szórakozóhelyre, sörözőbe, moziba, az első mozzanat, hogy a Foursquare-en bejelentkeznek.

„Nem csekkoltál még fórszkveren? Akkor nem is vagy itt!”

Az üdvözlések után az első pár percben mindenki a telefonját matatja, „becsekkol”, ha már elővette a telefont, akkor gyorsan e-mailt is néz, közben Twitteren már érkeznek a válaszok („Megint söröztök? Jó bulit!”), amire persze válaszolni kell, a sörről fotót feltölteni, a flow nem szakadhat meg. Ne röhögj, te is ezt csinálod!

Legyek bármennyire is technofil, köszönöm, ebből már nem kérek. Persze döntésem meghozatalában segített az is, hogy az iPhone 3G-n egy Foursquare check-in kb. 4-5 percet vett igénybe…sőt, ma már nem is fut rajta a legfrissebb verzió.

A másik intő jel az volt, mikor két éve egy időre iPhone nélkül voltam és megtapasztaltam, milyen a kötetlen kötöttség. Érdekes volt most visszaolvasni ezeket a bejegyzéseket.

Szintén intő jel volt, hogy a közelmúltban pár nap erejéig egyszerűen felfüggesztettem a Twitter felhasználómat – besokalltam. Majd jött egy elhatározás, hogy elhagyom a Facebook hajót, sőt egy rövid húsvéti „Facebook elvonó” is (mindkettő csúfos kudarcot vallott).

Amikor a flow már teher

A munkám során rengeteget kell beszélnem, a kommunikációból élek. Mondhatnád, hogy ez persze nem fárasztó, de hidd el, az, hogy mit, hogyan mondasz, milyen szakmai információt adsz át, éppen melyik eladástechnikát alkalmazod, napi 8 órában fárasztó tud lenni az agyad számára.

Hazaértem és beültem a gép elé, pihenni. Igen, pihenni, mert paradox módon, mindig azt tartottam (és ezzel védekeztem), hogy én a napi munka után ki tudok kapcsolni és ez a „flow” kell nekem. Ma már tudom, hogy ez az agyam számára éppen, hogy nem pihenés, hanem egy kvázi csúcsrajáratás volt, amitől felfrissültem.

Néha, mikor sikerült kicsit megállni és elgondolkozni, azért érzékeltem, hogy valami nincs rendben. Kitűztem magamnak egy napot, hogy az „gép mentes” lesz. Úgy szervezem a munkát, hogy arra a napra ne kelljen gép elé ülnöm. Ezt az időt olvasással (könyv alapon), pihenéssel, beszélgetéssel, filmnézéssel akartam tölteni. Nem sikerült! A flow élmény iránti vágyakozás mindig visszarángatott vagy a gép elé, vagy az iPad elé – nem tudtam „offline” lenni.

Az informatikai eszközök és az „okostelefonok” egyszerűbb használata miatt olyanok is bekerültek ebbe az információs forgatagba, akik nézetei, gondolatai, de leginkább értetlenségei és kimondom, butasága annyi plusz felesleges információval kezdett el terhelni, amit már nem tudok kezelni. Első körben magamban kerestem a hibát illetve megpróbáltam a radikális módszereket (Twitter, Facebook ideiglenes elhagyása), de be kellett látnom, hogy ez egy olyan jelenség, amit nem tudok kikerülni. Főleg nem úgy, hogy tulajdonképpen ezen szolgáltatások rabja vagyok, én vagyok értük, nem pedig fordítva. Patthelyzet. Nem akarom olvasni, mégis olvasom. Ördögi kör.

Annyira elfajult a helyzet, hogy voltak napjaim, amikor a „közösségi élet” az online töltött nem kevés idő 100%-át kitette. Azaz, teljesen kontraproduktív voltam. Olyan eszközök használatával, melyeken korábban dolgoztam, értéket teremtettem.

A puzzle összeáll

Ma jött el az a nap, amikor több, önmagamtól felismert problémára meghozott döntést egy egésszé kell formálnom. Ebben segített a Voyager blog már többször hivatkozott bejegyzése. Bár nem tudtam minden állításnak utánanézni, de a hivatkozott források hitelesnek tűntek számomra és az agyunk tevékenységének átalakulására vonatkozó állításokat elfogadom.

És pont ez a legfőbb indok, ami cselevésre késztet, egy digitális életmódváltásra. Az nem járja, hogy az általam csodált és kedvelt technológiák szép lassan elbutítanak, pontosabban fogalmazva én magam teszem ezt az agyammal, a memóriámmal.

Mielőtt bármilyen világmegváltó eszmefuttatást várnál tőlem, gyorsan közlöm: nem leszek mostantól technofób!

A cél, optimalizálni a szolgáltatások, eszközök használatát és új prioritásokat feállítani. Többet tornáztatni a memóriát, például megtanulni Niki telefonszámát…az nem állapot, hogy a barátnőm telefonszámát nem tudom (mert ugye iPhone és iCloud óta az állandó szinkronnak hála, mindig elérhető).

De legfőképpen kiszállni a „flow”-ból. Miért? Mert amit leírtam az év elején, azok a célok egy centivel sem kerültek közelebb. Rossz a fókusz, rossz a prioritás.

A legkacifántosabb az egész történetben, hogy sok ismerősöm jár hasonló úton. Így egymást húztuk be az ingoványos talajba. Például van olyan ismerősöm, akit nem bírok rávenni, hogy térjünk vissza a korábbi e-mail alapú kommunikációra a Facebook üzenetek helyett. Ebből következik, hogy bizonyos értelemben muszáj nekem is ott maradnom.

Nézz magadba!

Talán sosem írtam még ennyit magamról. Ebből is láthatod, mennyire mély benyomást tett rám a mai cikk, ami elindított a változtatás útján. Nincs két egyforma sztori, nincs két egyforma megoldás. Nem akarok irányt mutatni, észt osztani, maximum elindítani téged a gondolkodás útján.

Ha te is hasonló problémával küzdesz, vagy észreveszel intő jeleket, az első és legfontosabb, hogy nézz mélyen magadba! Ha kell, olvasd el többször a gondolatindító cikket és ne félj elfogadni a felismerést: rád is illik a leírás, megvannak a tünetek.

Én sokáig kerestem a megoldást, hogyan kezeljem azt az iszonyat méretű felesleges infohalmazt, ami például a Facebookon keresztül árad felém. A megoldás bennem van.

Célok, fókusz, prioritások. Ha ezek jók és betartom őket, akkor sikerülhet kiszállni a flow élményből, az online-digitális csapdából.

A végére egy film ajánló: Wall E. A filmnek a hivatalos „öko-sztorin” túl szerintem van egy nagyon jól értelmezhető üzenete. Ha a digitális függőségre utaló jeleket keresve nézed meg a filmet, te is meg fogod találni ezt az üzenetet, amit Kyle Smith szemmel láthatóan nem talált meg:

Kyle Smith író és egyben a New York Post újságírója azt írta, azzal, hogy a jövő embereit „borsóagyú félnótások petyhüdt tömegének” ábrázolja, „akik szó szerint túl hájasak ahhoz, hogy járjanak”, a WALL·E sötétebb és sokkal cinikusabb az összes jelentősebb Disney-rajzfilmnél, amit fel tud idézni. A filmben szereplő embereket a Disney World látogatóihoz hasonlította, hozzátéve, „Nem hinném, hogy láttam volna már olyat, hogy egy nagyvállalat ennyit költ saját fogyasztói megsértésére.”^[32] Maura Judkis a U.S. News & World Reporttól feltette a kérdést, vajon az „ijesztően elhízott emberek” ábrázolása hatással lehet-e a gyerekekre oly módon, hogy inkább „játszanak odakint, semmint a számítógép előtt, hogy elkerüljék a hasonló sorsot.”^[33] Stanton elutasította, hogy célja lett volna a túlsúlyosságról bármit is mondani, csupán az emberek kiszolgáltatottságát kívánta bemutatni ezzel.^[31]

Update:

A rengeteg megosztás és visszajelzés mellett (amiket köszönök!), voltak akik „tollat” ragadtak és megírták véleményüket a cikkemről és a témáról.

A régi szokások nehezen halnak

Flow és függőség – veszélyben vagyunk az iVilágban?

Függőség

A Google-ről tudjuk, hogy szeretnek tréfálni, viccelődni és nem kell, hogy április elseje legyen. A termékeikben gyakran található úgynevezett „easter egg„, rejtett funkció, meglepetés.

Még 2000-ben kezdték el az áprilisi tréfákat, ezek közül az egyik legnevezetesebb 2004-ben volt, amikor elindították a Gmail szolgáltatást, 1 GB tárhelyet kínálva. Viszont ez koránt sem volt áprilisi tréfa.

Ma, a szokásos Google Analytics körömet futottam, amikor felfigyeltem egy „mozgó látogatóra”. Hoppá, ez érdekes!

Elsőre a közel-keleti látogató tűnt fel, illetve az, hogy bár a térképen szerepel, de mint látogató nem jelenik meg. Gyanús.

Aztán amikor a kurzort a narancssárga kör felé vittem, még gyanúsabbá vált: a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kontroll terméből 41 látogató nézi a blogomat? Neee.

Jó, akkor nyomozzunk tovább.

Átmentem a Patikablog statisztikájára, és láss csodát, ott is megtaláltam a relytéjes látogatót.

Na, itt állt össze teljesen a kép, hogy egy jól kigondolt áprilisi tréfáról van szó, Google módra. Készítettem róla egy felvételt is, ahogyan szépen lehet követni a Nemzetközi Űrállomás mozgását. Azt nem tartom kizártnak, hogy a pálya, amit leír, fedi a valóságot.

Mindenesetre jót mulattam!

A bizalom fogalmát „A magyar nyelv értelmező szótára” a következőképpen határozza meg.

“Valakinek az olyan személyre irányuló érzése, akinek becsületességéről, helytállásáról, jó képességeiről, szándékainak helyességéről, segítőkészségéről meg van győződve.”

Forrás: itt

Mostanában már nem politizálok, mert semmi értelme. Ha ebben a bejegyzésben találsz ilyen felhangokat, az nem a véletlen műve, viszont nem is tudatos politizálási szándékkal írom azt, amit.

Szakmám és korábbi munkám során sokszor tapasztaltam és a Patikablogon már olvashattál is róla, hogy egyre szélesebb körben terjed a szakemberek tudását, hitelességét, legitimitását megkérdőjelező világnézet. A Nemzeti Ünnepre kialakult hóhelyzet kapcsán rá kellett döbbennem, hogy a baj nem csak az én szakmámat érinti. Kifejtem!

Fejétől bűzlik a hal

Az elmúlt évek (nézzünk kb. 20 évet) politikai csatározásai, viaskodásai, dilettantizmusa megtette a hatását és szép lassan, apránként a köznép mindennapjaiba is beivódott a modernnek koránt sem mondható politikai „kultúra”.

Nem fogok bűnöst kikiáltani, mert mindenki az és nem fogok összeesküvés elméletet sem gyártani, mert biztosan lenne igazság bármelyik verzióban.

Miről is van szó? Amit a kormány csinál, az nem jó – mondja az ellenzék. Amit az ellenzék akar, az nem jó – mondja a kormány. Amit az előző kormány csinált, az nem jó – mondja a jelenlegi kormány. Amit az előző kormány csinált, az nem jó – mondja a következő kormány. És ez így meg évről évre, egyik kormányzási ciklusról a másikra.

Milyen hatással van ez az átlag emberre? Mindenkinek kialakul egy határozott és megrendíthetetlen véleménye bármilyen témáról és felvértezve érzi magát azzal a (hamis) tudással, ami alapján kijelenti: ő az adott téma szakértője, ne mondja meg neki senki, hogy mit, miért és hogyan kellene csinálni. Ezen túl elhatalmasodik a tévéből, rádióból, újságból, internetről 7/24 hallott, látott, olvasott mentalitás: amit más mond, más csinál, akinek más véleménye van, aki egy kicsit is más az nem jó!

Szépen lassan, mint ahogyan a rozsda marja a fémet, kitörlődik az agyakból a bizalom fogalma. Mindig mindent megkérdőjelezünk, jobban tudunk, mint az, akinek ez a szakmája, hivatása.

Önmagában a kritikus gondolkodásmód nem lenne baj, sőt: nagyon nagy szükség lenne rá. De az okoskodás még nem egyenlő a kritikus, szkeptikus gondolkodással. Szintén nem összekeverendő a vélemény és kritika megfogalmazása a bizalmatlansággal.

No, de ki tehet erről?

A bizalmatlanság, vagy a bizalom hiánya nem egyik pillanatról a másikra alakul ki. Lehet ez tudatos munka eredménye (vigyázat, konteo veszély!), de lehet az adott szakmák egyes képviselőinek rossz hozzáállásának az eredménye. Mire gondolok? Nézzünk pár egyszerű példát. De várjunk csak! Hirtelen annyi példát fel tudok sorolni, hogy nem túlzok, ha azt írom: globális bizalomvesztés korát éljük!

Az egészségügyben dolgozók bizalomvesztése jól megfigyelhető: kontrollálatlan, bizonyított hatás nélküli, természetesnek hitt gyógymódok felé fordulás, védoltások megtagadása, kuruzslók hírleveleibe vetett nagyobb hit, bizalom…és még sorolhatnám. A probléma összetett, külső és belső okok egyaránt megtalálhatóak: a hálapénz, az empátia hiánya, a túlhajszoltság miatt kialakuló türelmetlenség, a szakmai felkészületlenség mind közrejátszik a bizalomvesztésben. Mindezt támogatja külső tényezőként a bevezetőben tárgyalt közhangulat.

De nem kell ennyire összetett szakterületet megnézni, hogy lássuk: nagy a baj. Biztosan te is jártál már úgy, hogy egy elektronikai szaküzletben a „szakértő” eladó olyan bődületes butaságokat mondott, amitől legszívesebben a földön fetrengve röhögtél volna (ROTFLMAO). Egy-két esetet még elvisel az ember, azonban az eladók felkészületlensége egyre nagyobb mértéket öltött és szép lassan kialakult (főleg az internet korában), hogy a legtöbb vevő ténylegesen jobban értett a termékhez, mint az, aki el akarta azt adni. „Mert hülye azért nem vagyok” áruházakra ez kimondottan jellemző.

Apropó eladás: sajnos kialakult az a mentalitás is, hogy minden áron el kell valamit adni a vevőnek. Nekem még soha senki nem merte nem sokan merték azt mondani, hogy „Uram, ezt én önnek nem ajánlom. Az igényeinek más felelne meg jobban”. Szerencsére 1-2 kivételt találtam, szeretem, ha valaki mer és tud nemet mondani egy üzletre, annak érdekében, hogy a véderedmény az én magasabb szintű elégedettségem legyen.

Emlékeztek még? A Magyar Telekomnak volt egy vezetékes üzleti csomagot hirdető reklámja, amiben a fickó bort kért az étteremben, és pont a fent vázolt mondat hangzott el: Uram, önnek ezt nem ajánlom.

Aztán, ott vannak a mesteremberek. Talán már említettem, hogy ha most lennék gimnazista korú, biztosan valami szakmát (úgy értem szakmunkát) tanulnék. Miért? Mert gyalázatos a szakmunkás felhozatal, alig találsz egy-egy jó mesterembert, aki pedig élelmes és jól dolgozik, szinte elérhetetlen, annyi munkája van, vagy megfizethetetlen. Azonban itt is jól látszik a probléma: a szakmunkás „mesteremberek” egy része miatt a szakmák művelőivel szemben is kialakult egyfajta bizalmatlanság. „De biztos jó lesz ez így szaki?” – és tényleg nem lett jó. Eltörött, tönkrement, rosszul lett felrakva, elvetemedett, nem stimmelt, „csak 2mm hiányzik”, „megoldjuk főnök”, „értünk mi ehhez”, és a „plusz százezer lesz”. Nem szeretem, mikor valaki lenéz egy szakmunkást, de a sok rossz tapasztalat miatt sajnos elkerülhetetlen, hogy kialakuljon a bizalmatlanság.

Ha sérül a bizalom, még a legjobb kapcsolatban is nehezen alakul ki újra.

Másik kedvenc területem, a sokakat érintő autószerelés. Azt gondolom, hogy rengeteg remek szakember van az országban, akik tényleg értik a szakmájukat és a munkájukat maximális odafigyeléssel végzik. De még ha jó is abban, amit csinál, ha ez egy szarházi mentalitással párosul, máris nem korrekt a történet. Sokáig nem értettem a márkaszervizben a műhely ablakánál kisgyerekként izguló férfitársakat. Aztán az egyik céges autóm kötelező szervizénél eszközölt indokolatlan féktárcsacsere után megvilágosodtam: itt keményen megy a lehúzás. Innentől kezdve itt is oda a bizalom.

Amiért ezt a bejegyzést elkezdtem

Mivel személyesen is érintett vagyok az ügyben (Niki tegnap szintén elakadt az úton), biztosan túlreagálok dolgokat, de azért igyekszem objektíven személni a tegnap és ma kialakult időjárás miatti közlekedési káoszt.

Biztos vagyok benne, hogy most már sokan erőn felül és több mint 24 órája dolgoznak. Éppen ezért már most szólok: az elvégzett munkát nem becsmérelni, kritizálni akarom. Viszont az, hogy még mindig ezrek állnak az autópályákon, egész éjszaka tájékoztatás, segítség nélkül, azért felvetett bennem pár gondolatot.

A kicsit hosszúra nyúlt bevezetőnek a lényegét talán most érted majd meg. Az a véleményem, hogy a kialakult káosz némileg enyhíthető lett volna, ha több szinten megvan a bizalom.

Bizalom a polgárok részéről a meteorológusok és a szakemberek felé. Öt azaz 5 napja lehetett már tudni, hogy cudar idő lesz. Írt róla az origo, az index, regionális lapok. Nem váratlanul ért minket az időjárás, mégis ezrek indultak útnak, még akkor is, amikor már 4-5 helyen baleset volt az autópályákon. „Á, nincs ott semmi, én jobban tudom”. Persze, ha az egyén felelőtlen döntés hoz, egy ilyen egész országot érintő kritikus helyzetben még mindig ott van a hivatalos szervek döntéshozatali joga, például a forgalom korlátozásáról. De valami itt is hiányzott.

Bizalom a hivatalos szervek részéről. Az időjárást jelezte előre az OMSZ, az Időkép, a Köpönyeg. Ennek ellenére későn, már csak a baj megtörténtekor hoztak meg intézkedéseket. Egyből felmerült bennem a kérdés: miért nem lehetett lezárni a kamionforgalom előtt az autópályákat hamarabb? De a személyforgalom sem volt biztonságos már csütörtökön dél körül sem, amit mi sem bizonyított jobban, mint, hogy az M7-es autópályán 41 jármű ütközött a hirtelen megváltozó látási viszonyok miatt. Értem én, hogy Nemzeti Ünnep, meg hosszúhétvége, de vannak helyzetek, amikor a józan ész felül kell, hogy írjon forgatókönyveket.

Apropó időjárás: miért nem hisz az egyszerű polgár az időjárás előrejelzésnek? És a hivatalos szervek? Talán azért, mert a kibontakozó piaci harc a meteorológia piacon bizalmatlanságot szül. A szakemberek által koordinált, de amatőr észlelők információt is intergráló szolgáltatásokat (mint az Időkép és a Köpönyeg) nemrég kikezdte a kormányzat. Állami monopóliumot akarnak a meteorológia piacán. Tipikus magyar mentalitás, amivel a szakmám is küzd: ha nem megy a piaci verseny, akkor megoldjuk erőből, monopólium kialakításával. Erről persze megjelent korrekt vélemény az Időkép és a Köpönyeg oldalon is.

A közösségi média

Hogy valami jót is írjak, öröm volt látni, ahogyan a közösségi médián keresztül szerveződtek a mentőakciók, érkeztek a felajánlások. A sokszor megszólt mezőgazdasági dolgozók (aka traktorosok) jelezték: „Traktorok beizzítva, hívjon bátran akinek segítségre van szüksége!”. Azt gondolom, hogy példátlan összefogás kezdett az esti órákban kibontakozni, míg a profi segítség (értem ezalatt egy országos riadó kihirdetését és a megfelelő akcióterv életbe léptetését) a kanyarban sem volt…akkor hogyan legyen így bizalom?

Káosz

Ijesztő még a gondolat is: mi történik, ha valami komolyabb katasztrófahelyzet alakul ki az országban? Egy erős széllel járó havazás gyakorlatilag teljes káoszt eredményezett. Aláírom, hogy március idusán ez nem jellemző,de vonatkoztassunk el a környezeti „csapás” formájától és koncentráljunk a kialakult probléma megoldására.

És a bizalom hiánya mellett itt a másik nagy probléma, a tájékoztatás és az információáramlás teljes csődje. A kozut.hu, az autopalya.hu többször is leállt, a szerverek nem bírták a terhelést. Csütörtökön a napközben még pingvinekkel viccelődő index.hu közvetítési folyama szolgáltatta egészen este fél 1-ig a korrekt információkat, körülbelül este 8 után kezdték el ők is komolyan kezelni a helyzetet. Az utakon rekedtek legfőbb panasza az volt, hogy sem támogató segítséget (pokróc, meleg ital, víz, esetleg benzin) sem pedig megfelelő információt nem kaptak.

Már biztonságban, itthon a melegből objektíven szemlélve számomra egyértelműen vezetési, döntési hiba vezetett a káoszhoz. Pontosabban a döntés hiánya. Nyomatékosan kiemelem, hogy még véletlenül se haragudjon senki egyénekre (a hókotrós, a körforgalmat lezáró de semmit nem tudó rendőr, a tűzoltó), itt a felelősök nem hoztak meg döntéseket időben!

24 órának kellett eltelnie ahhoz, hogy a Belügyminisztérium érdemben cselekedjen, és a hó fogságában rekedt embereknek nyugtató SMS-t küldjön.

Fejétől bűzlik a hal.

Update:

Csak ide írom: Szanyi Tibor msz(m)p-s csúcspolitikus azt hiszem elérte pályafutása csúcsát…inverzben. Undorító!

SzabóZ tudósít az esetről az indexen:

Sokat vártunk arra, hogy mégis melyik magyar politikus lesz az, aki nagy lendületből, nekifutásból csinál hülyét magából ebben a kiélezett helyzetben. Török Zsolt, az MSZP szóvívője egy ideig versenyben volt, hiszen a kormány lemondását követelte capslockkal üvöltve és még Tél tábornokot is megvádolta, hogy Orbán embere. És akkor jött Szanyi Tibor, bebötyögte, hogy facebook.com, a monitor elé tolta a ventillátort, aztán lehúzta a nadrágját és jól beleszart a forgólapátok közé.

„Szerintem minden faluban van néhány EU-ajándékba kapott traktor a gazdáknál… Vagy azzal csak tünetni lehet járni?”

Amúgy a 13. kerületben nem robog el tíz percenként egy-egy traktor Szanyi Tibor ablaka alatt, de azért igenis vannak gazdák, akik már jó ideje mentik a hóban rekedt embereket, a Twitteren például hajnali negyed háromkor élesedett ez az üzenet:

„itt egy segítség gazdálkodótól: Traktor beizzítva, Balatonlelle környékén! Bátran hívjon: 20/ 383 57 75!”

 

Még tavaly örvendeztem egy írásomban, hogy Európa itt van, a TESCO Extra üzletekben megjelentek az önkiszolgáló pénztárak.

Nos, Európa nincs itt.

Nagyon örvendetes, hogy már nem csak a TESCO Extra áruházakban van önkiszolgáló pénztár, hanem a kisebb áruházakban is. Én rendre használom is, mivel már kellő rutinom van, gyorsabban végzek vele, mintha kivárnám a sort és a pénztáros tempóját.

Apropó sor. Az önkiszolgáló pénztárak szerencsére eléggé népszerűek, és ahogy elnézem egyre több ember tudja használni. Ez mindenképp jó, mert haladunk a fejlődéssel. Azonban, mint sok más területen, a fejekben azért eléggé nagy bajok vannak.

Történt velem ugyanis már többször, hogy az önkiszolgáló pénztárak mindegyike foglalt volt, ezért kultúr ember módjára nem belemásztam egy kiválasztott pénztárnál álló vevő arcába, hanem a pénztárak bejáratánál vátam, míg felszabadul egy hely. Hiba volt. Míg várakoztam, leleményes polgártársaim az általam alkotott sorról tudomást sem véve beelőztek.

Magyarország az erősebb kutya b***ik mentalitás országa. A ki, ha nem én mentalitás országa.

Egy-két bunkót még eltűr az ember, de mostanra már rendszeressé vált a jelenség. A pontot az i-re ma tette fel két 18 év körüli srác. Az egyik ment volna be lendülettel előttem, mire a másik szólt neki, hogy „várj, nincs szabad kassza”. Együtt várakoztunk a bejáratnál. Felszabadult egy pénztár és a „lendületes” arc már indult is, holott utánam érkeztek a „sorba”.

Utána szóltam, hogy én is oda várok. Vágott egy arcot, majd hátat fordított. Miközben fizettem, a másik (korábban értelmesebbnek tűnő) arc eljátszotta a patikai sor tipikus esetét: a haverját nem volt türelme kivárni, ezért szambázott a kasszák között. Az egyiknél még leordított egy középkorú hölgyet is, hogy mit furakodik, holott nem volt egyértelmű, hogy a kasszára vár, vagy a haverjára.

No comment.

Pontosan két hete megvásároltam életem első Androidos készülékét, egy Google Nexus 4 okostelefont. Gyors tapasztalataim le is írtam itt a blogon, de nem túl részletesen, mert @burgatshow korábban jelezte, hogy szeretne írni egy bejegyzést, amiben kvázi interjút adok neki @anederaval együtt, mivel mindketten iPhone-ról váltottunk Nexus 4-re.

Az okok a váltásra

Nem nevezném magam valódi switchernek, mivel már a „projekt” elején sem titkoltam, hogy addig nem akarok se pro, se contra érveket felhozni, amíg nem ismerem meg testközelből a „másik” oldalt, amíg nem próbálok ki egy Androidos készüléket. Erre ideális jelölt volt – ami a rendszer „tisztaságát” illeti – a Nexus 4.

Egy ősrégi iPhone 3G-t használok, amin már nem futnak új alkalmazások. A fejlődést nem lehet megállítani (és nem is kell) és bár értem az Apple üzletpolitikáját, de egyre inkább kezdett bosszantani, hogy nincs meg a lehetőségem arra, hogy a telefonomon, a még legutolsó futtatható verziót akár újból feltelepítsem.

Sőt, továbbmegyek: ha nem figyelek oda és frissítek egy alkalmazást, akkor az iTunes (illetve az AppStore) nem veszi figyelembe, hogy az adott alkalmazás új verziója nem fog futni az én készülékemen. Fogja és lefrissíti, majd a telefonon szembesülök vele, hogy ennek bizony annyi. A régi verzió nem érhető el, az új verzió nem fog futni.

Ez különösen fizetős alkalmazások esetében tud bosszantó lenni: fizettem valamiért, amit abban az állapotában, amikor megvettem már nem érhetek el. A desktop alkalmazások esetében sem tapasztalható ez az erőszakos frissítésre ösztönzés. A mai napig vannak zenei és grafikai stúdiók, ahol régi PowerMacek szorgoskodnak, akár egy régebbi Logic vagy Photoshop alatt.

Ez a filózófia elkezdett egyre jobban zavarni. Fontosnak tartom ismét leírni: nem a fejlődéssel van bajom, hanem azzal, hogy nem enged az Apple egy korábbi – amúgy nagyon jól használható – szinten „leragadni”.

Látva öcsém Androidot futtató telefonját, gyakorlatilag töredék összegekért elérhető volt szinte ugyanaz a tudás, mint amit a legfrissebb (tehát nem az én iPhone 3G készülékem) telefonok tudtak. Ez volt az a pont, mikor elhatároztam: próbáljuk ki, miért ne?

Az új rendszer

Ezt a bekezdést most minden Apple fan (Android hater) és Android fan (Apple hater) olvassa figyelmesen!

A lehető legnagyobb nyitottsággal és előítélet mentességgel kezdtem meg az Androidos karrierem. Érdekes volt látni egyes Apple felhasználók már-már kiközösítő véleményét, más Apple felhasználók kíváncsi érdeklődését és ugyanakkor az Androidos társaság segítőkészségét és üdvözlését. Bármilyen kérdésem volt, twitteren egyből kaptam rá legalább 4-5 forrásból a választ rá, amit ezúton is köszönök! Sokat segítettetek!

Teszem hozzá gyorsan, hogy ez a mentalitás az Apple fanok körében sem ismeretlen, szóval ebből a szempontból, ha össze kell hasonlítanom a nem túl reprezentatív mintát, akkor csupa jó arc ismerősöm van 🙂

Ha most egy IT szakember olvassa ezeket a sorokat, nyílván mosolyogni fog és tud majd millió és egy kifogást találni abban, amit írok, de szólok előre: az egyszerű (vég)felhasználó szemszögéből írom a tapasztalatokat és nem is akarok mélyebben belebonyolódni.

Szóval, az a véleményem, hogy alapvetően a két rendszer (iOS, Android) mára elért arra a szintre, hogy közel azonos képességekkel bír. Az Android szabadsága, testreszabhatósága néhol áldás, néhol pedig átok. Biztosan a korral  is jár, de egyszerűen nem volt türelmem a sok egyedi beállítási lehetőséget végignyálazani. Ráadásul sok helyen nem is egyértelmű, vagy ami a halálom volt a rendszeren, hogy ha egy opció van, amiből lehet választanom, sokszor akkor is egy külön ablakban kell ezt a választást megtennem (vö.: iOS kapcsolók 0 vagy 1 állás, de ellenpéldának ott van az iOS Bluetooth vagy Tethering ki-be kapcsolása, ami egy agyhalál…legalábbis 4.2.1-en).

Az iOS esetében pedig néhol pont a túlzott „lebutítás” és korlátok közé szorítás ami bosszantó tud lenni, ugyanakkor hasznos is.

Szerintem aki azt mondja, hogy egyik vagy másik rendszer jobb, stabilabb, szebb, az egyszerűen nem mond igazat. Egyik sem tökéletes, mindkettőnek vannak hibái és butaságai.

És itt le is lehet(ne) zárni az iOS vs Android hitvallási vitát. Én nem fogok senkit sem egyik, sem másik irányba győzködni. Azt a rendszert válaszd amelyik jobban beleillik a már meglévő rendszeredbe, vagy jobban megfelel az igényeidnek!

A migrálás

Kicsit féltem tőle, hogy menni fog-e az átállás, hiszen tudtam, hogy az Apple ökoszisztémám egy részét nem fogom tudni elérni. Vagy nem úgy, ahogy eddig. A névjegyzékemet egy ingyenes alkalmazással elérhetővé tudtam tenni direktben az iCloudból, ha fizettem volna érte, akkor a naptáramat is. A naptár esetében a Google Calendarba történő exportálást választottam, majd az iMacen feliratkoztam ezekre a naptárakra, így végülis szinkronban volt az iMac, az iPhone, az iPad és a Nexus. Egyedül az emlékeztetők, feladatok kezelésére nem sikerült Google alternatívát találni, de arra mostanság úgyis a Wunderlist nevű alkalmazást használom, az pedig remekül fut Androidon is.

Egyetlen alkalmazást sem kellett megvennem, amit jelenleg használtam az iPhone-on, annak mindnek volt megfelelője a Nexusra. Sőt, mivel modernebb készülékről van szó, olyan szolgáltatásokat is tudtam használni, mint az Instagram, ami az iPhone 3G-n már elérhetetlen számomra…

Nem volt egyetlen olyan tulajdonsága sem az Androidnak, amivel ne tudnék együtt élni lassan 5 év iOS házasság után. Voltak kompromisszumok, de egyik sem vészes és tényleg majd’ mindenre van alternatíva.

Az alkalmazásokat azért eléggé erősen szűrni kell, még nem sok támogatja a Nexus 4 számára jól álló Holo designt, de azért akadnak szépek jócskán.

Talán egy dolgot mégis kiemelek, ami zavart az Androidban: a rengeteg felesleges információ, amivel bombáz a készülék. Úgy gondolom, egy átlag felhasználó számára ezek nem hordoznak igazi információt, hiszen nagy részük nem is érthető számukra. Nyílván emiatt is népszerűbb az Android rendszer az IT világban jobban jártas emberkék között (ez igaz amúgy?), de nincs is ezzel semmi baj: ahogy korábban is írtam, ha te ebben találod meg azt, amit elvársz egy rendszertől, akkor hajrá!

A szakítás

Hétfőn értekezleten voltam Budapesten, ahol volt alkalmam a termékmenedzserünk iPhone 5 készülékét a kezembe venni. Maga volt a felüdülés. Mielőtt felhördülsz, olvass tovább. Kifejtem.

Korábbi bejegyzésben már említettem, hogy az átlagnál kisebb kezem van és már az elején is tartottam tőle, hogy ez bizony gondot fog okozni. Így is lett. Számomra egy hét használat után kényelmetlenné vált a Nexus 4 használata. Már fájt a kezem a sok „nyújtózkodástól”. Persze a készülék tökéletesen használható két kézzel, de számomra ez az esetek 90%-ban nem opció. Vagy a táskám van a másik kezemben, vagy a kormány (bírónő, ezt letagadom 🙂 ).

Bármennyire is kezdtem megszeretni az Android rendszert és jelentősen megváltozott a korábbi előítéletem, a tény, hogy a Nexus 4 használata kényelmetlen a számomra, felerősítette a kompromisszumokat, amiket kötnöm kellett a váltáskor, így elbillent a mérleg – a másik irányba.

A kényelem nagy úr. Legyen szó akár a fizikai értelemről (kézben tartás), akár a rendszer használatáról. Az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor az autópályán hazafelé próbáltam hasznát venni a hangvezérlésnek. 20 utasításból talán egyet ha sikerült megértenie. Ráfogtam a menetzajra, de sajnos otthon, csendes szobában sem hozott jobb eredményt.

Biztosan az angol kiejtésem sem egyezik meg a natív angolt beszélőkével, de azért annyira nem rossz, hogy az „open gmail” helyett „web mail” és egyéb kacifántos szavaknak kellett volna jönnie. Volt ami még témában sem hasonlított az eredetire. Persze ez is egy olyan „hiba”, ami akár a Sirivel is megvan iOS-en és nem szabadna felrónom hibaként, de az ilyen apró csalódásokat erősítette fel a kényelmetlen használat, ami a méretből adódott.

Az eladás

Tudtam, hogy tetszik @Ni0-nak is a Nexus 4, így megkérdeztem elsőként tőle, hogy kell-e neki. Mivel nemrég vett telefont, nem élt a lehetőséggel, viszont javasolta @burgatshow urat, hogy náluk a családban szükség lehet rá.

Gyorsan megalkudtunk. Nagyon jó áron jutottam a telefonhoz, de nem akartam nyerészkedni rajta, sőt, még 2000 forintot „buktam” is rajta, de másfél hét használatért ez igazán jó ár 🙂 Igen, másfél hét, mert amint megegyeztünk, én visszaállítottam eredeti állapotába a telefont és szépen beraktam a dobozába.

Miért? Azért, mert nem akartam fájdítani a szívem, nem akartam jobban megismerni az Androidot, mert akkor nehezebb lett volna a válás. Mert a Nexus 4 és az Android 4.2.2 semmivel sem rosszabb vagy jobb mint az iOS, abszolút méltó ellenfél. Akár még szeretni is tudnám, ha lenne egy kisebb referencia készülék.

A jövő

Ha már belelendültem, nem állunk meg: jön az iPhone 5. Amit amúgy nem akartam megvenni, egyrészt az ára miatt, másfelől a bevezetőben ecsetelt csalódás miatt. Azonban jelenleg számomra nincs más alternatíva és több hozzáértőt is megkérdezve az iPhone 5 elavulása nem lesz olyan látványos, mint az én régi iPhone 3G készülékemé.

Ha minden jól megy, jövő hét végére már a kezemben is tarthatom a friss és ropogós iPhone-om, amin végre, egy rakás korábban megvásárolt és használt alkamazást tudok majd futtatni. De legalábbis nem kell majd fél percet várnom egy fotó elkészítésére.

Van egy olyan érzésem amúgy, hogy kicsit elhamarkodott ez a döntés és idén valamivel előrukkol az Apple, de most van lehetőségem a cserére.

Viszont a hajónapló kedvéért csak leírom: ha az Apple nem húz bele, az iOS 7 nem hoz újítást, akkor bajok lesznek…a probléma már a spájzban van!

Van itt nekünk ez a nagyon izgalmas és sok új zenét hozó Me Gusta – Napi zene projektünk, amit remélem te is legalább annyira élvezel, mint mi a készítését.

Arra gondoltam, hogy célszerű, ha az ajánlott zenék megvannak egy YouTube listában is.

A listát minden nap, a megjelenések után frissítem, így akár a listára feliratkozva is meg tudod majd hallgatni a zenéket. Persze, érdemes a blogot látogatnod először, hiszen az ajánlás mellé fűzött gondolatokat itt tudod elolvasni.

Múlt hét pénteken betelt a pohár és elhatároztam: inaktiválom magam a Facebook közösségi oldalon. Az elhatározást tett követte, a mai nap kitaláltam, hogyan tudom ezt a legjobban megoldani, ugyanis az egyszerű törlés nem járható út. Elmondom miért.

Az utolsó csepp

Voltak már eddig is időszakaim, amikor hosszabb-rövidebb időre felfüggesztettem a közösségi oldalak használatát, de aztán a függőségem mindig visszahúzott ezekhez a szolgáltatásokhoz. A Facebook esetében azóta tör rám indőnként ez az érzés, mióta egyszerűbbé tették a fejlesztők a megosztásokat, ami magával hozta a minőséginek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető tartalmak tömeges megjelenését.

Hirtelen mindenki szakértő lett, mindenki ért mindenhez. Persze a vélemény szabad, a butaságnak viszont van egy szintje, amit a minimálisan is tájékozott és tanult ember már nehezen tolerál. Próbáltam becsukni a szemem (sic!), radikálisabb esetben „unfirendelni” az ismerőst, szolídabb esetben csak elrejteni a falamról, de ez nem volt elég.

Mióta a lájkolások, hozzászólások is megjelennek a falon, szinte lehetetlen kikerülni az olyan tartalmat, amire egyáltalán nem vagyok kíváncsi és az alatta felsorakozó kommenteket olvasva pedig az amúgy (még) normális vérnyomásom is az egekbe szökik. Tudom, ne nézzem, ne olvassam, görgessek tovább…de egyszerűen nem megy, olyan mint egy mágnes és velem ellentétes pólussal.

Nem beszélve arról a jelenségről, hogy korábbi e-mailben tartott kapcsolatok is áthelyeződtek a Facebook üzenetküldő szolgáltatására. Ez azonban korábban egyáltalán nem volt kereshető, mostanra pedig egy eléggé kezdetleges szinten kereshető verzióban működik. Azt már csak halkan merem megjegyezni, hogy a „levelek” tartalma, azok sorsa mind a Facebook kezében van.

Egy szó mint száz, meghoztam a döntést: ebből elegem van, elhagyom a Facebook hajót.

Töröljem?

Mivel több Facebook oldalt is adminisztrálok és a Patikablog, illetve ennek a blognak is a hozzászólásai (még) a Facebook bővítményén keresztül működnek, nem volt opció a törlés. A másik ok, amiért törölni nem akartam magam, mert van pár ismerős, akivel csak ezen a közösségi hálón tudom tartani a kapcsolatot.

A feladat adott: mentesíteni akarom magam a sok mocsoktól ami nap mint nap szembe jön velem a Facebookon és rengeteg időt vesz el hasznos, értelmes dolgoktól, de közben a hozzáférést meg kell tartanom a fent említett okok miatt.

Restart

Csinálok egy új felhasználót, minden publikus opciót letiltok, jogot adok neki adminisztrálni az oldalakat, kommenteket, átállítom az alap böngészőmet erre a felhasználóra, a másikat pedig elfelejtem. Nirvana!

Időközben rájöttem, hogy ez még így is nagy önkontrollt igényel. Ennek a blognak a népszerűsítése és a rajongókkal való kapcsolattartás (yay, szerényebben ™ 🙂 ) miatt nem zárhatom ki teljesen a korábbi profilomat. Ójajj, kezdődnek a kiskapuk…

Chrome, mint menedék

Safari böngészőt használok, amin egyelőre nem is akarok változtatni. Viszont a Chrome is fent van az iMacen, amit néha tesztelésre szoktam használni. A terv körvonalazódik: Safarin az új felhasználó, Chrome alatt a régi – így ha mégis arra vágyom, meg tudom nézni, mi zajlik a homokozóban.

Mobil eszköz, mint menedék

Most úgy látom, ha a mobilon meghagyom szintén a régi profilt, akkor az még kezelhető lesz. Azért a Facebooknak van értelmes területe is, pl. a csoportokkal egész okos dolgok vihetők véghez.

Műhelytitok: a Me Gusta – Napi zene projekt „szerkesztőségi” megbeszélései is egy ilyen, zárt csoportban zajlanak.

Zárszó

És, hogy a fent vázoltakon túl mi indított el a változtatás útján? Hát, @TheHedgehog által retwittelt üzenet, ami nem mástól, mint a Diszkópatkányok című film egyik főszereplőjétől, a Steve Butabit alakító Will FerreltőlWill Ferrel kamu felhasználójától származik:

My favorite hobby before Twitter was having a life.

Igaz, ez twitterről szól, de a lényeg ugyanaz.

Sokadik alkalommal állok már neki ennek a bejegyzésnek – fejben. Az egyik ok, hogy még csak most születik belőle bejegyzés szimplán az, hogy rengeteg élmény van az új készülékkel.

A másik, hogy megkért @burgatshow, válaszoljak pár kérdésre, mivel a blogján szeretne írni rólam és @anedera-ról, mert mindketten iPhone-ról váltottunk Androidra, azon belül is Google Nexus 4 készülékre. Így, ameddig ez a bejegyzés nem születik meg, nem fogok mindenről írni, csak azokról a tapasztalatokról – igyekszem röviden -, amelyek a bejegyzésben nem fognak majd szerepelni.

Most kvázi kettős életet élek okostelefon terén, párhuzamosan használom a már ősréginek mondható iPhone 3G készülékemet (ezzel tudok telefonálni) és a jelenleg kapható legfejlettebb Androidos referenciakészüléket (ezzel csak mobilnetet használok – nem kezdek bele a sztoriba 🙂 ).

Igyekszem objektíven és nyitottan szemlélni az új jövevényt, megadva neki minden lehetőséget a bizonyításra. Aztán megveszem az iPhone 5 utódját! 🙂

Beszerzés

Amikor eldöntöttem, hogy beszerzek egy Google Nexus 4 készüléket, gyorsan rá kellett jönnöm, hogy nem lesz ez olyan egyszerű. Az LG (aki a hardver gyártója) egyszerűen nem bír eleget gyártani a készülékből, akkora iránta a kereslet. Hivatalosan Google Play áruházon keresztül nem lehet minden országban megvásárolni a készüléket, de @lberes volt olyan rendes és felajánlotta a segítségét, hogy Ausztriából hoz nekem egy készüléket.

Bár felajánlottam neki, hogy próbálja ki nyugodtan, ő büszkén mesélte, hogy bent volt a fiókban, párszor rá-rá kacsintott, de meg bírta állni, hogy kipróbálja.

Az első találkozás

Bár eddig nem volt sok LG termékem (sőt, talán egyetlen sem), a csomagolás meglepően jó minőségű, elegáns. Mindig kritikus (és amatőr „szakértő”) szemmel nézem a csomagolásokat, hiszen érdeklődöm komolyan a téma iránt.

Azt gondolom, hogy a csomagolásban méltó ellenfele – vagy hívjuk inkább versenytársnak – az Apple-nek, habár vannak érdekességek. Például a töltő hermetikusan ráillesztett védőfólia csomagolását kisebb agyi infarktusok árán sikerült csak lehámozni. A másik ilyen a microSIM kártya kivételére szolgáló eszköz elhelyezése: a belső dobozban, minden egyéb alatt volt – valahol.

Az Apple tervezői ezt elegánsan, egy papírfül kifeszítésével oldották meg. Maga a Nexus 4 mellé adott eszköz egyébként eléggé kicsi „tű” résszel bír, gondolom elővigyázatosság miatt, nehogy valaki túlnyomja.

A készülék üveg felületeit fólia borítja, ami így 4 napos használat után is jól tartja magát – egyelőre nem akartam levenni, míg eldől a készülék sorsa, illetve míg nem szerzek be egy rendes védőfóliát.

Gyors verdikt

A készülék nagy. Nagyon nagy. Ehhez hozzá tartozik, hogy az én kezem meg az átlagos férfi kéznél talán egy kicsit kisebb. A nagy méretet ellensúlyozza a vékonysága és kicsi súlya, ami miatt viszont kicsit még görcsösen fogom, nem érezni rendesen, hogy „van valami a kezemben”. Ez persze szubjektív és az idővel változni fog.

A kijelző szép. Nagyon szép. Igaz még csak egyszer láttam közelebbről az iPhone 5 retina kijelzőjét, de bőven hozza azt a szintet.

A készülék minőségének megítélésén részemről erősen ront, hogy a hangerő, a ki-bekapcsoló gombok és a képernyő körül futó keret anyagválasztása nem a legjobb és olcsó műanyag érzése van, holott biztos vagyok benne, hogy nem az. A bekapcsoló gombom pont annyira lötyög, hogy a rossz miőség érzete kialakuljon.

Fizikai gomb ezen a készüléken mindössze ez a kettő van, a bekapcsoló gomb elhelyezését közel 5 év iPhone használat után szokni kell: rendeszeresn nyomom a készülék tetejét és csodálkozom, hogy nem akar kikapcsolni 🙂

Fotókat, videót szépeket csinál, bár nálam ez nem egy dealbreaker.

Magáról a rendszerről külön bejegyzésben és később fogok írni, van benne sok minden, ami nagyon tetszik. Ilyen például a Google Now szolgáltatás, ami ugyan még nem tökéletes, de nagyon ígéretes. A hang alapú keresés és a hozzá csatolt funkciók nagyon hasznosak, bár sokszor erősen bíztatni kell, hogy megtalálja a kért információt és még ez sem biztos, hogy megkapjuk azt.

Mint egy igazi személyi asszisztens, úgy működik a Google Now. Ma reggel Nagykanizsán volt egy referáló előadásom. Mivel ez az esemény benne volt a naptáramban (helységgel együtt), ezért nem csak az eseményre figyelmeztetett, hanem a saját navigáció alapján menetidővel kalkulálva arra is tanácsot adott, hogy mikor kell elindulnom, hogy időben ott legyen. Nekem ez nagyon tetszik!

Barátkozunk

Jelentkezem még részletes beszámolókkal, van pár meglátásom az Android rendszerrel kapcsolatban is, hogy mik azok, amelyek szerintem nem logikusak benne vagy épp a megszokott iOS megoldás jobb.

Egyelőre azonban úgy néz ki, hogy sok van a serpenyő Nexus 4 oldalán. Meglátjuk!

Ahogyan tegnap ígértem, ma elkezdjük a Me Gusta – Napi zene sorozatot, elsőként @zencsaj ajánlásával, aki az alábbi gondolatokat szánja a zene mellé.

Érzés: béke

Kilowatts & Vanek – Morningstar

Ez az a dal, ami mindig feltölt, így tökéletes egy hétfői harmonikus napkezdéshez.

A duó tagjai James Watts és a dán Peter Van Ewijk, akik az anno népszerű Soulseek fájlcserélő oldalon ismerték meg egymást, majd’ négy éven keresztül dolgoztak közösen egyetlen találkozás nélkül, mire 2008-ban megszületett a Focus and Flow. Az album tökéletes kombinációja az elektronikus és az akusztikus zenének. Finom ütemek és lágy vokálok simogatják a füled, és visznek el egy különleges zenei világba.

Az utóbbi négy évben, mióta megismertem, mindig velem van ez az album, az örök változásban ez az állandó. A Morningstar pedig olyan dal, amit nem tudsz nem felhangosítani: lassú kiteljesedése egyszerre nyugtat meg és energetizál.

A tegnapi nap „váratlanul” elérte hazánkat egy komolyabb csapadékréteg, amely az év ezen szakaszában teljesen „váratlanul” hó formájában jelenik meg.

A munkámhoz hozzá tartozik, hogy sokat utazom. Négy megyében dolgozom, minden nap utaznom kell. A mostani havazás pont az én területemet érintette a legjobban, tegnap útközben kicsit ki is akadtam az utak állapotán. Sopronba indultam, de jobbnak láttam módosítani a munkatervemen és végül Szombathelyen dolgoztam.

Hóátfúvás

A mai nap azonban mindenképp el akartam jutni Sopronba, így reggel elindultam ugyanazon az útvonalon, a 84-es főúton. Kezdtem azzal, hogy itt megfordultam és szigorúan a főútvonalon haladtam, naivan azt feltételezve, hogy azt jobban takarítják. Persze.

A tegnapi naphoz képest valamivel jobb volt a helyezet, de az utat végig hóátfúvások nehezítették. Amit persze az autók letapostak, néhol közben megolvadt, majd megfagyott: kialakultak szép jégbordák.

A hétvégén Klippizttörl nevű sípályán voltunk, szakadó hóban. Lefigyeltem, az osztrákok a völgyben – ahol nem esett a hó még – szórták a száraz utat, így a megérkezett hó a leesés pillanatában egyből olvadt.

Útközben egy autóval találkoztam, ami épp az árokban várta a segítséget, ahogy láttam talpra esett. A baleset oka az lehetett, hogy egy hosszabb egyenes és hómentes szakasz után hirtelen egy hóátfúvással teli rész következett, amitől a vezető megijedhetett, ráfékezett, megcsúszott, majd úgy döntött, leparkol az árokban.

Semmi esetre sem akarok vezetéstechnikai szakértőnek tűnni, de van pár gyakorlati tanácsom az ilyen esetekre, ha már lassan feladhatjuk a reményt, hogy lesz olyan tél, amikor nem ér minket „váratlanul” a havazás.

Figyeld a jeleket, láss távolabb!

Útközben csináltam képeket, hogy szemléltessem.

Az első képen láthatod, hogy bár halad előttem egy autó, ami korlátozott abban, hogy több méterre előre figyeljem az út állapotát, de jól látszik, hogy egy szeles szakasz felé közeledek.

Ilyenkor érdemes számítani arra, hogy a te sávodban is lesz hóátfúvás.

Egy kicsit haladtunk csak, mikor a következő képet készítettem.

Láthatod, hogy az előttem haladó már olyan részre ért, ahol a mi sávunkban is hóátfúvás van. Ez még az a pillanat, amikor szabad és van értelme fékezni, de ezt később kifejtem.

Szerencsésebb, ha nem halad előtted senki, mert akkor távolabbra nézve tudod figyelni az ilyen váratlan meglepetéseket.

Vagy – ami nekem örök hibám – tarts nagyobb követési távolságot!

A következő kép pár másodperc múlva készült.

Az egész út tiszta hó, ráadásul még szemben is jönnek, nagy az ijedtség: mit csináljunk? Lassítani kellene, fék! Pedig pont ez az, amit egyáltalán nem szabad ilyenkor tenni.

A bevezetőben leírtam, hogy egy autóstársam ezt a megoldást választotta, az árokban kötött ki.

Felejtsd el a féket!

Havas, jeges, csúszós úton célszerű hanyagolni a féket, helyette a motorfékkel lassítani az autón, illetve jócskán előre gondolkodni, tervezni, figyelni.

Ez persze nem jelenti azt, hogy végig 40km/h sebességgel kell szüttyögni, bár mindenki úgy válassza meg a sebességet ilyen útviszonyok mellett, ahogyan kényelmesen és biztonságban érzi magát.

Mint minden más esetben, az ismerősöm mondása – amit a gyorshajtásról szóló bejegyzésben olvashattál – itt is érvényes: a fizikát nem lehet figyelmen kívül hagyni. A hóátfúvásos konkrét példánál maradva, a tisztább szakaszokon ha nagyobb tempóval is mentem, akkor fékeztem, mielőtt a havas részre értem. A havas, jeges részen soha! Miért? Mert a megcsúszás garantált. A csúszós részeken – pontosabban még a részek előtt – visszaváltottam, így a motorfék fékező ereje nagyobb volt.

Semmi hirtelen mozdulat!

Csúszós úton a sofőr második legnagyobb ellensége a hirtelen mozdulat. A havas részekre érve az irányt tartva szimplán „engedd át” az autót. Ha kapkodsz, az biztosan megcsúszáshoz vezet, csakúgy, mint a hirtelen fékezés.

Kisebb hófoltokon én például gázelvétel nélkül át szoktam menni.

Ha úgy adódik, hogy egy lényegesen lassabb járművet kell megelőznöd, figyelj arra, hogy ne a száraz útviszonyok szerinti rutinnal tedd ezt. Ki-ki vérmérséklete szerint szokott „kivágni” a megelőzendő jármű mögül és belekezd az előzésbe. Na, havas, latyakos úton ez az, amit el kell felejtened. Ha az előtted levő mögüli kitérés szögét nézzük, minél kisebb, annál jobb. Azaz, hosszan, elnyújtva célszerű „kibújni”, hirtelen irányváltoztatás nélkül – ebből adódóan csak akkor érdemes ezt tenni, ha bőven van helyed a manőver befejezésére.

A szembejövő sávból való visszatérésre ugyanez vonatkozik. Ne ijedj meg a nyomvályún kívűl található hótól, ha szűk szögben mész át rajta, nem dobja meg az autót.

Homogén útviszonyok

Vannak esetek, mikor jobban szeretem, ha az úttal semmit sem művelenek. Miért?

Mert ilyenkor bár havas az út, de egybefüggő, homogén felületet ad. Azaz, kiszámítható az autó viselkedése és relatíve állandó.

Ilyenkor mindössze a megváltozott körülményekhez kell alkalmazkodni és beleszámolni, hogy nő a fékút. Természetesen ettől még érvényben marad az előző két javaslatom: féket módjával (inkább motorfék) és semmi hirtelen mozdulat.

A képen a hazafele vezető utam utolsó szakaszát látod, a Sümeg és Hévíz közöttit. Majdnem szűz hó. Mégis – bár óvatosan közlekedtem – a normál útviszonyoknak megfelelő idő alatt hazaértem. Ebbe persze bele tartozik az is, hogy a kátyúkat és úthibákat a hó kitöltötte, így kvázi sima felületű lett az amúgy rossz minőségű út.

Utolsó tipp

Érdemes kiismerni az autódat. Nyugodtan menj le egy parkolóba, amit még nem takarítottak le, és figyeld, hogyan viselkedik az autó. Lehetőleg más ne legyen körülötted, nehogy balesetet okozz. De minél inkább kiismered az autód viselkedését, annál jobban tudsz egy esetleges éles helyzetet lereagálni. Egy ismeretlen kiesik – az autód viselkedése.

Ha van rá lehetőséged, feltétlen ajánlom, hogy menj el a Hungaroringen található vezetéstechnikai centrumba egy tanfolyamra. Nem olcsó, ellenben nagyon hasznos! Lehet rá spórolni! 🙂

Innen már csak egy lépés, hogy fejben felkészülsz a különböző lehetőségekre, mit, hogyan kell lereagálni. Hidd el, ha ezt rendszeresen gyakorlod – elképzeled a szituációkat -, akkor éles helyezetben az agyad sokkal gyorsabban képes lereagálni az egész szituációt és jobb, biztonságosabb döntést fogsz hozni.

Láttál már autóversenyzőt, motorversenyzőt futam előtt felkészülni? Fejben képesek végigmenni a pályán, minden egyes kanyart végig vesznek, hol, mikor fékeznek, hányas sebességfokozatban veszik be a kanyart, stb…hidd el, nem hülyeség!

Direkt nem írok most mindenféle három betűs elektronikai csodákról (ABS, ESP, ASR…), ezek nagyon hasznosak, de megérnek egy külön misét, hogyan érdemes őket használni ésszel. De egy biztos, lassan kivülről fogod fújni: a fizikát nem lehet becsapni!

Disclaimer

A végére egy fontos infó: a tanácsaimat a saját tapasztalataim alapján írtam le, illetve abból a tudásból, amit profi szakemberektől kaptam vezetéstechnikai tréningeken. Ennek ellenére azt mondom, egyiket se vedd készpénznek, mintának. Ezek csak javaslatok.

Tegnap láthattál egy felvételt, amin Shlomo Benartzi beszélt többek között a veszteségkerülésről is. 

Miről szól ez? Kísérletben majmok két csoportját vizsgálták. Az egyik csoportnak adtak egy almát, akik ettől boldogok voltak. A másik csoportnak két almát adtak, majd elvettek tőlük egyet, akik ettől rettentő idegesek lettek. Egy almája maradt mindkét majom csoportnak, mégis, akiknek kettőből maradt egy almájuk, azok idegesek, feszültek lettek. Ugyanez igaz ránk emberekre és a megtakarításaink kezelésére: veszteségként éljük meg.

A veszteségkerülés kiiktatása

A majmok analógiájára, amikor megkapod a fizetésedet és abból utólag elveszel összegeket (megtakarítás címszóval), akkor bár tudod, hogy miért, milyen cél érdekében teszed ezt, mégis egy negatív élményként fogod megélni. Persze nem vagyunk egyformák, vannak kivételek, a nagy többségre azonban ez igaz. És ki szereti a negatív élményeket? Senki.

Ezért a legtöbb ember, habár megtehetné, inkább nem takarít meg (a módszer szempontjából tekintsünk el azoktól, akik sajnos egyáltalán nem tudnak megtakarítást eszközölni).

Akkor mégis hogyan célszerű megtakarítani?

Tervezz, előre számolj a a költségekkel és azt tekintsd „költőpénznek”, ami ezek után megmaradt.

Virtuális költés YNAB módra

A YNAB egyik alaptörvénye pont ezt a viselkedést segít elsajátítani. Akár egész évre előre elkészítheted a költségvetésedet, amibe előre, egy jövőbeni időpontra írod be például a megtakarításodat. Korábban írtam már a költségvetés készítéséről, annak fontosságáról. Ha előre költöd a pénzed, előre „elszenveded a veszteséget”, amikor megkapod a fizetésed, akkor nem a bankszámlád egyenlegét fogod nézni, hanem a költségvetésed költséghelyeit. Hol tudsz emelni, azaz többet költeni, hol kell esetleg szűkebbre húzni a nadrágszíjat.

Bevallom, nem túl helyes módon, amikor kevesebbet kerestem, nem csak a költéseimen faragtam, hanem a megtakarításokat nulláztam ki. Ezt nem ajánlom. Inkább költs kevesebbet, de a megtakarításod legyen relative állandó és következetes összeg.

Ez a módszer nem csak megtakarításokra jó, hanem például nagyobb összegű vásárlások esetén is használható. Retorikai eszköznek tűnhet, hogy a spórolást a várható költségek szétdarabolásával helyettesítem, de hidd el nem csak az.

Bűntudat nélküli pénzköltés

Akarsz venni egy új telefont (ez most épp rám is igaz). Nem most azonnal, kb. 6 hónap múlva. A YNAB használatával egyszerűen ezt úgy teheted meg (de erre a célra akár egy sima excel tábla is megfelel), hogy az árát 6 egyenlő részre osztod, kvázi magadnak „hitelezel”. Ez a módszernek csak az egyik fele. Bizonyára neked is ismerős az érzés, mikor megveszel valamit, amire régóta vágytál, majd a kezdeti öröm után elkezd járni az agyad: biztosan megengedhetem ezt magamnak? Nem költöttem túl magam? Más is vehettem volna a pénzen!

Én sokszor éreztem ezt, de mióta használom az alkalmazást és a megtakarításnak ezt a formáját, azóta két dolgot figyeltem meg.

1. Mivel hetente tartok egy költségvetés áttekintést, volt már rá példa, hogy időközben rájöttem, nincs is nekem szükségem arra, amire elkezdtem gyűjteni. Gyorsan ment is az össze a normál (cél nélküli) megtakarítások közé.
2. Habár egyszerre fizetem ki a nagyobb összeget az adott tárgyért/szolgáltatásért, mivel hónapról hónapra be volt tervezve a költségvetésbe, ez az egyszerre kiadott összeg a tárgyhavi költéseimet nem befolyásolja jelentősen, hiszen a költségvetésben, mint várható költés már 6 hónapja ott gyűlik. Ebből adódik az is, hogy eltűnik a vásárlás utáni rossz érzés, hiszen tudom: gyűjtöttem rá, megérdemlem!

Végezetül, visszakanyarodva a megtakarításokhoz, szintén egy korábbi bejegyzésre utalok vissza, amiben Warren Buffet tanácsait fordítottam le. Ezek közül az egyik idevágó legyen a bejegyzés zárszava.

Ne azt tedd félre, ami megmaradt a költéseid után, hanem azt költsd el, ami megmaradt a megtakarításaid után.

Lassan egy éve lapul a feldolgozandó témákat tartalmazó listámban ez a videó, ami Shlomo Benartzi TED Salon 2011-es New York-i rendezvényén készült.

Az apropót most az adja, hogy twitteren korábban @zilahu, majd most @vasandras kért tőlem segítséget a YNAB filozófia és a program mindennapi használatát illetően. Eldöntöttem, hogy rövidebb bejegyzéseket fogok írni a YNAB 1-1 funkciójáról.

Mielőtt ebbe belevágnánk, nézd meg ezt a videót és egy következő bejegyzésben átbeszéljük, hogy miként lehet az elhangzottakat a YNAB-bel kombinálva megvalósítani.

Pontosan két hete nem írtam a blogba. Ennek főként az az oka, hogy teljes mértékben bele vetettem magam a munkába és mire hazaérek, agyilag is és fizikailag is teljesen hulla vagyok. Aztán ott van az is, hogy mostanában kifejezetten hosszú bejegyzések szoktak születni, aminek a megírása idő- és munkaigényes, így a fáradtság miatt inkább nem írtam. Ma viszont elhatároztam, megtanulok rövid, tömör bejegyzéseket is írni. Első kísérlet.

Hóbort vagy praktikum?

Egyre több oldalon cikkeznek arról, hogy az Apple (is) próbálkozik egy új szegmenssel, okostelefonok után úgynevezett okos órákat akarnak piacra dobni. Az ötlet nem újdonság, ki ne emlékezne a nyolcvanas, kilencvenes évek geekjeinek Aston Martinjára, pl a Casio CA-95 órára (eBay-en 200 USD összeget adtak érte!).

Nem csak az Apple fantáziáját izgatja a téma, sőt, mondhatni már le is maradtak: a Sony is kihozta már a saját termékét és más cégek is megjelentek okos órákkal.

De vajon kell ez nekünk? Vagy csak egy újabb hóbort látszik kibontakozni?

A közösségi oldalakon már folyt erről hol hevesebb, hol visszafogottabb vita. Van aki már látja, hogy kell neki, van aki teljesen egy felesleges pénzkidobásnak tartja az egészet.

Notifikáció semmi más

Ahogy olvastam a cikkeket, azon gondolkoztam, hogy én mire tudnék használni egy ilyen órát. Mivel írtam róla itt, hogy most vettem magamnak végre egy órát, nehezen tudtam elképzelni, hogy miért cserélném le, még ha csak alkalmanként is.

Aztán eszembe jutott, hogy vannak esetek, amikor jól jönne egy eszköz, ami mindig kéznél van (sic!), és mondjuk a zsebemben, táskámban lapuló telefonnal kommunikál.

Átgondolva, hasznát tudnám venni egy olyan órának, ami azon túl, hogy mutatja az időt, jelez nekem, hogy ki és mikor hív, vagy hívott, milyen naptári emlékeztetőm vált élessé, jött-e levelem stb…

Csak ennyi és semmi több! Nem akarok rajta beszélni, játszani, levelezni, sőt, Michael Knight-ot megszégyenítően az órámba beszélve sem akarom az autómat a bejárathoz hívni. Persze lehet, hogy lassan eljutunk ide is.

Marketing bakik

A Sony oldalán felsorakoztatott hasznonérvek az óra használata mellett különösen érdekesek.

Biztosan bennem van a hiba, de én nem szeretném, ha egy tárgyaláson, üzleti megbeszélésen villogna, csipogna, jelezne, információt megjelenítene az óra a kezemen. Ha az órám nézegetem, még azt hiszik, sietek valahová, ami fontosabb, mint az adott megbeszélés. Ráadásul még tiszteletlenség is.

Aztán ott van a mozi. Ha moziban vagyok, nem érdekel, hogy ki hív, ki ír. Telefon lenémítva, vagy kikapcsolva.

Ott van viszont, amikor például vezetek (bár a mostani autóm központi kijelzője mindent kiír). Jól jönne, ha a telefon helyett csak a csuklómra kell pillantani. Biztonságosabb is. Mondjuk egy nem fogadott hívás visszahívása már kevéssé.

Vagy mikor a boltban tele van a kezem, nem tudom elővenni a telefont. Csak rápillantok az órámra és látom épp ki hív.

Tedd a szívedre a kezed!

Most, hogy szépen levezettem, mikor kell(het) és mikor nem egy okos óra, velem együtt szerintem te is rájössz: igazából nincs rá szükség! Persze, aki egy kicsit is technofil, benne ott motoszkál az érzés: milyen jó is lenne kipróbálni.

Na, ezért akarok én is egy ilyet. A Sony órája kifejezetten tetszik és mivel hamarosan belekóstolok az Android világába, még illene is a képbe.

Anno a mobiltelefon is elképzelhetetlen volt. Majd a mobilon internetezés, mobilon e-mailezés. Aztán minden megváltozott – idővel ez is természetes lesz. Hacsak nem jön egy ütősebb eszköz, mint például a Google szemüveg.

Szinte köztudott rólam, hogy még mindig az első iPhone-om koptatom, ami egy iPhone 3G fehér 16GB. Az, hogy még mindig bírja, az egy gyártási hibának köszönhető – ezt is sokan tudják -, a fehér burkolat egyszerűen állandóan reped, normál használat mellett. Így már, ha jól számolom, az ötödik készülékemet koptatom – garanciális cserében (halkan jegyzem meg, a mostani is reped…).

A kegyelemdöfés

Még 2011-ben írtam arról, hogy az iCloud bejövetelével eljött az iPhone-om számára a vég. Azóta az ott leírt problémákat sikerült megoldani, nem iCloud képes telefonon is egész jól működött a szinkronizáció. Beírtam egy új telefonszámot, a mobilinternet kapcsolatnak hála egyből ment fel a felhőbe és megjelent a többi eszközömön is. Eddig.

A bug, ami nem is bug

Az új munkahelyemre „bevittem” a saját telefonszámomat. Több érv szólt mellette, de most eggyel nőtt az ellenérvek száma – bár már kvázi késő.

Jelenleg nincs mobilinternet a flottás csomagban, így az iPhone kvázi „WiFi only” módban működik, de mivel a céges iPaden van mobilnet, igazából ez nem okoz problémát. Vagy mégis.

Mivel új területen is dolgozom, kerestem fel sorra az orvosaim, bemutatkoztam, kaptam névjegyeket vagy telefonszámokat. Volt, akit egyből a telefonon beírtam és volt, akit a névjegye alapján vittem fel, majd buta módon a névjegyet kidobtam, úgyis csak foglalja a helyet alapon.

Aztán az egyik nap gyanús lett, hogy nem találom a telefonszámát annak az orvosnak, akire tutira emlékszem, hogy felvittem már a névjegyzékbe. Oké, mondom valami nem stimmel. A gyanú már érlelődött bennem, csak nem állt össze a kép.

Ma nézegettem a pénteki híváslistám és az egyik település telefonos parkolás száma nem szerepelt névjegyként a listában, hanem csak a szám volt ott. Határozottan emlékeztem rá, hogy pénteken felvittem a telefonra. Jó, akkor kezdjük a tesztelést, reprodukáljuk a hibát. A gyanúm az volt, hogy az iPhone-on frissített adatbázis (új névjegy felvitele) és az iCloudra feltöltés között (amikor WiFi közelbe kerül az iPhone) történik valami, ami miatt egy „régebbi” iCloud verzióval felülíródik az adatbázis, azaz nem történik meg az „összefésülés”.

Első teszt: iPhone-on név felvitele, WiFi bekapcsolva. Szinkron szépen lemegy, desktopon és iPaden is megjelenik az új névjegy, és iPhone-on is megmarad. Oké.

Második teszt: iPhone-on név felvitele, kikapcsolt WiFi mellett. Egy-két perc várakozás, WiFi bekapcsol, szinkron lemegy, desktopon és iPaden is megjelenik az új névjegy és iPhone-on is megmarad. Oké, akkor mitől tűnik mégis el?

Harmadik teszt: iPhone-on név felvitele, kikapcsolt WiFi mellett. Egy-két perc várakozás, közben desktopon Contacts.app megnyitása, egy teljesen független névjegy módosítása, majd iPhone-on WiFi bekapcsolása, szinkron elindul magától. És jön a meglepetés: ebben az esetben, mivel a desktopon módosítottam az adatbázist, amit ő szépen szinkronizált is az iCloudra, az a tapasztalatom, hogy az iPhone – iCloud szinkronizációt úgy tekinti, mintha egy régebbi, azóta már módosított adatbázis akarna „szinkronizálódni” az iCloudra, ezért nem összefésüli, hanem felülírja az iPhone adatbázisát. Függetlenül attól, hogy az iPhone új információja még nem szerepelt sem a desktop, sem az iCloud verzióban.

A tesztek során a kikapcsolt WiFi-nek az volt az értelme, hogy modellezzem a mindennapi használatomat, pl. mikor utazás közben vagyok és nincs semmilyen internet elérésem.

Ez szerintem egy bug, és bár nem látom át a szinkron pontos működését, de azt gyanítom, hogy nem összehasonlítja az adatbázisokat, hanem szimplán azok időbélyegét nézi – a régit felülírja.

Végül, csináltam egy negyedik tesztet is. Arra nem találtam még magyarázatot, hogy ha a Contacts.app tartalma sem desktopon, sem iPaden nem változik (ebben biztos vagyok), akkor miért csinálja „magától” az iPhone (vagy az iCloud) ezt a felülírást. Arra gyanakodtam, hogy ha a Calendar.app tartalma válzotik, akkor frissít minden iCloud tartalmat és emiatt van, de ezt nem tudtam reprodukálni. Valószínűleg inkább az áll a háttérben, hogy az iPad időnként frissíti az iCloud felé az adatbázist és mire mondjuk hazaértek és az iPhone WiFi közelbe kerül, addigra egy más, frissebb időbélyeges adatbázist fog lefrissíteni.

Szóval találtam egy bugot, ami megkeseríti most a mindennapjaim és előkerült a papír, ceruza kombó. Persze lehet, hogy ez a bug tulajdonképpen nem bug, mert pont így kell működnie és szimplán a jelenlegi felállás és a 3G-s iPad kavar be a történetbe.

Ha te szakértője vagy a témának, szívesen veszem a véleményed, tanácsod!

Előre szólok: nem fogsz velem sok mindenben egyetérteni, de ez nem baj.

Tegnap a twitteren volt egy kisebb flame, mikor reagáltam arra a hírre, hogy a rendőrség 12 milliárdot költene új traffipaxok felszerelésére az autópályák mentén, mondván a gyorshajtás a fő oka a baleseteknek, koknrétan 27%-ban.

Mi van a maradék 73%-kal?

Tettem fel a kérdést. Sajnos 2012 statisztikái még nincsenek meg, ezért csak egy 2011-es statisztikára tudok hivatkozni:

„A második leggyakoribb ok az elsőbbségi jogok megsértése (3764-szer), míg a kanyarodási szabályok megszegése a harmadik ok (2465 eset).”

Jól látszik, hogy az olyan balesetek száma, amely figyelmetlenség és a rutin hiányából adódik, összességében több volt (6229 eset), mint a gyorshajtásnak tulajdonított balesetek száma.

Félreértés ne essék: nem akarom legitimizálni a gyorshajtást, csak úgy érzem, a gyorshajtás, a gyorshajtók állandóan közellenségnek vannak kikiáltva. Ebben természetesen van némi igazság, de nem úgy, ahogy általában magyarázzák.

Teljes mértékben egyetértek a jogiq.com blogon olvasottakkal: maga a sebesség, a sebesség túllépése soha nem lehet oka egy balesetnek, maximum egy tényezője. Van egy elméletem, elmondom.

Tudatos (felelős) gyorshajtás

A most következő sorokra a következő kifogások tárházával lehet élni: „csak hiszed, hogy olyan jól vezetsz!”, „honnan tudod, hogy meg tudsz állni?”, „mire vagy olyan nagyra a vezetési tudásoddal?”.

Amikor tudok róla, hogy a megengedettnél gyorsabban haladok, sokkal jobban figyelek. Mondhatni a figyelmem, a reakcióim csúcsra vannak járatva. Hiszen kvázi tilosban járok, jobban kell az utat figyelnem, a közeli, a távoli tárgyakat, megbújó autókat. Egy ilyen felfokozott állapotban történjék bármi is, sokkal felkészültebben, gyorsabban tudom lereagálni. Természetesen, ahogy egy ismerősöm nagyon találóan meg szokta jegyezni: „a fizikával nem lehet kib***ni!”.

A lényeg, hogy tudd, mik a határok.

Meggyőződésem, hogy objektíven szemlélve, egy teljesen szabályosan – most itt csak a sebességkorlátra gondolok – közlekedő vezető ugyanolyan veszélyes lehet másra nézve, mint egy gyorshajtó. Legjobb példa erre, mikor a rutin hiánya miatt, igaz szabályosan közlekedő vezető képtelen egy váratlan helyzetet lereagálni. Például egy hirtelen felbukkanó kutyát, vadat, gyalogost, másik járművet, buszt.

Mert csőlátással, a sebesség és a szabályok betartását görcsösen akarva közlekedik. A lassabb haladás engem személy szerint elálmosít. Tudom magamról, ha szabályosan közlekednék, veszélyt jelentenék másokra. Mert az agyam járna, pörögne, elkalandozna és a felfokozott állapotú figyelem helyett nem a közlekedésre figyelnék.

Tompa figyelem

Az öt év során, mikor a munkám miatt évi 60.000 km-t tettem meg, mindössze egy balesetem volt: korán reggel keltem és indultam a budapesti értekezletre, ahol az egész napos munka után a Maglódi úti börtön előtt elhaladva – az épp folyamatban levő válásom gondjaival terhelten – azon filóztam, mennyire durva ez az utcáról jelbeszéddel történő kommunikáció és bármilyen bűnt is követtek el a börtönben ülők, megvan az igényük a külvilággal és családdal való kapcsolattartásra.

A figyelmem nem az úton, nem a táblákon volt. A haladási sebességem bőven a megengedett alatt volt. És mégis megtörtént a baj a Maglódi út és Újhegyi út kereszteződésében. A STOP táblát nem vettem figyelembe.

A kép valós, így nézett ki az autóm, miután a szabályosan közlekedő BKV busszal találkoztam 2010. áprilisában.

Zárszó

A „vitaindító” hírrel csak egy bajom van: miért csak – a nyilván jól és könnyen behatárolható – gyorshajtásra fordítódik a figyelem? Talán, mert az hozza és nem viszi a pénzt?

A retorzió alklamazása helyett több vezetéstechnikai centrumot hoznék létre (akár a gyorshajtásból befolyt összegekből), ahol ezáltal mindenki számára elérhetőbb összegért ki lehetne próbálni a különböző időjárási körülmények közötti vezetést.

A megelőzésre és a folyamatos szintentartásra fordítanék nagyobb figyelmet. Nyilván, ez is viszi a pénzt, költsége van.

Itt volt ez az egészségügyi doboz mizéria is. Fontos a benne található összetevők szavatossága (bár veszély elhárítása esetén a cél a fontos, nem az eszköz, főleg nem annak szavatossága), de szerintem fontosabb lenne a vezetők elsősegélynyújtási ismeretének frissen tartása. A dobozvásárlásra „kötelezett” személyek azt az összeget költhették volna egy pár órás felfrissítő tanfolyamra is, aminek én – mint kvázi egészségügyi dolgozó – is hasznát látnám. Amit nem gyakorol az ember, azt elfelejti. Ez tény.

De maradjunk szervesen a közlekedésnél: pl. 5 évente kötelező jelleggel szintentartó KRESZ vizsgának és/vagy tanfolyamnak is látnám értelmét.

Ezek az általam vélt problémák bőven okoznak bajt a maradék 73%-ban. De tény, a fő bűnös: a gyorshajtás. És ezzel megnyugszunk.

Végül de nem utolsó sorban egy fontos információ a vezetési szokásaimat illetően: lakott területen SOHA nem hajtok gyorsabban, mint a megengedett sebességhatár.

Prológus

Update: Mindenhol, ahol külföldöt írok, EU tagállamot értek.

Ezt a bejegyzést még tavaly nyáron akartam megírni, mert közelis ismerőseim körében sem világos a mai napig a külföldi telefonálás mikéntje, szakszóval illetve a roaming telefonálás. A síszezon még csak most indul igazán, így ehhez is hasznos lesz az írásom – bár bízom benne, hogy sok újdonságot nem fogok neked mondani!

Mi az a roaming?

A mobiltelefon (egyik) lényege – és egyben hártánya is – , hogy nem vagy helyhez kötve, bárhol, bármikor elérhetnek. Biztosan emlékszel még a kezdetekben alkalmazott reklámszövegekre, melyekben pont ezt emelték ki: „ugye fontos önnek, hogy ügyfelei bárhol, bármikor elérjék?”. Ma már sokan pont az ellenkezőjére vágynak, de ez egy más téma.

Megnéztem, a különböző szolgáltatók mit írnak a roaming fogalmáról. Magáról a roamingról a legjobb általános leírást a Telenor oldalán találni. Ha rangsort kellene állítanom, a Vodafone lenne a következő, majd a T-Mobile tájékoztató oldala.

Ha szakszerűbb leírást szeretnénk, akkor a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság oldalát érdemes felkeresnünk, ahol olyan fogalmat is tisztázhatunk, mint például a szándékolatlan roaming (a link jelen pillanatban az NMHH karbantartása miatt nem elérhető).

Amikor külföldön használjuk mobiltelefonunkat, vagy igénybe vesszük a mobilinternet-szolgáltatást, akkor úgynevezett roaming (barangoló) szolgáltatásokat használunk. Roamingszolgáltatásnak számít, amikor külföldön hívást indítunk bármilyen irányba, vagy amikor külföldön tartózkodva hívást fogadunk, bárhonnan is induljon az. Roamingról beszélünk akkor is, ha a mobilinternetet külföldön használjuk (adatroaming).

Forrás: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

A legnagyobb tévhit: nem merem hívni, mert drága!

Legtöbbször azzal a problémával találkoztam szembe, hogy azért nem mertek külföldön tartózkodó embert hívni Magyarországi rokonok, ismerősök, mert az az információ élt bennük, hogy a külföldi telefonálás drága, neki (a hívónak) is sokba kerül. Ez, mint tudjuk, egy féligazságból ered.

Sajnos ezen téves információkat a szolgáltatók oldalai sem segítenek eloszlatni. Nem kapok érte százalékot, de tényleg, megint a Telenor oldala a leginformatívabb és minden kétséget kizáróan helyre teszi ezt a kérdést.

A roaming során a külföldön fogadott hívások alkalmával felmerülő költség nemzetközi részét a hívott fél fizeti. A hívó felet csak a szokásos belföldi tarifa terheli, a Telenor hálózatába irányuló hívás díjazásának megfelelően.

A Vodafone jön ismét a sorban, akik legalább valamit próbálnak magyarázni, bár véleményem szerint csak nagyobb zavart keltenek.

Hívás fogadásáért nemcsak a hívó félnek, hanem neked is fizetned kell.

Hívó fél fizet a fogadásért? Hogy is van ez? 

A T-Mobile oldalán nem találtam ilyen jellegű magyarázó szöveget, csak díjszabásokat. Azért áthúztam és nem pedig töröltem az előző mondatot, mert elsőre tényleg nem találtam a T-Mobile oldalán azt a messzemenőkig részletes leírást, ami megtalálható náluk.

A hiba biztosan az én pásztázó készségemben van és a nagy magenta mező elvonta a figyelmem a szövegbe beleolvadó „Részletek a szolgáltatásról” linkről. De tegyük fel, hogy egy átlag felhasználó vagyok és nehezen találtam ezt meg – fától az erdőt esete.

Összefoglalva: a hívó felet, függetlenül attól, hogy a hívott fél hol tartózkodik, nem terheli semmilyen plusz költség, csak a saját, megszokott belföldi tarifája.

A hívásfogadás kapcsán keringő tévhitek az elmúlt évek változásai alapján váltak féligazságokká. Tény, hogy 2011. előtt a híváskezdeményezéssel majd’ megegyező árakon lehetett hívást fogadni külföldön. Ez szinte az EU minden tagállamában így volt, de egy 2007-es rendelet értelmében elkezdték kidolgozni azt a rendszert, amiben ezek a tarfiák jelentősen csökkenthetők.

Ennek lett az az eredménye, hogy 2011. július 1-től jóval kedvezőbb a külföldi mobil hívásfogadás. Mi több, nem álltak meg a 2011-es szinten, 2012. július 1-től ismét csökkentek az árak és 2014-ben újabb csökkenés várható.

Hívás indítása

Ez az a pont, amikor a tévhit egyik fele igaz. Külföldről indított hívás drága. Attól függően, hogy melyik zónában tartózkodsz, 100-400 Ft között is változhat a percdíj.

Tipp: ha külföldön tartózkodsz, célszerű megcsörgetni, vagy egy visszahívást kérő sms-t írni az itthoni rokonnak, ismerősnek mert közel harmad akkora költséggel tudtok beélszni, mintha te hívnád.

Célszerű tehát visszahívást kérni és érdemes arra is odafigyelni, hogy 2-3 sms váltás akár drágább lehet, mint 1-2 perc alatt gyorsan lebeszélt hívás, ugyanis általánosan elmondható, hogy az sms küldés díja, közel megegyező a hívás fogadás díjával. Így családtagjainkat bíztassuk bátran arra, hogy inkább ők hívjanak minket belföldről, és te pedig fizetsz a hívásfogadásért.

Természetesen egy üzleti partner esetében nem érdemes spórolni a hívások költségén. Ha fontos elintéznivaló van – és nem a teljes kikapcsolódás, pihenés a cél -, nem túl szerencsés egy üzleti partnernek „Külföldön vagyok, kérem hívjon fel!” sms-t írni.

Tipikusan vicces eset, mikor valaki nem meri felvenni a telefont külföldön, mert az „drága”, viszont ír a hívó félnek egy sms-t: „Külföldön vagyok, otthon jelentkezem!”. Egy sms költsége 1 percnyi beszélgetés – amiben akár le is tudjuk rendezni azt, amiért hívtak. Elegánsabb.

Mobilnet

Nem térek most ki rá külön, de a mobilnet szolgáltatás ára roaming esetén súlyos összegekkel gyarapíthatja a hó végi mobilszámlánkat. A hazai telefontársaságok is kínálnak különböző megoldásokat ilyen esetekre, amelyek némileg csökkenthetik a költségeinket, azonban tapasztalt külföldi utazók tanácsa, hogy érdemes független telefont beszerezni és mindig a helyi viszonyoknak megfelelő feltöltős mobilinternet kártyát vásárolni.

Ennek persze megvan az a hátránya, hogy ilyenkor nem vagy elérhető telefonon. Erre vagy a mértékletesség (külföldön csak a szükséges dolgokat intézd el mobilneten) a megoldás, vagy egy MiFi / HotSpot eszköz beszerzése (természetesen célszerű ebből is hálózatfüggetlent venni).

Régóta szemezek az órákkal, de még nem találtam meg az igazit. Ez persze nem teljesen igaz, mert megvan „AZ” óra, csak egyelőre nem az én árkategóriám.

Rátaláltam viszont egy nagyon szimpatikus márkára, aminek a letisztult dizájnja egyből belopta magát a szívembe: BERING.

A Bering márka története

Egy dán üzletember, René Kaerskov, aki nagy kalandor is egyben, 2008-ban elutazott az Északi-sarkra, ahol pont a sarkkör fölött kiugrott egy helikopterből. Ekkor még ő sem tudta, hogy ez az ugrás miként változtatja meg az életét.

Hazatérve a rengeteg új élménnyel, lelkesen mesélt az üzlettársainak az Északi-sark különleges atmoszférájáról. Ekkor már körvonalazódott egy új óramárka, ami legalább olyan csupasz, letisztult és lélegzetelállító, mint maga a sarkkör. Megszületett a BERING márka.

Pontosan 280 évvel René Kaerskov túrája előtt, 1728-ban a dán származású orosz tengerész, Vitus Bering elszánta magát: elhajózik egy addig ismeretlen területre a Jeges-tengeren. Ezalatt az utazás alatt átkelt egy szoroson, amely a mai napig az ő tiszteletére a Bering-szoros nevet viseli. Új utakon járni, elkalandozni ismeretlen területre: ez köti össze a dánokat, Vitus Beringet és René Kaerskovot a BERING márkával, amit különlegesen kemény alapanyagok és roppant letisztult dizájn jellemez.

Ennyit a marketing szövegről, nézzük a valóságot.

Szerelem az első látásra

Félig kollégám @pharmagabor úr írta ki twitteren a következőt:

Nem is értem, miért nézegetek 1-2-3 milliós karórákat… Sosem lesz ilyenem.

És innen indult a lavina, elkezdtünk egymásnak szebbnél szebb órákat küldözgetni. Amúgy azért kezdtem el órákról keresgélni a neten, mert kíváncsi voltam, milyen minőséget képvisel a Casio Edifice család. Volt pár szimpatikus darab a kínálatban, de az átütő „instant get” érzés nem volt még meg. Gábor ezt az órát hordja és meg van vele elégedve, ár/érték arány is megfelelő.

Halkan jegyzem meg, hogy sanszos, hogy egy sportosabb darabot is beszerzek ebből a családból.

Aztán Gábor elküldte nekem ezt a Mondiane és ezt a Braun órát. Hoppá, egy új lehetséges irány, ami nagyon tetszik nekem!

Rögtön el is kezdem ilyen stílusú órákat keresni. Ekkor futottam bele a Bering órába, amit végülis megvettem. Elsőre a fehér számlapos verziót találtam meg: egyből szerelem!

Irány a Bering honlapja: és itt jött velem szembe a fekete számlapos verzió, melyre amúgy Niki beszélt rá. Jól tettem, hogy hallgattam rá – sokkal jobban tetszik, mint a fehér.

Gyorsan meg is osztottam „órakereső partneremmel” a hírt, amit ő nemes egyszerűséggel így reagált le:

B****G de szép! 🙂

Bering 10540-402

Kódszám felírva, kezdjünk el keresni üzletet a közelben. Emlékeztem, hogy Szombathelyen van egy jó óra és ékszer üzlet. Lefuttattam a google keresést és a jó SEO-nak köszönhetően egy átgondolt és igényes oldalra kerültem: baloghekszer.hu

Meg is találtam az órámat, és még a Gábortól kapott kupon kóddal érvényesítettem a 20% kedvezményt és leadtam a megrendelésemet.

A weblap visszaigazolása egyértelmű és pontos utasításokat tartalmazott, még arra is figyeltek, hogy megadták a két telefonszámot, amelyek valamelyikéről keresni fognak. Talán csak azt hiányoltam, hogy ez a visszaigazolás nem érkezett meg automatikusan e-mailben is, így – tanulva korábbi hibákból – az iPaden csináltam egy képernyőképet, így lementve megmaradt az információ.

Amúgy a visszahívási telefonszám megadása szerintem azért hasznos és okos megoldás, mert sokan – én is – nem vesznek fel ismeretlen telefonszámokat, főként telemarketinges hívásoktól tartva. Így viszont láttam, hogy milyen telefonszámot kell figyelnem (akár el is menthettem volna), és ha arról érkezik bejövő hívás, akkor félreteszem az óvintézkedésem és természetesen fogadom a hívást. Arról nem is beszélve, hogy növeli a vásárlónál a bizalmat! Nincs mutyi, nyílt lapokkal játszanak. Piros pont.

Körülbelül egy órán belül már jelentkezett is a tulajdonos Balogh úr, akivel megbeszéltük a vásárlás részleteit. Az érvényesített kupon miatt volt egy kis kavarodás, mivel az már szeptemberben lejárt, de a rendszeren valahogy átcsúszott…felajánlotta, hogy emiatt a baki miatt viszont 10% kedvezményt fel tud ajánlani, amit én megköszöntem és elfogadtam.

Ha megnézed a baloghekszer.hu vagy inter-gold.hu oldalakat, különös tekintettel a vásárlási információk részt, akkor látni fogod a maximálisan vevőközpontú és korrekt hozzáállást. Nem igen találkoztam még webshoppal, amelyik kifejezetten kiemeli például a vásárlástól való elállás jogát. Általában feltüntetik, de elveszik általában a sok információ között és nem a vevő, hanem az eladó oldaláról kerül megfogalmazásra az ilyenkor érvényes eljárás.

Miután végeztem a munkával, bementem az üzletbe, ahol már összekészítve várt az óra az eredeti csomagolásával, beállítva, ujjlenyomatoktól megtisztítva. Maximálisan elégedett vagyok velük, csak ajánlani tudom őket! Korábban (5-6 éve) már vásároltam náluk, eddig sohasem csalódtam.

A csomagolás

Minimál design. Nagyon minimál. De hát ebbe szerettem bele. Érezni a skandináv stílust és az órával szemben is támasztott magas minőséget. Az óra doboza masszív, vastag papírból készült.

A doboz teteje úgy nyitható, hogy az nem csak egy éllel érintkezik a kockával, hanem három éllel. Így kinyitva úgy néz ki, mint egy Hasselblad fényképezőgép.

A dobozban jött egy meglepetés: az óra egy olyan homokolt üveg edényben van, ami (szerintem) a sarkköri jeget hivatott szimbolizálni.

A fotón ha ügyes vagy, megfigyelheted, hogy a BERING feliratnál nincs homokfúvás, így az a rész kvázi „átlátszó”. Ötletes megoldás. Szintén a zord körülményekre célzás, hogy ennek az üvegedénynek van egy menetes műanyag (de gumi hatású) fedele, ami szinte hermetikusan zárja el az órát a külvilágtól.

Maga az óra egy kis párnán várja új gazdáját, egy hófehér, BERING feliratú zsákban elrejtve.

Az órára 36 hónap garanciát ad a gyártó, ennek dokumentumai is a „jégedényben” találhatóak.

Az óra

Még csak fél napot töltött a kezemen, de már elmondhatom, hogy nagyon jó a barátság közöttünk. Rettentő kényelmes hordani, kicsit féltem tőle, hogy a relative nagy méret majd gondot okoz, de nem.

Amit kifogásoltam már akkor, amikor a gyártó oldalán néztem a demo képeket, hogy a stopper funkció másodpercmutatója alaphelyzetben nem „nullán” áll, hanem egy kicsit előrébb.

A szíj is kényelmes, remélem tartós is lesz. Az üvegezés zafír, ami annyit tesz, hogy elméletileg ez a legellenállóbb megoldás, ami létezik.

Mielőtt szóvá tennéd, tudom, hogy ez nem az órák non plus ultrája. Ahogy a bevezetőben is írtam, már megtaláltam „AZ” órámat, de egyelőre nem akarok majd’ 4500€ összeget kiadni érte.

Az egyik – vagy az egyetlen? 🙂 – rossz tulajdonságom, hogy késni szoktam. Most már nem lesz rá kifogás, hogy nincs egy jó órám!

Arra gondoltam, hogy idén először csinálok egy visszatekintést, összegzés, milyen is volt 2012 a számomra és egyúttal csinálok egy listát a 2013-as évre vonatkozólag, hogy miket tervezek.

Nem szeretem és nem is akarom használni az „újévi fogadalom” kifejezést. Egyrészt sablonos, elcsépelt, másrészt nem akarok olyat ígérni (még magamnak se), amit nem tudok betartani.

2012

Számomra a 2012-es év eléggé hektikusra sikerült, azonban mindenképp pozitív, hogy nagy mélységek – legalábbis hosszú távon nem voltak. Ha emlékszel rá, tavaly a blogom láblécében az szerepelt: „2012 nálam a megújulás és az utazás éve”. Nézzük, mi valósult meg az utazásokból és vajon miért gondoltam, hogy a megújulás éve lesz.

Ami az utazást illeti, egész jól sikerült az év. Voltam, voltunk Murauban, Pozsonyban, Birminghamben, Prágában, Daunban, Baden-Badenben, Baselben, Lutzernben, Toszkánában. Őszre terveztünk egy londoni utazást, de az nem jött össze.

A németországi rallyról , a svájci átutazásról és az olaszországi nyaralásról nem írtam a blogon. Meglett a közel három hetes szabadságnak a böjtje, hiszen amint hazaértem, megtudtam: a előttem álló két augusztusi hetet helyettes nélkül, szinte végig én fogom ledolgozni a gyógyszertárban. Így nagyon időm és kedvem se volt, hogy a blogra írjak az élményekről, örültem, ha a PATIKABLOG írásait tudtam gyarapítani.

És itt kapcsolódunk be a megújulás témakörébe.

A 2011 decemberében elnyert állásomat 2012 márciusában otthagytam, kellett egy kis változás. Mivel a környezetem nehezebben tudom megváltoztatni, egyszerűbb – és egyben célravezetőbb – volt, ha én változok. Az új munkahelyemen új, érdekes történetek vártak rám és értek  nagyon kellemes meglepetések. Sajnos gyorsan kiderült, hogy ebben a patikában is hasonló problémákkal szembesülök és a fent vázolt augusztusi „ámokfutás” volt az a pillanat, mikor elhatároztam: munkahelyet váltok. Ismét.

Az új állásom – aminek a mai napig nagyon örülök – teljesen új kihívások elé állított. Az első egy hónapot kemény tanulással töltöttem – és még van mit tanulnom. Azt azonban már most látom, hogy a korábbi öt éves gyógyszeripari ténykedésem során befektetett munka többszörösen térül meg.

A váltás mellett persze nem csak a gyógyszertári ügymenet hiányosságai szóltak, hanem anyagi szempontok is. Jelentős mértékben emelkedett a lakáshitelem (forint alapú, de a válásom miatt eléggé megjártam…), így a feladat egyszerű volt: több pénzt kell keresnem.

Öt perc hírnévre is sikerült szert tennem, mikor a Zalai Hírlap az én fotómat használta fel a hévízi tűzről készített riporthoz.

Most látom igazán, hogy mire nem jó a blog (lánykori nevén web-log->blog, azaz webes napló): van egy lenyomatod a múltról, ami jó esetben hozzád köthető.

Zenei „karrieremben” is csupa pozitív dolgok történtek: az együttműködést folytatva, a George Smoog formáció Life című dalából jelent meg hivatalosan is a remixem, majd az év második felében Takáts Eszter számára készített remixem jelent meg CD korong formájában is! Közben az a megtiszteltetés is ért, hogy egy nagyszerű ambient zenész, Bánhegyi Béla is felkért egy remixre, George Smoogék is bejelentkeztek a Good Morninggal és Kampókéz úr is felkért egy remixre.

Fejlesztés is történt a lassan, de biztosan épülő stúdiómban: Alesis M1 Active MkII akatív monitorhangfalakat vásároltam, hiszen ez elengedhetetlen. Erről majd írok részletesebben is, a Syncopa segítségével és támogatásával jutottam hozzá, nem sokkal karácsony előtt.

A rendszeres testmozgást elősegítendő új családtaggal bővültünk: Luigi, a bringám. Sajnos még nem sok km van benne, de a tavasz beköszöntével ez változni fog.

Így visszatekintve elmondhatom, hogy több volt a pozitív változás 2012-ben, mint a negatív.

2013

És akkor jöjjön a lényeg, hogy mit is tervezek az idei évre!

Utazás

London, szinte biztosan – mivel tavaly elmaradt. Szóba került egy hétvége Párizsban, mint ahogyan egy franciaországi nyaralás is jó lenne. Apropó nyaralás: lehet, hogy Korfu lesz a desztináció, évek óta tervezzük, Niki korábban ott dolgozott. Svájcba is szeretnék eljutni, Zürichbe, lehetőleg vonattal – itt amúgy egy iPhone vásárlás is jó eséllyel befigyel!

Egészség

Próbálom rávenni a srácokat, hogy a heti egy alkalom helyett járjunk heti kétszer focizni, azonban most is alig vagyunk meg létszámilag. A kondimon viszont van mit javítani, így futást és bringázást terveztem be, amint kijön a jó idő. Továbbá van egy kósza gondolatom, hogy ismét elkezdek személyi ezdőhöz járni, de most nem „átalakulási” célzattal, hanem konkrétan gyúrni. Nem sokat, éppen csak.

Beszerzések

Kellene vennünk egy új hűtőt, amiben van mélyhűtő rész is. Jön a nyár, kell a jég. iPhone. Macbook Air – ezt azonban nagy valószínűséggel nem tudnám kihasználni, így csak hóbort lenne. Viszont egy Apple TV vagy egy Mac Mini lehet, hogy befigyel streaming és írásmentes filmnézéshez. De gyorsan abba is hagyom a sort, mert fel akarom eleveníteni a Cult Of Less projektem, amit te jó ég: 2011. novemberében hagytam abba…

Új ismeretek 

Régóta érdekel már a csomagolástechnika, a csomagolások tervezése, dizájnja. Még 2010-ben elhatároztam, hogy beiratkozok az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar könnyűipari mérnöki szak csomagoló és papírgyártó szakirányára, hogy megszerezzem az ehhez szükséges ismereteket. Elméletileg van levelező és távoktatás is, a költségtérítés kicsit felkúszott: 175.000.- HUF/ fél év.

Mindenképpen bővíteni akarom az angol szókincsemet, kicsit finomítani a már meglevőn, anglicizmusokkal. Még nem döntöttem el, hogy tanár segítségével vagy önállóan.

Stúdiótechnikai alapismereteim már megvannak, az ilyen jellegű tudásomat is inkább csiszolni, finomítani szereteném, amiben a producerschool.hu és Krajczár Peti barátom segítségét fogom kérni.

Zene

2012-ről „maradt” még három remix felkérés és van még 1-2 Takáts Eszter dal, amiből biztosan akarok remixek készíteni. Ezek mellett felkérést kaptam egy kisfilm zenéjének az elkészítésére is és végre tényleg egy saját „albummal” is szeretnék jelentkezni.

Biznisz

Na igen. Idén rengeteg olyan ötletem volt, amit idő közben mások megcsináltak előttem. A fiókban még rengeteg ötlet lapul, melyek közt egy erős szelekciót fogok rendezni és csak a szakmámhoz köthető ötletek kidolgozásával fogok foglalkozni, hiszen az a legerősebb területem. Egyelőre.

Ebben az egyik partnerem biztosan Mondovics Mihály lesz, akivel már elindult egy közös projekt, aminek hajója bár kapott egy apró léket, de mivel mindketten megtanultuk, hogy kell egy „B” terv, ezért az lép most életbe most az lép életbe.

Munka

A végére hagytam, de tulajdonképpen ez a legfontosabb. Az új munkahelyemen a szerződésem 1 évre szól, így ez alatt az egy év alatt kell bizonyítanom. Ez maximális erőbedobást, precíz munkavégzést követel meg. Ezzel nem lesz gond.

One more thing

Az új köldökzsinór: blog, twitter, social media. Az általam szerkesztett blogok 2012 év végén megújultak. Apróbb finomítások (pl. reszponzív oldal) lesznek még mindkét helyen, de „nagy” munka már egyikkel sem várható, leszámítva a rendszeres és minőségi tartalmat. Szerényebben ™

Készítettem külön a blog számára egy twitter felhasználót @strobdotcom néven. Itt olvashatod majd az új blogposztok értesítői illetve a különböző dizájn, csomagolás és építeszeti blogokon tett kalandozásaim megosztásait.

A PATIKABLOG számára pedig a @patikablog felhasználói fiókot készítettem el. Itt a jövőben bátran lehet tőlem kérdezni, bármilyen egészségügyi témában. Ha tudok és az én kompetenciám, szívesen segítek.

DE!

A 2013-as év során erősen korlátozni fogom a különböző social media jelenlétemet…felmerült már a privát twitter felhasználóm törlése is, és a facebook elhagyása is. Ez egyelőre különböző okok miatt elmarad, de egy biztos: a fő információ forrás velem kapcsolatban a stro-b.com és a PATIKABLOG lesz.

Köszönöm

A blogom 2009. október 23-án indítottam, akkor még kicsit más koncepcióban. Azóta folyamatosan alakult, változott, de egy valami, valaki állandó: TE!

A 2013-as évben is jó szórakozást kívánok a blog olvasásához, 2014-ben pedig elővesszük ezt a bejegyzést, és megnézzük, mi valósult meg belőle.

Ha rendszeres olvasóm vagy, akkor már észrevehetted, hogy megújult az oldal ruhája. A fejemben kb. egy hónapja összeállt már a kép, hogy mit és hogyan akarok majd megváltoztatni.

Aztán jött az ötlet, hogy jó lenne a PATIKABLOG tartalmát különválasztani. Aztán Eszembe jutott, hogy nemrég megkeresett Kocsmárszky @kocsmy Zsolt, hogy szívesen látnák a blogomat a NEXTSERVER berkeiben, így aztán adta magát a lehetőség: a tartalom szétválasztásával együtt, egy új domain alatt, egy új szerveren fog futni a PATIKABLOG.

A NEXTSERVER-ről, és az eddigi tapasztalatokról még írni fogok egy későbbi bejegyzésben. Azt már most látom, hogy gyors a rendszer és az admin felületen keresztül szinte mindent el tudok intézni, adminisztrátori segítség nélkül.

Az átalakításnak a szabadságom alatt, karácsony előtt estem neki, gőzerővel. December 26-ra készen akartam lenni, hiszen akkor volt 1 éves a PATIKABLOG, de az ünnepek és családi programok miatt (azt gondolom, ez természetes) csúsztam a befejezéssel.

Hasonlóan az önéletrajzom írásához, most is kikértem dizájner ismerősök véleményét, tanácsát (@krisztian, @barpaff, @TheHedgehog, @ArtCharacter, @birkaster) , akik rengeteget segítettek meglátásaikkal. Ezúton is köszönöm!

Persze mindig mindent lehet még hova továbbfejleszteni és nem tetszhet mindenkinek egyformán egy dizájn…a lényeg: alkottam valamit, neked, nektek, szívvel, lélekkel, éjszakákon át!

Nekem amúgy tetszik! 🙂

Az átállás során belefutottam egy eléggé komoly problémába, ami szépen rá is világított, hogy mennyire szerencsétlen dolog a Facebooktól függővé tenni magad. A jelenlegi kommentelési rendszer ugyanis a stro-b.com címhez kötött, így mikor beállítottam mindent a patikablog.hu oldalon, a régi hozzászólások nem jelentek meg. Egy barkács megoldással egyelőre sikerül „becsapni” a rendszert, így megjelennek a régi PATIKABLOG hozzászolások az új oldalon, viszont elvesztettem a lehetőséget, hogy Facebook szinten is külön kezeljem őket. Egyelőre ennyi áldozat belefér.

Az archív oldalakon megtalálod a régi bejegyzésket, melyek viszont már az új helyre fognak vinni és az új köntösben látod majd a bejegyzéseket.

Használd egészséggel az új oldalakat: BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

Az új munkám miatt relative sokat vezetek és ilyenkor jól jön, ha hasznosan tudom eltölteni az időt. A rádió helyett (ami az agy rágógumija) én a podcastek hallgatását választottam.

Jelenleg öt podcast adásra vagyok feliratkozva:

• Abszolút Hallás Rádió
• Háztáji Geek
• Heti Meteor
• Numbred
• Tripodcast

Ezek közül négy hagyományos értelemben vett „beszélgetős„, informatív podcast, Dj Numbred podcastje (róla már írtam itt a blogon) pedig számomra nagyon kedves zenei stílusban, progresszív és deep house stílusban készített mixeket tartalmaz.

Számomra, mivel zenével (is) foglalkozom, kiemelten fontos, hogy a hallgatott műsor akusztikailag is élményt nyútson. Hiába jó tartalmilag egy podcast, ha rém rossz a hangminősége, akár a tömörítés, akár eleve a felvétel hiányosságai miatt, akkor azt egyszerűen 5 percnél tovább nem bírom hallgatni. Így legtöbbször a leriatkozás sorsára jut.

Természetesen fordítva is igaz: hiába jó a minősége egy podcastnek, ha a tartalom rém rossz.

Az általam hallgatott podcastek közül most kettőt kiemelek, akik készítőinek feltettem pár kérdést, hogyan érik el azt a minőséget, amit a podcastjeikben tapasztalok és ami számomra egyfajta minimum szint.

Háztáji Geek, Abszolút Hallás Rádió

A Háztáji Geek podcastet Benke ‘@wyctim‘ Zsolt és Csige ‘@csigez‘ Zoltán indította el még 2012.04.20-án, majd később csatlakozott hozzájuk Barkóczi ‘@barpaff‘ Ramóna is.

Üdv itt! A hétvégi italozások alkalmával nagyszerű beszélgetések szoktak születni. Régóta tervezzük, hogy mindezt felvesszük és podcast formájában publikáljuk. Kezdők vagyunk mindketten az audio podcastek világában, így úgy gondoljuk a hibák még beleférnek. Az első epizód tegnap éjszaka került rögzítésre, fogyasszátok egészséggel!

Nekem a kezdetekben jobban tetszett, mikor csak a két srác készítette az adásokat, de tény, hogy @barpaff hozott egy új színt a műsorfolyamba, így továbbra is érdekes témákat beszélnek ki.

Számomra amúgy a hazai podcastek között a Háztáji Geek áll a dobogó legfelső fokán – ha egy képzeletbeli összpontszámot nézek. Rendezett, ugyanakkor be-be csúszik egy kis improvizálás és a hangminőség kifogástalan. És még egy fontos – bár szubjektív – dolog: az egész podcasten érződik egyfajta „gyermeki őszinteség”, ha értitek amire gondolok.

Az Abszolút Hallás Rádiót zenész kollégám Fabók ‘@tepi77‘ Péter és – ahogyan Péter fogalmazott, a „hazai podcastek pápája” – Fejes ‘@fb2‘ Balázs készíti. Az ő műsorukban a sok új zenét szeretem és azt a fajta zenei – és általános – intelligenciát, amivel mindketten az adott témához közelítenek. Külön jó, hogy tepi77 szakmai, míg fb2 „fogyasztói” szemmel, akarommondani füllel nézi, akarommondani hallgatja a zenét.

Jöjjön hát egy kvázi how-to, amit érdemes követni, hiszen a végeredmény mindkét esetben kimondottan jó minőségű podcast. A technikai részletekben wyctim és tepi77 volt a segítségemre, megkértem őket, meséljék el, miként készítik a podcastet.

Kapcsolattartás, felvétel, vágás

Mindkét podcast esetében Skype-on történik a műsor lebonyolítása, hiszen fizikailag nincsenek mindig egy helyen a srácok. Internet előnye első fejezet.

A Háztáji Geek esetében egy kicsit munkaigényesebb, de végeredmény szempontjából sokkal jobb módszerrel történik a felvétel: minden résztvevő helyileg rögzíti az adást, wyctim és barpaff – mivel Macet használnak – Quicktime-mal rögzítik a saját „hangsávjukat”, míg csigez PC-n az Audacity (nagyon jó, crossplatform, ingyenes hangszerkesztő amúgy, ajánlom) segítségével. Ezután wyctimhez kerülnek a hangsávok az utómunkára:

Van egy megosztott Dropbox mappánk. Barpafftól AAC-ben, csigeztől MP3-ban kapom a nyers fájlokat. Mivel a végeredmény egy 128-as mono MP3, így nincs igényünk tömörítetlen formátumra.

A vágás GarageBand-ben zajlik, viszont előtte két alkalmazáson mennek át a fájlok. Először a SoundSoappal szűröm a zajokat, majd ha szükséges, akkor a Levelatorrel is processzálom a sávokat. Az utóbbi appról nem igazán tudom mit csinál – elvileg egy limiter, kompresszor és normalizáló app – csak rádobjuk a fájlt, majd a végén kidob egy nagyszerűen kiegyenlített sávot. Vágás után átmegy rajta a kész termék is. Podcastereknek nagyon ajánlom ezt a két appot, mivel hihetetlen dolgokat tudunk művelni velük.

Az Abszolút Hallás Rádiónál kicsit más a módszer, de van közös pont:

Az adásokat Skype beszélgetésben Balázs rögzíti (Call recorder), és ő is vágja össze, a nyers hangfileon lefuttatja a Levelator nevű programot, ami kiegyenlíti a hangerőkülönbségeket, aztán Garage Band-del vágja össze.

Kardinális pont: a mikrofon

Mindegyik podcastertől azt kérdeztem, hogy milyen mikrofonnal veszik fel az adásokat, esetleg volt-e több próbálkozás mire megtaláltáták az „ideális” mikrofont?

A Háztáji Geekek kézenfekvő megoldásokat alkalmaztak:

Barpaff egy sima iPhone headsetet használ éppen, annak ellenére, hogy van egy nagyon jó vokál mikrofonja, csigez a Guitar Hero-hoz kapott USB-s mikrofont, én pedig egy Blue Snowballt. iPhone headsetekkel kezdtük, ami vicces módon barpaff hangjához nagyon bevált. Csigez felvételeivel vannak még bajok, mivel túl halk a mikrofonja, én nagyjából elégedett vagyok a Snowball-lal. Persze messze vagyunk még a tökéletes setuptól, de elértünk arra a szintre, ahol megvan minden hanghoz a megfelelő workflow.

Abszolút halláshoz dukál egy jó mikrofon:

Tepi77: Én egy Samson G-Trackkel veszem fel, direkt a podcast felvétel kedvéért vettem, de már időszerű volt, mert éneket is akartam rögzíteni.

fb2 mikrofonjáról lapzártáig nem érkezett információ.

Post processing, magyarul utómunka

Wyctimtől magyarázatot kapunk a kis méret, de jó minőség kérdésre:

A szűrés, vágás és Levelator processzálás után megy a kész anyag az iTunesba, ahol átkonvertálom 128-as mono MP3-ba, majd rádobom a telefonomra és meghallgatom. Lehet sokan azt gondolják, hogy a 128-as mono MP3 nagyon rossz minőség, de figyelembe kell vennem a kész fájl méretét is, mivel a szerver sávszélessége se végtelen, plusz a mikrofonok eleve monoban rögzítenek, így felesleges sztereóban tárolnunk a dolgokat. Lényegében feleakkora a végeredmény mérete, a minőség pedig nagyszerű beszélgetős podcastekhez.

Mivel az Abszolút Hallás Rádióban zenei részletek is találhatóak, az utómunka az ő esetükben főként ezeknek a betéteknek, interjúknak a bevágását teszi ki, melyet fb2 végez.

Shownotes, adásmenet

Gyakran halljuk a podcastekben, hogy a shownotesban majd megtalálunk egy-egy linket, vagy ha egy hirtelen jött téma kerül elő, akkor arról további információt szintén a shownotes résznél kell keresni. Nos, ahogy wyctim mondja, „nincs benne semmi varázslat!”

Egy megosztott Google Docs dokumentumot használunk, bár én az utóbbi pár adásban elkezdtem papírra is írni a témák sorrendjét felvétel közben, ami gyorsabb, mint begépelni a dokumentumba.

Tepi77 elárulja, hogy náluk az improvizáció nem ismeretlen fogalom, de a Google Docs náluk is nagy segítséget nyújt:

Közös GDocs, a hét folyamán írjuk bele az ötleteket, aztán együtt eldöntjük, hogy mi maradhat az adásra. Magát a beszélgetést egyhuzamban vesszük fel, ilyen szempontból „improvizáció”.

Hol fér el ez a rengeteg adat?

Mikor a stro-b.com dj mix blogom elindítottam, akkor azt a gyakorlatot követtem, hogy Dropboxban tároltam a mixeket. Sajnos ez helyigényes volt, egyelőre fizetni pedig nem akartam nagyobb Dropboxért. A kérdésem az volt, hogy a srácok vajon saját szerveren tárolják-e az adásokat, vagy van erre más megoldásuk?

Wyctimék saját szerveren teszik elérhetővé az epizódokat, igaz próbálkoztak már az Amazon S3-mal is, de feleslegesnek és drágának ítélték meg egy ilyen méretű podcasthez. Az Abszolút Hallás Rádió részére egy dedikált szerver áll rendelkezésre, ami fb2 saját podcast szervere, „hisz ő a magyar podcastpápa! :)”

Publikálás

A Háztáji Geek adásainak publikálási metódusa hű a podcast címéhez, igazi geek megoldás.

Az adáshoz TextEditben írom a bejegyzést Markdown formátumban, ami könnyebben olvasható, mint a HTML és van pár Automator Service-em is, amikkel nagyon gyorsan tudok linkeket generálni pl.: a ⌃⌥⌘U billentyűparanccsal a kijelölt szövegből Markdown linket készíthetek az aktív Safari tabon nyitva lévő oldalból, vagy a ⌃⌥⌘I-vel listát tudok csinál, szintén a kijelölt és Enterrel megtört szövegből. Az ilyen apróságokkal sok időt spórolhatunk magunknak a végleges Shownotes elkészítéséhez.

A kész bejegyzést átkonvertálom HTML-be a Markeddel, majd szimplán bemásolom egy új WordPress bejegyzésbe. Itt még kitöltöm az epizód hosszát és méretét két custom fieldben, majd publikálás után azonnal megy az új epizód a podcast feedre.

Az Abszolút Hallás Rádió a saját tumblr oldalukon kerül publikálásra.

Kritika

Nem szeretnék megmondóember szerepében tetszelegni, ezért nem emelek ki konkrét podcasteket, ahol komoly kritikai észrevételem van. Viszont pár általam fontosnak tartott szempontra, hibára felhívom a figyelmed, ha podcast indítására adod a fejed, akkor ne fuss ezekbe ele.

Illetve azok a podcastek, amik ezeknek a kritériumoknak megfelelnek, nálam jó eséllyel maradnak! 🙂

1. Hangminőség, hangminőség, hangminőség – összetett kérdés, amibe beletartozik az adás mp3 tömörítése, a beszélgető felek hangsávjainak a minősége, a mikrofonok minősége.
2. Ne taperold a mikrofont! – léteznek drága, jó minőségű mikrofonok, melyek nem veszik fel a kéz zajait. A legegyszerűbb azonban, ha állványról használod a mikrofonod.
3. Legyen jól átgondolt és időben behatárolt adásmeneted – nincs rosszabb egy csapongó és összeszedetlen adásnál
4. Update: Maximum 1 óra legyen az adás hossza!
5. Törekedj rá, hogy mindig ugyanabban az időben publikáld az új epizódot – a hallgatóid már várják az adást, ne okozz csalódást azzal, hogy csúszik az adás!
6. Ha vendég van az adásban, ne vágj a szavába! – illetlenség és a hallgató számára is idegesítő.
7. Ne fogyassz alkoholt az adás előtt-alatt-után! – Heti Meteor #74-ben fb2 említi és abszolút igaza van. Spiccesen csak saját magad élvezed a poénokat. Meg az ivócimborád – ugyanazon indíttatásból.
8. Ne utánozz más podcastet, légy egyedi! – ez alól talán kivétel lehet az, ha magyar nyelven csinálsz meg egy külföldi podcasthez hasonlót. Az megbocsájtható.
9. Tartsd a kapcsolatot a hallgatóiddal! – a visszajelzés fontos, legyen az pozitív vagy negatív.
10. Update: ejtsd ki helyesen az idegen szavakat! Ne úgy, ahogy te gondolod, vagy ahogyan vicces, hanem úgy, ahogyan azt a natív polgárok tennék.

Szegény ember vízzel főz

A bejegyzésből remélem jobban belelátsz a podcast készítésének mechanizmusába. Nem kell feltétlenül drága stúdiót bérelned egy jó adás elkészítéséhez, de még csak drága eszközöket sem kell vásárolnod. A Háztáji Geek készítésének kulisszatitkai jól rávilágítanak, hogy kellő kreativitással és ötlettel jó minőséget tudsz elérni.

Podcastre fel!

Egy hosszabb lélegzetvételű bejegyzést akartam írni a témában, de egyfelől időm sincs most rá, másfelől meg nálam jobban hozzáértők a lényeget már millió helyen leírták, harmadrészt pedig valahol szolidarítok is a most tüntető hallgatókkal.

A tandíjjal (vagy hívjuk költségtérítésnek) alapjában véve nincs semmi gond szerintem, közép- és hosszútávon meggyőződésem, hogy a felsőoktatás javát szolgálhatja. A sokszor elkényelmesedett felsőoktatás „piacra” vitele mindenképpen elindít majd egy minőségi versenyt.

Saját szakmám példáját tudom csak említeni: az egyetem évek óta a külföldi (fizetős!) diákokból él. Emlékszem, mikor 2003 környékén futótűzként terjedt a hír, hogy az egyik orvostudományi egyetemen (szándékosan nem nevezem meg) megfordult a trend és több külföldi (fizetős!) diák tanul az egyetemen, mint magyar.

Alapvetően azért támogatom a tandíj bevezetését, mert mint ahogyan írtam is, elindíthat egyfajta versenyt az intézmények között. Legyen ez ár/érték arány, nyújtott szolgáltatások, kollégiumi férőhely, bármi.

A másik, hogy a jelenlegi rendszer valahol igazságtalan. A társadalom egésze fizeti meg azt, hogy jól képzett szakemberek hagyják el az egyetemet, akiknek a majdani szolgáltatásaiért ismét fizetni kell. Érezzük az ellentmondást?

Nem beszélve azokról a szakokról (rossz nyelvek által büfészaknak hívott), ahol társadalmilag hozzáadott érték még a legnagyobb jóindulattal sem fedezhető fel – ha már nagy szavakat akarunk használni.

A harmadik ok, amiért támogatom a tandíj bevezetését, hogy végre (bár ez utópia), valamilyen szinten öngondoskodásra nevel. Nem a nagy állam bácsi fogja a kezed, hanem te alakítod a sorsodat. Igen, nekem már van diplomám, könnyen beszélek. Ugorjunk.

De!

A probléma igazán ott kezdődik, hogy a tandíj bevezetését (vagy keretszámcsökkentést, részletkérdés) nem követi paralell egy általános gazdasági és társadalmi felemelkedés. Mire gondolok?

Bizonyos szakmák esetében a tandíj összegét egyszerűen ma Magyarországon képtelenség tisztességes eszközökkel előteremteni. Nem az egész képzés összegét, még egy félév díját se! Ott a remek lehetőség: a hitel!

A jó hitel

Azt szokták mondani, hogy az a jó hitel, aminek segítségével nem csak a visszafizetést lehet megkönnyíteni, de az a tevékenység (tanulás, beruházás,fejlesztés), amire a hitelt felvetted, még hasznot is tud termelni. Ha jól belegondolunk, ezt a hitelt eddig az állam vette fel és adta oda (képletesen) neked és a legvégén a társadalom egésze fizette meg.

Az ingyenes felsőoktatás alapjainak mozgatórugója talán az lehetett, hogy ez az össztársadalmi „befektetés” majd egyszer megtérül, és a közpénzen kitanított diák hasznos és termékeny tagja lesz a társadalomnak. A képletbe csak az a hiba csúszott be, hogy az országhatárok megnyílásával az elvándorlás a jobb fizetés és megbecsülés reményében civilizált módszerekkel nem állítható meg (lásd: hallgatói szerződés).

Ahogy látszik, a jövőben ezt a hitelt a piacról, magadnak kell majd megszerezni (itt most a továbbra is állami, diákhitel 2-t is beleveszem). Ezzel még mindig nem lenne gond, ha ez a hitel egy tiszta és bíztató jövőkép mellé társulna és tudná a diák: az egyetem után fogok annyit keresni, hogy gond nélkül vissza tudom fizetni.

A valóság

Ma egy-két szakmát leszámítva, nem tudok olyat mondani, ahol egyértelműen ki merném jelenteni: végzés után olyan fizetésű állást talál (ha talál?!) a diák, hogy a megkeresett béréből a megélhetés és a jövőépítés mellett vissza tudja fizetni a felsőoktatási tanulmányokra felvett hitelösszeget.

Remélem elnézed nekem, hogy az egészségügyből veszek példát, hiszen ezt ismerem jól. Igaz most trehány vagyok és csak emlékezetből írom, de pl. egy fogorvosi képzés félévente 1-1.5 millió (!) forintba kerül. Mint tudjuk, a fogorvosok jól keresnek. Tény. Vagy mégsem.

Pont a héten beszéltem egy ismerősömmel, akinek a gyermeke ezt a hivatást választotta, de jelenleg külföldön dolgozik! Végzés után ugyanis két lehetősége volt: kifizet havi 1 millió forintot (!) a „mesterének”, hogy alkalmazza egy fogorvosi rendelőben (tisztára, mint a fodrásztanulóknál), vagy dolgozhat ingyen(!), hogy így szerezze meg a szükséges tapasztalatot. Namost: erre jönne még rá akkor a felvett hitel törlesztése, a saját család és vagyon (LOL) építgetése, a megélhetés, a továbbképzések stb…

Nem kell hozzá nagy matek tudás, hogy belássuk: ez kvázi lehetetlen.

Külföldi példa

Szintén egészségügyből említek egy némileg a tandíjon túlmenő, de mégis kapcsolódó esetet. Egy ismerősnek Hollandiában élnek rokonai, egyikük orvos. Mikor meglett a szakvizsgája, ki kellett váltani egyfajta „iparengedélyt”, ami a helyi szakorvosi kamarába való belépést jelentette. Bődületes mennyiségű Eurót kellett kifizetnie, amihez, kezdő orvosként nem volt tőkéje. De, ha dolgozni akart, elő kellett teremteni a pénzt. Hitel. Az illető bement egy bankba, ahol látva a végzettségét és a terveit, 1-2%-os speciális, hosszú lejáratú hitelt kapott, hiszen a bank bizalmat szavazott neki, mert egy olyan szakma volt a kezében, amivel ki tudja termelni a hitel visszafizetéséhez szükséges összeget.

És ez az a pont, amire már utaltam, és amiért ezt a történetet megemlítem, mert ez a tervezhetőség és bizalom, ami nagyon hiányzik Magyarországon.

Mi a megoldás?

Nem vagyok a téma szakértője, csak józan paraszti gondolkodással két dologban látnám a megoldást. A mostani rendszer egyszerűen túl drasztikus. Fokozatosan kellene csökkenteni a keretszámokat és bevezetni a tandíj intézményét. Ahogyan az már részben működik is, tanulmányi átlaghoz kötném a tandíjmentességet vagy a részleges tandíjat.

A másik megoldás sokak számára érthetetlen: előtakarékosság. Tessék megnézni az USA-t (nálunk gazdagabb ország, mégis fizetős a felősoktatás), ahol a szülők, már a gyermek megszületésekor az egyetemi taníttatás költségére tesznek félre.

És megint visszaértünk az egyik kiindulási problémához: ki, miből, mennyit képes félretenni. Ördögi kör.

Ez az egész blogolás valahol egy egoista és exhibicionista dolog. Ez a gondolat csak erősödik majd benned a mostani bejegyzés első olvasatában, de úgy gondoltam, hogy leírom röviden az álláskeresésem kapcsán, a még tavaly ősszel megalkotott önéletrajzommal szerzett tapasztalataim.

Az ötlet

Az önéletrajz (CV – curriculum vitae) ugyanis, amit készítettem, nem a megszokott formátumú. Tudod már rólam, hogy szeretem a szépen megtervezett („magyarul” dizájnos) dolgokat, legyen az egy weblap, újság, csomagolás, reklám, autó, lakás, ház, bútor stb… Emiatt relative sok dizájn blogra vagyok feliratkozva, melyeket esténként az iPaden a Flipboard alkalmazás segítségével szoktam átlapozni, megosztani. Az egyik ilyen gyűjtés – ahonnan inspirálódtam – átlapozásakor jött az ötlet, hogy előállok egy kreatív, szokatlan formájú önéletrajzzal.

Ami biztos volt: lesz benne idővonal (timeline), ha jól emlékszem, a Facebook is akkoriban vezette be a szolgáltatást – amit amúgy én kb 2-3 éve kitaláltam, csak nem valósítottam meg…így jártam.

Tervezés

A tervezési fázist azzal kezdtem, hogy megírtam sima text formátumban az önéletrajzomat, majd átgondoltam, hogy melyik információt hogyan és milyen részletesen akarom megjeleníteni. Közben természetesen kutattam további inspirációk után, találtam is még oldalakat, nagyon jópofa önéletrajzokkal – ahol azóta vannak már újabbak is.

Többnyire kreatív munkát végző emberek állnak elő szokatlan önéletrajzokkal, ezért kicsit félő volt, hogy milyen lesz az enyém fogadtatása és egyáltalán: hogyan tudom összehozni a szakmámmal. Ekkor jött az újabb ötlet, hogy legyen infografika szerű, ami átlátható és minden lényeges információ megtalálható rajta.

Elhatároztam, hogy egy trükköt is bevetek: csak annyi információt jelenítek meg, amennyi feltétlenül szükséges az értelmezéshez, de muszáj legyen belekérdezni, érdeklődni. Utólag kiderült, ez jó döntés volt.

A tervezés fázisában kikértem éppen akkor HR-esként dolgozó ismerős véleményét ( köszi Ni0!), és kikértem tervező szakemberek, barátaim véleményét is. Sokat segített Serfőző Péter a made by zwoelf dizájncég vezetője, Percze Zoltán cimborám, Szabó Balázs aka TheHedgehog, Hadi Krisztián a Pandastic vezetője (nevéhez a nemrég megjelent Macworld for iPad magazin fűződik, ajánlom!). Ha valakit kihagytam, sorry, rég volt már 🙂

Mindenki tett hozzá egy kicsit a kritikájával, jótanácsával.

A megvalósítás

Mondanám, hogy bárki neki tud állni egy ilyen fajta önéletrajz elkészítésének, de azért némi dizájn és szoftver ismereti készség szükséges. Az elkészítéshez az Adobe Illustrator alkalmazást választottam, mivel a könnyű változtathatóság és szabad méretezés miatt számomra fontos volt, hogy vektorgrafikusan készüljön el a remekmű.

Az elkészítés kb. 1 hetet vett igénybe, és a végleges formát negyedik, ötödik verzióval érte el. Eleinte a „szokásos” függőleges elrendezéssel próbálkoztam, de ez egyrészt nem tetszett annyira, másrészt nem fért ki az eltervezett grafika rendesen. Váltottam tehát a vízszintes, „tájkép” elrendezésre. Ettől persze még furább, különlegesebb lett az önéletrajz.

Az eredmény

Mivel érdemben már nem tudtam mit magamtól hozzátenni, max. csak elrontatni, futottam még egy kört a dizájner ismerősök között. Égbekiáltó hibát senki sem jelzett, ezért rámondtam: kész!

Alapvetően három részre tagoltam az A4-es lapméretre tervezett önéletrajzot: személyes adatok, tanulmányok, munkatapasztalatok és pár fontos adat, vizualizálva.

Sokat gondolkoztam rajta, hogy mekkora fotót tegyek be magamról, de úgy döntöttem, ha már rendkívülinek szánom az egész megjelenést, akkor legyen szokatlan a fotó is: nem a megszokott 4-5 cm széles igazolványképet teszem be,   hanem a „személyes adatok” részt kb. félig elfoglaló fotót. Kifejezetten erre az alkalomra készítettem egy képet (igaz, szakállat így, szinte azóta sem hordok 😀 ), nagyon szakszerűen, derítőlappal, természetes fénnyel, úgy, hogy a szememben tükröződjön egy kis fény.

A kis ikonok hivatottak szimbolizálni az összes fontos adatomat. Telefonszám, e-mail cím, állandó lakcím, születési hely ( ez a baby ikon a kedvencem!), jogosítvány (ez a megpályázott pozíciók miatt fontos volt), kapcsolati státusz (nem szükséges, én a kiegyensúlyozottságomat jelölendő fontosnak tartottam) és végül a pillanatnyi lakcím.

A tanulmányok, munkatapasztatalok részt már a legelején eldöntöttem, hogy idővonalasra csinálom meg. Itt fontos, hogy a különböző időszakokat, képzettségi szinteket mindenképpen meg akartam különböztetni vizuálisan is, illetve az adott intézményhez tartozó, de posztgraduális képzést is a színnel jelezni.

Ez tudatosan egy olyan pont, ahol ha egy kicsit is érdekli az interjúztatót a jelentkező, akkor egyszerűen, már csak az eredendő emberi kíváncsiság miatt is bele kell, hogy kérdezzen: hogyan is van ez akkor pontosan? Az interjúk során ez a felvetésem igazolódott is, mert ugyan átlátható és érthető volt ez az idővonal, az évek jelzése és az intervallumok tisztázása miatt bele-bele kérdeztek, hogy pontosítsunk.

A nyelvismeret volt a másik ilyen pont, amiben szinte biztos voltam, hogy később magyarázatra szorul. De ismét kiemelem, hogy ezek tudatos „hibák” voltak! Mivel magyarul anyanyelvi szinten beszélek (írni már kevésbbé 🙂 ), azt vettem a maximumnak, azaz 10 pontnak. A külföldi nyelvek miatt is választottam a vizuális megjelenítést, hiszen hiába lehet akár felsőfokú nyelvvizsgád, ha egy mukkot nem tudsz megszólalni, mert csak a lexikális tudásod magas. Ezért a saját magam által kreált pontrendszerben elhelyeztem az angol, német és olasz nyelvtudásom. Természetesen itt kaptam is a kérdéseket, hogy angolból van-e valamilyen papírom, a német miért annyi, amennyi és, hogy az olaszt most kezdtem-e el tanulni, vagy pontosan mi is azzal a helyzet? Ezek mind-mind lehetőséget adtak új információk átadására, például, hogy a családom egy része Olaszországban él és innen az olasz nyelvtudásom.

A korábbi munkahelyemen elért eredményeimnek is szántam egy külön blokkot, ahol az elért helyezést egy dobogó szerű kis ikonnal vizuálisan is megerősítettem. A kedvenc részem a kapcsolati tőke és mobilitás ábrázolásom. Ehhez Magyarország térképét használtam fel, ahol az „erősségnek” megfelelően jelöltem a megyéket. Sokan, akik előzőleg látták a terveket, nem értették ezt a részt, némi magyarázatra is szorul. Alapvetően orvoslátogatói munkákhoz adtam be ezt az önéletrajzot, ahol egy fontos információ az interjúztató számára, hogy eddig milyen területen dolgoztam, ott milyen kapcsolati tőkével bírok és, hogy az új állásomért milyen áldozatokat vagyok hajlandó hozni, azaz mennyire vagyok mobilis az országon belül. A mobilitási térképemen azért azt is jelöltem, hogy a jelenlegi lakhelyemmel mely területeket tudom sikeresen „ellátni”.

A visszajelzések

Huhh…még engem is meglepett, hogy mennyire pozitívak voltak a visszajelzések. Nyilván, ezek a visszajelzések nem csak önmagában az önéletrajznak, hanem nekem és az eredményeimnek is szóltak. Az egyik megpályázott látogatói állás esetében például megjegyezték, hogy nem is értik, miért erre az állásra jelentkeztem, sokkal inkább egy marketinges állásra képzelnének el egy ilyen önéletrajzzal. Ahogy előrébb jutottam az interjúk során, ez a megjegyzés annyira konkretizálódott, hogy egy jövőbeni marketing manageri (vagy termék manageri) állást is felajánlottak, melyet egyelőre a Budapestre való költözés szükségessége miatt megköszöntem, de egyelőre nem kértem (sőt, később kiderült, hogy sajnos létszámstop miatt nem is lett volna pozíció).

Az egyik interjúmon majdnem elkértem a jó minőségű színes printet, mert ilyen szép minőségben, még én sem láttam, de végül nem tettem ezt meg 🙂 (a cégeknek pdf-ben küldtem be).

Az egyik sales manager megjegyezte, hogy ő még ilyen önéletrajzot nem látott életében, és teljesen le van nyűgözve. Egy vezérigazgató (ahol angolul kellett interjúznom) kiemelte, hogy mennyire jól struktúrált és tagolt: ránéz és egyből látja azt, amire kíváncsi.

A végeredmény

Egy jó önéletrajz persze önmagában nem elég. De sokat segíthet abban, hogy felkeltsd egy kiválasztási specialista vagy fejvadász érdeklődését, majd ha bejutsz egy interjúra, az önéletrajzodban foglaltakat el tudod magyarázni, mesélni.

Fontos, hogy ne egy legyél a sok között, hanem az az egy a sok között – akire szüksége van a cégnek!

Biztos vagyok benne, hogy a rendhagyó önéletrajzom is segített abban, hogy novembertől új állásom van és sikerült egy eléggé komoly váltást eszközölnöm.

Talán hallottál már te is róla, hogy a legújabb remixem a pécsi születésű énekesnő, Takáts Eszter, Hotel című dalából készült. Most mégsem a remix kapcsán írok.

33

Eszterrel pár dolog közös az életünkben: 1979-ben születtünk, Pécsen, majd Zalaegerszegen nevelkedtünk, de külön utakon. Ami miatt most a születésnapjáról írok, az egy rendkívüli koncert, mely Budapesten, az Akváriumban (volt Gödör) lesz.

Az idén 33 éves dalszerző-előadóművész Takáts Eszter több különlegességet tartogat az elmúlt 13 évből 2012. november 20-án koncerttel ünnepelt születésnapjára. Az esemény a budapesti Akváriumban esz klipvetítéssel egybe kötve, együtt ünnepelve vele és régi művész barátaival. Az érett nő kicsit visszatekint a múltra, hogy igaz gyöngyökkel díszíthesse a jövőt, cseppnyi intimitást és varázslatot csempészve hétköznapjainkba. Eszter egy remix maxi lemezzel, és a Pavilon archívum lemezzel is készül erre az alkalomra. Meglepetésvendégei közül kiemelkedik Góbi Rita táncművész-koreográfus.

33remix

Hoppá! Figyelted? A születésnapi koncerten lesz a 33remix címet viselő maxi bemutatója is, melyen az én remixem is helyet kapott. Mit helyet kapott?! Elárulhatok egy apró kulisszatitkot, hogy kicsit több, mint egy éve én kerestem meg Esztert azzal a kéréssel, hogy csinálnék egy-két remixet neki. Az ötletet tett követte, és három zenésztársammal együtt egy maxira való remix anyag összegyűlt.

A hivatalos megjelenés után írok majd a remix készítéséről, hogy milyen buktatókkal találtam szembe magam és miért tartott rekord hosszúságú 1 évig az elkészítése.

A rendezvényről pontos infókat itt találsz!

Boldog születésnapot Eszter!

A mai nap a Google Plust böngészve, mint népszerű hírbe futottam bele ebbe a képbe, amin a dollármilliárdos Warren Buffet látható a tanácsaival. Hogy valóban neki tulajdoníthatóak-e ezek a gondolatok, azt nem tudom biztosan, bár más forrásban is megtaláltam ezeket a gondolatokat és hát nem véletlenül nevezik az urat az „omahai bölcsnek” sem.

Mivel nagyon tetszik mindegyik jótanács, úgy gondoltam, érdemes lefordatani és megosztani veled.

A vitákat elkerülendő: milliónyi kifogást fel lehet hozni, hogy miért nem valósíthatóak meg ezek a tanácsok. Mielőtt azonban ezt megtennéd, gondolj erre az adatra: 2006-ban 44 millió 44 milliárd dollár volt a vagyona.

A fizetésről

Sose függj egy bevételi forrástól. Fektess be, hogy legyen egy másodlagos forrásod.

Nehéz, de el kell vonatkoztatni attól, hogy Magyarországon ezt többen művelik: csak épp nem a gazdagodás, hanem az életben maradás miatt. Amit ebből a gondolatból érdemes inkább elraktározni, hogy ha van is egy jól kereső állásod (ez ugye megint relatív, fogalmazzunk úgy, hogy megélsz a fizetésedből), akkor érdemes plusz forráson gondolkozni, ami baj esetén (munkanélküliség, betegség) biztonságot adhat.

A költésekről

Ha olyan dolgokat vásárolsz, melyekre nincsen szükséged, hamarosan olyan dolgokat kell eladnod, amelyekre szükséged van.

Mintapélda. Emlékszünk még a műszaki áruházak nyitásakor már-már verekedésbe torkolló plazma tv-t hitelre (!) vásárolók tömegére? Aztán jött a behajtó és azt is vitte, amit nem adtak volna. De ide sorolhatom a 4-5 évente 0% kezdőrészlettel hitelre új autót vásárlókat is.

A megtakarításokról

Ne azt tedd félre, ami megmaradt a költéseid után, hanem azt költsd el, ami megmaradt a megtakarításaid után.

Sajnos ezt a tanácsot – bár régóta rájöttem én is – nem mindig sikerül betartanom. Mióta YNAB-et használok, sokkal jobban átlátom a pénzügyeimet, és az elmúlt időszakban, annak ellenére, hogy beterveztem a megtakarítást minden  hónapra, a legelső volt, amit hónap közepe fele le kellett húznom…pedig, szintén a jövődet tudod biztosítani, ha a költéseiden spórolsz és nem a megtakarításaidon.

A kockázatvállalásról

Soha ne két lábbal ellenőrizd egy folyó mélységét.

Népi bölcsességgel felérő gondolat, velős tartalommal: ha nem hagysz magadnak menekülőutat, könnyen bajba kerülhetsz. Azt gondolom, hogy ezt a tanácsot szigorúan az üzleti életre kell megfogadni, az élet más területein pont, hogy az tud hasznos lenni, ha teljes erőbedobással cselekszel. Üzletben viszont nagyon kockázatos mindent egy lapra feltenni.

A befektetésről

Soha se tedd egy kosárba az összes tojást.

Kosár? Tojás? Mivan?! Elindulsz haza a boltból, két zacskót megpakolva. A bejárati ajtóhoz érve, miközben a kulcsot keresed, kicsúszik a kezedből az egyik zacskó: pont az, amiben az összes tojás volt. Ha két részletben pakolod, akkor csak a tojások egy része semmisül meg. Üzleti életre átformálva: sosem szabad egy cégbe, egy üzletbe, egy részvénybe fektetni a pénzed. Portfoliót kell kialakítani, több résztvevőből. Ha ugyanis egy üzlet összeomlik, akkor csak az abba fektetett pénzt bukod, a többiből még tudsz hasznot kihozni – feltéve, ha nem minden pénzed ebben az egy üzletben volt. Ezt amúgy nálam sokkal jobban hozzáértő szakemberek javasolják, szinte mindenki a tőzsdézik.

A várakozásokról

Az őszinteség egy nagyon értékes ajándék. Ne várd el sóher emberektől.

No comment.

Istenem mikor felejtitek mar vegre el kifogasnak hasznalni, hogy „nincs idom”? k****ra arra van idod amire szakitani akarsz…

via @nyussziful

A fent idézett gondolat jött ma velem szembe twitteren és eszembe jutott, hogy mennyit hallottam én ezt anno Janó barátomtól, azzal a kiegészítéssel, hogy „kifogással tele van a padlás!” 🙂

Az évek során persze beláttam én is az idézett gondolat mély valóságtartalmát. Minél előbb jutsz te is erre a következtetésre, annál hamarabb tudod elkezdeni rendezni a soraidat.

Meghazudtolnám önmagam, ha nem egy kémiai törvény segített volna nekem megoldani ezt a problémát. Elmondom most neked is!

A folyamat sebessége

Már anno a szakdolgozatomban is használtam az egyik legalapvetőbb kémiai törvényt, illettve abból vonatkoztatott hasonlatot. Ha veszünk egy összetett kémiai folyamatot, akkor annak a sebességét mindig a leglassabb részfolyamat sebessége fogja meghatározni. Elsőre ez így furának tűnhet, de ha megállsz két percre és gondolkodsz rajta egy kicsit, belátod, hogy igaz. Csakúgy, mint az is, hogy ha a folyamat összességén akarsz gyorsítani, akkor – ha lehet – ezt a leglassabb folyamatot kell meggyorsítani (vö: katalizátor használata). Ha nem lehet rajta gyorsítani, akkor pedig vehető relative állandónak a folyamat időigénye, ezért határozza meg ez a folyamat összességének sebességét.

A valós életbe nagyon jól át lehet ültetni ezt a kémiai megfigyelést, még akár az üzleti életre is ki lehet vetíteni. Sőt, ha kombinálod egy másik tanáccsal, hogy mindig azzal a dologgal kezdd a ténykedésed, amit a legkellemetlenebbnek ítélsz meg, akkor alakul ki igazán a fejedelmi időbeosztás!

Válaszd ki a leglassabbat!

Vegyünk egy egyszerű példát: reggeli rutin, fürdés, elkészülés, felöltözés. Gondold végig, melyik az a folyamat, ami a legtöbb időt veszi igénybe és ezzel kezdj! Gondolt át azt is, hogy tudsz-e ezen a folyamaton gyorsítani. Mivel általában nem, sőt még akár több időt is igénybe vehet, ha ezzel kezdesz, akkor a többi, kevésbbé időigényes vagy gyorsítható tevékenységgel behozhatod a lemaradásod.

Várj, nem értem, hogy is van ez?

Nálam a reggeli készülődésben (kivéve mikor nem hordok szakállat, borostát) a borotválkozás szokta a legtöbb időt elvenni és kvázi ez is a legkellemetlenebb. Ezért mindig ezzel kezdek!
Mivel a borotválkozáson nagyon gyorsítani nem tudok, sőt még akár hosszabb ideig is tarthat (nehezen levágható részek, benőtt szőrszál stb.), ezért, ha ezzel kezdek, mikor végeztem vele, látom, hogy mennyi időm maradt a többi, vagy gyorsítható, vagy kevésbbé időigényes folyamatra. Ha sikerül gyorsítani a borotválkozáson és időben végzek vele, akkor még azt a luxust is megengedhetem, hogy valamelyik másik folyamatot ellazsálok (pl. tusolás). Ugyanakkor ha hosszabb ideig tart a borotválkozás, akkor pl. a fürdési időn remekül be lehet hozni a lemaradást.

Válaszd ki a legkellemetlenebbet!

Amikor öltönyben jártam dolgozni, magam vasaltam az ingjeim (nemröhög!). A borotválkozás mellett a reggeli készülődésnél ez volt a másik lassú folyamat, sőt, talán ez volt a leglassabb. És egyben utáltam is, ez volt a legkellemetlenebb!
Így tehát, ha reggel kellett vasalnom, akkor mindig ezzel kezdtem. Ha előrelátó voltam, akkor még este elintéztem – ritka eset 🙂

A legkellemetlenebb dolgon mihamarabb túllenni azért is jó, mert kb. olyan érzés, mint egy rossz széria legalján, a gödörben lenni: innentől már minden csak jobb lehet. Amint letudod, felszabadult leszel és jobban tudsz koncentrálni a pozitív dolgokra.

Az időbeosztás

Ez csak egy lehetséges módszer, ami közelebb visz ahhoz a célhoz, hogy jobban be tudd osztani az idődet. A sebességen túl azonban még egy dolgot megtanultam ebből a kémiai példából: ha átgondolod, hogy mit, mikor és hogyan akarsz csinálni, kitűzöd a célokat, akkor sokkal könnyebb megvalósítani azokat, mintha csak sodródnál az árral és a teendőkkel. Persze van, mikor pont erre van szükség.